Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-01 / 51. szám

1988. március 1. Képújság 3 Férfiak a nőkről Hitel csak módjával A bizalom a munka támogatója „...de mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők - szabadok, kedvesek,... ” (József Attila) Pámer Jakab huszonvalahány tanár kollegájával a tolnai gimnáziumban tanít. Ott, ahol az igazgató nő. Bolvári József- nénak hívják. Két leánya van, a kitűnően asztaliteniszező Ildi és Kati, a gimnázium­ban pedig háromszáz diákja - fiúk és lá­nyok természetesen. Amikor Pámer Jakabot arra kértük, be­szélgessünk a „fönökasszonyról”, egyet­len szóval sem akart kitérni. Még akkor sem, amikor rákérdeztünk: Nem tart-e at­tól, hogy csípős megjegyzések kereszt­tüzébe kerül?- Nem félek. Bár, lehet, hogy kapok egy-két megjegyzést, de azok csak amo­lyan „tréfásak” lehetnek. Hiszen a tanári kar minden tagja jól ismeri Bolvári Jó- zsefnét, s igen jó kollegális, sőt, baráti kapcsolatban vannak vele. Tiszteljük és szeretjük, s a tolnaiak is hasonlóan érez­nek iránta... A másik kérdést különben pontosan ezekért furcsállom is. Mármint azt, hogy nem zavar-e, hogy nő a főnö­köm? Ez így föl sem vetődött, még annak idején sem, amikor hét évvel ezelőtt kine­vezték.- Sajátosan, egyéni módon vezet - szögezi le Pámer Jakab, majd olyan kicsiségnek tűnő dolgokat sorol, me­lyekből árad az emberség, a megértés, az igazgatónő bizalma az emberek iránt, ugyanakkor a határozottság és a szaktu­dás. Iszonyatos munkabírásáról és mun­kavállalásáról a tisztelet, ugyanakkor a féltés hangján esik szó, s az is kiderül, hogy Bolvári Józsefné könnyen teremt vi­tathatatlanul önzetlen kapcsolatot, s bár­hol és bármikor öt is partnerként kezelik. Az önzetlenségen itt természetesen azt kell érteni, hogy a hivatalos és baráti kö­telékekkel soha nem hajtja a maga mal­mára a vizet. Viszont munkatársai és diákjai ügyében egyetlen percet sem várva intézkedik, kéri a segítséget. Le­gyen szó kölcsönről, óvodai elhelyezés­ről, lakásügyről, bármiről. „Nagyon meg­értő, együttérző.”- A munkát gátló körülményeket az el­ső perctől kezdve nyirbálta, ami jól érez­hető az intézmény légkörén... Jó ott dol­gozni... Persze, bizonyos dolgokban lát­szik, hogy nő a vezető. Például az iskola előtti szép, gondozott parkon, az osztá­lyok dekorálásán, ami nem túlzott, ha­nem ízléses. Amikor kell, festik a falakat, mázolják az ajtókat, ablakokat... Nem is tudom, honnan teremtődik meg minderre a pénz? Pámer Jakab vallja, hogy vezetésre születni kell. S azt is, hogy Bolvári József- néval ez így történt. Hiszen különleges érzéke van elsimítani a nézeteltéréseket; az embereket úgy gőzi meg a dolgokról, hogy nem marad bennük tüske; el tudja hitetni a kilátástalannak látszó helyzet­ben is, hogy rosszban is van valami jó. És! Soha nem beszél mellé. Nyíltan, jól és logikusan fogalmaz. Nagy erénye, hogy nem párnázott ajtó mögötti „irodai igaz­gató".- Hogy van hibája is? - kérdez vissza Pámer Jakab. - Hát kinek nincsen? Bol­vári Józsefnéé az, hogy rendkívülien bí­zik az emberekben, ami a maga nemé­ben óriási dolog. Hiszen az emberek iránti bizalma segítője, támogatója a munkának. Ugyanakkor erre a bizalom­ra, az önzetlenségre, szolgálatkészségé­re már ráfizetett néhányszor. És ez igen nagy kár! - hm - ii ­Adásvétel, cserebere „Lengyel” helyett „Ecseri” piac Szekszárdon Használtcikkek előnyben! Az úgynevezett „lengyel” piac annak idején történt megszüntetése a szekszár­di vásárlók körében sem váltott ki osztat­lan elismerést. Természetes igény, hogy a lakosság a lehető legolcsóbb áron kí­vánja beszerezni a különböző használati cikkeket és tárgyakat, s ez az elvárás ma­napság fokozottabban érvényes, mint bármikor. A hírek szerint azonban hama­rosan gyökeres változásra számíthatnak az érdeklődők: a közeljövőben állítólag használtcikkpiac nyílik a szekszárdi vá­sárcsarnokban.- A hír igaz - válaszol az erre vonatko­zó kérdésre Pukli László, a Városi Ta­nács V. B. piacfelügyeletének vezetője. - Első alkalommal március 4-én, pénte­ken, majd a következő napon, március 5- én, szombaton 7-14 óráig tartjuk meg a megyeszékhely piaccsarnokában a használtcikk-vásárt.- Ki vehet részt ezen és milyen porté­kákat szabad árusítani?- Külföldi állampolgárok kivételével bárki szinte bármit eladhat, továbbá ve­het vagy cserélhet, természetesen a napi helypénz befizetése után. Szívesen lát­juk azokat, akik akár megunt ruháikon, akár a felesleges gyermekholmikon sze­retnének túladni. Lehet hozni ezeken kívül játékokat, konyhai eszközöket, kisebb elektromos gépeket, könyveket, folyóirato­kat, lemezeket, fotó- és optikai cikkeket és még folytathatnám hosszasan a felsoro­lást. A felkínálható árucikkek körét széle­sen értelmezzük, mondhatni csak a ma­gánforgalomban a rendelkezések által til­tott termékek - például a lőfegyver és aranytárgyak - árusítása ellen lépünk fel rendszeres ellenőrzéssel.- Hogyan vélekedtek a kezdeménye­zésről a tanácsi szervek és a helyi kiske­reskedők: utóbbiak számára nem jelent mindez túlságosan nagy konkurenciát?- A tanács illetékesei kezdettől fogva támogatták ezt a tervet. A piacozó kiske­reskedőkkel is elbeszélgettem: egyönte­tű véleményük, hogy minél több ember keresi fel a vásárcsarnokot, annál na­gyobb az esélyük az eladásra.- Csak ezen a héten rendezik meg a használtcikkvásárt?- Amennyiben sikert arat, a jövőben minden hónap első szombatján megtart­juk azt. Személy szerint bízom a nagy ér­deklődésben, s hiszem, nemcsak most pénteken és szombaton találkozunk a vásárlókkal és az eladókkal. - szá ­Megbénul-e az élet a pénzhiánytól? „Amit ma mondok, az lehet, hogy hol­nap már nem érvényes”. Lényegesnek tartotta ezt hangsúlyozni már néhány héttel ezelőtti beszélgetésünkkor is mind Jerkovits János, az Országos Kereske­delmi és Hitelbank Rt. szekszárdi igazga­tóságának vezetője, mind Nagy Zoltán, a Magyar Hitelbank Rt. dombóvári igazga­tóságának azóta nyugdíjba vonult igaz­gatója. Lényegében ezt mondhatják ma is, és hasonlóan vélekednek a vállalatve­zetők is akkor, amikor a hitellehetőségek szűkítésének hatása felől érdeklődöm náluk. Mint ismeretes, a pénzügyi kormány­zat többszöri, kevés sikerrel járó próbál­kozás után néhány hete radikális intéz­kedéseket hozott a gazdaságban lévő pénzmennyiségek csökkentésére. Rá kí­vánják szorítani a vállalatokat arra, hogy gazdálkodásukat a korábbiaknál sokkal nagyobb mértékben saját forrásaikból fi­nanszírozzák, ennek érdekében a Ma­gyar Nemzeti Bank erősen lecsökkentet­te a kereskedelmi bankok hitelkihelyezé­si lehetőségeit azáltal, hogy a korábbinál sokkal kisebb refinanszírozást vállal. Ma­gyarul, kevesebb pénzt biztosít a keres­kedelmi bankoknak ahhoz, hogy azok hitelezni tudjanak vállalataiknak. A szigorítás oly mértékű, hogy leg­alábbis a már említett két legnagyobb hi­telbank - s ennek megfelelően termé­szetesen a megyénkben található igaz­gatóságok is - gyakorlatilag kiírhatnák: Hitel nincs! S nemcsak újabb hitelt nem folyósítanak, hanem a korábbi állomány egy részét is fölmondják a lejárat előtt. A múlt évben ilyen szempontból kicsit elké­nyeztetett bankok - akik azon elv szerint hiteleztek, hogy aki kér, annak adni kell - érthetően nincsenek könnyű helyzetben, már csak azért sem, mert bevételt szá­mukra elsősorban a kihelyezett hitelek nem elhanyagolható mértékű kamata je­lent. Jelentős azonban az erkölcsi vesz­teség is, hiszen a pénzforrások nem du­gultak be teljesen mindenütt, s szorult helyzetében bizony a kedves ügyfél el­megy ahhoz a pénzintézethez, ahol még remélhet valamicske hitelt. Ha nem lesz hitelügyben változás, mi lehúzhatjuk a rolót - mondja Nagy Zol­tán. Nos, némi enyhítést jelent, hogy bérfizetésre, vetőmagvásárlásra adhat pénzt a bank, de nem tudjuk, elég-e ez a ’’roló lehúzásának” elkerüléséhez. Nem is a bank, hanem a vállalatok szempont­jából igyekeztünk körülnézni. Nem lehet ilyen gyorsan váltani Tolna megyében viszonylag jól gaz­dálkodó vállalatok, szövetkezetek talál­hatók. A bankreformot megelőző „osz­tozkodásnál” különösen az MHB dombó­vári igazgatóságához kerültek olyan cé­gek, akik inkább betételhelyezők, hitelt alig igényelnek. De az OKHB szekszárdi igazgatóságának 104 ügyfele közül is 19-nek volt csak január 1 -jén hitele; (Ter­mészetesen ez a szám magasabb, ami­kor a mezőgazdaságban nincs holt­idény.) A múlt év végén lejárt hitelállomá­nya egyik banknak sem volt, azaz min­denki időben vissza tudta fizetni esedé­kes hiteltartozását. Mondhatnánk tehát, hogy a megyében nem jelent komoly gondokat a pénzszű­ke, mint másutt? Lehetséges. De az a vál­lalatvezető, aki nem tudja, hogy a holnapi termeléshez szükséges anyagot miből fogja megvásárolni, vagy holnap miből fog bért fizetni, nemigen tekint messze. A vállalatok általában elfogadják, hogy nö­velni lehet és kell a saját finanszírozás arányát, de azt mondják, ilyen gyors és radikális váltásra nincs mód. Már fizetésképtelen A Simontornyai Bőrgyár - tudtuk meg Körtés István főkönyvelőtől - február 25- én fizetésképtelenné vált, amikor a bank 160 milliós, márciusban esedékes hitel- állományából 60 milliót fölmondott. Ettől a naptól a 30 millió forintról 15 millióra csökkentett folyószámla hitelkeretüket is kimerítik, de ez az összeg kötelezettsé­geik töredékének kiegyenlítésére elég csak. A február végi bérfizetéseket nem érin­ti még a nehézség, a következőre pedig kap a vállalat munkabérhitelt. Es az egyéb kötelezettségek? Legkézenfek­vőbb „megoldás”, ha az adókat nem fize­tik, számolva a késedelem miatt majd fel­számításra kerülő 24 százalékos kamat­tal. A szállítókkal szemben kifogással él­nek, mivel a váltó - amiből már lejárt is van, amit szintén nem tudnak visszavá­sárolni - gyakorlatilag nem funkcionál, hiszen mindenki fél tőle. A factoring - a követelések eladása a banknak - sem si­került. Mivel vásárlóik, a cipőgyárak is komoly gondokkal, fizetési nehézségek­kel küzdenek, azok tartozásait is aggód­va figyelik. A szokásos napi 8-10 millió forintos bevétellel szemben 2-3 millió fo­lyik csak be az utóbbi napokban. Körtés István azt mondja, az igazi kö­vetelményeket, a „jövőt” nem látják. Im­portvásárlásaikhoz kaptak a banktól fe­dezetigazolást, ennek birtokában tud­nak a külkereskedelmi vállalatnak fizetni. Exporthitel folyósításának engedélyezé­sét is várják, s a főkönyvelő bízik abban, hogy a váltóforgalom is megindul egy-két héten belül. S addig? Ha a gyár nem tud fizetni vásárlásaiért a Bivimpexnek, ak­kor esetleg az sem a húsipari vállalatok­nak, azok nem tudják kifizetni a felvásá­rolt állatokat... Vetünk-e? Az Agroker fölkészült a tavaszi mező- gazdasági munkákra, várják - várnák - a vásárlóikat. A termelőszövetkezetek, akiknek ebben az időszakban bevételük nincs, hitellel szokták áthidalni a pénz kiadása és beérkezése közötti időszakot. Most, amikor nem kapnak úgynevezett zöldhitelt (bár erre is érvényes, hogy ami ma igaz, az nem biztos, hogy holnap is úgy lesz), legföljebb váltó vagy a keres­kedelmi vállalattól kapott hitel ellenében tudnának vásárolni. Amit a váltóról el­mondtunk, az ebben a körben is érvé­nyes. Ami pedig a másik megoldást illet: „A bankok szerepét nem vehetjük át - mondja Békéi József gazdasági igazga­tóhelyettes. Ha vagy a tsz-ek, vagy mi kapnánk hitelt, az segítene.” Ezzel szemben a tavalyi 180-200 millió forintos forgóeszközhitei helyett 100 mil­liót, az 55 milliós folyószámlahitel helyett 12 milliót vehetnek igénybe. S még az sem biztos. A komoly nehézségek márciusra vár­hatóak, amikor a műtrágya- és növény- védőszer-vásárlások is beindulnak, beindulnának. Az Agrokernél azt mond­ják: jöjjenek a tsz-ek, vigyék el, amire szükségük van, hiszen senkinek nem jó, ha nem jutnak hozzá a szükséges termé­kekhez. Fizetség fejében elfogadnának július végén lejáró váltót, amikor már a gabonából bevételhez jutnak a szövetke­zetek. Persze, a váltó csak részmegoldás lehet, készpénz is kell mellé, hiszen az Agrokernek addig is élnie kell valamiből. A Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat magas kamatokkal ugya, de még kapott hitelt a vetési időszakra való felkészülés­hez. Májustól el kell kezdenie a törlesz­tést, ezért csak kéthónapos lejáratú vál­tót tudnak elfogadni, természetesen bankgaranciával. Akinek ilyen nincs, az reménykedhet vetőmaghitelben, amit ál­lítólag kapnak majd a mezőgazdasági termelők, ha nem is mindenki... Pedig aki nem tud fizetni, annak nem szállít a válla­lat. Néhány hétre teszik a különösen ne­héz időszakot a vállalatvezetők, amit va­lahogyan át kell vészelni. Változhat eset­leg arra az időre a hitelpolitika is. Mert ha nem vetünk, nem is aratunk. ROSTÁS ILONA Ha a cipőgyáriak nem tudnak fizetni a bőrért... akkor a bőrgyár sem a nyersbőrért, a húsipar sem a felvásárolt ál­latokért... Cukorrépa-vetőmag Nagycenkröl Megkezdték a cukorrépa-vetőmag ki­szállítását a Petőházi Cukorgyár nagycenki üzeméből. A mag kikészítésére egy új nyu­gatnémet gépsort állítottak munkába; a be­rendezésért répamaggal fizetnek. Agyár jó kapcsolatokat épített ki egy NSZK-beli, ve­tőmagokat előállító céggel, melynek sza- poríttatja a legújabb nyugatnémet fajtákat. A magot részint a külföldi partner vásárolja vissza, részint a hazai termelőknek adják el. Az idei tavaszon 110 ezer hektáron vetnek cukorrépát a gazdaságok, s több mint 40 ezer hektárnyi területen a Nagycenkröl ér­kezett vetőmagot teszik a földbe. A Petöhá- zi Cukorgyár fogja össze az ország egyet­len cukortermesztési rendszerét. Arcok, percek, történetek... A főorvos Látta előre... Már az első pillantásra felmérte, hogy itt csupán a csoda segíthet. Az a típusú csoda, amiben maga és a stábja minden esetben hisz is: a tudáson alapuló csoda. De nem így történt. Talán mert csodák nincsenek. Csupán a hit és a bizakodás marad ilyen esetben ott is, ahol a halál aránylag sűrűn kopogtat „ügyeletes szolgálat­ra”. Autóbaleset volt és az egész osztály felbolydult, mindenki sürgött-forgott, sietett, mert hozták a sérültet. (Akkor még az volt.) Rohant a betegápoló, vele a főor­vos, s főnővér gyors volt, mégsem kapkodott. Sokszor, százszor, ezerszer gyakorlott mozdulatsorok követték egymást a néma csendben. Aztán még ennél is nagyobb lett a csend... Valami fáradt, szomorú és megfoghatatlan fásultság ült ki a főorvos arcára. Elkeseredett, durcás kisgyermekre utaló tehetetlenséggel emelte meg széttárt karjait. Keze, mellyel annyi ember sorsának jobbulását segítette már, néma tanúként feküdt az asztalon pár pillanatig. Lerázta magáról a kezeit megbénító pillanatnyi rabságot, a leikébe üres csendességet parancsoló gyengeséget. Az élő felé fordult és újra mo­solygott. Egy sikert hozó sebészi beavatkozás „utómunkálataiként” kiszedte a varrato­kat. A nénike kint ült a pádon az ambulancia előtt. Kedvesen kényszeritette ki, hogy vele is foglalkozzanak. Senkit nem ismert, ám két perc sem telt el, már min­dent tudtunk róla.- Mondtam én, gyermekem, hogy nem kell félni. Ennek a szakállas doktorkának olyan a keze, mint a puha vaj... Igaz-e, nem is fájt?- Néni ke, ő a főorvos...- Biztos, gyermekem? Hiszen annyira fiatal a lelkem. Még hallottam, amikor azt mondta: - Ilyen fiatal, aztán már óriási tudomány van a fe­jében... Tudják, lehet benne valami, mert a kétéves kisunokám, hogy miket tud... De miket! Hiába na, amikor olyan finom a keze... SZABÓ SÁNDOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents