Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)
1988-02-17 / 40. szám
FEBRUÁR 17. A Nap kél 6.48 nyugszik 17.09 órakor SZERDA A Hold kél 6.57 Névnap: Donát nyugszik 16.57 órakor ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: F. KOVÁTS ÉVA Teiefonszámunk: 16-211, melyen reggel 8 órától este 20 óráig hívható ügyeletes munkatársunk. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 8 óráig rögzíti mondandójukat. Telexszámunk: 14-251, ez a vonal napközben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmódon. Ezen szintén reggel 8-tól este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket. Párás, ködös idő A várható időjárás az ország területére ma estig: Egyre többfelé képződik köd, helyenként zúzmarával, ónos szi- tálással, s egész nap borult, párás, sokfelé tartósan ködös idő várható, csak néhány helyen szakadozhat fel a felhőzet, süthet ki a nap. Eleinte gyenge, napközben főként a Dunántúlon időnként élénk déli, délnyugati szél lesz. A lei hőmérséklet szerdán 1 és 6 fok között alakul. 315 évvel ezelőtt 1673. február 17-én a „Képzelt beteg” című darabja előadásán esett össze és szinte ott halt meg a színpadon MOLIÉ- RE (Jean-Baptiste Poquelin), a legnagyobb francia vígjátékíró, színigazgató, színész. Színdarabjai az emberi gyengeségek ostorozásával tűnnek ki s ezek ma is állandóan műsoron vannak. Velük Moliére a világról általában keserű képet festett s az erkölcsileg elítélendő figuráin a gúny fegyverével állt bosszút Emlékeztetünk a sok közül néhány felejthetetlen vigjátékára: első darabja volt a „Nevetséges kényeskedők”-1659, a „Tartuffe”- 1663, „A fösvény”-1668, a „Botcsinálta doktor”-1666. Magyarországon először az „Úrhatnám polgár” című darabja került színre.- ÖTÖTÖS. Ismét ezzel a címmel jelent meg a szekszárdi 505. Számú Ady Endre Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szak- középiskola második kiadványa, ami ezúttal a szekszárdi egészségügyi szakiskolával történt együttműködés eredménye. Az intézmények újságolvasási igényéből fakadnak, a diáktoliakból született riportok, interjúk, versek és a kiadványt színesítő karikatúrák is.- POLGÁRI VÉDELMI IFJÚ GÁRDASZAKASZ. A Szekszárd Városi Polgári Védelmi Parancsnokság szervezésében a bátaszéki gimnázium polgári védelmi Ifjú Gárda-szakasza tegnap kezdte meg a kiképzést. A tömegpusztító fegyverek hatása és a védekezés lehetősége címmel hallgattak meg videofilm-vetítéssel egybekötött előadást.- AZ OTP A KÁBELTÉVÉBEN. Most péntektől kezdődően a Takarékpénztár Tolna Megyei Igazgatósága és dombóvári fiókja, a lakosság jobb tájékoztatása érdekében a szekszárdi és a dombóvári kábeltelevízió nyújtotta lehetőségeket is igénybe veszi. Ezután a kábeltelevíziók kéthetenként rendszeresen közölnek takarékpénztári híreket is. Ezek keretében különböző betétfajtákról, az igénybe vehető hitelekről, a valutaüzletágról, az utazási iroda programjairól és a szerencsejátékokról kap híreket a lakosság.- A HUMÁNGENETIKA ÉS HAZAI EREDMÉNYEI címmel tart előadást dr. Pintér István, az ELTE genetikai tanszékének munkatársa február 18-án, délután két órakor a Babits Mihály művelődési központ társalgójában a januárban indított biológiai kurzus, szakmai továbbképzés következő programjaként.- AZ OSZTRÁK „SEMPERIT’ cég megrendelésére kezdte meg a napokban 1500 pár acélkapnis munkavédelmi gumicsizma gyártását a Dunaföldvári Gumiipari Kisszövetkezet.- MEDINA-SZÖLÖHEGYEN nagy érdeklődés mellett tartották meg hétfőn este a falugyűlést. A 145 helybéli lakosból 42-en vettek részt ezen a fórumon, ahol többek között a földutak karbantartásáról, vízlefolyások biztosításáról, a temetőkerítés helyrehozásáról esett szó, mindehhez jelentős társadalmi munkát ajánlottak fel a szőlőhegyiek. Télelottó-sorsolás A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a Budapesten megtartott februári telelottó-számsorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 15, 21, 37, 62, 67 Ügyeletesünktől kérdezték Kibeszélgettük magunkat Több olvasónk érdeklődött, miként lehetséges az, hogy szombati napokon hétfői dátummal ellátott tejet lehet kapni az üzletekben. Természetesen nem az előző hétfőit- mert az már valóban szabálytalan volna -, hanem az azt követő hétfői dátumról volt szó, - mint olvasóink elmondták, - több esetben és több boltban tapasztalták ezt a jelenséget. Jelezték azt is tegnap, hogy keddi lejáratú féltartós tejet árultak az egyik boltban. Dúl Andrást, aTolna Megyei Tejipari Vállalat szekszárdi tejüzemének vezetőjét kérdeztük meg arról, mik is a szabályai a tejgyártásnak, illetve -forgalmazásnak. Az olvasóink által elmondott jelenségek nem sértettek szabályokat, ugyanis október elsejétől április elsejéig három nap a rendes, hétköznapi tej szavatossági ideje. Szombaton fordul elő, hogy már ezen a napon megjelenik az üzletben a hétfőig „érvényes” tej. A rajta lévő dátum ugyanis a lejárati idejét mutatja a terméknek. Tehát addig hozható forgalomba és fogyasztható. A féltartós tej esetében is érdekkülönbözőségről van szó. A boltok általában rendelnek belőle arra az esetre, ha a napi tej- mennyiség elfogyna, akkor legyen raktáron legalább ebből. Ha nem fogy el időben a mennyiség, akkor az utolsó napon kiteszik, az addigra már egyáltalán nem tartós tejet Ilyenkor a vásárló természetesen eldöntheti, hogy megveszi-e. Végül is a vásárlónak az az érdeke, hogy mindig mindenből legyen készlet, még a zárás utolsó pillanatában is. Eddig a pontig a kereskedelemmel is szinkronban vannak. Ott kezdődik a baj, ha valami megmarad a kereskedő nyakán, amit később már nagy bizonytalansággal vagy éppen sehogyan sem értékesíthet. A nyári hónapokban a „sima” tej szavatossági ideje két napra csökken, és ezzel - valamint az idegenforgalom miatt változó kereslettel - annakidején számolni kell. Több más kedves olvasónk kérdéseit nem tudtuk egy nap alatt megválaszolni, ezekre későbbi számainkban különféle formában visszatérünk. Örömünkre szolgált, hogy néhány olvasónkkal viszont jól kibeszélgettük magunkat Kaptunk dicséretet, és ért bennünket bírálat is. Beszélgettünk - többek között - az újságiró felelősségéről, és a nyilatkozóéról. Ketten is azt válaszolták tegnap, hogy ők nem nyilatkozhatnak, csak a főnökük. Holnap majd megkérdezzük Volt szó családi gondokról, amelyekben, sajnos, nem tudunk segíteni, legfeljebb meghallgatjuk. Beszélgettünka nagypolitikáról és a kis helyi ügyeinkről. Pletykákról, és arról, hogy mit tehetünk mi egyszerű emberek annak érdekében, hogy az ország szekere előre haladjon. Köszöni a tegnapi beszélgetéseket az ügyeletes: IHÁROSI IBOLYA Kisá I latta rtás A tulajdonos édesanyja a két pónival Dombóvár-Szőlőhegy Hegyalja utcájában figyeltünk fel egy „farmra”. Az új kész és félig kész házak között kívülről emeletesnek tűnő gazdasági épület takaros, elkerített udvarral illeszkedik egy épülő sarokházhoz. S amit meg igazán ritkán látni ilyen környezetben, az a két kifelé tekintgető, a téli napfénnyel bátortalanul barátkozó póni és a tiszta udvaron csipegető furcsa baromfifélék. Találgatásunknak - vajon mifélék is lehetnek - a tulajdonos, Kaposvölgyi Csaba megjelenése vetett véget. Szíves invitálásának nem tudtunk ellenállni.- Ezek itt ludak - mutat az állatok egy csoportjára. - Bütykös hattyú, alföldi, parlagi - sorolja a lúdfajtákat. - De van gyöngytyúkom, pávám, pulykám, törpetyúkom, óriásdámám és galambom. Itt szemben az út túloldalán bérelek egy kis területet. Karámot, kifutót építek oda. A házhelyet 95 ezerért vettük, a házat a csibékből építjük. Kétezer darabot szerződök rendszeresen a Bikali Állami Gazdasággal. A kiscsibéket is itt a gazdasági épületben nevelem szüleim segítségével.- Otthon, Dombóváron a kertvárosban is vannak állataink - vette át a szót az édesanyja. - A fiam most katona, igy mi gondozzuk az állatokat a férjemmel. Látja, és mutat pár száz méterrel odébbre, a Bikali Állami Gazdaság egy éve nyitott homokbányájára. - Annak a vezetője a férjem. A szabadságon lévő katona civilben csónakmotor-szerelő és szintén az állami gazdaságban dolgozik. Hogyan fér meg egy emberben a műszaki szakma és az állatszeretet? Erre Kaposvölgyi Csaba így válaszolt: - A csónakmotor-szerelést megtanultam, az állatszeretetet pedig örököltem. A csibékből hasznom, a többi állatkában, pedig örömöm van. SZ GY. Fotó: S. MVetélkedő Nemcsak horgászoknak! A fenti címmel hirdet 4 fordulóból álló vetélkedőt - valóban nemcsak horgászoknak - a MOHOSZTolna Megyei Intéző Bizottsága, a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat és lapunk szerkesztősége. Ismeretszerző, ismeretbövítő játékra hívjuk mindazokat, akik kedvet éreznek az ilyen próbálkozásokhoz, erőfelmérésekhez. A totó játékszabályain alapuló, feleletválasztásos teszt lapunk Család - Otthon - Szabadidő rovatában jelenik meg kéthetenként - az első február 19- én, pénteken -, s a Népújságból kivágott szelvénnyel lehet pályázni. (Megjegyezzük: fénymásolt totókat nem veszünk figyelembe!) A kitöltött és kivágott totókat a MOHOSZ Tolna Megyei Intéző Bizottsága címére (Szekszárd, Béla tér 5. Pf. 173.) kérjük beküldni a fordulónként megjelölt határidőig. Az eredményekről a következő szelvény megjelenésével egy időben számolunk be. Az egyes fordulók győztesei között tárgyjutalmakat sorsolunk ki, míg a négy fordulóban - együttesen! - legjobb eredményt elért versenyzőknek a MOHOSZ Tolna Megyei Intéző Bizottsága, a Bony- hád és Vidéke Áfész, a Kop-Ka Áfész Tamási, a Tolna és Vidéke Áfész, valamint a Tolna Megyei Lapkiadóba Vállalat és szerkesztőségünk ajánlott fel értékes dijakat. Tapsrekord Újabb világrekorddal örökítette meg nevét a Guinness-féle rekordok könyvében hétfőn egy indiai banktisztviselő: a „tapsolás” műfajában 67 órán keresztül verdeste össze tenyereit, így 13 órával megjavította saját korábbi rekordját. A tapsművész banktisztviselő a csúcsot az indiai Madrasz városban állította fel. Teljesítménye egészen pontosan 67 óra és öt percig tartott. A világrekorder egyébként korábbi csúcsát 1986-ban állította fel, amikor is 4 órával szárnyalta túl egy amerikai tapsbajnok teljesítményét. Bruttósított február Tudjuk, hogy minden olyan év, amelynek évszáma 4-gyel osztható, az szökőév. Ez alól a 400-zal nem osztható évszázadok a kivételek. A szökőévekben a február 29 napos. Ez alól viszont az 1988. esztendő látszik kivételnek, amikor a február 30 napot is őriz. Azt írta az újság (a mi lapunk) hogy Vizsolyi János szobrászművész kiállítása a Népújság Galériában február 30-ig tekinthető meg. A szökőévek beiktatására azért volt szükség, mert a trópusi év hossza 365,25 nap, vagyis nem egész számú többszöröse a nap hosszának. Ha nem a sajtó ördöge űzött tréfát egy kiállítási tudósításban, akkor minden bizonnyal bruttósították a februárt, csak ezt az illetékesek eddig ügyesen titkolták. dkj. OLVASTAM (Nem)szerelmeskedés - OTP-részletre Kaján gondolataim támadtak, miközben a kínai Hupej tartomány nebulóinak (és szüleiknek) szomorú sorsáról olvastam. Mégpedig azt, hogy a szőrös szívű iskolaigazgatók oly módon akarnak véget vetni a tanulás rovásáraf?) menő románcoknak, hogy a „szerelmeskedő" diákok szüleit pénzbüntetéssel sújtják. „Sötétedés utáni túl hosszú sétán való tettenérés” esetén 15 jüannal (egy felnőtt heti bére 20 jüan) rövidítik meg az „elkövetők” szüleit. Sőt, vannak olyan cselekedetek, amelyek elkövetéséért száz jüan büntetést kell fizetni - persze hathavi részletre. Hát igen. Sétálnak a fiatalok, kézenfogva, puszilkodva... S mit mondjak? A séta kifejezetten jót tesz egészségi állapotuknak mozgásszegény napjainkban. Tehát nálunk ezeket a sétákat akár az egészségmegőrzési program részeként is kezelhetnénk. No, de ezek a séták kifejezetten a fiatalok privilégiumai. Mindannyian sétáltunk valaha - naponta akár kilométereket és meg sem kottyant. Viszont sétáló - mondjuk szerelmesen sétáló - házaspárt ki lát manapság? Azt mondom, hogy amennyiben nálunk is bevezetnék a sétával (szerelmeskedéssel egybekötött sétával) kapcsolatos büntetést, fordított rendet kellene alkalmazni, mint teszik azt Kínában. Azokat a házaspárokat kellene büntetni, akik nem sétálnak, s főleg azokat, akik nem szerelmeskedve sétálnak. A büntetést tőlem részletre is fizethetnék, vagy az OTP-től felvett személyi kölcsönből. - hm Hol alszik a gyerek? Egy szerencsére nem túl gyakran előforduló, de tanulságok levonására mindenképpen alkalmas hírt kaptunk nemrégiben a szekszárdi rendőrkapitányságról. A napköziből egy hét és fél éves, első osztályos kislány - egy napon - nem ment haza. Szülei csak este nyolc óra körül hiányolták. Irány a rendőrség. A rendőrök azon kérdéseire, hogy hol, melyik rokonnál, ismerősnél lehet a kislány, vagy kivel barátkozik az iskolában, a szülök nem tudtak válaszolni. Még azon az éjszakán nagy erőkkel indultak el a kislányt megkeresni. Reggel már az országos körözés kiadásával foglalatoskodtak, amikor az iskolában pontosan megjelent a keresett gyermek. Elmondta, hogy egyik osztálytársával ment el a napköziből játszani. Kis barátnője szüleinél - a város másik végében - töltötte az éjszakát. A barátnő szülei hittek(l), a vendégkislány szavainak hogy otthon tudják, hova ment. A gyermek „kiruccanása” végül is szerencsésen végződött, de arra már gondolni is rossz, hogy másként is történhetett volna... sz. GY. KÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Mb. főszerkesztő-helyettes: HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft.- Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. Szebb a páva...