Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-02 / 52. szám
2 ^ÉPÜJSÁG 1988. március 2. békejobb Bolgár-török viszony Balkáni Meglepetést keltett egy megegyezés, amelyet a hat balkáni ország külügyminiszterének a minap véget ért belgrádi értekezlete előtt írt alá a bolgár és a török diplomácia vezetője. Sokan azt várták volna, hogy a jugoszláv fővárosban a két ország képviselői kölcsönös szemrehányásokat tesznek majd etnikai jellegű problémákkal összefüggésben. A vádaskodások azonban elmaradtak és az értekezleten már erről éppenúgy nem esett szó, mint más, a Balkánon gyakori, történelmi eredetű problémákról. A Belgrád- ból érkezett hírek szerint Ankara képviselői most nem álltak elő a bulgáriai muzulmánok állítólagos elnyomásának a kérdésével, amit az utóbbi években több nemzetközi fórumon is felvetettek, de Szófia sem vádolta meg a török vezetést a bolgár belügyekbe való beavatkozással. De miben állapodott meg Belgrádban Petar Mladenov bolgár és Masut Yilmaz török külügyminiszter? Mindenekelőtt abban, hogy két bolgár-török munka- csoport alakul. A politikainak nevezett első vegyes munkacsoport feladata az lesz, hogy a vitás - közöttük humanitárius - problémákat megvizsgálva megoldási javaslatokat dolgozzon ki rájuk. A csoport munkáját külügyminiszter-helyettesek vezetik majd, s első tanácskozására Szófiában már május folyamán sor kerül. A másik - ugyancsak májusban, de Ankarában összeülő - munkacsoportnak a gazdasági (kereskedelmi, közlekedési, idegenforgalmi stb.) együttműködése gyorsabb fejlesztésével, illetve az ehhez vezető utak és módok megtalálásával kell törődnie. A párhuzamosan működő munkacsoportok tevékenységét a két külügyminiszter rendszeres találkozóin összegzik majd. Megállapodtak ugyanis az ő találkozóikban, sőt azok rendjében is, bár ez utóbbit még nem hozták nyilvánosságra. S ezen túlmenően is rendszeressé teszik a konzultációkat a külügyminisztériumok között. Kétségtelen, hogy a belgrádi bolgártörök megegyezés mindkét fél realizmusának és pozitív erőfeszítéseinek eredménye, a balkáni politikai helyzet egyik legpozitívabb fejleménye. Arra nézve, mit jelentenek a politikai vegyes munkacsoport elé utalt megoldatlan - közöttük humanitárius - kérdések, eligazító Ivan Ganev külügyminiszter-helyettesnek a szófiai televízióban sugározott nyilatkozata. Eszerint vannak bizonyos határ menti problémák, meg kell határozni a területi vizeket a Feketetengeren a rezovói öbölben, a kontinentális talapzatot stb. A humanitárius kérdéseket illetően Ganev emlékeztetett arra, hogy 1982. évi szófiai látogatásakor Kenan Evren török államfő Todor Zsivkowal együtt leszögezte: a Bulgáriából való kitelepülésről kötött egyezmények kimerítették tárgyukat és ezért hatályon kívül kerülnek. Szomszédos országok esetében azonban újratermelődhetnek egyes problémák - családegyesítési igények stb -, ezeket kölcsönös megelégedésre kell megoldani. Külföldi megfigyelők a bolgár-török viszonylatban tárgyalt humanitárius kérdések, illetve azok megoldása kapcsán emlékeztetnek azokra a közelmúltban megfogalmazott törvénymódosító javaslatokra is, amelyek parlamenti elfogadása esetén - egyes értesülések szerint már a tavasz végén vagy a nyár elején - a jövőben Bulgáriában nem szankcionálják a törvényesen külföldre utazott, de határidőre vissza nem tért állampolgárokat. Sőt, az is lehetővé válik szmukra, hogy külföldi állampolgárságot vegyenek fel anélkül, hogy a bolgárt elveszítenék, illetve bolgár állampolgárrá legyen egy külföldi, megtartva régi állampolgárságát is. Úgy tűnik, ez is lehetővé tehetné egyes muzulmán hitű bolgárok távozását csakúgy, mint más muzulmánok visszatérését. Egyébként a bolgár lakosok bizonyára örömmel fogadták, hogy mostantól kezdve március 3. teljes értékű nemzeti ünnep, azaz munkaszüneti nap lesz. NAGY KÁROLY (Szófia) PANORÁMA NEW YORK - Hétfőn, az ENSZ-köz- gyűlés 42., felújított ülésszakán a tagállamok - beleértve Washington szövetségeseit is - egyöntetűen elmarasztalták az amerikai kormányzatot, amiért önkényesen be akarja záratni a PFSZ New York-i ENSZ-képviseletét. Javier Pérez de Cuellar, a világszervezet főtitkára felszólalásában kijelentette: ha az Egyesült Államok bezáratja a PFSZ New York-i képviseletét, azzal durván megsérti az ENSZ székhelyének jogállásáról szóló 1947-es megállapodást. Az amerikai kongresszus döntése szerint a PFSZ megfigyelői képviselete március 21-éig működhet. Az ENSZ-köz- gyűlés ülésszaka tavaly decemberben már állást foglalt a tervezett lépés ellen, és akkor egyedül Izrael szavazott az Egyesült Államok mellett. GENF - Hétfőn Genfben a nukleáris és űrfegyverekkel foglalkozó szovjetamerikai tárgyalások teljes ülésén a szovjet delegáció új javaslatokat terjesztett elő a hadászati támadó fegyverek (HTF) 50 százalékos csökkentését előirányzó megállapodás mielőbbi kidolgozása érdekében. A TASZSZ hírügynökség szerint az amerikai álláspontot nagymértékben figyelembe vevő javaslatok egyrészt a szerződésben használatos legfontosabb megjelölések, szakkifejezések értelmezésére irányulnak, másrészt pedig vázolják annak lehetőségét, miként lehetne a ballisztikus rakétákat polgári űrobjektumok pályára állítására alkalmas hordozóeszközzé alakítani. DAKAR - Richard von Weizsäcker, az NSZK szövetségi elnöke kedden 16 napos afrikai körútra indult, amelynek során újra ki akarja nyilvánítani: Bonn-nak továbbra is eltökélt szándéka, hogy hozzájáruljon a fekete földrész súlyos gazdasági gondjainak enyhítéséhez. A nyugatnémet államfő Maliban, Nigériában, Zimbabwéban és Szomáliában - minden eddiginél hosszabb külföldi utazása alatt - fejlesztési vállalkozásokat, termelőüzemeket és tudományos intézményeket keres fel. A közelmúltban Helmut Kohl kancellár Kamerunban, Mozambikban és Kenyában, Hans-Dietrich Genscher al- kancellár és külügyminiszter Szenegálban és Angolában, majd Franz Josef Strauss bajor miniszterelnök Dél-Afriká- ban és Mozambikban járt. „A betű lett anyja az új hadaknak, a betű szülte földre a csillagot s a dalt, lángolt a himnusz, mely egybegyűjti a népeket. Betűről, más betűre s újra másra járva, néptől népig emelte zengő hatalmát és nőttön nőtt az emberi torokban, amíg ragyogva kipattant az ének..." Ali bácsi Ritter Aladár, aranytollas újságíró, sajtótörténész, a hazai újságtervezés doyenje március 3-án lesz 85 éves. Ritter Aladár, az újságtördelők-tervezők mindmáig adomá- zó, ifjonti Ali bácsija biztosan nem ennyi éves. Ritter Aladár nem lehet öreg, ha mindmáig képes volt hagyó /\|j bácsi 1967-ben a Szekszárdi Nyomdában elemzi a Tolna mányozó módon megőrizni boldog terhét. Megyei Népújságot. A kép bal oldalán az akkori főszerkeszAli bácsi, mert a Mestert másképpen nem képes hívni a tő, Petrits Ferenc. (Bakó Jenő felvétele.) szakma, maga a sajtótörténelem. Ö azon szerencsés kevesek közé tartozik, akik teljes életet és szabályos szakmát-hivatást tudhatnak magukénak. Az a tervezőművész, akit március 3-án köszönt a szakma, az egykori „Tolnavármegye” székhelyén, Szekszárdon kezdte a pályafutását. Egy szál ollóval, hihetetlen tehetséggel, egy alig lakásban. Hires sajtótörténeti emlékezéseiben mindmáig őszintén és felejthetetlen ragaszkodással szól Szekszárdról, a Tolnavármegye című lapról, a főszolgabíróról és a saját palotának kifestett szoba-konyhás szerkesztői lakásáról. Ali bácsinak mindenkihez köze van, aki valami érdemlegest alkotott a magyar irodalomban és zsurnalisztikában. Ismerte Egon Ervin Kischt, tudott Kosztolányi, Krúdy, Szép Ernő, Kellér Andor, Zsolt Béla dolgairól, a budapesti kávéházakban pedig messziről ka- lapozta meg mindenki a „Szerkesztő urat”. Ali bácsi egy teljes szerkesztőnemzedéket nevelt az újságíró-iskolán. Saját vagy távoli tanítványa volt mindenki, aki folyóirataink, napilapjaink képi megjelenését elővarázsolja. De hűséges tanítványai ott vannak a könyvtervezők között is. Ritter Aladár 85 éves. Nem hiszem el. Mert az a művész, aki nemrégen Békéscsabán is fiatalosan, de kissé görnyedten adomázott mindarról, amit megélt, és hosszú ujjaival rámutatott egy pocsékul sikerült újságoldalra, az nem lehet ennyire idős. Képtelenség. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Pablo Neruda: Óda a nyomdában című költeményével köszöntjük a Mestert: „De mikor az írás kibontja rózsacsokrát, a betű egész kertészetét itt, amikor olvasod a régi és az új szavakat, a valódit s a kitaláltat, egy percre gondolj arra. aki a zűrzavarból eléd emeli őket ......" M ai kommentárunk Észak-atlanti viták Szinte az utolsó pillanatig folyt az a szócsata, amely a NATO-országok mostani csúcsértekezletét felvezette, mintegy jelezve, hogy szokatlanul nehéz tanácskozás elé néznek az észak-atlanti szövetség tagjai. De miről vitatkoztak, s vitatkoznak most is brüsszelben az érdekelt országok képviselői, vezetői? Köztudott, hogy a NATO megalapítása, egész eddigi léte a „szovjet fenyegetésre” épült, most azonban ez az alap nyilvánvalóan megrepedt. Több okból is. Mert végezzenek bármely nyugat-európai államban közvéleménykutatást, a megkérdezettek egyre növekvő hányada fejezi ki meggyőződését a Szovjetunió békés szándékait illetően. Vagyis ama bizonyos fenyegetés ma már nehezen hozható fel érvként. Annál is inkább nehezen, mert - éppen a Szovjetunió szorgalmazására - a két nagyhatalom tavaly decemberben megállapodott a közepes és a rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról. S az is köztudott, hogy a felek közeljutottak egy újabb egyezményhez, amely a hadászati támadó fegyvertárat csökkentené a felére. És létezik egy újabb javaslat, amely a rövid, 500 kilométernél kisebb ható- távolságú nukleáris rakéták felszámolását irányozza elő. Szovjet részről most az Egyesült Államok és a NATO kedvező válaszára várnak e témában. Az Egyesült Államok, és legodaadóbb nyugat-európai szövetségese, Nagy-Bri- tannia azonban hallani sem akar a „harmadik nulla megoldás” lehetőségéről. Az NSZK, és újabban Franciaország is azt forszírozza, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. A francia elnök nyilatkozatában ugyanakkor hangsúlyozottan leszögezte, hogy „ma az európai biztonság szempontjából a legsürgetőbb teendő a hagyományos fegyverzetek egyensúlyának megteremtése”. Nagy-Britannia, s mindenekelőtt miniszterelnöke, Margaret Thatcher, aki ma az európai denuklearizálási folyamat legelszántabb ellenfele, csak akkor lenne hajlandó arra, hogy tárgyalások kezdődjenek a rövid hatótávolságú nukleáris rakéták sorsáról, ha előbb megállapodás jönne létre a NATO és a Varsói Szerződés között a hagyományos fegyverzetről. Reagan amerikai elnök, mielőtt elindult Brüsszelbe, síkra szállt a NATO katonai erejének növelése, az atlanti partnerek közötti kapcsolatok erősítése mellett. Szerinte a NATO-ra továbbra is szükség van, egyrészt a „szovjet katonai fenyegetés" másrészt a „politikai megfélemlítés" elhárítására. Mintha nem is született volna meg a rakétaegyezmény, mintha nem is készülne Moszkvába a Fehér Ház lakója. KOCSI MARGIT Szihanuk ismét a koalíció élén Norodom Szihanuk, egykori kambodzsai államfő hétfőn bejelentette, hogy korábbi lemondását visszavonva ismét a kambodzsai kormánnyal szemben álló, külföldi bázisú ellenzéki koalíció élére áll - közölte az Új Kína hírügynökség. Szihanuk egyúttal jelezte azt a szándékát is, hogy folytatja a párbeszédet a phnompeni vezetőkkel. Szihanuk január 30-án, a hárompárti koalíción belüli ellentétek miatt mondott le tisztéről, bár megfigyelők lépését már akkor is átmenetinek, taktikai jellegűnek ítélték. Partnerei akkor azt vetették a szemére, hogy túl messzire ment el abban a párbeszédben, amelyet a kambodzsai kérdés megoldásáról a phnompeni kormányfővel folytatott. Szihanuk a közelmúltban Franciaországban kétszer is találkozott Hun Sennel, és a politikai rendezést célzó megbeszélések folytatásában állapodott meg vele. Panamai sztrájk Kudarccal végződött Panamában az a hétfői sztrájk, amellyel a polgári ellenzék Del Valle elnök elmozdítása ellen kívánt tiltakozni. Hírügynökségi jelentések szerint a Noriega tábornok távozását követelő munkabeszüntetéshez csak néhány magán- vállalat tartotta magát. A lakosság nem követte az ellenzéki felhívást. Nyitva tartottak a bankok, az állami hivatalok, az üzletek, és nem volt fennakadás a közlekedésben sem. A panamai rendőrség vezetője közölte, hogy a rendőrök a sztrájkkal kapcsolatban nem tettek lépéseket. Egyben cáfolta azokat az ellenzéki értesüléseket, amelyek szerint őrizetbe vették volna Del Valiét. A volt elnök teljesen szabad, és parancs sincs letartóztatására - mondta. Ezzel egy időben Washingtonban Phyllis Oakley külügyi szóvivő tagadta azt, hogy Del Valle az egyik panamai amerikai támaszponton tartózkodna. 75 éves a Gőgös Gimnázium Színes programmal készülnek a jubileumra Alig egy év alatt készült el 1929-ben Dombóváron az a patinás épület, amelybe az elemi iskolai „albérletből” átköltözhetett az Eszterházy Miklós nádorról elnevezett főgimnázium. A ma Gőgös Ignác nevét viselő intézmény padjaiban azóta sok ezer diák „szívta magába” a tudományt, köztük olyan későbbi hírességek, mint Illyés Gyula, író, Majoros János, keramikus, Rátkai Ferenc művelődési miniszterhelyettes, Buzánszky Jenő, az aranycsapat hátvédje, Pataki Ferenc fejszámoló. A május 28-i jubileumi ünnepségre már most készül az évkönyv, amelyben az iskola története mellett neves régi diákok, például Tüskés Tibor, Illyés Gyula és Békés Sándor műveit is olvashatjuk majd, s az ünnep jegyében tartják meg a növendékek április 24-én a hagyományos iskolanapjukat is. A városkörnyék középiskolásait is mozgósító sportversenyekkel már februárban megkezdődött eseménysorozat alkalmából május 21- én kiállítás nyílik a Dombóvári Galériában az eltelt évtizedek alatt itt végzett festőművészek képeiből. Az iskola tanárai és diákjai minden érdeklődőt várnak az eseményekre, s kérik, hogy az idén esedékes osztálytalálkozókat erre az időszakra szervezzék a volt növendékek.-esiÜlést tartott a Tolna megyei cigánytanács Tegnap délután Szekszárdon, a Hazafias Népfront megyei székházában évnyitó ülést tartott a Tolna megyei cigánytanács. A cigányság helyzetével, társadalmi problémáival kapcsolatos ez évi megyei feladatokat beszélték meg, többek közt tanácskoztak a cigánykutató regionális munkaközösség, valamint a koordinációs munkabizottság ez évi feladatairól, javaslatot tettek a helyi cigányfórumok képviseleti formáinak korszerűsítésére, valamint iskoláztatási gondjaik enyhítésére is. Simontornyai fejlesztési tervek Tegnap délután ülést tartott Simontor- gadta a nagyközség gazdasági kibonta- nya nagyközség Hazafias Népfront Bi- kozásának 1988. évi feladatait és fejlesz- zottsága. A testület megtárgyalta és elfő- tési tervét.