Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-29 / 75. szám

NDK ékszíj, japán gyűrűkészlet... Ma MA: Útját kereső szakszervezet (3. oldal) 1988. március 29. KEDD XXXVIII. évfolyam, 75. szám ÁRA: 1,80 Ft hazánkba érkezik Bőséges alkatrészkínálat az Agrokernél Szezon van a mezőgazdaságban, a téli nagyjavítást követően a határban járnak már a talajelőkészitéssel, vetéssel foglal­kozó gépek és emberek, a kiskertekben is szorgoskodnak - metszenek, ültetnek. Jó tavaszi munkát csak jó gépekkel lehet produkálni, és most, hogy közeleg a ne­gyedév vége, nézzük, mit hozott az első három hónap az Agrokernél. Arnold János, az alkatrészosztály ve­zetője elmondta, hogy a január mint min­dig, ezúttal is jó hónap volt, 34 millió forint értékű alkatrész talált gazdára, amin be­lül is igen nagy kereslet mutatkozott az újravizsgáztatásra kötelezett MTZ-50- esek biztonsági és fékberendezéseinek alkatrészei iránt. Körbejárták a termelő- szövetkezeteket és a visszatérően a hiánycikkek listáját erősítő alkatrésze­ken kívül szinte mindennel szolgálni tud­tak. Hiánycikk volt a hengerfej és a por­lasztó. Februárban csökkent a vásárlási kedv, amit bizonyít az is, hogy a gazdasá­gok már csak igen indokolt felhasználást engedélyeztek az alkatrészvásárlásnál. Csak a biztosan felhasználásra kerülő al­katrészeket vitték, így 10 millió volt a feb­ruári forgalom az Agrokernél. A márciusi zárás közeleg, e hónapban 20 millió forintért vettek árut, de ebben már csak a legritkább esetben szerepelt a nagy értékű sebváltó vagy a komplett motor. A készletösszetétel jó, amit az Ag- roker vállalatok az egymás közötti állan­dó csereakciókkal igyekszenek életben tartani. Az importból az országba kerülő alkatrészek, és a hazai piacon nem gyárthatók hiányoznak a polcokról. A tavaszi talajelőkészítési munkák gé­peinek, az ásóboronáknak, kombináto- roknak az alkatrészellátása jó, kivétel a Raab 5-ös típus, mert a gyártó Mezőgép még az első félévi igényeiket sem szállí­totta le. Az SPC vetőgépekhez szolgáló komplett vetősoregység már elfogyott, a szívócsövet viszont sikerült beszerezni. A műtrágyaszóráshoz a Tornádó alkatré­szei adottak, gond a hidromotor volt, de sikerült azt is beszerezni. A növényvédő gépekhez a szivattyú importból kerülhet be az országba ami nem gondmentes. Az előrelátó, pénzzel is rendelkező gazda­ságok már most az aratásra gondolhat­Kevés a vevő, rendezik a raktárakat nak, mert az Agroker is ezt tette: készle­ten van 10 millió forint értékű árujuk és még további 15 millió értékben várnak is árut. A májusi munkálatokkor a kaszák, rendfelszedők, bálázók is csatasorba áll­hatnak, van alkatrész mindegyikhez. Tény, hogy a gazdaságok igen megfon­toltan nyúlnak csak a pénzeszközeikhez, és arra is akad példa, hogy nehezen tud­ják előteremteni az alkatrészek megvá­sárlásához szükséges forintokat.-szs-ka­Moszkvába érkezett Alessandro Natta Miklós Imre Varsóban Willi Stoph Willi Stoph, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnöke Grósz Károlynak, a Minisztertanács elnökének meghívására március 29-én, kedden hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik. (MTI) Németh Károly Békés megyébe látogatott Hétfőn kétnapos látogatásra Békés megyébe érkezett Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke. A vendéget Bé­késcsabán Szabó Miklós, a megyei párt- bizottság első titkára és Gyulavári Pál megyei tanácselnök fogadta, s tájékoz­tatta az országrész életéről, Békés me­gye előtt álló feladatokról. Mint mondot­ták, Békés iparában az új év első tapasz­talatai kedvezőek, a vállalatok teljesítő- képességét lekötik a megrendelések, a mezőgazdaság pedig a több évi aszály után jó termést ígér. Németh Károly a me­gye gazdaságának helyzetéről, s a béké­sieket foglalkoztató kérdésekről kapott tájékoztatást követően - a megye veze­tőinek társaságában - a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság gyulai székházába látogatott. Itt Boda Péter igazgató tájé­koztatta az árvízvédelmi munkálatokról az Elnöki Tanács elnökét, aki a Fehér Kö­rös partján lévő szanazugi védelmi köz­pontban is tanulmányozta a Körösökön kialakult helyzetet. Németh Károly kedden a megyeszék­hely új sport- és művelődési intézmé­nyeit tekinti meg, majd kétnapos békési látogatásának befejezéseként az oros­háziak életével ismerkedik. (MTI) Növekvő feszültség az Izrael által megszállt területeken Egyre fokozódik a feszültség a meg­szállt területeken, miután előző nap leg­alább négy palesztint lőtt agyon az izraeli katonaság. Alig 48 órával a szerdán tartandó, s igen forrónak ígérkező „föld napja” előtt újabb általános sztrájkot tartott a palesz­tin lakosság, megemlékezve a brutális erőszak immár legkevesebb 111 agyon­lőtt áldozatáról. Szerte az utakon csak katonai jármüvek láthatók, s számos tele­pülésen, menekülttáborban összecsa­pás volt a tüntetők és a kivezényelt kato­nák között. engedik be a megszállt területekre az új­ságírókat. A várható tömeges tiltakozá­sok leverésére rendkívüli előkészülete­ket tettek: a már ott állomásozó nagy lét­számú katonaság megerősítésére több ezer rendőrt, valamint tartalékosokat ve­zényeltek Ciszjordániába és Gázába. Az utóbbiakat bázisaikról helikoptereken fogják a „zavargások” helyszínére szállí­tani. A szolidaritási akció szervezői bejelen­tették, hogy számos aktivistájukat, közöt­tük a Békéért és Egyenjogúságért Küzdő Demokratikus Front nevű haladú tömö­Az SZKP Központi Bizottságának meg­hívására hétfőn küldöttség élén Moszk­vába érkezett Alessandro Natta, az Olasz Kommunista Párt főtitkára. Mint Garzó Ferenc, az MTI római tudó­sítója jelenti, az OK főtitkára az Olaszor­szágban nyilvánosságra hozott program szerint Moszkvában Mihail Gorbacsov- val, az SZKP KB főtitkárával tárgyal majd. Rómában rámutatnak arra, hogy Natta negyedszer találkozik majd a szovjet pártvezetővel. A tárgyalásokon a külpoli­tikai kérdések foglalják majd el a köz­ponti helyet: a leszerelés kérdései, a vál­sággócok, a regionális konfliktusok fel­számolásának lehetőségei, a nyugat-és a kelet-európai helyzet - mondják Ró­mában. Az Olasz Kommunista Párt és az SZKP viszonya az elmúlt években jelentősen javult, megélénkült a párbeszéd a két párt között. Az olasz kommunisták igen nagy figye­lemmel kísérik a Szovjetunióban és a többi szocialista országban zajló meg­újulási folyamatot. Nicaragua Szabadon bocsátották az ellenforradalmárokat Nicaraguában vasárnap száz ellenfor­radalmár fogoly nyerte vissza szabadsá­gát a sandinista kormány és a kontrák szerdán aláírt megállapodásának értel­mében. A foglyok szabadon bocsátásá­nál jelen volt és beszédet mondott Tomas Borge belügyminiszter, a Sandinista Front országos vezetőségének tagja. Borges kijelentette: a foglyok szaba­don engedése is bizonyítja azt, hogy a ni- caraguai kormány maradéktalanul telje­síteni kívánja vállalt kötelezettségeit. Fel­hívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy az amerikai kormányzat és az ellenforra­dalmárok egyes szélsőséges vezetői megkísérelhetik a békefolyamat megtor­pedózását. A szerdai megállapodásban a nicaraguai kormány vállalta, hogy egy általános amnesztia keretében a száz foglyot a húsvéti ünnepek előtt, a többi ellenforradalmár és egykori somozista bebörtönzöttet a rendezés előrehaladtá­val a következő hónapokban bocsátja szabadon. A szerdai egyezség nem tesz említést a foglyok számáról; nicaraguai értesülések szerint összesen 1822 so­mozista gárdistáról, illetve 1532 ellenfor­radalmárról van szó. Tornas Borge reményét fejezte ki, hogy a vasárnapi sandinista lépésre válasz­ként az ellenforradalmárok elengedik az általuk elrabolt civileket. Hétfőn hivatalos lengyelországi láto­gatásra Varsóba érkezett Miklós Imre ál­lamtitkár. Az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét Wladuslaw Loranc, a lengyel egyházügyi hivatal vezetője hívta meg. A „föld napja” szerdai évfordulós megemlékezése előtt (1976-ban Galileá- ban földjeik elkobzása ellen tiltakozó fél tucat palesztint lőttek agyon) az izraeli katonai irányítás bejelentette, hogy nem rülés tagjai (melynek fő ereje az Izraeli Kommunista Párt) az elmúlt napokban le­tartóztatták a hatóságok, megakadályo­zandó a „föld napjáról” való megemléke­zést. Szakmunkáské pzés holtponton Az olvasó, a következő adatoktól megdöbben: lehet, hogy az iskolát, a pedagógust marasztalja majd el. Az 505-ös Szakmunkásképző Intézetben volt olyan elsős osztály, ahol a diákok 60 százaléka bukott az első félévben, legalább egy tárgyból. Az említett intézmény fennállása óta nem fordult elő, hogy félévkor minden harmadik tanulója a bukást jelentő szekun- dát volt kénytelen aláíratni a szüleivel. Tévedés ne essék! Az említett példa nem egyedi, csak jelzi azt, hogy a szak­munkásképző intézetekben tanító pedagógusoknak, az ugyancsak hiányos ismeretekkel az általános iskolákból ér­kező nebulókat egyszerűen olvasni, számolni kell megtaní­tani! A gyökerek, tehát jóval mélyebbek annál, minthogy felszí­nesen elmarasztalhassuk ezen intézményekben oktatókat. A fenti példából is érződik: igen komoly gondokkal küsz­ködnek immár hosszú évek óta a jövő szakmunkásait képző iskolák. S ebben a helyzetben mikor is központilag megfo­galmazott elv, hogy az általános iskolát végzettek legalább kilencven százaléka tanuljon tovább, érthető az elbizonyta­lanodás. Ugyanakkor pedagógusaink, a szakoktatók is tisz­ai, ..... ........................... .............................. »»«■...... t ában vannak azzal, hogy a növekvő követelmények, a mű­szaki haladás jól képzett szakmunkásokat igényel. Valószí­nű, hogy az 505-ös tantestülete ezért is döntött úgy, hogy a bukottan jelentkezett általános iskolásokat nem veszik fel a következő tanévben. Hatvanan meg is kapták az elutasító választ. Csakhogy a rendelet szerint minden fiatalnak tizen­hat éves koráig tanulnia kell, előtte nem is alkalmazhatják üzemekben, vagy másutt. Mondhatnám, ördögi kör, mert egyelőre kérdéses, hogy az említett hatvan gyereknek az el­következendő két évben mi lesz a sorsa. A közelmúltban, egy iskolaigazgatóval beszélgetve fel­merült, hogy a hazai szakmunkásképzéssel kapcsolatban nincs világosan központilag megfogalmazott cél. Ennek hiányában a tanár gondjai csak sűrűsödnek. Elgondolkoz­tató az is, hogy számos szakmában az utóbbi időben már el­helyezkedési gondokkal küzdenek a végzettek. Ebbe a kör­be tartozik például a szerszámkészítő és a műszergyártó szakma is. Nem titok az sem, hogy az ipari üzemek a mai kö­rülmények között ugyancsak meggondolják, mikor teszik ki a munkásfelvételi táblát a gyárkapura. De mi lesz a végzősökkel? Három esztendei tanulás után - nem hagyva figylemen kívül az állami támogatást - végez­zenek segédmunkát, vagy azonnal tanuljanak más szak­mát? Célszerű lenne tehát mielőbb elemzően átértékelni a ha­zai szakmunkásképzéssel összefüggő ellentmondásokat, hogy a felnövekvő szakmunkás-generáció érdekében, mi­előbb elmozduljunk a holtpontról! o

Next

/
Thumbnails
Contents