Tolna Megyei Népújság, 1988. április (38. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-06 / 81. szám
I AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA MA A szekszárdi «a 1 1988. április 6. SZERDA gazról XXXVIII. évfolyam, 81. szám (5. old.) ÁRA: 1,80 Ft Háromezer-hatszáz lakásban - április végén Nyolc csatornán televíziós műsor Szekszárdon y d f T tct í yJx^cti / § Id* dl d t\ v!>.a. &# » v«» *a v*. »V i A műholdas televíziózás - bár kicsit lassan - tért hódít Magyarországon is. Vannak városok - igaz ott a kábeltelevíziózásban előttünk járnak városnyi lakótelepek, ahol már az első pillanatban megjelentek a parabolaantennák, és a közösség azóta élvezheti Sky Channel és Super Channel, vagy a francia tv 5 műsorát. Van már olyan közösség is, ahol vállalkozói szinten, önálló adással és hirdetési rendszerrel kiegészítve a kört, önmaguk teremtik meg az anyagi lehetőségét annak, hogy minél szélesebb körben kihasználhassák a televíziózás áldásait. Tolna megyében ez a folyamat is korábban indult, az eredmény azonban csak most kezd mutatkozni. Szekszárdon december végén helyezték el a Kölcsey lakótelep 160 lakásos bérházán azt a parabolaantennát, amely a műholdak műsorainak vételére alkalmas. Később újabb antennát szereltek fel, amely a szovjet I. adást képes venni és a kábel- rendszeren keresztül a műsort továbbítani. A városi tanács eddig 1,5 millió forintot adott át a Városgazdálkodási Vállalatnak a kábelrendszer üzemeltetőjének. A vállalat pedig 1,9 millió forintot ruházott be, de ahhoz, hogy a 160 lakásos kilencedik szintjén kialakított „stúdióból” műsort továbbítsanak még 840 ezer forintot kell vállalaton belül átcsoportosítani. A munkák még egy hónapot vesznek igénybe, amennyiben újabb késlekedés, ami pénzügyi okokra vezethető vissza, nem gátolja a további munkát. Orbán György, a Városgazdasági Vállalat igazgatója tegnap a délutáni órákban határozottan kijelentette azon az értekezleten, amelyen többek között részt vett Péter Szigfrid, a megyei pártbizottság első titkára, a város országgyűlési képviselője és Kovács János, a városi tanács elnöke, hogy április végén Szekszárdon 3600 lakásban már nyolc csatornán élvezhetik a kábelrendszer előnyeit. Az ott hallott tájékoztatás szerint ezen a nyolc csatornán foghatók a magyar és a jugoszláv adások, valamint a szovjet l-es és 2-3 műholdas műsor. Ezenfelül lehetőség nyílik még plusz négy csatorna beépítésére is, de ehhez a televíziótulajdonosoknak meg kell vásárolniuk egy segédberendezést, amely várhatóan egy osztrák és jugoszláv, valamint további műholdas műsorok vételét tenné lehetővé. A megyei pártbizottság első titkárának kérdésre, hogy ez mit jelent anyagiakban a televíziótulajdonosoknak, elmondták, hogy a mostani 26 forintos havi központi antennadij várhatóan 68 forintra emelkedik. Lapunk kérdésére válaszolva a Városgazdálkodási Vállalat vezetői és Tarr János, az antennarészleg vezetője közölték, hogy a rendszer üzembe állítását csak folyamatosan tudják megoldani, mivel jelenleg a központ a kórházban működik, és át kell fordítani a rendszert, leellenőrizni a kábelcsatlakozások és az erősítők kapacitását, valamint a készülékek áthangolását is el kell végezni. Lehetőség nyílik arra, hogy a Gelka és a Szolgáltató antennarendszerbe kapcsolt lakóházak csatlakozzanak a városi kábel- hálózathoz, ami természetesen térítés ellenében történik. Gondolnak arra, hogy családi házas, vagy sorházas területen is igény mutatkozik a kábelkiépítésre, ezt vállalják, várhatóan lakásonként 4-7 ezer forintért. Az év végére lehetővé válik, hogy mintegy 5000 lakásban kábelen jusson el a televíziós adás. Ehhez azonban kérik az utcaközösségeket, hogy segítsenek a szervezésben, a munka mielőbbi kezdésének érdekében. A mostani kábelhálózat 20 csatornás lesz, ami a későbbiekben biztosítani tudja majd újabb adások vételét, amennyiben a Posta megegyezésre jut, vagyis szerződést köt az adók tulajdonosaival. hj-ka Az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége keddi ülésén megtárgyalta az Okisznál képzett közös szövetkezeti alapok tavalyi alakulását és az 1988. január 1 -jétől bevezetett egységes közös fejlesztési alap képzésének és fel- használásának idei tervét. A beszámoló szerint tavaly az Okisz a közös fejlesztési alapból kölcsönként, juttatásként és átmeneti pénzhiányok fedezetére összesen mintegy 650 millió forintot fizetett ki. Ugyanezekre a célokra a területi szövetségek több mint 1100 millió forintot juttattak. A Kölcsönös Támogatási Alapból támogatásra mindenekelőtt különféle veszteségek és alaphiányok rendezésére 53 millió forintot fordítottak. A szövetkezetek tervei az idén 3,5 milliárd forint értékű beruházás megvalósításával számolnak. Ez az összeg 12 százalékkal haladja meg az előző évit. A beruházásoknak több mint kétötöde központi gazdaságfejlesztési programokhoz kapcsolódik, illetve szerkezetmódositási célokat szolgál. Az Okisz elnöksége - az MNB-vel egyeztetve - egyetértett azzal, hogy e beruházásokhoz az Okisz és a területi szöveteségek alapjait csökkentve, összesen 1,5-1,6 milliárd forintnyi öszKis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Huszonhat helikoptert indított útnak az első csapaterősítéssel az Egyesült Államok katonai vezetése Panamába. A helikopterek egy részét az alakulatok gyors átdobásához veszik igénybe. Más részük csatagép és a katonai akciók biztosítására szolgál. Az első egységek egyelőre még az Egyesült Államok területén levő támaszponton gyülekeznek, és kedden indulnak útnak. Az 1300 főnyi erősítés csütörtökig elfoglalja állásait a Panama-csatorna övezetében. Washingtoni értesülések szerint Reagan elnök a közeljövőben újabb gazdasági megtorló intézkedéseket rendel el Panama ellen, hogy kikényszerítse Noszeget használnak fel a központi fejlesztési alapból. Az igy nyújtott preferált hitelek kamata - kezelési költség nélkül - 5 százalék. Megtárgyalta az elnökség a szövetkezetek tavalyi bérgazdálkodását, és a bér- gazdálkodás idei feltételeit. 1987-ben az Okisz a hagyományos szövetkezetek több mint 40 százalékát érintően tett eredményes lépéseket a kormányzatnál a bérgazdálkodás feltételeinek kedvező módosítására, illetve bérkorrekciókra, preferenciák elnyerésére, főként a konvertibilis export nagyobb ösztönzése végett. Az idén az Okisz támogatásával 74 szövetkezet gazdálkodhat a bérklub tagjaként, és amennyiben a feltételeket megtartják, felmentést kaphatnak az általánosan érvényes bérszabályozás alól. Az Okisz továbbra is szorgalmazza a vezetői érdekeltségi rendszer mutatóinak felülvizsgálatát. Az elnökség megtárgyalta a szövetkezetek 1987. évi munkaversenyének eredményeit, és úgy határozott, hogy 42 szövetkezet és egy szövetkezeti vállalat kapjon Kiváló Szövetkezet címet, 39 elismerő oklevelet, 20 szövetkezet pedig Okisz-vándorzászlót. riega tábornok eltávolítását, bár még a Washington által elnökként elismert Eric Del Valle is az ilyen lépések ellen foglalt állást. Del Valle szerint a további gazdasági megszorítások növelhetik a panamai amerikaellenes hangulatot és a mostanáig bevezetett intézkedések elegendők lennének. Mind Fitzwater, mind pedig a külügyminisztérium szóvivője „igen súlyos ügynek” minősítette azt, hogy húsvét vasárnapján egy panamai katonai jármű szirénázva követte az amerikai nagykövet gépkocsiját. Az amerikai állásfoglalás szerint ez „provokáció” volt, amellyel zavarni akarták a nagykövet munkáját. Az Egyesült Államok csapaterősítéseket küldött Panamába Ortega, beszéde Daniel Ortega nicaraguai elnök közölte: az Egyesült Államok által támogatott kormányellenes erők összeütközéseket provokáló magatartásukkal ürügyet ke- 'resnek a sapoai tűzszüneti megállapodás felrúgására. Ortega bírálta az amerikai kongresszust is amiatt, hogy a kontráknak 48 millió dolláros nem katonai segélyt szavazott meg. Az államfő hétfői sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak nincs joga az ilyen, az amerikai alkotmánynak is ellentmondó, törvénytelen lépéshez. Washingtonnak a beavatkozás és segély mindenféle formáját fel kell függesztenie és rendeznie kell kapcsolatait Nicaraguával. A sapoai megállapodás értelmében egyébként a kontrák kizárólag nemzetközi szervezetektől fogadhatnak el humanitárius segélyt. Ortega szószegéssel vádolta Ronald Reagan amerikai elnököt és George Shultz külügyminisztert. Mindketten ugyanis azt ígérték, hogy az USA tárgyalásokat kezd Nicaraguával a kapcsolatok normalizálásáról, ha a managuai kormány hajlandó közvetlen tárgyalásokra a kontrákkal. - Nicaragua a sapoai megállapodással ezt teljesítette. Most az Egyesült Államokon a sor, hogy betartsa ígéretét - hangsúlyozta a nícaraguai.elnök. Irak és Irán háborúja Iraki rakétatámadás érte kedden hajnalban Kumot, Irán szent városát. A tehe- ráni közlés szerint a támadásnak tizenöt polgári áldozata van. Irak előző nap vagyi fegyver bevetésével vádolta Iránt, és az ENSZ vizsgálatát kérte. Mint az INA iraki hírügynökség jelentette, Tárek Aziz iraki külügyminiszter Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárhoz intézett levelében azt írta, hogy az iráni erők március 30-án és 31 -én Halabdzsa térségében vegyi fegyverekkel támadták az iraki állásokat. A támadás következtében nyolcvannyolc iraki katona sebesült meg. Az iraki diplomácia vezetője arra kérte a főtitkárt, hogy küldjön bizottságot a helyszínre, ahol az iraki fél további részletekkel is szolgál. Korábban Irán vádolta vegyi fegyver alkalmazásával Irakot és teheráni kérésre egy ENSZ-bizottság a helyszínen vizsgálódott. Egy(?) nap - cigaretta nélkül Már nem is emlékszem, hogy miről is beszélgettünk akkor. Valami olyasmiről, aminek megvalósulása az ország minden lakójának igen fontos lett volna, de pénz hiányában álmodni sem lehetett a megvalósulásról. S akkor valaki azt mondta a társaságból, mi lenne, ha mindenki csak egyetlen forintot adna... mert tízmillióval már lehetne kezdeni valamit. Sokáig dédelgettem magamban az ötletet, de híján a gyakorlati megoldásnak, lassacskán elfelejtettem. S mostanában, amikor A rák ellen az emberért, a holnapért! társadalmi alapítvány szervezői bejelentették az április 7-i dohányzásmentes napot, illetve az azzal kapcsolatos elképzelésüket, igazán nagyon jó érzés töltött el, s gondolom, sokan éreztek hasonlóan. S mielőtt a részletekről írnék, le- jegyzek két adatot, melyeknek egymás „társaságába” kerülése csöppet sem véletlen. Hazánkban évente közel 30 ezren halnak meg különféle rákbetegségekben, a dohányosok pedig naponta mintegy 40 millió forintot költenek cigarettára! A társadalmi alapítvány szervezői azt kérik a dohányosoktól, hogy holnap - az Egészségügyi Világszervezet megalakulásának negyvenedik évfordulóján - ne gyújtsanak rá közterületeken és nyilvános helyeken. Ugyanakkor remélik azt is, hogy ezen a napon otthon sem füstölnek majd, de legalábbis jóval kevesebbet szívnak, mint más napokon. Persze, hihetjük, hogy e kezdeményezés sokakban úgy is fölmerül: Ha egy napig kibírom cigaretta nélkül, hát miért ne bírnám kettőig vagy háromig, s ha már addig „megtartóztattam” magamat, miért ne folytatnám tovább cigaretta nélkül az életemet magamért, családomért, mindannyiunkért? És következzenek a részletek, aminek az alapelképzelése a következő: azt kérik tőlünk, dohányosoktól, hogy azt az összeget, amit holnap elfüstölnénk, ajánljuk fel a rák elleni küzdelem céljaira. A kérés nem nagy, sőt egészen kicsinyke, s a néhány forint közösbe való adása nem erőltet meg senkit, különösen akkor, ha azt egyébként is elköltöttük volna - cigarettára. Az alapötletet adó Hungária Biztosító felajánlotta, hogy a lakosság gyűjtéséből befolyt összeget megduplázza. S csatlakozott ehhez az Állami Biztosító is, s a felajánláson kívül saját irodáiban is gyűjt. A Magyar Posta is beállt a jó célt szolgáló sorba: e napon munkatársai összeszedik a felajánlott pénzt - mégpedig roppant egyszerűen, kézenfekvőén gyűjtenek, azaz a tiz-húsz forintokkal senkinek sem kell rohangálnia szinte sehova. A posta az ország 17 320 postaládáját bocsátja rendelkezésre, amelyekbe a dohányosok - no és persze a nem dohányzók is - bedobhatják forintjaikat. A ládákat még aznap - tehát holnap - kiürítik, s minden postahivatalban bizottság előtt számolják meg az összeget, s küldik a megadott címre. Azon se lepődjön meg senki, ha az utcákon, tereken diákok lépnek elénk persellyel - a posta készíttette különleges zárófejjel ellátott zsákocskákkal -, s kérik, hogy abba dobjuk a felajánlott pénzt... A szervezők pedig igen rövid időn belül adnak számot az ország nyilvánossága előtt az összegyűlt pénz felhasználásáról. Tehát holnap ne a trafikokba vigyük tizen-huszon forintjainkat, hanem találkozzunk a postaládáknál, vay a diákok perselyeinél. S gondoljunk arra, hogy csekély kis összegeink is hozzájárulhatnak egy-egy ember megmentéséhez. Mert éreznünk kell, hogy most rajtunk is múlik: egy-két év múlva talán kevesebb lesz a rák áldozatainak a száma, mint most. S talán eltűnődünk azon is, hogy a holnapi egyetlen cigaretta nélküli nap jó érzése még jobb holnaputánt jelenthet! - hm A parabolaantenna és egy műsorrészlet Ülést tartott az Okisz elnöksége