Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)

1988-02-06 / 31. szám

1988. február 6.

TOCHA \ _

rtÉPÜJSÁG 7

Terhek, tervek, lehetőségek

Salgótarjánban jártunk

„A szék határozza meg a tudatot” - ezzel a mondattal vezette be előadását Beck Tamás, a Magyar Gazdasági Kamara elnöke, a fiatal közgazdászok Salgótarjánban megrendezett országos találkozóján, a múlt hétvégén. Hogy menynyire így van, az egyértelműen kiderült a rendezvény idején hallott előadásokból, a résztvevők által föltett kérdésekből, a megjegyzésekből és válaszokból. Elöljáróban csak két jellemző példát említenék. Kollarik István pénzügyminiszterhelyettes mondanivalójának középpontjában az állt, hogy nem sokat tehetünk a kibontakozás érdekében addig, amíg a gazdaságban igen jelentős „fölösleges” pénzek vannak, ezeket föltétlenül ki kell onnan vonni. Furcsálja azokat a hangokat - mondta - amelyek szerint a vállalatok nehéz helyzetbe kerültek azáltal, hogy a Magyar Nemzeti Bank csökkentette két kereskedelmi banknak a refinanszírozási hitelkeretét, s ezáltal megnehezedett a vállalatok számára a kölcsönfelvétel lehetősége. Megemlítette többek között azt is, hogy bár az új adórendszer bevezetésével általában nem nőtt a vállalatok mozgástere, de a jóké igen, mert az utóbbiaknál csökkent az elvonások mértéke.

Beck Tamás, aki - amellett, hogy a vállalatok érdekképviseletét ellátó kamara elnöke - maga is gyakorló vállalatvezető, másképpen vélekedett. A gazdálkodó szervezetek tehermentesítése az új adórendszerben nem sikerült az elképzeléseknek megfelelően - mondta. Ami pedig a forgóeszköz-finanszírozást illeti, a

gazdálkodók fele hitellel dolgozik, náluk igen is nagy problémát jelent a hitelkivonás.

Sorban állnak olyan vállalatok is, akik eddig jelentős összegeket fizettek be a költségvetésbe.

Az MNB büntetőkamattal sújtja a kereskedelmi bankot, ha túllépi a hitelkeretét, amit az áthárít a gazdálkodó egységekre. így esetenként a szokásosnál magasabb kamat is gondokat okoz.

A másik példa, amit megemlítek a „széktudat” probléma kapcsán, a következő: A pénzügyminiszter-helyettes makroszintű problémákkal foglalkozó fölvetései - szigorú vásárlóerő-korlátozás, struktúraváltás, eladósodás - után a hallgatóság, zömében vállalati szakemberek, a szabályozórendszernek a maguk szűkebb területét érintő vonatkozásairól beszéltek. Kemenes Ernő államtitkár, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkára sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a fiatalok ilyen „földhözragadt” kérdéseket feszegettek, hozzászólásaikban kevésbé érintették a népgazdasági szintű kérdéseket.

Az erre való reakciót a szünetben lehetett lemérni, ami nagyjából úgy foglalható össze, hogy ha egy gond szinte minden vállalatnál gond, akkor az makroszintű probléma is, és - ezt így Csikós-Nagy Béla fogalmazta meg a rendezvény zá- róelöadásában - a vállalattól csak akkor várható el, hogy racionális döntéseket hozzon, ha ahhoz a gazdaságpolitika megteremti a feltételeket, s irreális a vállalattól számonkérni azt, hogy miért a

saját maga - és alkalmazottai - érdekének megfelelően gondolkodik és cselekszik.

De nagyon előreszaladtam az előadások sorában, térjünk még kicsit vissza a rendezvény kezdetéhez!

A fiatal közgazdászok ezúttal nyolca- dik<alkalommal találkoztak a palócok fővárosában. Tolna megyéből tizenegyünknek volt alkalma részt venni a rendezvényen. A gazdasági nehézségek már a konferencia témájának kiválasztásában is tükröződtek, végül a közgazda- sági társaság ifjúsági bizottsága „ötletbörzén” döntött. Terhek, tervek, lehetőségek a magyar társadalomban és gazdaságban címmel hirdették meg a rendezvényt, melynek igen szerteágazó témái voltak, ami már az előadásokra fölkért szakemberek névsorából is érzékelhető. Fejti György az MSZMP KB titkára a politikai intézményrendszer fejlesztésével kapcsolatos elgondolásokról, a már említett Kollarik István a kibontakozás gazdasági és pénzügyi feltételeiről, Sár- közy Tamás, a Minisztertanács parlamenti titkára a gazdaságirányítás szervezeti rendszerének átalakításáról, Gubcsi Lajos a Magyar Ifjúság főszerkesztője a fejlődésről vallott különféle alternatívákról, Tabajdi Csaba, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője fejlődésünk külső feltételeiről, Beck Tamás a külgazdasági impulzusokról és a magyar gazdaságról - ahogy a vállalatoknál látják, Csikós-Nagy Béla, a Magyar Köz- gazdasági Társaság elnöke pedig a közgazdaságtudományról és a közgazdászok szerepéről tartott előadást. Néhá- nyuk mondandójából emelnék ki egy- egy figyelemre méltó gondolatot.

Fejti György: - Ahhoz, hogy a politikai intézményrendszerünket a tervezett irányba lehessen fejleszteni, többek között el kell érni, hogy vezető szerepét a párt szolgálatnak tekintse, hogy kerülje a voluntarizmust, hogy a kádermunkában a kiválasztás helyét a kiválasztódás foglalja el, hogy megújuljon a szövetségi politika.

Sárközy Tamás: - A kutatók teljesen leszoktak arról, hogy használható eredményeket produkáljanak.

Többnyire leíró elméleteket gyártanak, megmondják, hogy mit kell tenni, de a hogyanra, a szükséges eszközökre, a konfliktusok leküzdésére már nem adnak útmutatást.

Beck Tamás a vámról, vámvédelemről szólva finn példát említett. Oda a parasztok védelmében addig nem lehet zöldséget, gyümölcsöt beszállítani, amíg lehet kapni hazai terméket is. Legyen bár mégoly csúnya is a finn alma, csak azt árulják a piacon drágán, amíg van, s legföljebb utána jelenhet meg a magyar jo- nathán - sokkal olcsóbban.

Nálunk meg, miközben tönkre megy például a Ganz-Mávag, szinte minden közlekedési vállalat külföldi gépekkel dolgozik.

A résztvevőkkel beszélgetve, a szünetekben elhangzottakból kiindulva az derült ki, hogy a fiatalok körében türelmetlenség érezhető a kedvező irányú változások iránt.

Garanciákat keresnek, s mivel nem találnak, a legtöbben valószínűleg a kamara elnökével együtt idézték Petőfit. „Megint beszélünk, csak beszélünk. A nyelv mozog, a kéz pihen.”

ROSTÁS ILONA Fotó: BENCZE PÉTER

Gyertyamártó, csörögéstál, varrókosár

Kozák Éva mezőtúri marad

Találkozás a gerjeni fazekassal

Milyen egyszerű volna leírni azt a környezetet, a gerjeni szolgálati lakást, ahol Kozák Éva férjével és két gyermekével él. A belépés hangulatát, amitől a látogató azonnal tudja, hogy fazekas dolgozik a házban, hiszen az előszobául is használt szűk térben, zsúfolt polcokon agyagedények száradnak. Égetésre várnak. A fazekaskorongot is könnyen megszólaltathatnánk, mellette a villanykemencét. Milyen egyszerű volna a harmincéves asz- szonyról fogalmazni, amikor agyagot fog a kezébe, vagy lányait indítja iskolába, férjének melegít ebédet. Minden különös nehézség nélkül lehetne sorolni a munkáját hivatalosan elismerő érdemeket: a Gránátalma-díjat, a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetést, a Gerencsér Sebestyén pályázat első helyzettjének jutalmát, a Szocialista Kultúráért címet.

Kozák Éva megnehezíti a róla szólni akaró helyzetét, mert nyomban azt a kérdést teszi fel, hogy az érdeklődőnek mi a véleménye a népművészetről? Csak ezután nyitja belső tisztaságát.

Igény a szépre

Össze kell tehát foglalni mi vonzza az embereket a népművészethez. Először ketté kell választani a fogalmat. így értelmezzük külön a népet és a művészetet. A nép esetében a legegyszerűbb életvitelű emberekre gondoljunk: a parasztokra. Ök, akik teszik a hétköznapi dolgaikat, vetik a búzát, etetik az állatot és egymás terhét hordozzák szeretetben. Önmaguk kifejezési eszközei - életformájukból fakadón, ahhoz kapcsolódón - a hímzés, faragás, szövés, nótázás, edénykészités. Mindez használati szükségletre születik, ám a megjelenítés formája árulkodik valamiről. Ami nem más mint: igény a szépre. A sima kendervászonba egyszer csak piros, fekete színű fonal szövődik. A szénavágó nyelét pontokkal, vonalakkal díszíti a használója. A fazekakra virágminta rajzolódik. Ök az ilyetén tevékenységüket sosem tartották művészetnek. így magukat sem művésznek. Csak azok árulták portékáikat, akiknek tanult mesterségévé lett az ősöktől örökölt, szépet igénylő talentum.

Tisztelet a tűznek is

Kozák Éva a törvények tisztelője. Alá~

Kozák Éva terítés közben...

zattal mozdul a földhöz, a vízhez és a tűzhöz is. Ezek legyőzésére Mezőtúron gondolt, amikor érettségi után az ottani fazekasház tanulója lett.

Mondják: könnyű annak pályát választani, ahol eleven hagyományok között élnek az emberek. Mezőtúr fazekassága ilyen központot jelent az Alföldön. A szakirodalom szerint a túri korsók legalább olyan híresek mint a vásárhelyi tálak. Hírüket tovább éltetve lépett a pályára Kozák Éva. Ha mestereinek nevét kérdik: Gonda Istvánt és Kósa Klárát említi elsőként.

Tőlük a technikai fogások mellett megtanulta a munka becsülését, a népművészet szeretetét. Nem pusztán a fazekasság vonzotta.

Ezen keresztül - múzeumi kutatások során - a népművészet más ágaihoz is közelebb került. így a hízéshez és tojásfestéshez is. Ha idejével jól gazdálkodik ezt is, azt is műveli saját kedvére, mások örömére.

Az igazi megméretés akkor kezdődik, ha biztonságot jelentő környezetből, más berekbe kerül az ember, ahol esetleg nem értik a nyelvét.

Kozák Éva úgy szólal meg, hogy az alÜMÜÜi

...és íme a teríték

földi beszéde Tolnában, Baranyában is könnyen érthető.

Kirakatban a faddi utcán

Amikor Gerjenbe költözött, akkor érhette volna őt a kísértés: más tájegység fazekasságához idomulni! Kozák Éva mezőtúri maradt. Csöndben és szorgalmasan készíti, szállítja továbbra is Mezőtúrra, a Tolnában született edényeket. Ez a megélhetése. Számtalan csoportos kiállításon, országos pályázaton vett részt. Első önálló bemutatkozásának helyéül Faddot jelöli. Erről az eseményről lapunk is hírt adott.

A faddi művelődési ház új kiállítási rendjét - az épület adottságait kihasználva - kirakatgalériát nyitottak. A tárlat így az utcáról, a nap bármelyik szakában megtekinthető. Itt ismerkedhettek Kozák Éva alkotásaival a járókelők. A fiatal fazekasnő nem választja szét tárgyait: dísz és használati edényekre. Vallja, hogy a kettőnek ma is együtt kell funkcionálni.

Reggelizőkészlet, csalikancsó, gyertyamártó, csörögéstál, varrókosár, mis- kakancsó, pálinkás butella, kuglófsütő, mind arról árulkodik, hogy alkotójuk legyőzte a hatalmakat: a földet, a vizet és a tüzet is. DECSI KISS JÁNOS

Deák Mór:

Vigyázz

Semmiben úszó fénybuborék a kormányállás az éjszakában.- Volt valami? - kérdezte.- Mi lett volna? - morogta a másik.

Majd most lesz, gondolta, amikor egyedül maradt. Majd most lesz.

Apja szeme a keserűség ikertallérja. Állj háta saját lábadra, fizette ki a fiát, én többet nem segítelek. De apám, esett kétségbe, nincs de apám!, és az egyetlen ember, akinek elmondhatta volna, nem hallgatta meg. A ballagást próbáltuk, apám, és a Himnuszt feltették a lemezjátszóra, vigyázzba vágtam magam. Az igazgató rámordított: ez csak próba, maga álmagyar, ennyi a maga magyarsága, mi? Kimentem, mondta volna, ha apja kiváncsi rá, kimentem, és jött utánam az egész osztály. Igen ám, de téged kirúgtak, morogta magának az egyetlen lehetséges választ, s hirtelen rádöbbent, hogy apja fejével gondolkodik.

Rágyújtott, bekapcsolta a hatalmas rádiót. Körbejárta a kitűzőket, csöndes volta hajó. Majd nem lesz az, vigyorgott, ahogy összecsomagolt bőröndjére gondolt.

Nézze, mondta a férfi, megcsinálhatja a szerencséjét. Maga beszél angolul és jó tengerész. Nekem ennyi elég. Mikor lesz őrségben ? A tíz-kettes az enyém, felelte, s kicsit elszorult a szive: hiszen ezzel igent mondott.

Akkor váltás után várom a hajómon, nyújtott kezet a férfi. Rendben?

„Kossuth rádió, Budapest. Huszonhárom óra tizennyolc perc." A hang elúszott, mire sikerült újra befognia, operaáriákat közvetítettek. „Hazám, hazám, te mindenem...”

Fölállt, kibámult az éjszakába. Az egyik árbocrúdról pislogott rá a hold.

„Nézd, mekkora a hold, apa!"„Aludjál. Cslcsika. ” Inkább hozzád bújok, jó? Soha nem értette, miért van a kulcscsonján az a bemélyedés. Akkor jött rá-a gyerek feje pontosan odaillett. „Szia. ”„Szia” - a felesége lesütötte a szemét. - „ Van valakim", mondta. „Arany mezők, ezüst folyók...”

Összecsomagolt mindent, mint ahogy ma is. Meddig lehet visszavonulni?

A kávé, amit a séf termoszban odakészített, forró volt, szürcsögnie kellett. Hát neked semmi se sikerül, mondta lemondóan az apja, amikor visszaköltözött hozzá. Feje csontékszerként nyugodott a párnán. Rák, nézett félre az orvos, egy-két hónapja van. Mert élhetetlen vagy, könyökölt föl az apja, s mintha köpött volna: semmi- revaló! Ez sikerül, apám. Ez most sikerül.

Elintézhetjük, vont vállat a szekund. Indok? Nincs indok, felelte, csak kérem, hogy turnuspihenőkön is hajózhassak. Mért nem akar hazamenni? - firtatta az első tiszt. Baj van? Csikódnak hívnak, válaszolta. Tudom, bólintott a másik. Álmában állandóan csikorgatja a fogát. Hát ezért, mondta, s a szekund tudta, vége a beszélgetésnek.

„Nem leszek itthon szilveszterkor. "A felesége már akkor sem szólt semmit. „Hol leszel, apa ?’„ Talán Szibériában. Latakiában. De ha bekapcsolod a rádiót, s énekeled a Himnuszt, akkor énekelhetjük együtt, ahogy szoktuk. ” „Hogyhogy?" - csimpaszkodott a nyakába a lánya. „Mert hallgatni fogom én is, és én is énekelem majd. ” „A Kossuth jó lesz, apa?" „Jó. Az nagyon jó lesz."

Megcsikordul a foga, úgy néz körül, mint aki álmából riadt. Most döbben rá, hogy a felesége és a lánya talán nem magukban szilvesztereztek. Énekelt vajon, szorult ökölbe a keze, hiszen elfelejtette megkérdezni az utolsó találkozásnál, s hirtelen mindennél fontosabb lenne számára a válasz: énekelt?

Nem maga mondta, hogy álljak vigyázzba, ha a Himnuszt hallom? Nem maga mondta?! Nem arra tanított?! Apja legyintett. Régen volt, fiam. Mi volt régen?! És maga?! Maga mért énekli még mindig?!Hagyjuk, mondta fáradtan az apja. Nem hittem, hogy még egyszer kirúghatnak ezért. Akkor mért bántott?! Mért került évekig?! Én magamat kerültem fiam. Magamat.

„Kossuth rádió, Budapest. Éjfél van, híreket mondunk. ” Éjfél, a kísértetek órája, ropogtatja meg a szavakat, pedig csak emlékek kísérthetnek - menekülni minek? Valamivel több, mint két óra, és új életet kezdek - a félelem és diadalmámor egyszerre önti el -, elég volt, még van egy nagy dobásom, látja magát, amint egyre följebb és följebb kapaszkodik, mintha kötélmászás lenne csak az egész: hisz abban jó volt mindig!, gyerek, hűti le aztán magát, hát még mindig gyerek vagyok... ? csóválja tétován a fejét, s amikor fölhangzik a műsort záró Himnusz, önkéntelenül vigyázzba merevedik, s miközben a szemével keresi a hajót, ahol várni fogják, elered a könnye, hiába csikorgatja a fogát, s már tudja, erőtlenül tiltakozik ugyan, de tudja, hogy képtelen rá, s hogy őrségváltás után lemegy és kipakol.

Fejti György előadást tart