Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)
1988-02-20 / 43. szám
ft 10 pÍÉPÜJSÁG 1988. február 20. Szepesi Attila Hauang-Ti császár agyaghadserege Sokezren itt a föld alatt hegyomlások alatt szánkban vakond szemüregünkben kandi féreg naptól megfosztva szélből kiszakítva időt-vigyázó agyaghadsereg rögöktől hunyorgók sós vizektől toprongyosok sugallat nélkül völgy ölébe ásva feledtük rég ki állított ide ki vezényelt ide főldmélyben posztoló tengernyi strázsát az átkozott történetből kizárva hallgatni vulkán böffenéseit a tigristalpu évszakok futását hallgatni ünnepek harangjait fegyvert szögezve paták alatt elmúlók sikolyát láva tüzétől felizzó arccal fagyoktól kicserepesedő szájjal csak állunk itt emlékezve a levegőben elúszó városokra holdsugáron hintázó szeretőkre veres lángot ugató kutyákra s ahogy szélsipon játszanak unokák unokái valaki ideállított a föld gyomrába névtelenül rezzenetlen arccal vigyázni odafönn a fák kövek néma zenéjét s az ábécéhez hasonló szent könyveket Artúr Zarikovszkij: Hihetetlen dolgok Egy Ripacsov nevű színész tökéletesen játszotta el az éhes embert. A nézők pirogokkal árasztották el a színpadot. Ripacsov nagyon bepöccent, amikor meglátta a csaknem üres nézőteret. Úgy bevágta az ajtót, hogy a színház összedőlt. Amikor kimászott a törmelék alól, a nézők tapsvihara fogadta. * Egyszer éjjel a konyhában Ripacsov zseniálisan játszotta el egyszemélyes jelenetét. Aztán a szomszédja átszólt, hogy hagyja abba a garázdálkodást. * A felvétel idején Grimaszovszkij színészre rászállt egy szúnyog. Tűrte egy darabig, aztán olyat csapott a homlokára, hogy mindenki gurult a nevetéstől. Ez nem került rá a filmre, de a tragédia igen- * Magányában Grimaszovszkij sokat gondolkodott a tehetségről. Ö mindig fütyült másokra. És ezt csinálta egész életén át. ^ Grimaszovszkij eljátszotta Don Quijote szerepét, és mindenben önmagát adta. Szánalmas volt és hamis. , * Stupidov író nem tudta befejezni megkezdett regényét. Kigondolt ugyan egy zseniális frázist, csak éppen a másodikra nem sikerült rábukkannia. * Stupidov figyelmesen áttanulmányozta a „Hogyan Írjunk verset?” című cikket, és nagyon sokat irt. Az igaz, hogy ezeket senki sem nézte versnek. * Amikor Stupidov az őserdőbe ment, egy vekker hangját hallotta. Rögtön megértette, hogy itt emberek élnek. ^ Botfülenko abbahagyta a hangszeres zene oktatását. Inkább énekelni kezdett. Fischer Lajos: Dől laozatok o A mi sertésünk Általános iskolai tanuló dolgozata Apa mindig mondja, hogy jó a disznó a háznál. Szerencsére a mi családunkban mindig sok a disznó. Kicsik és nagyok. De apa mondja, hogy idővel a kis disznóból is nagy disznó lesz. Én is kicsi vagyokjnég, de majd megnövök, és akkor én is sokra vihetem. z A disznónak általában négy lába van. Kettő elől és kettő hátul. A disznó egy valódi disznófejjel veszi kezdetét, és az úgynevezett disznófarkincávai végződik, amely lehet egyenes, kunkori vagy csonka. A sertés színe változatos. Ezt a szakértő a szőre színéről állapítja meg. A sertésnek még nálam is jobb dolga van. Nem kell iskolába járnia, tétlenül fek- het az óljában, és elmélkedhet a végtelen legelőkről, a kedélyes kanászokról és szürcsölheti az ízletes moslékot, amit édesanya öntöget össze neki mosogatás után. A sertésből csinálják a kolbászt, hurkát és a kocsonyát. Ez azzal jár, hogy a disznót levágják, de ennyi áldozatot ő is hozhat értünk. Különben neki köszönjük még a töltött káposztát, a fagyos szalonnát és a kolbászban lévő fokhagymát. Fontos értéket termel még a disznónk a trágyájával is. Egyedül meg tudja trágyázni a szőlőnket. Ezzel a cselekedetével nagyon sokat segít nekünk, különösen pedig apa ez irányú tevékenységét könnyíti meg. Réztrombitát a sertés hulladékából sem lehet csinálni, de jó csontgombot a csontjából és finom marhabőrt a bőréből. Én nagyon örülök, hogy ennyi a disznó. @ A társadalmi haladás és a sertés Középiskolai tanuló dolgozata Az ember már az őskorban nagy változáson megy keresztül: Találkozik a sertéssel. Bátran állíthatjuk, hogy a homo- centrikus világ akkor vette kezdetét, amikor az ősember hosszú tépelődés után lemászott az ősfáról. Ez a történelmi esemény még az ősfa tövében turkáló őssertést is vidám röfö- gésre bírta, mire a földre huppanó ősemberelső mérgében a vaddisznó kifejezéssel szégyenítette meg a sertést. Ennek ellenére a sertés a későbbiek folyamán alaposan beleszólt a történelem alakulásába. Az őskorban a sertés szabad, mint az ember. Mindegyik járta a maga útját. Múltak az évek, az évezredek, és az idő mindent eltakart. Az ember is elfelejtette a sertés durva elvi tévedéseit és gyakorlati botlásait. A sertésből egyszerre állat lett, sőt háziállat. S az ember, mivel akkor már lova is volt, átesett a ló túlsó oldalára: Az eddigi vaddisznót teljes kényelemre és semmittevésre szoktatta. Igaz, a sertés még így is hódolhatott néhány évszázadig régi időtöltésének: Egy ember vezetésével turkálhatott a makkosokban, de különben csak feküdt óljában és kilátástalan eszmefuttatásokat végzett az élet értelméről és az elmúlásról. A rabszolgakorban is kíméletes bánásmódban részesült. A rabszolga ember etette, legeltette, de a sertés húsából nem ehetett. Juh, teve jutott néha a rabszolgának is, de sertés soha. A középkor, minden aszketizmusa ellenére, a sertés segítségével hétmérföldes iramban lendítette előre a gasztronómiai tudományt. Nyugodt lelkiismerettel beszélhetünk itt robbanásszerű változásról. Hosszas és megfeszített kísérletezés után röpíti világgá a hírt egy csendes szerzetes: Megszületett a kolbász! Ez a fenomenális bejelentés egyszerre megmozgatta a fantáziákat. Jött Németországból a méltó válasz: véreshurka á la Germany. Itália, mely már annyi művészi széppel lepte meg a világot, a töltött káposztára eskü- dözött. A lavinát már nem lehetett megállítani. Jött a nagy szám, a lengyel hurka, a székelykáposzta. És a sertések? Ettek, híztak, meghaltak. Céhek alakultak. Először a kondások, kanászok és ridegpásztorok szerveződtek. S hogy művelődésügyünk mennyit köszönhet e derék férfiaknak, az alábbiakban szeretném röviden vázolni: A kanászoknak köszönhet mindent 1. A képzőművészet, hisz a fafaragás, szobrászat alapjait először ostornyeleken, kanászkürtökön látjuk; 2. A zeneművészet dallamkincse először a kanászok kürtjén, furulyáján ölt testet; 3. Az irodalom a maga elvont kifejezési módjával a kanászok áldásos tevékenységének köszönheti, hogy áttörve az ősember tiszta gondolati, elvont kifejezési formáit (bunkó stb.), ma annyira szemléletes és képszerű, hogy magyarázó szöveg kíséretével meg is értjük. A sertés a gazdasági élet területén is robbantotta az utat a haladás számára. Hentesek, székálló legények kezdik meg áldásos tevékenységüket. Aztán vargák rendezik be új műhelyeiket. A szegényes ókori kísérletek után egy csapásra megoldódik a szappanfőzés problémája. Az ember a sertés rovására kezd tisztálkodni. A szakácsok világmegváltó receptjeikkel jósolják meg az emberiség történelmének újabb aranykorát. Mindenfelől a kapitalizmus szele kezd fujdogálni. Mindenki a sertés életéből akarja megsütni a maga kis pecsenyéjét. Lacikonyhások bolondítják a vásáros népet. Magyarországon felépül Gyula városa, hogy legyen miről elnevezni a legjobb kolbászt. Később, amikor az ember megtanulja a kocsonyafőzés fortélyait, Miskolc városa is felépül, róla nevezik el a világ legjobb kocsonyáját. Majd kialakul a kéményseprőipar, hisz volt már szerencsemalac. Ez a szerencsemalac került később a bankok és pénzintézetek emblémái közé, jelezve, hogy a tőke a sertésnek köszönheti hatalmát. ® Részlet egy szakdolgozatból A sertés, disznó (Sus domesticus): a sertésfélék (Suidae) családjába tartozó, hús- és zsírtermelése miatt népélelmezési szempontból igen jelentős háziasított emlősállat. Tenyésztett fajtáink az európai vaddisznó (Sus scrofa), a csíkos disznó (Sus vittatus) és a Földközi-tenger vidéki ásatag sertés (Sus mediterraneus) megszelídítéséből származnak. A Turkesztán- ban i. e. 6000 évvel ezelőtt élő emberek már ismerték a sertést. Húsának, szalonnájának és zsírjának nagy táplálóértéke és kedveltsége mellett az állat fontos tulajdonsága, hogy igen szapora, már fiatalon tenyészérett és jó takarmányértékesítő. A testrészek arányai, a test alakulása és a zsírlerakódás időszakossága szerint 3 típust különböztetünk meg. Ezek közül éles különbség a zsírsertések és a bacontípusú sertések között van, míg a 3. típus, a tőkesertés, köztes típus. Hazánkban a mangalica képviseli a zsírsertés típusát, a magyar fehér hússertés a baconáru előállítására hivatott. Kifejezetten tőkesertés típusú a berkshire fajta, mely 120 kg-on felüli súlyban főleg a friss fogyasztást szolgálja. Nem gyorsan fejlődő, de nagy testű fajtánk a Cornwall. A keresztező kísérletek során szerepe volt még a lincolnshire, a tamworth és az essex fajtának is, továbbá a német nemes sertésnek, valamint az igen hosszú és nagy testű, szapora, gyors növekedésű, kitűnő bacont szolgáltató dán fajtának. A hím ivarú sertés elnevezése kan, a nőivarú koca, a fiatalabb nőivarú az emse, a növendék sertés elnevezése 4 hónapos koráig malac, 5 hónapos kortól süldő. Az egy csapatban legelőre járó sertésállomány a konda, az egy vagy több tulajdonság alapján kiválogatott csapat a falka... Irodalom: Állattenyésztési enciklopédia, Csire L: Sertéstenyésztés, Sertéstenyésztők tanácsadója. Oláh János: Nagymama* A nagymama kint állt a tornácon, ismerős szajkóhangon onnan kiabált át a túlsó házhelyen játszó fiúnak. Mérges volt, de hogy miért, mi baja van, azt nem lehetett tudni. Nem tudta a fiú se. A nagymama bement a házba. Nem várta meg, lesz-e, s mi lesz a foganatja a kiabálásának. A fiú szerette volna tudni, mit akar a nagyanyja, mégsem hagyta abba a játékot, de folytatni se tudta olyan önfeledten, mint annakelötte, pedig szerette volna. A feledésre fogékony gyermeki öntudat homályából makacsul kísértette az iménti mulasztás. A Czobor fiúkon, Gazsin meg Pistán, úrrá lett a mehetnék, s ez különféle kellemetlenkedő gesztusokra késztette őket. Nem osztoztak a fiú játékszenvedélyében.- Eriggy a nagyanyádhoz - mondták -, különben kiporolja a seggedet! - de azért unottan tovább húzták a kis kézikocsit. A kócmadzag istráng lazán lef- fegett. Cséplést játszottak, és a betakarítással kezdték.- Már megint nem húztok - szólt rájuk elkeseredetten a fiú. Egész délelőtt a játék előkészítésével vesződött, s most úgy érezte, az ikrek kellemetlenkedése miatt minden fáradtsága kárba ^ A Központi Sajtószolgálat 1987. évi novella- és tárca-pályázatának különdíjas alkotása. vész. Az idő is esőre állt, mintha minden, de minden ellene esküdött volna. Gazsi és Pista megálltak. Lóarcukat vigyorogva fordították vissza. Gazsi volt a bátrabb, született rebellis, ő próbált meg először kibújni a madzag istrángból. A fiú nem engedte, dühösen rántotta meg a gyeplőt. A kocsi fölborult, a fűkötelekkel ösz- szecsomózott apró kévék szanaszét repültek, a kocsi égnek fordult kerekei tehetetlen lendülettel forogtak tovább. Gazsi végül is kiszabadult a madzagok közül. Pista megpróbálta eljátszani a békeszerző szerepét, s rászólt Gazsira, de hiába. Az ahelyett, hogy beállt volna a kocsi elé, eltaposott néhány kévét, s még a nyelvét is rájuk öltötte. A fiút erre elfutotta a méreg. Nem a kárbaveszett fáradságot sajnálta, az bele volt számítva a játékba, hiszen nemsokára maguk vágták volna fel cséplés közben a kévéket, a pusztítás esztelen módja, a Gazsi arcára kiült hivalkodó gőg bőszítette föl. Ekkor már Pista is ledobta magáról a madzagszerszámot.- Álljatok vissza, azonnal álljatok visz- sza! - üvöltötte a fiú. A hangja olyan erőszakos és ideges volt, hogy az első pillanatban maga se ismerte föl. A tehetetlenség érzése szinte elvette az eszét. Az öklét rázta feléjük, de azok rá se hederítettek. Gazsi még gúnyolódni se átallott.- Fogj meg, ha tudsz! - lökte oda foghegyről. A fiú hirtelen iramodott neki, teljes lendülettel, az útjában álló kocsival se volt képes törődni, hogy belerúgjon Gazsiba. Azonban túlméretezte a mozdulatot. A támaszkodó lába kibicsaklott, a másik meg a kocsi saroglya- tartó vasában akadt el. A vas ujjnyi mélyen hasította fel a combját. Egyelőre nem érzett fájdalmat, csak könnyű zsibbadást a csípője tájékán.- Úgy kellett, úgy kellett, káposztába hús kellett - az ikrek csúfondáros kántálása vijjogva keringett fölötte. Lábából olajosán csörgött a vér, és szétkenödött a friss lucerna illatos levelein. Mozdulatlanul feküdt. Nem sírt, nem hisztériázott, ahogyan az egy nagymama kedvencétől méltán elvárható lett volna. Az ikreket egyszerre futotta el a sápadtság. Úgy eredtek futásnak, mintha parancsra tették volna. A hátuk közepéből csak úgy sütöjtt a részvétlenség. r A fiú sokáig feküdt a lucernában. Nem vett tudomást az orrát csiklandozó bogarakról, a friss kaszálás tühegyes torsának szúrásairól, de még a fájdalomról se, amely egyre élesebben hasogatta a combját. A nagyanyja méltatlankodó hangja zökkentette ki az érzéketlenségnek ebből a viszonylagos idilli állapotából. A fiú sajnálta, hogy a nagymama olyan gyorsan elhallgatott. Kíméletlen, mély csönd települt a kazlak köré. És a nagymama nem szólalt meg többet, akármilyen kétségbeesetten várta is a fiú. Mert most már nagyon várta, minden idegszálával a ház felől ígérkező moccanásokon függött, de hiába. Itt hagyott vérbe fagyva, gondolta szemrehányóan. Maga is érezte, igazságtalan ez a neheztelés, de nem tudta elfojtani. A sírás is csaknem kibuggyant a szája szögletén, annyira vitte az önsajnálatot, pedig ekkor már ott guggolt mellette a nagymama. A fejés illatú kendő csücske a tarkóját birizgálta.Egé- szen elhagyta magát. Tűrte, hogy a vézna, öreg karok a magasba emeljék, az úton, az árkokon át vigyék befelé az udvarra, leültessék a fejőszékre a napsütötte fehér fal elé. Híre hamva sem volt már az ígérkező esőnek, csupán az illata maradt itt a diófa levelei között. A nagymama bent a tisztaszobában kutatott, ki lehetett hallani a fiókok huzi- gálásának zaját. A gyógyszeres dobozt kereste.- Ki volt az? - kérdezte vészjóslóan, amikor visszatért. A fiú nem válaszolt, makacsul szorította össze a száját. - Eltöröm a derekát, az egyszer biztos - dohogott tovább a nagymama, de a fiú megérezte a hangjában a sértődöttséget. S valóban: ellátta a sebet, de nem szólt többet, visszavitte a jódot, meg a kötszert a helyére, aztán elindult az állatok után. Az ikreket az istállóajtóból látta meg. Ott ólálkodtak a kapu előtt. Kíváncsian lestek befelé, szerették volna megtudni, mi lett a fiúval.- Hát ti mit akartok itt? - kiabált rájuk, s magához vette a vasvillát.- Hol van a Feri, jön játszani? - kérdezték azok ártatlan pofával, tettetve, hogy semmit se tudnak.- Pusztultok innen - bökött feléjük a nagyanya a vasvillával. - Büdös átok- fajzat! A fiú sántítva botorkált a kapu felé.- Miért zavarta el őket, miért? - szögezte vádaskodva a nagyanyjának a kérdést. A nagymama válaszra sem méltatta, megvetően fordult el tőle. - Én voltam a hibás - zokogta a fiú. Nem volt nála zsebkendő, a kezefejével törölgette a szemét meg az orrát.- Még véded őket? - A nagymamát elöntötte a méreg. Azt se tudta, mihez kezdjen ekkora háládatlanság láttán. Tehetetlenül, kiüresedett tekintettel nézte a fiút, aki sántítva futott végig a korhadó léckerítés mentén a Czobor porta irányába. - Ereggy, csak ereggy utánuk, megérdemlik! Mintha vesszővel verték volna egy vastag posztókabát hátát, úgy puffog- tak a nagyanyja szavai mögötte, de nem törődött velük. Fejest ugrott az üres nyári utca érzéketlen csöndjébe. A Czobor portát vastag betonkerítés választotta el az utcától. A nehéz vaskapun érintetlenül lógott a lánc, a lakat, jelezve: ide senkit sem várnak. A fiú meg- szégyenülten kullogott vissza. Belépett a kapun, végigment az udvaron, föl a tornácra. A nagymama úgy tett, mintha észre se vette volna. Ott állt még mindig az istálló ajtajában. A csönd olyan ko- nokan dermedt köréjük, töltötte be az egész udvart, mintha sohase akarna fölengedni többé.
