Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-08 / 57. szám

1988. március 8. 4 ^ÉPÜJSÁG Moziban Tiszta Amerika „Ez a történet, mint minden igaz törté­net, New Yorkban játszódik” - mondja az Író Esterházy Péter és a társíró rendező Gothár Péter. Igazságában nincs is jo­gunk kételkedni, hisz hasonlót bárki tud­na mesélni saját környezetéből. Persze az is tény, hogy nem kell feltétlenül Ame­rikába utaznunk igaz történetért. De Go­thár Péter megtehette, jórészt saját finan­szírozásában, hogy Amerikában forgas­sa legújabb filmjét. (A tokiói filmfesztivá­lon elnyerte az egyik nagydíjat és az azért kapott - magyar szemmel tetemes - va­lutából tudott, igen szerény körülmények között filmet forgatni New Yorkban.) Tölgyesi Frigyes, aki körül a történet bonyolódik, negyvenéves, bizonyára megfelelő anyagiakkal eleresztett ma­gyar úr, háromtagú családjával Ibusz- utazáson vesz részt New Yorkban. Fele­ségének, kisfiának csak egy utazás, ka­land az egész, de Tölgyesi a szabadsá­got keresi. Már régóta úgy érzi, keres va­lamit, amit itt remél megtalálni, szeretné átélni a teljes belső szabadság néhány pillanatát. Higgyük el neki, illetve a ren­dezőnek, hogy ezt csak Amerikában ér­heti el. A többi a szokványos disszidenstörté- netek koreográfiája szerint megy. Beáll egy kapualjba, nem megy tovább család­jával, útitársaival, a repülőgép nélküle tér haza. Megismerkedik egy színes bőrű párral, ami újabb jelenetekre ad lehető­séget. Ezután minden következik, van egy kis krimi - bizonytalan, kideríthe­tetlen motivációkkal -, van egy kis szere­lem, romantika, van némi „fű", a megfele­lő hangulat előállítására és dráma, ami azért viszonylag jóra fordul. Színt csak az hoz a történetbe, ami­kor megjelenik az após, Szirtes Ádám nagyszerű alakításában. Bő humorral, ragyogó képsorokkal. Az após úgy köz­lekedik New Yorkban a budapesti villa­mosbérletével, mintha a magyar főváros flaszterét koptatná. Aztán ő is hazautazik, és lassan vége is a filmnek. Nem tudjuk meg, hogy az egyébként értelmes Töl­gyesi hogy képzelte amerikai életét nyelvtudás, valutaképes szakma, kap­csolatok nélkül. A törvényszerű vég így be is következik, amin pedig csak a cso­da segíthet. Viszont azt is tudjuk, hogy Amerikában sem teremnek minden sar­kon csodák. Szólni kell még Lukáts An­dor alakításáról, aki hozza a karakterfi­gurát, csak éppen ez még kevés. Valami­vel többet kellene tudnunk Tölgyesiről, hogy megértsük, esetleg helyzetébe képzeljük magunkat, valamiféle együtt­érzésre legyünk képesek. A szerzők az indítóokokra, a főszereplő indíttatására, előéletére semmi hangsúlyt sem fektet­tek, így a néző legfeljebb külső szemlélő­ként nézheti, a részleteiben néhol bravú­rosan megoldott jeleneteket, képeket. De erről nem a két színész, Lukáts Andor és Szirtes Ádám tehet. Ők megtették a dol­gukat, kihozták szerepükből, amit lehe­tett. A minősítés a néző dolga. TAMÁSI JÁNOS Hangverseny A Makám együttes koncertje Régi kedves ismerősöket köszönthe­tett ismét a Művészetek Házában a főként fiatalokból álló közönség. A Stúdió 88. február 9-i adását követően érthető vára­kozás előzte meg a Makám együttes újabb, immár harmadik szekszárdi fellé­pését. A televízió népszerű kulturális he­tilapja akkor arról adott hírt, hogy a maga nemében egyedülállót produkáló zene­kar elkészítette első nagylemezét, mely­nek zenei anyagát február 26-án mutat­ják be az Egyetemi Színpadon. Alig né­hány nappal később pedig mára megye- székhelyen köszönthettük őket abban a reményben, hogy mi is részesei lehetünk a különleges zenei csemegének. Elöljá­róban szögezzük le, ebben a remé­nyünkben nem csalódtunk. A hallottak alapján megértjük és uram bocsá’, kissé irigyeljük is azokat, akik minden hónap utolsó szombatján meghallgathatják az együttest Budapesten a HVDSZ-kultúr- otthonban. De hát mit is jelent ez a szo­katlan és sokunk számára érthetetlen el­nevezés: Makám? Arab szó, mely rözített és improvizatív elemek egységét jelenti. Muzsikájukban a Balkán, a Távol-Kelet, és Afrika zenei motívumai vegyülnek az európai ízléssel, kifejezésmóddal. Amit játszanak, nem igazán kortárs ze­ne, nem is jazz, bár fellelhetők e műfaj né­mely sajátosságai és népzenének sem nevezhető. Mi hát akkor tulajdonkép­pen? Kortárs zene jazzos és népzenei elemekkel. Sokfajta muzsika új megkö­zelítésben, mely hatásában azért az eu­rópai fül számára elsősorban a Balkánt és a keleti egzotikumot idézi. A nálunk is jól ismert oboa, gitár, nagybőgő mellett megszólal a bolgár eredetű gadulka, a kaval, mely majdnem fuvola, csak a vé­gén kell megfújni a csövet, a zanza, ez Af­rikából származik, a marimba, a zanza fémből készült változata, a sarangi, a táb­la, a különböző nagyságú köcsögdudák és még számos kisebb-nagyobb fúvós, pengetős vásárolt és saját készítésű fur­csa zeneszerszám. A Makám együttes műsorán részben azok a számok szerepeltek, melyek a Kö­zelítések című nagylemezükön is megta­lálhatóak (pl. Keleti pályaudvar, Vízóra), részben pedig repertoárjuk régebbi és újabb szerzeményeit mutatták be. Érdek­lődéssel hallgattuk a filmzenét, amit egy Vietnamban készült természeti filmhez komponáltak. Hangeffektusaik'rendkivül képszerűek. Szinte magunk előtt láttuk a sejtelmes, egzotikus világot. Megszólal­tak a képzeletbeli vadon félelmetes hangjai, a madarak vijjogása, az áthatol­hatatlan őserdők élőlényeinek neszei, elénk rajzolódtak a Balkán-hegység és Kis-Ázsia jellegzetességei. Szárnyalt a zene és vele szárnyalt az emberi fantázia. A főként moll dallamok­ból építkező, kissé talán szomorkás mu­zsika a modern lélek életérzéseit is felvil­lantotta. Az ismétlődő és egyre erősödő monoton alapmotívumok, s a rájuk épülő improvizációk jó értelemben vett feszült­séget teremtettek, kifejező erőt kölcsö­nöztek zenijüknek. Az ezúttal betegség miatt 5 tagúra fo­gyatkozott Makám együttes nagy sikert aratott. A tapsokat ráadásszámmal kö­szönték meg, a koncert után pedig nagy­lemezüket dedikálták - a hallottak alap­ján bizonyára nem az utolsót. LEMLE ZOLTÁN Tévénapló Krimi Pitaval, teljes nevén Francois Gayot de Pitaval neve több mint két évszázad óta egy többé-kevébé irodalmi műfajt jelöl, mert a pitaval bűnügyi történetek gyűjtemé­nye, s még Ady is irt ilyen címen (Magyar pitaval) cikket. A jeles gyűjtemény első kö­tete 1734-ben jelent meg, még további 19 követte, s az egész világon akadtak for­dítói és utánzói, bár közben a pitaval más lett, igazi lektűr, a szó jó és rossz értel­mében egyaránt, aminek vannak elnyűhetetlen szerzői, akár klasszikusait is mond­hatnánk, mint C. Doyle, A. Christie vagy Edgar Wallace, akinek kísérteties történeté­ből a csehszlovákok készítettek filmet. A gyökerek itt mélyebbre nyúlnak, Poe sejtelmes novellái jelentik a forrást, amiket Babits is szeretett, le is fodított többet. A Poe-történetekben a hangsúly nem a bűn­tetten, hanem az azt körülvevő világon van, a valóságot egyszerre titokzatos jelen­ségek színezik, még minden azonos önmagával, de a háttérben titok lappang, ami akár misztikus hangsúlyt is kaphat, mint Poe felejthetetlen regényében, az Arthur Gordon Pym történetében. A műfaj lassan elüzletiesedett, televíziónk is ontja az ál­talában nagyon kevés ötletről tanúskodó sorozatokat, mert a világ minden táján uralkodik a kényszerképzet, hogy szükség van mindennapi kriminkre. Wallace Ró­zsás Hubertje, bár készítői eléggé összekuszálták a történet szálait, a jobbak közül való, mert épp úgy, mint a jelek szerint halhatatlan társai, értett az elbeszéléshez, tudott mesélni, ami nem lebecsülendő adomány. De valóban kell-e ennyi krimi? Valószínűleg nem, a nézők legtöbbje félóra múlva már el sem tudja mondani, hogy mit látott, pedig amíg pergett a film őszintén remél­te, hogy kiderül az igazság. Sokan azt mondják, a fiatalok számára rossz iskola, mert az erkölcsi értékek megvetését sugallja, a gátlástalanságot, esetleg a mód­szert is megtanítja. Lehet, hogy van benne valami, nem tudom. Inkább az a feltűnő, hogy az együttérzés rendszerint elillan, amikor környezetünkről van szó, pedig a kri­mi itt kísért mindennapjainkban, szemünk előtt zajlanak le riasztó események. Itt . kellene több együttérzést tanúsítani, több cselekvő megértést, türelmet. Az Évgyűrűk című nyugdíjasműsorban láttuk azt a megdöbbentő történetet, ami Bátaszék közelében történt, lapunk is hírt adott róla. Egy magányos öregasszonyt lakásától távol holtan találtak, miután néhány nappal előbb kivette és fiának adta az ■ évek során megtakarított pénzét, pontosan 116 000 forintot. Bűncselekmény nem történt, amint a rendőrség megállapította, az agyérelmeszesedett öregasszony el­borult pillanatában feküdt a földre, ahol csendesen meg is halt. A megrendítő film - készítői nevét nem közli a műsorújság - ezt mondta el, egyszerűen, eszköztelenül, kommentár nélkül. A megszólaltatottak kedvükre beszélhettek, senki nem mondta nekik, hogy mit kell mondaniuk, de szavaikból éppen ezért rajzolódhatott ki egy néma tragédia, amelyért senki nem felelős, mindenki igazolni tudja, hogy mit tett, az adott időpontban hol volt, de arról lelkiismeretének kell számot adnia, hogy mit mu­lasztott el. A krimi tehát itt van közelünkben, a bűnesetek száma is gyarapodik, amint másutt hallottuk, s itt lenne nagyobb szükség a rokonérzésre, a megértésre, mert ez és az ehhez hasonlók megrázóbbak, mint amilyenek után Derrick mester nyomozni szo­kott. Jánossy Lajos Lukács György nevelt fia volt, 1950-ben érkezett haza Londonból, mint nemzet­közileg is elismert fizikus, az Akadémia azonnal tagjává választotta, s kinevezték a Központi Fizikai Kutatóintézet egyik vezetőjének, majd igazgatójának. Jellegzetes alakja gyakran tűnt fel a képernyőn, szívesen vállalt ismeretterjesztő előadásokat, a laikus számára legkönnyebben olvasható könyve, a „Relativitáselmélet és fizikai valóság" is ilyen céllal készült, melyen a jobb megértést humoros rajzok is segítik. Pedig a könyv egyáltalában nem humoros, sőt Jánossy merész hipotézisét fejti ki benne, amivel szembeszáll Einsteinnel és a relativitás elméletével, bizalmat kénre az olvasótól, hogy amit elmond „nem egészen alaptalan”. Vitatta, ami Einstein kiinduló pontja, hogy a fénysebességnél nincs nagyobb sebesség, a görbült tér el­méletét is kétségbe vonta s megpróbálta visszapörölni az étert, a világmindenséget kitöltő rejtélyes valamit. Természetesen nem lehet feladatunk, hogy érdemileg beleszóljunk ebbe a vitába, az azonban kétségtelen, hogy a tudomány gyorsan na­pirendre tért merész elgondolásain, mint amelyek túlhaladottak. Tíz éve halt meg, s érdemes volt felidézni emlékét, mert a tudós vitáktól függetle­nül, jelentős személy volt, nemzetközileg számon tartott atomfizikus, itthon pedig olvasók, tévénézők jól ismerték, sokfelé megfordult, mint szenvedélyes filatelista, még a bélyeggyűjtők egyesületében is. Egykori munkatársai, tanítványai idézték emlékét s láttuk őt magát is, éppen arról , beszélt, hogy a relativitáselmélet kételyeket ébresztett benne. Ugyanakkor hallhat­tuk azt is, hogy a Jánossy-örökség kérdését nem lehet lezárni, a jövő dönti el, mit le­het és érdemes továbbfejleszteni benne. Valaki úgy emlékezett vissza rá, hogy nem ismert tekintélyeket, saját magát is be­leértve, s megtörtént, hogy valamelyik hallgatója más levezetést ajánlott egy fizikai kérdés megoldásához, mintő. Sértődés helyett saját magát korrigálta, rrtertvilágos, szabad szellem volt, aki többször is elvégezte ugyanazt a kísérletet, mert az igazság és csak az igazság érdekelte. Cs. L. Rádió Eretnek kezdeményezés a tömegmozgalomban... Megmosolyognivaló? Azt hiszem, in­kább szomorú. Régi igazság, de ez ma sem változtat érvényességén, ha valamit nagyon bizonygatnak és kritikát nem tűr­ve erősítenek, az mindig gyanút ébreszt az emberben. Történt tehát az egyik reg­gelen, hogy nyilvános szembesítésre hívták össze az iróniával kommentáló és a bírálatot magára vevő újságírót. Mind­ketten vezető beosztásban, egyikük a te­levízió, másikuk egy megyei lap főszer­kesztője. Az összetűzés abból adódott, hogy a rádió „Jó reggelt” műsorának egyik adásában Aczél Endrét kérték fel a hírek kommentálására, aki ebben a mi­nőségében nem a helyiek szája íze sze­rint minősített egy vállalkozást. A HNF megyei bizottsága pályázatot hirdetett el­ső ízben egy tisztség betöltésére, erre mondotta azt a neves kolléga, hogy „íme a békési glasznoszty”. Az ironikus hang­nem mellett persze azt is hozzátéve, hogy bízik a kezdeményezés sikerében. Ez elég is volt a „tetemrehíváshoz”... Hogy mi történt valójában? A korábbi gyakor­lattól eltérően egy olyan tisztséget tettek nyilvánossá, nyitottá, amelyiknek eddig is annak kellett volna lennie. A népfront­mozgalom célja deklaráltan az, hogy mi­nél szélesebb társadalmi réteget, gya­korlatilag a lakosság egészét elérje, ami­nek egyik módja, vagy inkább esélye lesz a felkészült, rátermett vezetők és tisztviselők kiválasztása. Ez persze csak a jövő, ma a néhány valóban lelkes törzs- gárdatag erőfeszítése ellenére is a gaz­daságban jól ismert jelenséggel, az ala­csony hatékonysággal, lehetőségeik ke­resésével küzdenek a tömegmozgalom­ban. Nem egyedi jellező ez, így remélhe­tőleg a túlérzékenység, magyarázkodás helyett a kezdeményezők a gyakorlatban igazolják, a többi megyei szervezetben pedig hasonló korábban eretneknek tar­tott megoldásokkal próbálkoznak a jövő­ben. Talán Tolnában is... -takács­Színház Doktor Zsivago Okos dologba kezdett a megyei művelődési központ. Nem lehet minden jó, de olykor csak szűkebb kör érdeklődésére számot tartó, előadást elhozni Szekszárdra. így a nézőket kell az előadás helyébe vinni, ami legutóbb március 1 -jén a Győri Balett esetében történt meg. Ugyanakkor egy másik csoport autóbusszal Szolnokra utazott Borisz Paszternák Doktor Zsi- vagójának megtekintésére. A mai buszárak mellett potom olcsón, kilométerenként 50 fillérért, Paszternák a nagyságokban nem szűkölködő orosz iroda­lom legnagyobbjai közé tartozik. Doktor Zsivagója, a regény, nehéz olvasmány, óriási korkép és egyben a történelmi válto­zások súlya alatt vergődő ember lelki változásainak képe is. A színdarab ugyanez, évtizedeken átívelő cselekménnyel, félel­metesen vad indulatokkal, szerelmekkel és nem csekély messianizmussal tele. Nem szabad a könyvre gondolni, mert a színpadi mű önálló egész, melyet Szikora János pom­pásan rendezett, a szinte valószerűtlenül bonyolult színhely­változásokat pedig Csikós Attila ugyanilyen magas színvona­lon oldott meg. Szinte valamennyi szerep csábítóan jól meg­oldható feladat a művészeknek, kivéve Zsivagóét (Mertz Ti­bor). Zsivago a valóságtól kissé elrugaszkodott, tiszta szívű álmodozó, aki éppen ezért valamelyest idegesítő is, amiként a minden körülmények közt - még hibáikban is - becsületes emberek általában azok. Alakja a harmadik felvonásban tel­jesedik ki és a művész itt érdemelte ki igazán a közönség többszörös vastapsát. Szinte az egész szereposztást fel le­hetne sorolni és igyekezni kinek-kinek megfelelő, elismerő jelzőt találni. Maradjunk csak egyeseknél: Sztárek Andrea (Lara) és el­lenpólusa Anna (Roczkó Zsuzsa). Antyipov (Derzsi János) Gromeko (Kátay Endre). Utóbbi Jászai-díjas, épp úgy, mint a mellékszereplőként is teljes odaadásé művészi munkát nyúj­tó Dobák Lajos, Nyikolaj bácsi megszemélyesítője. A cselekmény az árvaságra jutó kis Zsivago 7 éves korától haláláig ível. Van a színen értelmiségi szenvelgés, illúzióker- getés, forradalmi pátosz, partizántábor, nyomor, kivégzés, nagyjából minden. Meg némi borzongás a néző lelkében, aki jól tudja, hogy ezt a remekművet a maga idején pocskondiáz­ták, szerzője pedig csak a véletlenek összejátszása jóvoltából menekült meg a haláltól. A halhatatlanságtól már nem. A szolnokiak előadása hűsé­ges volt Borisz Paszternák mondanivalójához, műve szelle­méhez és minden nézőnek rendkívüli élményt nyújtó. A me­gyei művelődési központ színházjáró buszai pedig a tervek szerint a jövőben is közlekednek majd. ORDAS IVÁN Jelenet a filmből

Next

/
Thumbnails
Contents