Tolna Megyei Népújság, 1988. április (38. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-30 / 102. szám
10 Képújság r 1988. április 30. Decsi Kiss János Elveszel Elveszel az idődben Anyánk! Száz kéz dolgát nyomorgatod a markodba száz láb mozdít benned reggelt a hajnalba pincéd és padlásod közt jár csak gondod a mi összkomfortos életünkért mondod tiltanánk ezektől de szótlanul nézünk a napok pirosát is feleded értünk a harangok sem hívnak már csak hirt adnak múlandó világról emléket kongatnak nem okulsz Anyánk szűkre szabott körödben kereshetünk majd elveszel az idődben. Tudod, anyám... Tudod, anyám, kivel találkoztam? A mézes Telekivel. A grá- bóci otthonban van. Nem tudta, hogy meghaltál. Kezdte mondogatni: „Hej, amikor a Bözsikének még megvoltak a méhei. Lejártatok a kis Duna-partra, a szállásomra pörgetni. Milyen jókat beszélgettünk anyáddal. Na majd, ha sikerül magamat áthelyeztetni a decsi otthonba, akkor többször meglátogathatom. ” Hogy mondom neki mi történt veled, nagyón komor lett. „Én is tizenegyes vagyok, mint anyád volt.” Láttam, megborzongott. „De már betöltöttem a hetvenhetet. Kéthetes vagyok, megint.” Valamit motyogott még, de nem értettem, mit. „Sokat dolgozott szegény Bözsike értetek. Apádra te vissza tudsz- e emlékezni?” Magam elé tudom képzelni. „Hány éves is voltál, amikor elvitték a frontra?” Még nem voltam négy - mondom neki. Az öcsém meg még a hasadban volt, anyám. Sose látta az apját. Az se őt. * Tudod, anyám, mikor ezekre a dolgokra fordul a szó, mindenki szánakozó, sajnálkozó, de nem tudnak semmi értelmeset mondani. „Hát igen a háború", meg „nehéz sorsotok lehetett”. Én meg azt mondom, hogy nem. Hiszen megvolt mindenünk, aminek meg kellett lennie. Volt ennivalónk rendesen, ugyanúgy öltöztünk, mint ahogy a falusi gyerekek, a többiek. Mert voltál te, de nem olyan anya voltál, mint a többiek. Nem lehettél olyan, és hiába is mondok mást, mi sem voltunk pontosan olyan gyerekek, mint a többiek. Emlékszem a katonavonatokra. Százak tolongtak az állomáson, de a szerelvény nem állt meg, csak lassított. A várakozók megrohanták, mentek mellette. Borral itatták a katonákat, csomagokat adtak föl nekik, volt, aki kosárral a feje tetején futott a marhavagonok után, a kinyúló kezek egymást taszigálva szedték belőle a tojást, a kenyérszeleteket, a cigarettát. Papírdarabokat dobáltak le, fel üzenetekkel. Szörnyű hangzavar volt. A katonák kiabáltak, bele a vakvilágba: „A decsi Kovács István tizedes fogságba esett!” „A Varga János üzeni, hogy jól van!" A vonat csak ment. Kúszott. Az állomáson állók is üvöltöttek: „Emberek, a fiamat..., az uramat...,.az apámat..., a testvéremet... Látta-e valaki?... Tud-e valaki valamit?...” Deavonatcsak mentgyászme- neti konoksággal. Te is vittél ki csomagot. Kinek? Soha nem szűntél meg reménykedni. S hogy ki bontotta föl? A világnak sok-sok közepe van. Mindenütt, ahol egy emberéi. Akkoriban a szenvedés, a reménytelenség, a remény, a hit, a hitetlenség, a félelem, az egy közös gond jobban együvé hozta az embereket. Mindegy volt, melyik nyomorult ad akármelyik még nyomorultabbnak. Azok a vonatok elmentek. Hozzánk senkit, semmit nem hoztak, tőlünk senkit, semmit nem vittek el. De az újabbak is úgy jöttek, hogy talán hoznak valakit. * Tudod, anyám, most, hogy meghaltál, mindenféle papírügyeket is el kellett intéznem. Az egyik helyen kérdezik: „Hol az özvegy?" Kicsit meghökkentem. Mármint a férjed. Apám. Sohasem éreztem annyira valóságosnak a szükségét, hogy most tényleg itt kellene lennie. Magyaráztam, hogy negyvenhárom januárjában, a Don-kanyarban eltűnt. Onnan írt utoljára. Onnan jött tőle tábori levelezőlap. Eltűnt, mondtam neki. Nem értette. „Belenyugodtak? Sohase tisztázták, hogy él-e, hal-e?”Eszembe jutottak a Vöröskereszt tudósító irodájának értesítései, a levél, amit Rákosinak írtál, a válasza. Senki semmi érdemlegeset nem tudott mondani. Eltűnt - mondom újra. „Már nyolcvan- éves lenne. Biztosan meghalt... ” Nehezen érthető az emberek számára, hogy te sohase kívántad apánk holttá nyilvánítását. „De ha egyszer nincs, miért legyen?" - értetlenkednek. A mai észnek nehéz felfognia: az is van, ami, aki nincs. * Tudod, anyám, muris helyzet lett ez. Mármint a tied. Mindig úgy tudták hogy özvegy vagy, pedig a személyidbe is az van írva: „ férjezett". így aztán jogtalan volt, hogy mint hadiözvegy kaptál két hold juttatott földet. Az igaz, hogy te nem akartad. Talán megérez- ted az eljövendő beszolgáltatás kegyetlen terheit. Emlékszem, egyszer összepakoltad a holmidat, hogy a börtönbe kell menned, mert végrehajtani sem tudták rajtad azt, amit le kellett volna adni. Nem volt Adtak valami haladékot, hogy kell szerezni nem tudom mennyi árpát Honnan? Hiszen másnak se volt már. Rémült csendben vártuk, mi lesz. Akkor jött a Simon Menyhért, a zugbérlő: megszerezte. Volt többször is végrehajtó nálunk. Szegény „Néprádió”-nk sok soron le volt foglalva, meg a staférungodból a két szekrény a nagy állótükörrel. Más nem volt foglalható. Végre aztán jött a tagosítás és elvették a földet. * Még jobb helyzet a másik: jogalap nélküli munkával kerested a magad megélhetésére és két fiad felnevelésére a pénzt. Ehhez mit szólsz, anyám? Te ugyanis az özvegy - ami nem voltál - jogán folytattad férjed fényképész iparát, miután magánszorgalomból megtanultad a mesterséget. Magánszorgalomból? Kényszerűségből. Emlékszem, mennyit kínlódtál, amíg lassan-lassasn rájöttél a fényképészet rejtelmeire. Valójában te sohase voltál fényképész, háziasszony se, földművelő se, bár szakadásig robotoltál mindegyikben. Anya voltál. Ma már úgy látom, hogy a férjed iránti szerelmed is annak a forrásnak a patakja volt, amelyből buzog az anya gyermeke iránti szeretete. Elvesztett gyermeket pótolni nem lehet. Az egy, egyetlen. Míg sokan a várakozásban, a magányban, s kiszolgáltatottságban minden lehetőséget kimerítettek, s föladták hűségüket - nem szabad bűnükül róni -, te megtaláltad a ki- meríthetetlent. Addig, amíg oly sokan a sors rendje-módja szerint alakították életüket: új társat, támaszt kerestek, ha kellett a „régi” gyerektől is megváltak, te nem a sorsod szerint élted életed. Annak ellenére. Makacs voltál? Rátarti? Gyenge voltál nem-erősnek lenni. Tudod, anyám, most, hogy meghaltál, még az is kiderült, hogy halhatatlanná tetted apánkat. Már senkinek nem jut eszébe, hogy kitöltettessék róla is halotti anyakönyvi kivonat. Az öcsémnek, vagy nekem? Hát csak nem lehet az ember saját apjának gyilkosa. * Tudod, anyám, hogy sorsod ellen többször lázadoztál. Nem látványosan. Olykor, talán irigy is voltál titokban azokra, akik másként, úgy csinálták. S mégis furcsa mód ők jöttek hozzád, ők, kiknél látszólag minden ép volt, egész. Jöttek vigasztalást kérni, tőled, ki magad is vigasztalan voltál, csonkolt, törött... Soha nem felejthető kép: ülsz a munkaasztal vagy az ablak mellett, retusálsz, képet színezel, s valaki ott ül, jobbára asszonyok, néha egy-egy férfi is és gyónnak, mint egy papnak. Csendesen beszélsz, most már tudom, ha nem is szólaltál volna meg, akkor is minden ugyanúgy lett volna. Te a sokszor szomorú megvidámítottad a szomorkodókat, bizonyosságot adtál a bizonytalankodóknak, megerősítetted az erőtleneket, te akit oly sokszor becsaptak, aki oly sokszor csalódtál, hitet tudtál adni a hitetlenkedőnek, a kiábrándultnak. „Az ember érthetetlen misztériuma, hogy valódi életét sorsától függetlenül éli” - mondják a bölcsek. Te bizonyosan nem olvastad ezt, csak tudtad. Az ember úgy függetlenítheti magát sorsától, ha az utolsó cseppig beteljesíti azt. Felnőtt fejjel már megtudlak érteni: ezért nem volt semmi csonka nálunk, hanem minden ép. CZAKÓ SÁNDOR Illyés Gyula Hétköznap és vasárnap (Részlet a Puszták népéből.) Kutak csikordultak; a béresek a vödörből vizet hörpintettek, s aztán tenyerükbe köpve szétdörzsölték az arcukon, leginkább csak a szemükön. Villámgyorsan elkészültek az öltözködéssel is. Már üvöltés hangzott. Mint a mohamedán falu a müezzin imájával, itt egy messzemenő szidalomfüzérrel indult meg az élet, legelőször az istállók között. Az országosan szokásos munkarend ■ szerint, a tehén-, ökör- és igáslóistállók- ban az első etetés pontosan három órakor történik. Hajnali három órakor tehát a csírások, béresek és igéskocsisok kezében már forog a villa; takarmányt vetnek a jászlakba; kupacokba hányják, aztán saroglyákon kihordják a trágyát. Amire - négy óra tájban - a gazdák megjelennek, már az állatok csutakolása, vakarása és kefélése folyik. Öt órakor az állatok megkapják a takarmány második adagját. Aztán kihajtják itatni őket. Amig az ökrök a hosszú vályúkból a vizet szürcsölgetik, s mintegy reggeli ásításként égig zengő bőgést harsogtatnak, bent a béresek gyorsan friss almot hánynak a trágya helyére, felsöprik az istállót. Aztán ők is ehetnek, fél hattól hatig reggeliszünet van. Ilyenkor bóbiskolják ki azt az öt percet, ami az alvás és a tökéletes ébrenlét közötti átmenethez kell, ilyenkor vaka- róddzák ki tisztességesen .magukat, s csavarintanak egyet a bajuszon. Pontosan hat órakor a haranglábon megcsendül a szelíd angélus, akkorra valameny- nyinek szekéren kell ülnie. Közben élénk tutulással a kanászok is kivonulnak. A parádés istállókban és a hizlaldákban négy órakor van a fölkelés. A csikósok is négy órakor kelnek, az almozással nekik kevesebb dolguk van. A juhászok öt órakor... Az arató viszont két órakor. A napszámosok akkor, amikor világosodni kezd; az asszonyok, amikor a csordás és a kondás kihajt. Amire a félhomály napfényre és árnyékra válik szét, a puszta már át is esett a munka első ütemén. A szekerek már messze nyikorognak; az egyik tagban már folyamatosan dohog a cséplőgép az asztagok között; a másikban a felügyelő a napszámosok között. Csodálatra méltóan a hatalmas üzem minden porcikája frissen mozog, él, mintha tudná mi célból. A cselédek dolgoznak. A gyalogbéresek kivermelik a burgonyát megtisztítják, osztályozzák, elvetik, egypár- szor megkapálják, aztán kiszedik, és megint elvermelik. Nagy falapáttal búzát forgatnak, csáváznak, acatolnak, a rosta előtt hajlonganak, a kukoricamorzsolót hajtják. A szekeres béresek szántanak, boronáinak, takarodnak, fuvarozzák a kicsépelt gabonát a vasúti állomásra, aztán trágyát hordanak vagy trágyalevet, az utóbbit nagy lajtokban. A kocsisok ugyanezt teszik. A kis mezei lóvasút kocsijai megindulnak a tejjel, amelyet a csírások fejtek, szűrtek, hűtöttek és töltöttek kannába a kitűnően felszerelt tejüzemben. A gazdák szaladgálnak és kiabálnak. A tisztek kétségbeesve homlokukat törlik, legyintenek, s fejcsóválva lépnek föl a hintókba, amelyek az egyik dűlőtől a másikba gördítik őket. A kovácsműhelyből szünet nélküli csattogás hallatszik, mert a kovácsok akkor is táncoltatják a kalapácsot az üllőn, ha csak két perc múlva ütnek rá a meleg vasra. A bognár farag, a kőműves vakol, a vincellér hordókat mos. Mit csinál az uraság? Arra nem felelhetünk; nincs a pusztán. A déli pihenőt a cséplőgép sípja jelzi, télen a már ismerős ekelap. A pihenő Szent György és Szent Mihály napja, vagyis április 24. és szeptember 29. közt másfél óra, s elsősorban az éjszakai alvás pótlására szolgál. Tizenegy óra tájban a pusztán változatlanul megindul az ebédvivő asszonyok menete, de már nem olyan vidáman, mint nagyapa idejében. A kiöltözködött asz- szonyok egyenes derékkal viszik a fejükön a régi terjedelmes vékát, jó ha benne egy kis leves lötyög. Olyan ez a felvonulás, mint egy furcsa, középkori vallásos szertartás, amelynek már semmi eleven tartalma nincs, de azért minden mozzanatára kínosan ügyelve a hagyomány őrzői naponta újra és újra végigcsinálják. Ami élelem a pusztáról a határba kerül, azt két három asszony kényelmesen elvihetné - mért kerekedik föl mégis valamennyi béres felesége? Egyik sem maradna otthon. Külön-kü- lön mind elkészíti a vékát, olyan körülményesen, mintha komatálat küldene. Szépen elrendezik a terítőkendőt a csupor fölött akkor is, ha abban nemritkán még tartalmas leves sem lötyög, ha a fenekén csak egy darab kenyér lapul s mellette egy ráncos vizes uborka. Kendőt terítenek a fejükre is, mintha misére készülnének. Megvárják egymást. Méltóságteljesen indulnak meg; ők a táplálás papnői, megteszik kötelességüket. A célnál szétválnak. A summá- sok együtt esznek, közös tálból, a béresek nem: a maguk emberei ők. Háztartásuk van őnékik. Az asszonyok különvonják férjüket, „ egymástól jó távolságra terítenek meg egy-egy fa tövében vagy a kapák árnyékában. Miért e szétvonulás? „Nagyon ravaszok ezek!” - figyelmeztetett később egy számadó az újkori okra, amelyről egyik kitűnő hitszónokunk mint népünk lelkierejének nagyszerű bizonyítékáról emlékezett meg. A béresek közül nem egy a hús helyett már a puszta semmit kanalazta. „Van aki még a száját is megtörli utánad” Ebéd után éppúgy folyik a munka, egyhangúan, s a szünet nélküli sarkallás ellenére is vontatottan, mint délelőtt: mint általában az egész életen át. k A hagyaték gondozója Illyés Gyula megyerikhez, Ozorá- hoz, Simontornyához való kötődéséről többször, több helyen szóltunk már. Azt is hallhattuk, hogy Vinczellér Lászlóné, a simontornyai vár igazgatója Illyés Gyula hagyatékának a gondozója. Arról kérdeztük őt, hogy került ilyen szoros kapcsolatba az lly- lyés családdal és milyen feladatokat kell elvégeznie.- Két évvel ezelőtt történt, hogy lly- lyés Gyula özvegye, Flóra néni, telefonált, hogy szeretne velem beszélni. Az volt a kérdése, hogy vállalnám-e a hagyaték feldolgozását, ha engedélyt kér a minisztériumtól? Mit lehet erre mondani? Nagy megtiszteltetés számomra. Igaz, hogy régóta volt szeméjyes kapcsolatunk az Illyés családdal, de ilyen munkára nem gondoltam. Nem vagyok irodalmár. Múzeumi ismereteim más területre korlátozódtak eddig.- Olvasás és rendszerezés. így képzelhető el ez a munka.- Igen. Reggel 8 órától délután 2-ig folyamatosan olvasunk Flóra nénivel. Csak akkor beszélünk, ha számomra ismeretlen emberek nevével találkozom a kéziratban.- Ehhez a teljes életművet kell ismerni.- Az Illyés lakásban van egy nagyon szép könyvtár. Közel ötezer kötetet leltároztam be eddig. Ennek érdekessége, hogy minden darab lly- lyés Gyulának, vagy családjának dedikált. Itt felsorakozik a XX. századi magyar irodalomban Babits Mihály- tól Veres Péterig mindenki.- Bizonyára nagyon sok kiadatlan, meg nem jelent írással is találkozik.- Aki ismeri a múzeumi kartondobozokat - 30-szor 40 centiméteresek és 20 centi magasak - tudja, mennyi papírlap fér el benne. Egy ilyen doboz tele van ilyenekkel. Ezeknek némelyiknek címe sincs. A naplójegyzetek előkészítése is folyamatban van.- Ez változatlanul kerül majd az olvasók elé?- Flóra néni humanitása döntött úgy, hogy egyes részeket ki kell hagyni, mert vannak olyan megjegyzések, amelyek sértőek lehetnek a ma élőkre, vagy éppen hozzátartozóikra.- A hét munkanapjainak egy részét tehát Budapesten tölti.- Ez jó, de néha fárasztó. Többet vagyok az Illyés családdal, mint a sajátoméval. Fontos lett ez a munka számomra, de nem jöhetett volna létre, ha a Tolna Megyei Tanács művelődési osztálya és a megyei múzeum nem járul hozzá.
