Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-03 / 104. szám

1988. május 3. NÉPÚJSÁG 5 A nemnek is vannak fokozatai IZOTÓPIA Tudósítás a tudósítókról és még valami másróL Gyors körtelefon után mi, az „izotópiában” szenvedő tudósítók pillanatok alatt megegyzünk: április 29-én a reggeli órákban találko­zunk Pakson az ófalui izotóptemetö szakértői vitáján. Belénessy Csaba, a rádió riportere figyelmeztet: zárt ülést tartanak, nekünk sajtómunká­soknak semmi helyünk a tudósok között. A hirt ellenőrzőm rögvest. Ma- róthy Lászlónak, a PAV igazgatójának titkárnője megerősíti a hírt, de azért még hívjam az igazgatót másnap reggel, mondja. Az igazgató régi ismerős, az első blokk építésétől kapcsolatban vagyunk. Szerinte nem lenne szerencsés, ha mi, zsurnaliszták zavarnánk a vitatkozó szakembereket. A televízió, vagy a rádió miatt szerepelnélek és nem lenne vita a vita. Másnap, pénteken, aztán a vita kellős közepébe csöppenünk. Havasi János, a Dunántúli Napló munkatársa, az Élet és Irodalom, a Heti Világgazdaság „izotóptemetős” tudósítója mérgelődik. - Fél kilenc óta itt vagyok és még az sem biztos, hogy egyáltalán asztalhoz ülnek a szakértők. Rósa Géza a sugárvédelmi osztályvezetője, mindannyiunk jó ismerő­se a PAV irodaépületének előcsarnokában „pátyolgat” bennünket. Itt van a Tv-híradó, a Népszabadság, az MTI, a Dunántúli Napló és a Tolna Megyei Népújság tudósítója. Az előzményeket jól ismerjük. A Paksi Atomerőmű I—IV. blokkjaiban keletkező kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladék végleges elhelyezésére, a Magyar Tudományos Intézmények sok-sok millió fo­rint használásával, a Baranya megyei Ófalut jelölték meg. Az ottani lako­sok nem fogadták kitörő lelkesedéssel ezt a tényt. Márcsak azért sem, mert már mindenki tudott erről, csak az ott élő embereket feledték el tájékoztatni. Az „ellenakciónak” a Magyar Hírlap egyik cikke, amit követett a Dunántúli Napló, az És, a Rádió... - letettük mi is a voksunkat - szolgáltatott alapot. Végül a mecseknádasdi tanács, az Ipari Miniszté­rium anyagi támogatásával, egy független szakértői bizottságot kért meg az „igazságtevésre”. A bizottság 1988. április 20-án falugyűléssze- rü sajtótájékoztatón mondta ki: „Ófalu nem alkalmas izotóptemető léte­sítésére.” Ezek után került sor a paksi vitára, a két szakértő csoport „párbajára”, ami pénteken délelőtt 10 órakor még igazi párbajnak látszott. Mi, tudósítók még továbbra is ott ülünk az irodaház előterében. Egyelőre Rósa Géza szavait hallgatjuk, aki barátságos hangon az újságírók felelősségéről is okítgat bennünket. Ezt elfogadhatjuk elterelő hadmű­veletnek is, mert a reggel kilenc órára hirdetett vitának még nyoma sincs. így aztán azt sem tudjuk, hogy egyáltalán mi részt vehetünk-e rajta. Közben híreket kapunk: a Független Szakértői Bizottság a Paksi Városi Tanácsnál „táborozott le”, a paksi csoport - ezért a kifejezésért még kapunk szemrehányást - pedig ragaszkodik az első megbeszélt helyhez, a PAV tanácsterméhez. Telefonok - mint arról 30-i számunkban is beszámoltunk -, majd küldöttségekjönnek-mennek. Az idő máris délelőtt 11 óra. Az előbb említettem, hogy „a paksiak” kifejezéséért sok szemrehányást kapunk, így igaz. Csak ez nem a Paksi Atomerőmű Vállalatot jelenti, hanem azokat a szakértőket ­tudományos intézetek tudósait és szaktanulmányaikat - akiknek a ja­vaslata alapján alkalmasnak találtatott Ófalu az izotóptemető befogadá­sára. Gyorsan meg is egyezünk - Havasi Jánossal, a tudósítói „frakció” vezéregyéniségével - mi a Paksi Atomerőmű Vállalatot és a ófalui lakosságot is áldozatnak tartjuk. Az izotóptemető ügyét mindvégig a kormányzatnak kellett volna „kézben tartania", és erre leginkább az Ipari Minisztérium lett volna a legalkalmasabb... Jelen esetben ma­radt „nyűgként” a Paksi Atomerőmű nyakán az ügy, és látszólag őket szidja mindenki, a kipattant botrány miatt. Pedig a PAV szakemberei mindent megtettek, és tesznek azért, hogy minél kisebb legyen az ellen­érzés irányukban. Ezért is egyeznek bele negyed tizenkettőkor,, hogy legyen igaza a „függetleneknek” és tartsák meg a vitát, a Paksi Városi Tanács tanács­termében. Legott kocsikonvoj indul a város felé, hogy pillanatok alatt kiderüljön: mostoha körülmények közé kerültek a tudósok. Hiába Jákli Péter tanácselnök és munkatársainak igyekezete, de ők mégsem készülhet­tek föl egy 50 tagú csoport ellátására. Ekkor erre azonban még nem gondol senki, azzal vannak elfoglalva, hogy a tudósítók bemehetnek-e a terembe. Ott állunk az ajtóban és várjuk a döntést. Maróthy László szerint - amit közöl is a többiekkel - nem lenne szerencsés, ha mi is ott maradnánk. A „függetlenek” szóvivője Ferencz Csaba, a műszaki tudo­mányok doktora pártfogásba vesz bennünket. Őket egyáltalán nem za­varja, hogy a zsurnaliszták jelen legyenek. Ez a kijelentés apropót ad ar­ra, hogy egy újabb fontos problémát vitassanak meg. Valaki szavazást szeretne. Csak hát kiderült, a paksi szakértők - jelöljük igy, ami szerin­tünk nem jelent rosszat - negyvenen vannak, a „függetlenek” pedig he­ten. így aztán szavazni semmiben sem szabad - állapodnak meg végül -, mert mindig a „függetlenek” maradnának alul. így aztán közfelkiáltás­sal megállapittatik, hogy a sajtó helye a folyosón van. ígéretet kapunk, hogy majd, amikor a vita befejeződik, sajtótájékoztatót tartanak. Bezáródnak az ajtók, hogy délután fél kettőig semmi hírünk se legyen a bentiekről. Fél kettőkor kényszerű szünetet tartanak, mert egy kiváló vállalati ünnepség miatt át kell költözniük a házasságkötő terembe. Ez a tény mosolyra fakaszt bennünket, csak hát ettől mi to­vábbra is folyosón rekedünk. Ez a kirekesztettség jó alkalom arra, hogy Havasi János és Szabó József, a PAV vezérigazgató-helyettese megismerkedjen és jót vitat­kozzon egymással. Azt már észre sem vesszük, mikor váltottunk át te- geződésre, de a vezérigazgató-helyettes is „feloldódott” és már együtt elmélkedünk azon, hogy miért is lehet botrány az izotóptemető ügye 1988-ban. Lehetett volna-e ez országos vita tizenöt-húsz évvel ezelőtt? Aztán arról is szót ejtünk, hogy 1966-tól, mióta elhatározták, hogy Ma­gyarországon atomerőmű épül, mindenki tudta,.hogy izotóptemető is kell, és még a mai napig sincs szabályozva annak létesítési ügymenete. Miért? Mi elkeseredett folyosóoptimizmussal - természetesen ez a ki­fejezés csak ott abban a pillanatban érvényes - azt mondjuk, hogy a de­mokrácia hiánya okozhatta mindezt. Ki számított itt - ez Magyarország - arra, hogy majd a közösség is bele akar szólni a dolgokba. Itt állunk - a folyosón - a megújulás, a kibontakozás és a nyilvános­ság kellős közepén és mindenki zavarban van, mert társadalmi vita fo­lyik. Gúnyosan azt is megállapítjuk, hogy magunk is hibásak vagyunk - mármint a tudósítók -, mert nyilvánosságot akartunk és most itt rosto­kolhatunk a Paksi Városi Tanács földszinti folyosóján és várakozha­tunk. Lassan már úgy érezzük magunkat, mint valamiféle repülőtéri túszügy tudósítói, akik képesek napokig várakozni, hogy történjék vala­mi, mert nekik az a dolguk - szerencsére talán már nekünk is -, hogy ol­vasóikat rendre tájékoztassák az eseményekről. Vészesen közeledünk ahhoz az időhöz, amikor már kellene jelent­keznünk lapunknál, ünnepi szám készül és ilyenkor sehol sem kedvelik azt a tudósítót, aki késik az anyaggal. Délután négy is elmúlik, amikor Káplár Ferenc, az MTI munkatársa megfogalmazza az első jelentést, majd Belénessy Csaba ad tudósítást telefonon, hogy fél hétkor valamit sugározni tudjon a rádió. Lékó Sándor is megegyezik a Tv-híradó ügyeletes szerkesztőivel, hogy csak telefonon ad tudósítást... Én is jelentkezem lapunk ügyeletes szerkesztőjénél, Tamási Jánosnál. Csak hát amit adni tudunk, az olyan „nesze semmi, fogd meg jól” tu­dósítás. Hat órakor már úgy tűnik, a 30-i lapokban a két szakértői csoport vitájáról egyetlen érdemleges tudósítás sem lesz. Bánatunkat hamar feledjük, mert kinyílnak az ajtók, mert benn már „100 Celsius-fok” van,- így aztán észrevétlenül hallgatózni kezdünk. Senki sem törődik velünk. A tudósok már elfeledkeztek mindenről, ami nem tartozik a szakterületükhöz. Csendes szópárbajokat hallunk, kulturált közbeszó­lásokat. Nézünk, mint vett malac az új gazdára. Délelőtt több órát vitat­koztak a helyszínről, most meg békésen tárgyalnak. Falus Gábor, a Népszabadág tudósítója megjegyezi: „A tudósok már ilyenek, amikor csak a tudományról van szó, elfeledkeznek arról, hogy szakmai ellentét van közöttük. Csak az én/ és a tiszta ész számít.” Ettől mi még ott állunk az ajtóban és várunk. Este hét órakor már a sajtótájékoztatóban sem bízunk. Kinek lesz kedve még ennyi vita után velünk is foglalkozni? Mindenesetre résen vagyunk. Amikor Maróthy László megkérdezi, hogy mi a végső álláspontja a „füg­getleneknek” és Ferencz Csaba közli, hogy továbbra sem értenek egyet az ófalui izotóptemető létesítésével, egy pillanatra felforrósodik a levegő. Több szakértő felpattan és elhagyja a helyiséget. Mi, tudósítók összenézünk és mosolygunk: ennyit már reggel is tudtunk. Míg tart a vita, hogy a jegyzőkönyv legépelését megvárják-e, gyorsan be- nyomakodunk a terembe, a televíziósok világítást szerelnek... Sajtótájékoztatóra már senki nem gondol. Mindenki kérdezzen, akit akar és tud. Ferencz Csabát vesszük közre:- Kulturált vita volt - mondja - részkérdésekben közeledtek az állás­pontok egymáshoz, mégis nemet kellett mondanunk, mert a következ­tetésünk továbbra is az: alkalmatlan ez a terület izotóptemető létesíté­séhez. Hajdú József professzor, a debreceni egyetemi tanár a „paksi cso­port” vezetője kijelenti:- Bebizonyítottuk, hogy a „függetlenek” által említett Mecsekalja vo­nal sehogy sem lehet vitaalap, így aztán a nyolcas erősségű földrengést - ami ezen a területen még soha nem volt - nem lehet felhasználni tény­ként. Kovács Lajos, a Baranya Megyei Tanács építési és vízügyi osztályá­nak vezetője van a legnagyobb bajban. Neki itt - ezt ígérte a sajtónak - kellene arról nyilatkoznia, hogy a Baranya Megyei Tanács aláírja-e a lé­tesítési engedélyt. Nem tehet mást, hétfőre ígéri - ez pedig mint ahogy a közzétett dokumentum mondja, a nem szócskát tartalmazza - a végle­ges döntést. Maróthy László a PAV igazgatója:- Most a 18 igen mellé került egyetlen nem. Ez alapján benyújtjuk a létesítési engedélyt a Szociális és Egészségügyi Minisztériumnak, ne­kik kell dönteniük. Mi, tudósítók szaladunk a telefonhoz - szaladnánk -, de már lekés­tünk mindenről. Igy aztán megkésett tudósítást olvashat most az olvasó, ami szabálytalan műfajban készült. De ilyen szabálytalan ez az Izotópia is, amiben élünk. HAZAFI JÓZSEF Rossz minőségű lazacpótló, használhatatlan festék Utolsó szakaszához érkezett a MÁV-kórház új szárnyának építése. A beruházó, a kivitelező, valamint a kórház rugalmas együttműködésével július elejéig befeje­zik a technológiai szereléseket és a próbaüzemet. A108 szobás, 350 ágyas ho­teltömb az idei vasutasnaptól állhat a gyógyítás szolgálatába. Árusításukat megtiltotta a Kenni A Kereskedelmi Minőségellenőrző In­tézet szakemberei ellenőrzéseik során megállapították, hogy az NSZK-import- ból származó „H Seelackssohnitzel 125” elnevezésű úgynevezett lazacpótló - amelyet itthon a Halért hoz forgalomba - több szempontból nem felel meg a köve­telményeknek. A termék állománya nyú­lós, élvezeti szempontból nem kielégítő, s a csomagoláson nincs feltüntetve a gyár­tás ideje. Ezért a lazacpótló árusítását a Kermi azonnali hatállyal megtiltotta, s fel­hívta a forgalmazókat, hogy a reklamáló vevőket kártalanítsák: a vételárat ismételt vizsgálat nélkül fizessék vissza. Ugyancsak a Kermi vizsgálatai állapí­tották meg, hogy a Budalakk Festék- és Műgyantagyár Adhezor nevű fehér és barna színű aerosolos korróziógátló fes­tékei nem használhatók, mert a palack­ból nem szórhatók ki. Ezért e termékek árusítását is megtiltja az intézet, a keres­kedőket pedig a vételár visszafizetésére kötelezi. A megyei szakhatóság nem járult hozzá a Baranyába tervezett „atomtemető” építéséhez A Baranya Megyei Tanács építési és vízügyi osztálya, mint szakhatóság, a maga részéről nem járult hozzá az Újfalu kö­zelébe tervezett „atomtemető” létrehozásához. A benyújtott műszaki terv vizsgálata, valamint a különböző szakértői vé­lemények mérlegelése alapján kialakított nemleges szakha­tósági állásfoglalást az e kérdésekben illetékes minisztériu­mokon és a Paksi Atomerőmű Vállalaton kívül az érintett ke­let-baranyai községek tanácsainak is megküldték. Az atomerőmű kis- és közepesen sugárszennyezett hulla­dékának végleges elhelyezésére készült terv az építési osz­tály állásfoglalása szerint nem minden tekintetben felel meg az országos építésügyi szabályzat, valamint a település- és környezetvédelem előírásainak. Márpedig a sugárszennye­zett anyagokat több évszázadra szóló biztonságos körülmé­nyek közé kell elhelyezni, ki kell zárni annak lehetőségét, hogy a hosszú felezési idejű izotópok a mesterséges véde­lem esetleges sérülése következtében a természetes védel­met nyújtó talajon át a vizekhez jutva veszélyeztessék az ott élő emberek késői utódainak egészségét. A részletes indok­lás szerint a Baranya és a Tolna megye határához közeli, Ófalu-Feked-Véménd községek háromszögében kijelölt hely ötszázméteres sugarú körzetén belül hét forrás, illetve időszakos forrás is akad, s ez nem egyeztethető össze a szabvány követelményeivel, holott az építésügyi szabályzat előírja a szabványszerűséget is. A lehulló csapadék talajon való átszivárgásának sebességére vonatkozó mérések nagy szóródást mutató eredményei között a hulladékteme­tő létesítése szempontjából kedvezőtlenek is vannak. Ez ugyancsak a megépítése ellen szól. A szakhatóság szerint a hiányos helyi rétegföldtani információkra alapozott terv nem felel meg a talajfizikai -kémiai és vízföldtani követelmé­nyeknek sem. A nem kellő sűrűségű kutatófúrások alapján ugyanis nin­csenek megfelelő pontosságú adatok a talaj összetételéről, szerkezetéről, s így a feltételezett vízföldtani modell megbíz­hatósága is kérdéses. A Magyar Tudományos Akadémia má­jus 9-én és 10-én tartja évi közgyűlését. Tevékenységét, a magyar tudomány helyzetét elemzi majd, miként tette ezt eddig minden esztendőben. Az idei számvetéskor azonban várhatóan nem visszafelé, hanem előretekint. Azt vizs­gálja, hogy a tudós társadalom mit tehet az ország felemelkedéséért. Ez alkalom­ból Berend T. Iván akadémikus, az MTA elnöke tájékoztatta Molnár Erzsébetet, az MTI munkatársát:- Az ország méltán számíthat a hazai kutatóbázisra, amely az a szellemi tőke, ha úgy tetszik, termelőerő, amely képes elősegíteni a gazdasági-társadalmi sta­bilizációt és a kibonatkozást. Az utóbbi közgyűlés óta elért kutatási eredmények is bizonyítják ezt. A természettudományi műhelyekben - jelentős alapkutatási eredmények mellett - kifejlesztettek szá­mos világszínvonalú terméket, s olyan módszereket, eljárásokat, amelyekkel előmozdíthatják a műszaki fejlesztést, a termékszerkezet, a gyártmányok korsze­rűsítését. A társadalomtudományok mű­velői a gazdasági-társadalmi folyamatok, a szocialista fejlődés hazai és nemzetkö­zi tapasztalatainak elemzésével, általá­nosítható elvi következtetésekkel a re­form gyorsításához, a politikai intéz­ményrendszer megújításához, a korsze­rű gazdasági működés elméletének ki­dolgozásához kíván hozzájárulni. Az akadémia elméleti műhelyeinek fel­ismerései, ajánlásai hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a politikai vezetés ne csu­pán a kívánatos mozgásirányokat, ha­nem a stratégiai célokat is megfogalmaz­za. A tanácsadó, véleményező testület kialakítására vonatkozó állásfoglalá­sunkban - amelyet a kormány felkérésé­re készítettünk - javasoltuk: a szakembe­rek közreműködését ne csupán a már kész határozatok véleményezéséhez kérjék, hanem azok kidolgozásához is. Örömmel tapasztaljuk, hogy figyelembe vették javaslatunkat: a napokban meg­alakult a Minisztertanács tanácsadó tes­tületé, amely az akadémia szellemi bázi­sán működik majd. Az ország jövőjének kedvező alakuló-' sa érdekében szükséges lenne, hogy a párt és a kormány az eddigieknél követ­kezetesebben vegye figyelembe a tudo­mány más ajánlásait is. Jelenleg az állami költségvetésből a kiadások 0,7 százalékát fordítják kuta­tásra, míg a fejlett ipari országokban 5-8 százalékot. Ausztriában például az egy kutatásra jutó ráfordítás ötször nagyobb a magyarországinál. Az akadémia inté­zetei kutatási eredményeik értékesítése révén igyekeznek pótolni azokat az ösz- szegeket, amelyeket a központi pénz­alapból nem kapnak meg. Félő azonban, hogy erőfeszítéseik ellenére sem folytat­hatják alapkutatásaikat, mert pénzkere­sésre kényszerülnek, a kutatás feltételei évről évre kedvezőtlenebbek. A magyar tudomány, annak ellenére, hogy kapacitásának tekintélyes részét talponmaradásra kénytelen fordítani, ez ideig meg tudta őrizni nemzetközi re­putációját. A magyar tudomány számos képviselőjét beválasztották nemzetközi tudományos társaságok vezető testüle­téibe. Az akadémia mintegy 200 kutatója vesz részt a világ legjelentősebb kutató­centrumainak tevékenységében. Szá­mos intézetünk hosszú idő óta műkö­dik együtt világhírű külföldi intézetekkel. Ez az intenzív nemzetközi kapcsolat nemcsak hasznot hoz az országnak, ha­nem a magyar tudomány nemzetközi rangját emeli, nélkülözhetetlen a tudo­mány fejlődéséhez. Számvetés előtt a magyar tudomány Berend T. Iván nyilatkozata

Next

/
Thumbnails
Contents