Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-03 / 104. szám
4 Képújság 1988. május 3. Moziban A bolygó neve: Halál Ripley tiszthelyettest ötvenhét évi hibernált állapot után megtalálják az űrjármüvében. Rövidesen - egy tengerész- gyalogos kommandóval együtt - elküldik a titokzatos szörnyek lakta bolygóra. Gyilkos harc kezdődik, s a szörnyeket az utolsó szálig kiirtják. így lehetne röviden összefoglalni A nyolcadik utas: a Halál című film nem túl bonyolult folytatását, mely a változatosság kedvéért A bolygó neve: Halál elnevezést viseli. A szaklapok annak idején egyöntetű lelkesedéssel Írtak erről az alkotásról, kiemelve, hogy James Cameron rendező nem az első rész fordulatait ismételte meg, hanem új történetet talált ki új törvényszerűségekkel. Mindezt csak dicsérni lehet, ám az ebből adódó kezdeti lelkesedés - néhány filmkocka megtekintése után - hamar átadja helyét a csalódottságnak. Az alkotók semmit sem bíztak a véletlenre és a fantáziánkra: a viszonylag csendes első háromnegyed óra elteltével feltűnnek a szörnyek, s ettől kezdve végeláthatatlan sorokban nyomulnak mind közelebb a rettenthetetlen kommandóhoz. A csúcs- technikát képviselő fegyverek nyomban előkerülnek, s monoton kattogásuk a történet végéig betölti a vetítőtermet. A trükkök, a- szörnyeket bemutató képsorok valóban jól elkészítettek: a pók-skorpió- polip-sárkánygyík keresztezéséből létrejött lények mintha gyermekkori félelmeinket elevenítenék meg. Mégis a sokadik ilyen rémállat látványa már nem jár feltétlenül a kívánt hatással. A szörnyek, még az üvegbura fogságában L A futószalagon érkező temérdek akciójelenet sajnálatos módon háttérbe szorítja a feszültségteremtő horrorelemeket. így ellaposodik az első részben még gyakorta tapasztalható, váratlanság okozta idegborzoló „élmény”, s a szörnyek egyhangú megsemmisítése - melynek során természetesen a kommandó létszáma is folyamatosan csökken - megkérdőjelezi a film komolyságát. Nem szerencsés a bolygó telepeseinek egyetlen életben maradottjaként egy kislányt szerepeltetni. Az elcsépelt fogásból szinte törvényszerűen következnek újabb közhelyek: a hősnő, Ripley ál- lig felfegyverkezve egymaga indul - minden vészen keresztül - megmenteni a szőke hajú csöppséget. Mondanunk sem kell, hogy a kalandos vállalkozást siker koronázza. S ezek után minden bizonnyal az is nyilvánvaló, hogy - hasonlóan az első részhez - ki menekül meg épségben a jövőben játszódó űrvilági küzdelemből. SZERI ÁRPÁD Könyv Egy drámai fordulat belső képei Büki Attila - Valkai Zsuzsa: Üzenetek a sárga házból Rádió Libikóka Gyarló ember lévén ismét engedtem a bűnre csábító korszellemnek. E szellemet nem is nagyon kerülgethettem. Már kedden figyelmeztetett műsorával a rádió, hogy a „Pénz számolva lenne jó”, majd csaknem naponta áz ipargazdák rovata nem hagyta nyugodni éberségünket, pénteken pedig már ömlött a panasz, hogy egy közönséges papucs az egyik boltban 260 forintba, ugyanaz a másikban több mint kétszeresébe kerül. Ugyanebben a műsorban Veres Ágnes „szabad”árak felől tudakozódó riportjában azután meg is nyugodhattam, hiszen az áringadozást, a kezdeti szélsőséges kilengéseket úgyis mérsékli majd a kialakuló piac. Igaz, hogy nálunk még nincs igazi piac, ami az értékükön mérné a termékek, a teljesítmény és más egyéb - például a munkaerő - árát, de így majd kialakul. Megnyugodhatunk, sugallta, a megszólaltatott szakemberek véleménye, hiszen a jóslások szerint a textilipari árak lefelé, azon belül a szőnyegeké fölfelé megy. A FÉG is nyugodtan emelheti 40 százalékkal a nehezen beszerezhető fűtőeszközeinek az árát, hiszen erre monopolhelyzete lehetőséget ad, és a mindennapi mosóporaink árai is lépcsőzhetnek fölfelé. „Addig úgy sem lehet emelni - világosítottak föl bennünketjózan éleslátással -, hogy a termék eladhatatlan legyen.” Különben is, a parízer ára marad, továbbra is a hatósági árán ehetjük, s ha úgy tetszik, ihatunk több teát és nem kell ezentúl tartózkodni a fűszerektől sem. Csökken az áruk. Ha mindez nem billentené helyre a mérleg olyan szeszélyesen ingadozó nyelvét, akkor sem kell kétségbe esnünk. A riport megszólaltat árakhoz értő szakembert is. Megtudjuk, hogy a megtévesztő látszatok ellenére van árellenőrzés. Máris megállapították - hallgatom megnyugodva, most már pusztán csak öncélú szellemi izgalommal -, hogy az esetek 90 százalékában jogosak ezek az emelések. A vállalatok vállán az ÁFA, a szabályzók meg különben is olyanok, amelyek „a jelenlegi körülmények között” nemigen adnak lehetőséget másra. Vitassuk meg - folytatnám az általánosságok ködébe burkolózó riportot - nem ad lehetőséget arra semj hogy jobban dolgozzunk? De hát ez csak kötöz- ködés lenne, a műsor már így is olyan sokat markolt, hogy tanulságul - a libikóka mellett - az a bizonyos játék jutott az eszembe, amikor a gyerekek a tenyerükbe emelik a homokot, feldobják, majd csúfondárosan mutatják, hogy mennyi maradt - nekem. Nekünk. Rohanó világunkban fokozódnak belső feszültségeink, ingerlékenyebbek és kevésbé toleránsak lettünk. Vannak folyamatok, amelyeket képtelenek vagyunk konstruktív módon mgközelíteni, olykor-olykor a többrétegű valóságban értelmezni. Büki Attila és Valkai Zsuzsa új könyvére azért is szeretném felhívni az olvasó figyelmét, mert egy,meglehetősen „misztifikált” és - mondjuk ki nyíltan - „tabuként” kezelt problémakört dolgoz fel. Az elmebetegségek kialakulását és megjelenése formáit követhetjük nyomon a könyv lapjain. Az egyes betegségtípusok tünetei mellett - a népszerű ismeretterjesztés eszköztárát felsorakoztatva! - arra is törekedett a szerzőpáros, hogy ezt a drámai folyamatot pontosan regisztrálja. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a pszichotikus világukkal magukba zárkózott emberek betegek és a külvilággal minden „normális” kapcsolatuk megszűnt. Felvetődik a kérdés: milyen jelek és üzenetek segítségével érthetjük meg a legjobban ezt a tragikusan bezárult világot? A szerzők számba veszik a lehetőségeket. A verbális közlés adta lehetőségek szakmai szempontból értékes adatokat tartalmaznak, a betegekkel leíratott élmények pedig a folyamatok grafológiai megközelítésére és elemzésére alkalmasak. Büki Attila és Valkai Zsuzsa egy, a Akár jelképesnek is tekinthetjük, hogy Dickens első regényének, a Pickwick klubnak megjelenése Viktória királynő urlakodásának kezdete, s ettől kezdve ketten jelentik a kor Angliáját: a józan és erkölcsös királynő, aki kövéren és magabiztosan egy történelmi korszak jelképe lett, s Dickens, aki meghódította Angliát és a kontinenst, olvasóinak száma ma sem csökken, s Jókaira vagy Mik- száthra éppúgy hatott, mint Paszternákra, aki önéletrajzi feljegyzéseiben sem feledkezik meg róla. Még egy adalék kívánkozik ide: amikor a Pickwick első illusztrátora, Seymour meghalt, egy fiatalember szerette volna folytatni a rajzokat, William Makepeace Thackeray, aki nem sokkal később Dickens vetély- társa lett. Thackeray világa sötét, itt magyarországi gyakorlatban új szempont alapján tárja fel az egyes betegség- tíusokat. Hallatlanul izgalmas - a vizuális megértést elősegítő eszközt választanak. Szövegközi színes illusztrációkkal tárják a figyelmes olvasó elé az első magyar pszichiátriai múzeum rajz-és festményanyagát. Első pillanatra döbbenetét váltanak ki ezek a képzőművészeti alkotások, aztán, ahogy a képmagyarázatokat végigolvassuk, oldódik bennünk a feszültség: közelebb kerültünk egy tragikusan kegyetlen folyamat megértéséhez. Egy olyan világba pillanthattunk be, amelyből - mint azt a kötet írói is kimondják - nincs visszaút! A Sárga Ház lakói között nagyon sok neves festőmvész volt. Nemes Lampért József és Gulácsy Lajos munkáival is találkozhatunk a kötet oldalain. S itt még egy fontos észrevételt kell elmondanunk. A kötet arra is szeretné felhívni a nagyközönség figyelmét, hogy a pszichiátriai múzeum képanyaga olyan nemzeti érték, amelyet óvni és megőrizni kötelesség! Egy drámai folyamat belső képeit adja közre ez a külső megjelenésében is esztétikus kötet. A szerzőpáros nemes szándékai is arra ösztönöznek bennünket, hogy olvasás után polcunkra helyezzük a könyvet. A művet a Népújság szerkesztőségi titkárságán és néhány egészségügyi intézményben lehet megvásárolni. minden a hiúság vására, s a keserű író a magyarázattal sem marad adós, míg Dickensnél minden feloldódik a jóságban és szeretetben, hősei megtérnek, miközben könnyeket csalnak olvasóik szemébe. Dickens minden munkája nemzeti ügy, a világhódító Anglia regényeinek lapjain néz szembe önmagával, s elégedetten állapítja meg, hogy a bűnösök végül igaz útra térnek, a gálád uzsorás is megjavul, az ártatlanul tőrbe csalt Pickwick úr pedig, mint annyi társa, kinyitja tömött pénztárcáját, hogy jóvátegye a világ bűneit. Dickens nem elmélkedik, egyszerűen ábrázolja a világot, s együtt él hőseivel, nemcsak az önéletrajzi elemekkel átszőtt Copperfield Dávid lapjain, többi, megszámlálhatatlanul sok hősével is. ZETELAKY ZOLTÁN Színházi esték A Pickwick klub Tévénapló z. z. Baskircsev Mária gazdag orosz családból származott, tehetséges festőnek indult, de 24 éves korában, 1884-ben elvitte a tüdőbaj. A múlt század második felének népbetegsége volt, de a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a szegények között szedte áldozatait, jó néhány arisztokratát is ez a betegség vitt el, mint nálunk a tehetséges Justh Zsigmondot, akinek ma is élvezetes naplója hű tükre korának. Baskircsev Mária is naplót irt, ami a századforduló egyik könyvsikere lett, lefordították magyarra, Ady is írt róla. A napló hasznos műfaj, arra kiváltképp alkalmas, hogy aki betegágyban tölti napjait, pontosan lejegyezze mikrovilágának történetét. Napjainkban az autóbaleset vált népbetegséggé, s akit egy véletlen katasztrófa tétlenségre kárhoztat, legokosabban teszi, ha naplót vezet, bizonyítva, hogy a látszólagos eseménytelenségben is mindig történik valami, vele is, körülötte is. Ezt tette szegény Zemlényi Zoltán is, könyve pedig váratlanul siker lett, amiben nyilván a kíváncsiság is közre játszott, hisz egy ígéretes sportkarrier tört ketté, megrendítő következményekkel. Kissé harsány című könyve, a Hoppárézimi alapjaiban különbözik Baskircsev Mária naplójától, melyből a biztos halál szava hangzik, míg a magyar fiatalember sorsa felett a legkeservesebb körülmények között is a remény szivárványa lebeg, s az orvosok, ápolók bizakodásából mindig megérez valamit. Naplója is ezt tükrözi, kicsit hetyke, néha szamárfület mutat a sorsnak, de közben azért nagyon szomorú. Ezt a könyvet alkalmazta televízióra a film rendezője Kenyeres Gábor, dicséretes gyorsasággal az Új nyitott könyv sorozatban. Természetesen számolnia kellett azzal, hogy a hatást elsősorban maga a nyersanyag rejti, s be is érte ennyivel, mert a tévéváltozat egymást gyorsan váltó pillanatképek sora csupán, melyből hiányzik az írói elmélyültség. Nem a sors kifürkészhe- tetlensége jelenik meg a filmen, hanem az, ami ebből következik, meglehetősen szárazon, Zemlényi Zoltán hetykeségében is keserű humora nélkül. Elmondja egy rémséges baleset következményeinek történetét, a néző meghatódik, esetleg el is érzékenyül, pedig a tények mögött egy keserűségbe fordult élet keresi a lehetséges kiutat. Kár, hogy az átíró-rendező mindvégig megmaradt a felszínen, néhány meggyőző jeleneten kívül többre nem futotta erejéből. Pedig a kulcs kezében volt. A nagyvilág házhoz jön Gyerekkorom nagy szenzációja a hangosfilm volt, az elsőnek, amit láttam, ma is emlékszem egyik jelenetére: két majom beszabadult a konyhába, s leverte a falra akasztott rézedényeket, amelyek természetesen lármásan potyogtak a kövezetre. A rádió kisebb szenzáció volt, bár dédanyám megzavarta szerény technikai kíváncsiságomat, mondván, csálás az egész, egy ember bújt el a készülékben. Később annyi csoda követte egymást, hogy már csodálkozni sem volt érdemes, s amikor megjelent a televízió legtöbben azt kérdezték, mikor lesz színes, mert a gazdag Nyugaton már olyant néznek az emberek. Azután lett színes televízió is, most pedig itt van az újabb csoda: Szekszárdon is, ha jól számolom, nyolc adót lehet nézni, köztük a sokáig irigyelve áhítozott nyugatiakat is. Nézem is, olyan megilletődve, mintha érdekelne, mert éppen maratoni futóverseny van Londonban, vicsorítva erőlködnek a futók, mert mindegyik bajnok akar lenni. Csak egy gombot kell megnyomni, s már egy véres nő fekszik az ágyon, nem sokkal később két úriemberiép a szobába, konstatálják a szörnyűséges tettet, lehet megnyomni a következő gombot s a kép jóvágású fiatalembert mutat, aki éppen borotválkozottjs dicséri is a pengét. Egy ideig nagyon mulattató, mert a gombok nyomkodása valóban csodát művel, házhoz jön sok minden, amiről fogalmam sem volt. De azért gyanakvás is van bennem, valóban olyan fontos mindez? Eretnek gondolat, a technika újabb csodáinak bűvöletében ilyesminek nem szabadna megfordulnia sem az ember fejében, s azt is tudomásul kell vennünk, hogy a kultúra eszközei változnak, a kép, a látvány került első helyre, s az érzelmi izgalmak is átértékelődnek, mert a vérbe fagyott nő, bár részvétet nem kelt, sokkal érdekesebb, mint Piroska szerelme a Toldiban. Azt se feledjük, hogy sok mindenre jó ez a kinyílt világ. Valóban közelebb kerülünk egymáshoz, hisz ma is vannak országok, melyeknek lakói elzártságukban hajlamosak azt hinni, hogy a szomszédban kétfejű szörnyek laknak. S arra is jó, hogy elősegíti a nyelvtanulást, amiről a statisztika kevés jót tud mondani. Televíziónk sajnos mindeddig makacsul ragaszkodott a szinkronizáláshoz, ami mégis csak megcsonkítja az eredetit, amikor a> színészt egyik fontos eszközétől, hangjától fosztja meg. No, most lehet pótolni sok mindent, s már itthon is elhangzott az aggodalom, hogy a nézőket elcsábítja a nagy választék. Jobb műsort kell adni, mondták erre bölcsen, amit őszintén kívánunk is. Viszont az olvasás örömét, elmélyültségét semmi nem tudja pótolni, s ezt épp napjainkban nem árt hangsúlyozni, amikor csökken az olvasásra fordított idő, sőt olyan fiatalokról is tudunk, a statisztika számokkal is szolgál, akik képtelenek az általános iskola után a folyamatos olvasásra. A beszélt nyelv, a leírt szó mindig a nép szellemének tükre, s Széchenyi nagyon szépen írja a Világ-ban: „Valami mágusi befolyása van a nyelvnek a nemzetre, s viszonthatóságok által egyiknek a másikra. ’’ Önmagunkat csapnánk be, jövőnket kurtítanánk meg, ha lemondanánk erről a valóban „mágusi befolyásról”. CSÁNYI LÁSZLÓ A Pickwick-történet most egy angol musical-ben támadt fel, szerzői a szakma tapasztalt mesteremberei, akik ismerik a hatás fortélyait, s tudják azt is, mit képes befogadni közönségük. Lassan divat lesz a klasz- szikusok musical-esítése, csak az a baj, hogy ezekben az átadolgozá- sokban a mese váza marad meg, vagy annak is egy része csupán, amennyi elfér egy kétórás előadásban. Itt is ez történik, épp a lényeg sikkad el, Dickens kedvessége, együttérzése, mindent lebíró jósága. A magyar Pickwick előadására a veszprémi színház vállalkozott, a bemutatót a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében tartották, s George Roman rendezte, aki itt tanult s ma az angol színházi élet ismert kitűnősé: ge. Rendezése tehát hiteles, az angol musical művészi követelményeit igyekezett megvalósítani Veszprémben. Már amennyire a lehetőségek engedték. Az Exeter-i bemutató nyilván látványosabb volt, nem tologatták annyit a nyikorgó díszleteket, mint itt, viszont a Petőfi Színház javára kell írnunk, hogy tökéletes atmoszférát tudott teremteni, egy kicsit, amennyire a szöveg engedi, Dickens világában érezhetjük magunkat. Cyril Ornandel zeneszerző neve a műfajban járatosak számára valószínűleg sokat mond, de kétségtelen, hogy néhány szükségszerű közhelytől eltekintve, ami ilyen esetben elkerülhetetlen, zenéje tetszetős, alkalmazkodik a történethez, sokkal diszkrétebb, mint amivel a műfajnál általában találkozunk. Az előadás kitűnő, körülbelül minden benne van, amit a műfaj enged. A dickensi hangulat elsősorban Jászai László érdeme, aki olyan meggyőző Pickvick úr, mintha a regény lapjairól lépett volna elő. A darabnak nagyon sok szereplője van, talán az egész társulat színpadra lép, s mindenki biztosan áll a helyén, igaz, hogy a koreográfiát a Kossuth- díjas Eck Imre készítette. CS. L.
