Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-12 / 61. szám

1988. március 12. / TOLNA \ tKÍÍPÜJSAG 3 „Munkásaink munkakészségét kívánjuk kibontakoztatni” „Az 1988-as esztendő feladatainak megvalósítása, a stabilizációs és a kibon­takozási program sikeres szempontjából sorsdöntő: nagy erőfeszítéseket kö­vetel mindazoktól, akik a végrehajtásán dolgoznak. A siker nem képzelhető el másként, csak következetes, határozott munkával, áldozatkészséggel, elveink szilárd követésével és mindenekelőtt szemléleti és cselekvési egységgel.” Mindezt Németh Miklós az MSZMP Központi Bizottságának titkára mondta a Központi Bizottság tavaly december 8-i ülésén. Az idei évről, a megnövekedett feladatokról, a párt gazdaságirányítási módszeréről, vezető szerepéről Vas Ist­vánnal, az MSZMP Tolna Megyei Bizottsága Végrehajtó Bizottságának tagjával, a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatójával beszélgettünk. A megközelítés módja- A párt vezető, irányító szerepe hosszabb ideje kisebb nagyobb intenzitással, gyakorlati szerepével közéletünk minden szintjén és fórumán rendkívül nagy je­lentőséggel bír. Mint minden kérdésben, ebben is a megközelítés módja a megha­tározó, az, hogy ki, mit tart érdekesnek, és mit akar. Ezért ez a kérdés szerfölött bo­nyolult annak ellenére, hogy a közéleti peresztrojka és glasznoty érdeklődésre tarthat számot elsősorban a Szovjetunióból érkező mindennapi és exkluzív sajtó­termékek kapcsán. Ebben a kérdésben sem szabályos az álláspontom, a tapasz­talatom: a helyzetünk, s a szükséges teendők kétoldalú megközelítésben nehe­zen megfogalmazható, mert kikerülhetetlenül beleütközik az irányítás stílusába, kialakult gyakorlatába, sok ember mindennapi pozíciójába. Ezt a kérdést többek között úgy is föl lehet vetni: mi a dolga egy modern tenger­járó hajó irányító apparátusának? Minél nagyvonalúbban fogalmazzuk meg a célt, annál egyszerűbb a kérdés, minél apróbb problémákra bontjuk föl a dolgain­kat, annál bonyolultabb, s ellentmondásosabb minden körülöttünk. A hajózási példából kiindulva: az irányítás a vezetés velejárója, a vezető testület minden olyan ismeretnek és munkastílusnak, mesterfogásnak legyen a birtokában, ami a hajót célba juttatja. Több információra lenne szükség- Ez év január 1 -jével a jól-rosszul előkészített és elhatározott változtatásokkal, a társadalmi szervek, gazdálkodó szervezetek nem régen kezdtek megismerkedni.- Ennek a fázisai megdöbbentették az embereket, és rávilágítottak az önbiza­lom hiányára, az eddig megtett út helyességére, alapvetően az irányítás, vezetés problematikájára, amely új követelményrendszert támaszt. Ez nem csupán a párt politikájára, a tömegpolitikai rendszerre, hanem az államra, és a vállalatokra egy­aránt érvényes. Vegyük példának a direkt irányítási mechanizmust minden ideológiai és elvi öszefüggéseivel, és ennek a konzekvenciáival együtt. Itt a kibontakozás igénye egyértelmű: mindenki számára érthetően az eddigiektől eltérően mást kívánunk, módszerekben, munkastílusban és kultúrában. Nem vagyunk könnyű helyzetben itt a társadalmi, állami élet legalacsonyabb szintjén munkálkodók. Mert mindah­hoz, hogy ezekben a kérdésekben helyesen és a szükséghez mérten tudjunk ál­lást foglalni, és megfelelően dönteni, információkra lenne szükség - a „mélyben” dolgozók számára ez alig áll rendelkezésre. Mágis: a január 1 -jével bekövetkezett viszonylag nagy részletességgel kidolgozott, s a Dalmandi Mezőgazdasági Kom­binátra vonatkozó átértékelésekből kitűnik, olyan változás tapasztalható, amely rendet kíván teremteni, meg kívánja találni az irányítás minden szintjén azokat a fix pontokat, amelyekből kiindulva sok-sok kibontakozási programot lehet megcé­lozni, körvonalazni. Az 1987-es esztendőt részletesen gazdaságokra, ágazatokra, főágazatokra, telepekre vonatkozóan értékeltük - ez nagyon kevés szervezet szá­mára áll így készen. Majdnem az egyes ember tevékenységére lebontva meghatároztuk azt, hogy mit kell tennie a talpon maradáshoz. Visszakanyarodva a pártirányítás, a vezetés problémaköréhez - ebből kell kiin­dulni itt is, figyelembe véve a táradalompolitikai, társadalmi, közhangulati kérdé­seket, hisz így lehet kialakítani azokat a koncepciókat, amelyek adekvát módon alkalmazhatók egy adott terület problémáinak a megoldására - ez is jelzi, hogy a pártélet tekintetében meg kell hogy növekedjék az alapszervezetek hatásköre, felkészültésge. Mi is találkozunk azokkal a gondokkal, amelyek az átalakítással kapcsolatosak. A vállalati vezetői karban a felkészültség, az ismeretanyag, az etikai, morális hozzáállás alapján jelentős személyi változtatásra került sor. Az igazgatói testület a vezérigazgatóból, vezérigazgató-helyettesekből, és 12 igaz­gatóból áll - ez a garnitúra kétharmad részben kicserélődött. A munkastílus, a fel- készültsége nem minden elvtársunknak volt megfelelő. Ezt nem volt nehéz meg­tudni, hisz minden igazgatót évekre visszamenően számszerűen, tendenciájában értékeltünk. Ez a megméretés társadalmi, politikai munkatársaknál nehezebb, de nem je­lenti azt, hogy nem szükséges. Bizakodónak kell lennünk- Minden józanul gondolkodó ember tudja: meg kell szilárdítani a politikai, társa­dalmi irányítás vezető erejét, fel kell sorakozni egy demokratikus irányvonalú prog­ramhoz, aminek az objektív helyzetből kell kiindulnia.- Az életre jellemző élni akarással kell megtalálnunk a kibontakozás útját. Nem formai, bürokratikus, presztízsalapon nyugvó, hanem a nemzetközi gyakorlatban tudományosan megfogalmazott ismérvek alapján. A tudományos, elemző tevé­kenységet nehéz összehozni a gyakorlattal, de szakítani kell azokkal a módsze­rekkel, amelyek tisztán racionális, tisztán politikai, tisztán gazdasági döntések, hisz a társadalom érdeke így kívánja. A helyzet nagyon nehéz, mert az állampol­gárok a vezetők döntő többsége évtizedekig nem volt részese a döntési folyamatoknak. Véleményem szerint jobb lett volna, ha a most január elsejével bekövetkezett szándékokat 15 évvel ezelőtt megvalósítják.- A megnövekedett feladatok, a kényszerhelyzetek különösképp fontossá teszik a pártszervezetek, a párttagok határozott kiállását, és példamutató magatar­tását.- A párt irányító, vezető, ellenőrző szerepénél nem lehet a mennyiségi és a mi­nőségi kategóriákat összekeverni. Csak a minőségi munka képes a megnöveke­dett feladatok elvégzésére. Bizakodónak kell lennünk, nincs más alternatívánk. Meg kell ragadnunk azokat a kapaszkodókat, amelyeket kaptunk. A gazdasági alapsejteknek, a pártszervezeteknek a valós helyzetből kell kiindulniuk, s azokra kell támaszkodniuk. Szorgos napokat, órákat élünk, rengeteg a munkánk. Ha radikálisan megszün­tetjük a tényleges veszteségeket, a kombinátnak az új körülmények között is kiug­ró eredménye lehet. Matematikai modellekben gondolkodva nem lenne probléma, de a mi model­lünk nem ilyen egyszerű, hisz emberek százainak szólunk bele az életvitelébe. A bizakodásomat az is alátámasztja, hogy egy hónappal a tavalyi év értékelése után viszonylag nyugodt a légkör itt, Dalmandom. A lehetőségek felvázolásának a következménye ez, kulturált módon igyekez­tünk kezelhetővé tenni a dolgainkat. Úgy vélem, ha ez nálunk így van, másutt sem megoldhatatlan. D. VARGA MÁRTA HÉTRŐL HÉTRE HÍRRŐL hírre Ami az 1988-as esztendő 10. hetét illeti, egyetlen szóvei mi­nősítve átlagosnak mondható. Nem volt mozgalmasabb, ese­ményekben bővelkedőbb, mint a többi hét. Ilyenkor az újság­író is átlagos helyzetben van, mármint a hírek csokrozásakor, válogatásakor, azok kommentálásakor. Bár, úgy tűnhet a do­log, hogy.a több esemény, rendezvény közül könnyebb a vá­logatás, viszont a kevesebb leegyszerűsítheti a dolgot. De akár egytket, akár a másikat tartjuk a jobbnak, a kiválasztást a szubjektív elemek határozzák meg. Három szál hóvirág Kosztolányi Dezső e szavakat adta a hóvirág „szájába”: „Velem nagyon siettek. Fehér gyolcsból férceitek, lazán, vázlatosan. Csak épp összeaggattak, varrótűvel, hogy miha­marabb kidobjanak a piacra, mint mintát. De első lettem. Ez is valami.” És milyen jó, hogy első lett a hóvirág, hiszen a héten, ponto­san a hét elején megtelhetett velük a piac, az utcasarkokon, az üzletek és a munkahelyek előtt a kartondobozok, hogy majd otthon kis pohárkában, csöppnyi vázában folytassák életüket. Azt hiszem, sok nőnek jelentett kedves perceket a szolid kis csokor átvétele a nőnapon. A kedves és figyelmes fiúk is vettek hóvirágot osztálytársaiknak a zsebpénzükből, mégpedig néhány csokrot szétbontva három-három szálat tettek mindegyik kislány padjára reggel korán. A lányok pe­dig örültek, volt, aki le is préselt belőle egy szálat. És volt, aki nem örült sem a hóvirágnak, sem az ajándék­nak, mi több, föl is háborodott, dúlt-fült, panaszkodott, méltat­lankodott. Nyomban elmondom az ezzel kapcsolatos tapasz­talataimat, de megjegyzem, hogy most és itt nem áll szándé­komban részletezni a napokban oly gyakran elhangzott di­alógusokat és monológokat arról, hogy szükség van-e a nő­napra, avagy nincsen. Tehát szóljunk a háborgókról, akik például azon kapták föl a vizet, hogy az ő munkahelyükön nem rendeztek ünnepsé­get, hanem csak szolidan átnyújtották a férfi dolgozók a höl­gyeknek az ajándkot. Avagy a köszöntőt tartó igazgató nem vágta magát puccparádéba, hanem a megszokott öltözékben sorolta a jókívánságokat. Másutt meg? Külön köszöntötték az irodában dolgozókat és az üzemieket. (No itt azért jegyez­zük meg, hogy a két munkahely meglehetősen távol van egy­mástól, s úgynevezett röpgyűlésen, illetvén „röpünnepsé- gen” kívántak szépet és jót a gyengébb nem képviselőinek.) Egy faddi nőnap, ahol a kisebb intézmények dolgozóit kö­szöntötték a pártházban Azt hiszem, hogy igencsak álháborgásokról van szó az esetek nagy részében, s ezáltal a szépet, a gesztust csúnyá­vá, semmissé változtatják, és sajnos sokaknak eszükbe sem jut, hogy a szándékot nézzék és máltonyolják, ahogyan kislá­nyaik a három szál hóvirág esetében. A szomorú színhely mok lehetnek a leghétköznapibbaknak tűnőek is, bár vará­zsuk a meghittségükben rejlik. Egy erdei tisztáson elköltött családi uzsonna, vagy egy tó, akár egy facsoport „megláto­gatása” is igaz élményt adhat. Számomra az idegenforgalmi hivatal készülődése is él­ményt jelentett, hiszen az ismert gazdasági gondok ellenére sem azt keresik, hogy kinek a nyakában sírhatnák ki magu­kat, hanem a lehetőségek tükrében a megoldást igyekeznek meglelni. Az igazgatók igazgatnak Tudom, hogy ebben a címben semmi rendkívüli nincsen, hiszen az igazgatók jószerével igazgatni szoktak. Viszont csöppet sem mindegy, hogyan. S pontosan e „hogyan”, azaz a minél jobban érdekében rendezik meg minden évben me­gyénk általános és középiskolai igazgatóinak a továbbkép­zését, amit most, a hét elején tartottak két napon át Tengeli- cen. A már hagyományos témákon, s a mindennapok gyakor­lata produkálta problémákon kívül az igazgatók előzetes be­tekintést nyerhetnek a Tolna Megyei Pedagógiai Intézet pá­lyaválasztási csoportjának vizsgálatába, mely az általános is­kolát 1986-ban végzettek útját kísérte figyelemmel. Azaz a to­vábbtanulási szándékot és a tényleges teljesülés viszonyát összegezte. Elnézést, hogy a következőkben számokkal is terhelem az olvasót, de le kell írnom őket, igen beszédesek. A következő átlagok azt tükrözik, hogy a tanulmányi eredmé­nyek miként irányítják az iskola kiválasztását. A nyolcadik fél­évi - minden középfokú iskolában megjelenő elméleti tár­gyakról van szó - eredmények szerint a gimnáziumba jelent­kezők átlaga 3,75 volt, a szakközépiskolába 3,4, a szakmun­kásképzőbe pedig 2,77. Ezzel a középiskolában elért első félévi eredményeket ha­sonlították össze, miszerint a tanulók 30,5 százaléka javított, illetve tartotta meg a korábbi eredményét, a többiek rontottak, illetve 17 százalékuk elégtelen osztályzatot is kapott. A 2600 Tolna megyében továbbtanuló diák közül 460-nal keveseb­ben végezték el a választott középiskola 2. osztályát, mint ahányan beiratkoztak. Igaz, többen pályát, illetve iskolát mó­dosítottak, de a tanulmányaikat abbahagyók száma megkö­zelíti a 400-at! Mindezek további adatokkal és következtetésekkel együtt a későbbiekben egy kiadványban is megjelennek, ami azért fontos, mert ebből a tanárok, illetve igazgatók visszajelzést nyernek, hogy milyen a pályairányítási munkájuk, hogyan ké­szítik fel tanulóikat a középiskolára. Úgy érzem, hogy - ki tudja miért? - gyakran mi magunk nem akarunk szépen ünnepelni, s mások örömét is széttipor­juk. Pedig szükség van a meghitt ünnepekre egymás és az eszme tiszteletben tartásával! Volt ünnep a héten, lesz ünnep a következő héten és hónapban. Ne váljunk hozzájuk méltat­lanná. Melyik hely a legalkalmasabb a sírásra? Az idegenforgalom vendégfogadadásra való készülődés­ről is hírt adtunk a héten, s ennek apropóján érdeklődtem a TolnaTouristban, hogy milyen a kínálatuk a kispénzűeknek. Mert ugye a nagy tervek mellett mindig vannak kicsinyek is, a nagy és drága programok mellett meglehetősen fontosak a szolidak, a családoknak összeállítottak, hiszen ők vannak többségben. Örömmel jelenthetem, hogy bővítik a gemenci kirándulóközpontot, megnyílt a vadaspark, az idegenforgalmi szezon közepére a közeibe telepítik át a trófeacsarnokot, épül a lovarda és a lovaspálya; a sétakocsikázáson kívül per­sze természetesen lehettovábbra is sétavonatozni és sétaha­józni, s ha megkapják az engedélyt, a Sión közlekedő kishajó kikötéséhez „kisállomást” létesítenek. S ez lesz az alapja an­nak a kombinált erdei kiránduló programnak, melyhez igen méltányos áron juthatunk. Még egy kedves ötlet: pikniktúrát is szerveznek majd a nyáron, talán azzal a címmel, hogy „Ko­sarat kap a család”. Másképpen: a kirándulóközpontban 3-4-5 tagú családok részére elemózsiás kosarakat készíte­nek, amit a gemenci kirándulásra vihetnek magukkal. Ilyenkor, a tavaszra várva magunk is összeállíthatunk ma­gunknak kellemes programokat, gyalogtúrákat. Hiszen me­gyénkben is annyi, de annyi látnivaló akad. S ezek a progra­Szeniorok Mint arról is szóltunk már, hogy Szekszárdon megalakult a Szeniorok Tanácsa. Igaz, szervezeti szabályzatuk, működé­sük pontos meghatározása még nincsen kézben, de ez most lényegtelen is. Arról van szó, hogy a városukat szerető, azért áldozatokra is képes idős emberek valamiféle szervezetbe tömörültek, s ahogyan azt dr. Papp Tihamér megfogalmazta, illetve lefordította, ők a családfők, a legidősebbek a család­ban, illetve ez esetben a megyeszékhelyünkön. Tehát még nem állt össze a szervezeti felépítés, viszont a cél annál világosabb. A szekszárdi idős emberek városszere- tetük példájával szeretnék a gyerekek, a fiatalok és középko­rúak figyelmét ráirányítani mindarra, ami a város szépítését, a régi emlékek megőrzését jelenti, s emellett jó lenne, ha „sike­rülne kikapcsolni egyre több helytelen dolgot”. S ennek leg­többjéhez igaziból még pénzre is alig van szükség. Inkább jó­szándékra, tenniakarásra, az értékek tiszteletére. Vigyázzunk egymásra! Egyszerűen képtelenség nem szólni megint arról a súlyos közlekedési balesetről, ami a héten történt a 6-os úton, Bony- hád közelében, s amely négy fiatal férfi halálával végződött. Most, amikor a tavaszi készülődésben előkerülnek a srácok kismotorjai, amikor a nagylelkű apukák és anyukák egy-egy kirándulásra odaadják gyermekeiknek a gépkocsit... Mond­juk és mondjuk a tanácsokat és az intelmeket. De próbáljunk meg úgy kocsizni, úgy hajtani, hogy figyeljünk a szemből jövőkre, az előzni akarókra, a kikanyarodókra. S gondoljunk a kissé vakmerőbb, avagy éppen bizonytalanabb vezető tár­sainkra is, azok pedig a mellettük, a mögöttük ülőkre és arra, hogy ne kelljen felelőtlenségük miatt könnyet hullajtania sen­kinek. V. HORVÁTH MÁRIA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents