Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-02 / 52. szám
1988. március 2. ^PÜJSÄG 3 Férfiak a nőkről A közélet gyümölcse néha elég fanyar „Az én vezérem belsőmből vezérel” (József Attila)- Nagyon jól ismerjük a mi elnök asz- szonyunkat - mondja a sióagárdi tanácsháza előtt az idős férfi, aki éppen most jött ki onnan. Részletesen elmondja, hogy milyen ügyet intézett, majd azt, hogy mennyit jelent hivatalos ügyben ismerőst megkeresni. - Persze, nem akármilyen ismerősről van szó. Hanem olyanról, aki mindent megtesz értünk. Aki előtt az ember nem szégyenli a gondját, a szegénységét, a tanácstalanságát. A mi elnök asszonyunk ilyen. S azért még különösen felnézünk rá, mert mindent, de mindent mosolyogva, jókedvűen csinál... Akár a „Mi elnök asszonyunk” címet is adhattuk volna az írásnak, mert Sióagár- don és Harcon egyaránt így emlegetik az emberek a tanácselnöküket, ami érthető. Hiszen Nagy Jánosné sióagárdi - szülei most is ott élnek - férje pedig harci, s a család - a férj édesanyjával együtt - ott is él.- Az ifjúsági mozgalom „hozott össze” bennünket, meg a falusi színjátszás - emlékezik a sok évvel ezelőtt történtekre még mindig meghatottan Nagy János. - Összeházasodtunk, s két gyermekünk született. János tanító lett - bár most éppen katona - Erika pedig hatodik osztályos. - S közben egy „szerencsés” család képe bontakozik ki. Nagy János Szekszárdon, az 505-ös Szakmunkás- képző Intézet igazgató-helyettese, tehát ingázik, másképpen munkája ellátásához több időre van szüksége, minta helyben dolgozóknak. A feleség szülei mindkét unokához ragaszkodnak, de most már Erikából jut neki inkább, hiszen a kislány a délutánokat náluk tölti. Nagy János édesanyja pedig egy fedél alatt élve a családdal sok-sok mindent elvégez a ház körül és bent is, s úgy mondják: „Az öreg szülő jó lakat a házon”. Tehát kérdezhetjük, hogy Nagy Jánosné e körülmények miatt vált igazán közéletivé? Igen is, meg nem is. Mert nyilván, neki több ideje jut(ott) a vöröskeresztes, avagy a népfrontos munkára, vagy annak idején a KISZ-re, most pedig a tanácselnöki tiszttel járó szerteágazó, időigényes, egész embert követelő feladatok ellátásra. Férje ezt úgy fogalmazza meg, hogy a közéletiségre születni kell. A jó körülmények a kibontakozást segítik! Megjegyzi azt is, hogy manapság nem könnyű e tevékenység, mert a közélet gyümölcse néha bizony elég fanyar. Igaz ugyan az is, hogy egy-egy igazi érett, szép gyümölcs nagyon édes lehet, s annak íze sokáig erőt ad a további munkához, a problémák megoldásához, s ahhoz, hogy a bírálatok jó részét építőként tudja értékelni s fogadni.- A kis településeken más-a közélet, mint a városban... Ha az emberek járdát, portalan utat szeretnének, hát elégedetlenkednek, ugyanakkor kérik a segítséget. S az a csodálatos benne, ha közeledik a megvalósulás, amihez társadalmi munka szükségeltetik, akkor elég egykét szó, s az emberekteszik a dolgukat, s azt mondják: „Megyünk, mert az elnök asszonyunk kérte”. S a kérése valóban kérés, ami valódi összefogást szül.- Az emberek oda-oda mondogatnak, mégpedig köntörfalazás nélkül - folytatja elmélkedését Nagy János, aki a családi munkamegosztásból éppen úgy kiveszi a részét, mint felesége közéleti tevékenységéből. Ezt úgy kell érteni, hogy falugyűlésekre, vagy más fórumokra együtt mennek, „mert engem is érdekel, hogy mi történik a sajátunknak érzett településeken”, de ő a beszámolók első meghallga- tója, másképpen kritikusa. - A család, ha az együttérző, sokat segíthet a közért dolgozó tagjának. Segít elviselni a kudarcot, a sikernek pedig együtt örülnek... Feleségem tipikusan közéleti ember. Nemcsak optimizmusa, jókedve miatt, s nem is a hihetetlen teherbírása a legfőbb ok. Hanem azért, mert munkájában is mindig nő marad, nem vesz fel allűröket, s nem haragtartó. Az embereket úgy fogadja el, amilyenek, munkájához pedig érzelmileg is nagyon kötődik. Az emberek is valahogy így ítélik meg Nagy Jánosnét, aki „nem erőnek erejével” került közel szinte valamennyiükhöz!- hm - ii Érdekképviselet és egyeztetés A Magyar Gazdasági Kamara Dél-dunántúli Bizottságának munkájában az utóbbi időben mind nagyobb hangsúlyt kap a tagvállalatok közvetlen segítése. Mondhatjuk: a kamara működése egyre inkább vállalatcentrikussá válik, felkarolva a területi, üzemi kezdeményezéseket. Az említett váltás természetszerűleg ösz- szefügg a hazai gazdaságban bekövetkezett változásokkal. A dél-dunántúli bizottsághoz tartozó mintegy kétszáz önálló és közvetett jogú tagvállalat tizennégy százaléka jut Tolna megyére, amely 28 céget jelent. A dél-dunántúli bizottság elnökségének munkájára egyre inkább odafigyelnek a megyei irányító szervek, testületi üléseiken többször foglalkoztak a kamarai tevékenység aktuális megyei kérdéseivel. Tolnában egy esztendeje dolgozik főállású munkatárs, azóta javult a területi munka színvonala. Csak példaként említjük - s ezek is érzékeltetik a kamarai munka szerteágazóságát -, hogy tavaly tevékenységük jobb megismerése céljából több szolgáltató cég képviselői részére konzultációt tartottak, javaslatukkal hozzájárultak ahhoz, hogy az Alisca- vin exportjogot kapott. Tájékoztatót rendeztek az adóreformmal kapcsolatban, elősegítették a kamara mezőgazdasági és közgazdasági munkabizottságainak eredményes szakmai találkozóját. Több üzemlátogatást szerveztek, amelyek jó lehetőséget biztosítottak a kölcsönös eszmecserére. Ezeken is fölmerült a kamarai érdekképviselet és érdekegyeztetés erősítésének fontossága. A vállalatok több ízben kezdeményezték, hogy elképzeléseik megvalósításában a kamara nyújtson segítséget. Ez történt például a Bonyhádi Cipőgyár esetében is. Megfigyelhető, hogy a kamarai tagvállalatok mind többször igénylik a dél-dunántúli bizottság szolgáltatásait. S fokozódó az érdeklődés a nemzetközi kereskedelem bővítése iránt, melyhez a maga sajátos eszközeivel nyújt segítséget a területi bizottság. Az eddigi eredmények szerénynek mondhatók, mert akár a jugoszláv, akár pedig az osztrák határ menti áruforgalmat tekintjük, a vártnál kisebb az előrelépés. Oka elsősorban abban keresendő, hogy a magyar vállalatok ajánlatai csak kismértékben találkoznak a külföldi partner igényeivel. Pontosabban, szinte kivétel nélkül mindenki csak eladni akar... S. GY. Rendőr-e az önkéntes rendőr? Gépkocsinkat - Szekszárd határában - határozott karmozdulatokkal egy önkéntes rendőr állította meg. Gépjármű-ellenőrzés - közölte köszönés után. Nem kértük igazolványát, mert kétséget nem hagyott rendőri mivolta, ugyanis karszalagja volt, ugyanúgy, mint három másik társának, akik egy Trabant gépkocsit fogtak közre. Az okmányok ellenőrzése után egy kérdés csúszott ki számon.- Valami gond van talán? - és a Trabant felé mutattam. Van egy kicsi, mert a trabantos fiatalember nem hajlandó magát igazolni és semmilyen okmányát nem mutatja meg nekünk, csak az egyenruhás rendőrnek - válaszolja az egyik önkéntes. Kisvártatva csikós kocsival két egyenruhás rendőr érkezett és igazoltatta a Trabant vezetőjét. Okmányait most már átadta, de kitöltött betétlappal most nem tudott szolgálni.- Hányat adjak, van akár száz is - hangzott a nem éppen indulatmentes válasz, de az esemény elgondolkodtató. Nem tudni a trabantosnak miért nem rendőr az önkéntes. Azt semmiképpen sem hihette, hogy „álrendőrökkel” van dolga és azt sem, hogy „szórakozásból" végeznek közúti ellenőrzést. Az önkéntes rendőr nemcsak az egyenruhással együtt és nem is csak többedmagával, hanem egyedül, önállóan is teljesíthet szolgálatot, többek között forgalomellenőrzést is elláthat. Az önkéntes éppen úgy, mint az egyenruhás, hivatalos személy. Sz. Gy. Küldöttgyűlések a fogyasztási szövetkezeteknél Az elmúlt héten megkezdődtek a fogyasztási szövetkezetek mérlegismertető, zárszámadó küldöttgyűlései. Az ezt megelőző hetekben a szövetkezeti vezetőségek a tagok ezreivel találkoztak a tagértekezleteken, ahol tájékoztatást adtak az 1987. év munkájáról, eredményeiről, konzultáltak a jövő feladatairól, javaslatot, véleményt, észrevételeket kértek az 1988. évi üzletpolitikához. A vezetőség és tagság párbeszéde nélkülözhetetlen az egységes szemlélet és gyakorlat kialakításához. A tagság örömmel vette tudomásul, hogy az egyre nehezebbé váló gazdálkodási körülmények között is sikerült az áfészeknek az áruellátás színvonalát szinten tartani, helyenként javítani. A kiskereskedelmi áruforgalom 9,7%-kal, a vendéglátás 3,4%-kal volt magasabb az előző évinél. Eredményesen zárult az exportcikkek felvásárlása is, mind szocialista, mind a konvertibilis elszámolások tekintetében. Nyereségük 16,5%-ponttal volt magasabb az 1986. évinél, annak ellenére, hogy jelentős összegeket fordítottak a hálózati egységek tatarozására, karbantartására, a technika fejlesztésére. Tagságuk elismeréssel szólt a kistelepülések rekonstrukciójáról és egyben jelezte igényét a továbbfolytatásra is. A takarékszövetkezetek eredményei a korábbi évekhez viszonyítva mérsékeltebbek. Ehhez a szabályzók változása mellett az is hozzájárult, hogy az elmúlt év második felében - az előrehozott vásárlásaik miatt - sokan csökkentették betétjüket. Emiatt a betétállomány csupán 119 millióval emelkedett. A kölcsön- állományuk több mint 700 millió volt. A folyósítás - amelyen belül igen jelentős volt 1987-ben is a termeltetési hitel - megközelítette a 619 milliót. Nyereségük a korábbi évek dinamizmusához viszonyítva mérsékeltebb, alig 3,5%-ponttal haladta meg az előző évit. A lakásszövetkezeti tevékenységben a fenntartási feladatok kerültek az érdeklődés középpontjába. Ma már több mint 5 és fél ezer lakás fenntartásáról gopndoskodnak, melyek értéke megközelíti a 2,6 milliárd Ft-ot. Az áfészek közül az első küldött- gyűlést a Szekszárdi Kisállattenyésztők Beszerző- és Értékesítő Szövetkezete tartotta. A tanácskozótermet megtöltő küldötteket és vendégeket Farkas Sándor elnökhelyettes köszöntötte, majd az ügyrendi feladatok elvégzése után átadta a szót dr. Varga Jenőnek, a szövetkezet elnökének, aki dicséretes tömörséggel és a tagok számára is közérthetően számolt be az elmúlt év munkájáról, indokolta az írásban kiadott tervet, üzletpolitikát és határozati javaslatokat. Árbevételük közel 115 millió forint volt, 8,1 %-kal magasabb a tervezettnél, 23,5%-kal több az 1986. évinél. Közel 10 millió forinttal több tápot, takarmányt értékesítettek, aminek hatására 800 ezer forinttal nagyobb volt a tojásfelvásárlás, 500 ezerrel a nyúl-, közel 5 millióval magasabb a hízottsertés-felvásárlás. Nyereségük 2 685 000 forint, a szövetkezet fennállása óta a legmagasabb, 52°/o- kal haladta meg az előző évit. Dr. Tóth Rudolf a felügyelőbizottság elnöke szólt a testület ellenőrző munkájáról a vagyonvédelem alakulásáról. Megnyugtató volt a küldötteknek, hogy sem a felügyelőbizottság, sem a megyei szövetség ellenőrzési irodája - amely megtartotta az esedékes általános felülvizsgálatot - különösebb szabálytalanságokat, hiányosságokat nem tapasztalt. Az elhangzott vélemények, hozzászólások után a küldöttgyűlés a zárszámadást és az 1988. évi terveket változtatás nélkül jóváhagyta. A takarékszövetkezetek közül az első küldöttgyűlést a hőgyészi tartotta. Sashegyi Antal elnök megnyitó szavai után Pajor István ügyvezető igazgató terjesztette elő az igazgatóság beszámolóját. Meleg szavakkal emlékezett meg arról, hogy 30 éve alakult meg takarékszövetkezetük. Külön is köszöntötte azokat az alapítókat, akik még jelen lehetnek a jubiláló küldöttgyűlésen. A szövetkezet taglétszáma év végén 2377 fő, 72 fővel több, mint egy évvel korábban. A szervezettség több mint 33%. A részjegyalap 215 ezerrel emelkedett, és év végén meghaladta az egymillió forintot. A betétállomány az előző évinél közel 4 millió forinttal volt magasabb, s meghaladta a 48 milliót. 1988-ban közel 13 millió forint kölcsönt folyósítottak tagjaiknak. A köl- csöncélok közül kiemelkedik a személyi, áruvásárlási és termeltetési kölcsön. A szövetkezet nyeresége 1 135 000 forint. A testület a mérleget és eredményfelosztást elfogadta, a beterjesztett javaslatokat határozattá emelte. szoboszlai jenö Kalapácsfej helyett go-kart Biztos, hogy a gyerekek akkor ismerkednek meg legjobban a vas tulajdonságaival, megmunkálási módjával, ha hónapokon át kalapácsfejet reszelnek? Nem valószínű. A paksi műszaki szakközépiskolában is valami újat szerettek volna kitalálni a fémipari alapképzés hasznosabbá tételére, ezért a témakörben tavaly pályázatot hirdettek meg az erőmű szakemberei számára. A nyertes Bódis Árpád mérnök lett, aki azt javasolta, készítsenek az elsősök go-kartot, ami minden szükséges munkafolyamat gyakorlására alkalmas, s emellett, ha elkészül, sportolni is lehet vele. Az ötlet bevált, mind a tanulók mind oktatóik nagy élvezettel bütykölik a mini versenyautókat, melyekből az idén összesen nyolcat készítenek el. Próba úton Készül a „csodamasina” A munka irányítása a szakoktatóktól is nagy felkészültséget igényel