Tolna Megyei Népújság, 1988. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-13 / 10. szám

2 TsíÉPÚJSÁG 1988. január 13. Francia elnökválasztási előkészületek László Balázs, az MTI párizsi tudósító­ja jelenti: Az idei francia elnökválasztás esélye­sei csak a kővetkező hetekben jelentik be hivatalosan pályázásukat, a kisebb pártok jelöltjei azonban már megnyitot­ták kampányukat. Az FKP Központi Bi­zottsága szerdán tartott ülésével indította meg tagsága országos mozgósítását André Lajoinie mellett. A párt szakadár elemei a hét végén Lyonban tartották el­ső kongresszusukat Pierre Juquin pályá­zásának támogatására. A szélsőjobbol­dali Nemzeti Front nizzai konvenciójával bontott zászlót Jean-Marie Le Pen mel­lett. Le Pen kampánynyitó konvencióján a fasiszta jellegű párt mintegy kétezer hí­vén kívül megjelent Giorgio Almirante, aki évtizedeken át vezette az olasz újfasisz­tákat, a spanyol francóista Bias Pinar és a japán Kuboki, a Kommunistaellenes Világliga elnöke. Le Pen „A hit, remény, testvériség je­löltje” mezében lépett fel és azt ígérte, hogy „Isten segedelmével” megszerzi a győzelmet. Beszédében sűrűn hivatkoz- gatott a görög és latin kultúrára, a közép­kor lovagi eszményeire, de legfőképpen arra, hogy „a hit hegyeket mozgat meg, folyókat terel el és olykor kisebbségek­nek nyújtja a diadalt, ha világosabbak és bátrabbak, mint a többiek”. A dekan- denciába süllyedt Európában vissza kell adni régi erejét és tekintélyét - menny­dörögte Le Pen. Pártja főtitkára, Jean- Pierre Stirbois ezt azzal toldotta meg, hogy ma csak a Nemzeti Front tud úgy át­lépni a hagyományos politikai választó- vonalakon mindenki felé, mint hajdan a gaulleizmus. A Nemzeti Front konvencióján kitűnt, hogy a szélsőjobboldal pártvezérei az el­ső fordulóig jobboldali vetélytársaikra irányítják a fő tüzet, mert minél erősebb pozícióba akarnak kerülni a második for­duló előtti alkuhoz. Stirbois azzal becs­mérelte a kormánypártokat, hogy gyávák és megalkuvók vannak köztük. A régi aránytalan választási rendszer visszaállí­tásával a baloldal parlamenti többségé­nek szálláscsinálóivá váltak. A vasárnap tartott választási nagygyű­lésen Le Pen „a hőkölés bajnokának” nevezte Chirac miniszterelnököt, aki megsértette szerinte a parlament jogait, mert nem merte vállalni egy új állampol­gársági törvény parlamenti kimunkálá­sát, inkább holmi „bölcsek bizottságára” bízta a javaslattevést. Le Pent odáig ra­gadta a szónoki hév, hogy mindezért végül „öntudatlan fasizmussal” vádolta meg a kormányfőt. Az FKP-ból kizárt Pierre Juquin elnöki pályázását támogató szakadár kommu­nisták Lyon egyik - szocialista irányítás alatt álló - külvárosában tartották első országos gyűlésüket. Több mint 60 megyéből mintegy 300-400-an jöttek össze. Kétnapos gyű­lésükön elhatározták, hogy egyelőre csak laza szervezeti formát, afféle válasz­tási hálózatot hoznak létre Juquin jelölt­ségének támogatására. Egy esetleges párt alakítását vagy országos lap indítá­sát május utánra halasztották - nyilván annak függvényében, milyen eredményt ér el jelöltjük a választáson. Juquin meg­jósolta, hogy mozgalmuk egyre nőni és erősödni fog és ezután minden választá­son jelen lesz. Kijelentette, hogy nem­csak az FKP szakadárjait akarják maguk köré gyűjteni, hanem mindazon elemeket is, akik ma „mozognak” a francia társa­dalomban. A közvéleménykutatások az elnökvá­lasztás első fordulójában 9-10 százalé­kot jósolnak Le Pennek, 5-6 százalékot Lajoinie-nek és 1-2 százalékot Juquin- nek. Az ÁBMH közleménye a magasabb vezető állású dolgozók keresetének bruttósításáról A magasabb vezető állású dolgozók bruttósított alapbérének megállapításá­val kapcsolatban az ÁBMH felhívja a fi­gyelmet arra, hogy a jogszabályok és iránymutatások alapján az a helyes eljá­rás, ha a munkáltatói jogokat gyakorló szervezetek (minisztérium, országos ha­táskörű szerv, tanács, vállalati tanács, közgyűlés, küldöttgyűlés) csak a bérkölt­ség terhére fizetett összegeket (alapbér, általános bérpótlék, nyelvpótlék) bruttó- sitják. A prémiumban bekövetkező növe­kedést vagy csökkenést helytelen az alapbér bruttósításakor figyelembe ven­ni, mert a központilag megállapított, 1988. január 1-jétől érvényes prémium­mutatók és azok mértékei átlagosan el­lensúlyozzák a személyi jövedelemadó miatti elvonást. Az ÁBMH szükségesnek tartja, hogy a gazdálkodó szervezetek, a magasabb vezető beosztású dolgozók bruttósított alapbérének megállapításánál a fentie­ket vegyék figyelembe, ha esetleg attól eltérő módszert alkalmaztak, azt vizsgál­ják felül és tegyék meg a megfelelő intéz­kedéseket. Mindezek mellett az ÁBMH az érdekelt szervezetek bevonásával felülvizsgálja a prémiumszámítás módszerének egyes elemeit. Amennyiben a magasabb beosztású vezetők alapbérét az általános szabályok szerinti bruttósítást meghaladó mérték­ben növelik, az már az 1988. évi béreme­lésnek számit. A dolgozók számára cél­szerű egyértelművé tenni, hogy a vezetői alapbéremelés mekkora hányada ered a bruttósításból és mekkora rész az ezen felüli béremelés. Pénzügy­minisztériumi közlemény A vállalkozók (egyéni és társas kisvállalkozások) a megrendelő ál­tal 1987. december 31-ig részükre feladott, átutalt és 1988. január 10- ig a vállalkozás számlájára jóváírt vagy beérkezett össszegeket az 1987. évi bevételeik között szere­peltethetik. Társaságok esetében az 1988. ja­nuár 10-ig jóváírt, az 1987. évi bevé­telek között szerepeltetett összeg 1987. évi tagi jövedelemként nem osztható ki. (MTI) A név megváltozott, a rendszer maradt - középen a junta vezetője, Namphy tábornok Haiti Délibábos demokrácia Egy hónap híján immár két esztendeje reménykedik Haiti népe, hogy a Duvalier- klán távozása után jobbra fordul sora. Ám az 1986 februári örömök - ekkor tá­vozott csúfosan az országból „Baby Doc” Duvalier - óta eltelt események azt sejte­tik: távol van még az igazi demokrácia, a felhőtlen boldogság a sokat szenvedett Haiti számára. Hiszen a múlt év novem­ber végére tervezett elnökválasztást sem tudták a féktelen erőszak miatt megtarta­ni, és most január 17-én a megismételt szavazási forduló kimenetele is bizonyta­lan. Valamikor pedig nem volt ismeretlen fogalom a szabadság, a demokrácia eb­ben a 6 és fél milliós közép-amerikai ál­lamban, hiszen az Újvilágban az Egyesült Államok után másodikként vívta ki füg­getlenségét. Századunkban azonban száműzték az igazságosságot, az egyen­lőséget arról a tájról. Az ország né­pe az egymást váltó diktátorok kegyetlen szeszélyei alatt nyögött, s egyre inkább szegényedett, közben egyes csoportok milliókat zsebeltek be. Nem volt ez más­képpen a Duvalier-dinasztia uralkodása idején, az 1957-86. közötti időszakban sem, de a kizsákmányolás, a pénzhaj­szolás még féktelen állami erőszakkal is párosult. Ezekben az években ismerte meg a világ a „tonton macoute”, a hírhedt titkosrendőrség nevét, amelyhez kioltott életek tízezrei fűződnek mind a klán ala­pító Francois Duvalier, mind pedig fia, a mázsánál jóval súlyosabb Jean-Claude Duvalier alatt. Hosszú évekig hiábavaló volt minden próbálkozás, a nyugati félte­ke legszegényebb országában nem so­kat törődtek az alattvalók véleményével. A harag és elégedetlenség egyre duzza­dó vitorlájából a terror mellett Duvalierék úgy is próbálták kifogni a szelet, hogy megnyerték maguknak az országban uralkodó vudu vallás főpapjait. Ám egy idő után már a vudu istenek is meghara­gudtak Baby Docra, s kiszolgálóira, mert végül már csak a szégyellni való, de vé­gül is az életét megmentő futást választ­hatta az „örökös-elnöki” pár. Az első hónapok önfeledt boldogságát azután lassan-lassan felváltotta a kiújuló elkeseredés és tiltakozás. Mert a diktátor távozott ugyan, s helyét az elnöki palotá­ban elfoglaló katonai junta vezetője, Namphy tábornok demokráciát és válasz­tásokat ígért, de ez - mint tudjuk -, csak ak­kor ér valamit, ha be is tartják. Haitin nem tartották be. Szavazhattak ugyan az alkot­mánymódosításról, s tevékenykedhetett az elnökválasztást előkészítő független bizott­ság is, de már a múlt év nyarán, amikor a hatóságok a korábbiakat idéző módon lép­tek fel a kormányzat praktikái ellen tiltako­zókkal szemben, körvonalazódott, hogy Namphy tábornoknak nincs igazán ínyére a novemberi voksolás. Persze miért is tet­szett volna neki? Egyértelműen a balközép irányzatok jelöltjei tűntek esélyesnek, mi­közben a Duvalier-klánt korábban mara­déktalanul kiszolgáló politikusokat az elő­készítő bizottság tíz évre eltiltotta a közéleti tevékenységtől. Ahogy közeledett azután a választás idő­pontja, úgy szaporodtak el a véres merény­letek - elnökjelöltek is áldozatul estek amelyek mögött az egykori titkosrendőr­ség tagjai álltak, akik annyira felháborodtak a junta távolságtartó szemlélődésén, hogy már fényes nappal is fel-feltüntek a fővá­ros, Port-au-Prince utcáin. Mindezek isme­retében nem is meglepő, hogyan garázdál­kodhattak a néhai halálbrigádok a válasz­tási nap előestéjén, és az évtizedek óta várt napon egyaránt úgy, hogy lehetetlenné tet­ték az urnák megközelítését. így a tábornok tulajdonképpen győztes­nek érezhette volna magát, ám túlságosan nagyra „sikeredett" a nemzetközi felhábo­rodás - és főképpen az amerikai dollárkút hirtelen elapadása arra ösztökélte a diktá­torjelöltet, hogy sürgősen újabb időpontot tűzzön ki. Ez meg is történt. A bökkenő csak ott van, hogy ezúttal már a saját szája íze szerint szervezte meg a részleteket, az indulni jogosultak körét ki­terjesztette - az előző előkészítő bizottság pedig már rég feloszlatta, tagjai örülhettek, ha elkerülték a „fonton macoute” bosszú­ját... Hiába, nem elég a fa törzsét kivágni, a mélyre nyúló gyökerektől is meg kell tisztí­tani a talajt. Ez azonban nem történt meg, a név más lett, de a hatalom továbbra is a régi rend urainak kezében van a karibi országban. Nem csoda hát, hogy ebből a „demokrá­ciából” nem kér az elnökjelöltek többsége, s bojkottra szólítja fel a választópolgárokat is. Való igaz, megérett már az idő a tényle­ges változásokra, ám úgy tűnik, azokat na­gyon nehéz lesz békés úton elérni. Nem ki­zárt tehát, hogy hamarosan harci sikere­kért fohászkodnak a vudu istenekhez az af­rikai eredetű hajdani rabszolgák leszárma­zottai, akiknek mostani élete csak árnyalat­nyival jobb, mint őseiké. DARÓCZI LÁSZLÓ Mai kommentárunk Európai rajt Először lemondott, majd elhalasztott látogatás után érkezett vasárnap Varsóba Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter. A halogatás az egyik jele volt annak, hogy az NSZK nem sietett felújítani a normális kapcsolatokat Lengyelor­szággal az 1981 -es rendkívüli állapot intézkedéseit követően. Az előjelektől elté­rően azonban Genscher mostani megbeszélései - mindkét fél megítélése szerint- pozitív előrelépést hoztak. Kölcsönös akarat tapasztalható, hogy új lendületet adja­nak a két ország kapcsolatainak. Lengyel részről Orechowski külügyminiszter utalt arra, hogy a viszony normalizálódásának alapja az 1970-ben megkötött szerződés, Varsó reméli, hogy mielőbb visszatérnek a pénzügyi és hitelkapcsolatok fejlesztéséhez, amely elengedhetetlen feltétele a kereskedelmi és gazdasági együttműködés bővítésének. Erre már csak azért is szükség lenne, mert az utóbbi évek bonni magatartása közepette is változatlanul az NSZK Lengyelország legfon­tosabb tőkés partnere. Genscher varsói látogatásakor a megfigyelők joggal említik az áttörést. S ez álta­lában is fontos fejlemény a kelet-nyugati viszonyban. Ebből a szempontból igen re­ményt keltő az idei rajt. A közelmúltban járt Moszkvában Franz Josef Strauss bajor miniszterelnök, látogatásakor megerősítést nyert, hogy Sevardnadze szovjet kül­ügyminiszter még e hónap közepén Bonnba utazik. A vizit alkalmat kínál majd Mi­hail Gorbacsov tervezett NSZK-beli látogatása részleteinek megvitatására is. Kohl kancellár hétfőn, idei első nemzetközi sajtóértekezletén megerősítette, hogy az új évben az NSZK különösen nagy fontosságot tulajdonít a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő kapcsolatoknak. A sajtó képviselői előtt emlékeztetett Grósz Károly tavaly őszi látogatására, majd Kohl bejelentette, hogy idei első külföldi útja Csehszlovákiába vezet. Az eltérő társadalmi berendezkedésű országok között alakuló új viszony példái között említhető Nyikolaj Rizskov mostani svédországi tárgyalása - tizenöt év óta először jár szovjet kormányfő Stockholmban. Ugyanúgy hivatkozhatunk Erich Ho- neckernek múlt hét végi párizsi megbeszéléseire is. Európa jól rajtol 1988-ban. A lendület most elsősorban a gorbacsovi új gondol­kodásnak, a szovjet-amerikai viszonyban beállt változásnak, a rakétamegállapo­dásnak köszönhető. Ám Európa maga is hatékonyan hozzájárul ahhoz, hogy ez a kedvező folyamat állandósulják a kelet-nyugati kapcsolatokban. ORTUTAYL. GYULA Előre az űrbe Az emberiség jövője az űrben van - vé­lekedik Ernst Högenauer, a Messer- schmitt Bölkow-Blohm nyugatnémet vál­lalat mérnöke, a Sänger fantázianevű nyugatnémet űrrepülőgép egyik tervező­je. Az űrjövőhöz pedig, a szakértők sze­rint, nem elegendőek a „hagyományos” rakéták, ezért mihamarabb szükség lesz űrrepülőgépekre. Nem kell bizonygatni, hogy az űrbéli termelési lehetőségeket, a súlytalanság állapota adta előnyöket érdemes kihasz­nálni. Csakhogy az űrbéli gyárak össze­szereléséhez szükséges anyagok felvi­tele és a termelvények szállítása megol­datlan. A ma használatos rakéták erre nem alkalmasak, teherbírásuk nem ele­gendő, használatuk viszont drága. Ma egy kiló hasznos teher Föld körüli pályá­ra állítása legkevesebb 11 ezer dollárba kerül, főként azért, mert a hordozóeszköz kárba vész. Ezen csak részben segít az a fajta amerikai űrrepülőgép, amellyel ed­dig kísérletek folytak, de 1986-os tragé­diája ismét tanúsította, hogy a rakétákra alapozott űrközlekedés nem is elég meg­bízható. Alexandr Dunajev, a szovjet Glavkoz- mosz vezetője nemrég így nyilatkozott a The Times című angol lapnak: „Úgy be­csüljük, hogy a kilencvenes években az űrbéli termelés már megközelítheti a 200 milliárd dollárt, s mi ki akarjuk venni a részünket ebből a piacból”. Az újrafel­használható szovjet hordozórakéta - az Enyergija - alkalmasnak látszik a részvé­telre. Ha megfelelően kihasználják, akkor kilónként nem egészen 400 dollárért le­het vele Föld körüli pályára juttatni hasz­nos terhet. Jelenleg az Enyergija a vilá­gon az egyetlen rakéta, amely erre ké­pes. A nyugati országokban közben más megoldásokon törik a fejüket. A kísérle­tek még nagyon a kezdeti szakaszban vannak, jórészt inkább csak elképzelé­sek, de minden esetben olyan űrrepülő­gépre gondolnak, amelynek motorja lég­köri oxigént használna fel, így csökkent­hető a költség és az üzemanyag-mennyi­ség, tehát növelhető lenne a hasznos te­her. Az Egyesült Államokban olyan repü­lőgépet szeretnének kifejleszteni, ame­lyet torlósugár-hajtómű gyorsítana fel a hangsebesség 6-7-szeresére. Ekkor gyújtanák be az úgynevezett szuperszo­nikus torlósugár-hajtóművet, ez tovább gyorsítaná a gépet, amelyet csak a felső légkörön túl, a maradék szakaszon egy rakétamotor vinne tovább. Egyelőre az a fő gond, hogy az elképzelt torlósugár- hajtómű második fokozatával nem tud­nak földi kísérletet végezni. Különleges kísérleti körülményeket kellene kialakíta­ni, hiszen a második fokozat csak a hangsebesség legkevesebb 4-5-szörö- se fölött lenne működőképes. Eddig közel egymilliárd dollárt költöt­tek az előtanulmányokra, a teljes költsé­get pedig jelenleg 32 milliárd dollárra tartják. A prototípus 2000 előtt aligha száll fel. De ha igen, akkor meglehetősen sokoldalú lesz. Egy út során többször is visszatérhet a légkörbe, s irányt változ­tatva megint az űrbe emelkedhet. Ugyancsak repülőtérről, vízszintesen indulva szállna fel a brit tervezésű HÓ­TÓL. De ez egyszerűbb lenne mint az amerikai változat: repülőgépmotorja csak egyszeri felszállást, majd egyszeri földre szállást tenne lehetővé, a magas­légkörben nem tudna manőverezni. En­nek megfelelően azonban olcsóbbnak is ígérkezik. Kifejlesztésének és gyártásá­nak teljes költségét 10-11 milliárd dol­lárra tartják a kísérleteket végző Rolls- Royce-nál és a British Aerospace-nél. Kétséges azonban, hogy a brit kormány ad-e megfelelő támogatást a fejlesztés folytatásához? Ha igen, a prototípus 2002-ben már repülhetne. Az NSZK-ban a Messerschmitt Böl- kow-Blohm műveknél kísérleteznek a már említett Sängerrel, amely egy mér­nökről kapta nevét. Ez két részből állna: a magaslégkörben útjára induló rakéta­motorral felszerelt Űrrepülőgépet hagyo­mányos szuperszonikus repülőgép emelné a hátán a szükséges magasság­ba. A nyugatnémet kormány támogatja az előtanulmányokat. A teljes költséget most körülbelül 18 milliárd dollárra be­csülik, az első próbaindítást pedig 2005- re. A japánok olyasmit terveznek, ami in­kább az amerikai változatra hasonlítana. Három fokozat: elő- és utógyorsító repü­lőgépmotor, majd rakétamotor emelné az űrbe a JASP-ot. Tervezett költsége több mint 15 milliárd dollár; prototípusa 2005- ben készülne el. A felhasználás gazdasági szükséges­ségére hivatkoznak mindazokban az or­szágokban, ahol földről önerőből felszál­ló, akárhányszor igénybe vehető űrrepü­lőgépeket terveznek. Ezek olcsón szállít­hatnák az űrvárosok építőanyagát, sőt, az NSZK-ban azt sem tartják kizártnak, hogy az ő gépük akár a hagyományos lé­giközlekedést is felválthatná hosszabb útvonalakon. Ugyanakkor tény, hogy az amerikai kutatások 80 százalékát eddig a hadügyminisztérium fedezte. Nagy-Bri- tanniában sem csinálnak titkot belőle, hogy a HÓTÓL számításba jöhet atom- robbanó-töltet célba juttatására, ha a várható szovjet-amerikai megállapodá­sok nyomán az eddigi stratégiai rakéták esetleg „elavulttá” válnak. Mindenesetre, ebben az évszakban talán mégiscsak az űrrepülőgép az első olyan nagyszabású műszaki újdonság, amelyet polgári célra terveznek, katonai hátsó gondolattal, nem pedig fordítva. Most már csak az a kérdés, hogy mi lesz gyorsabb. A lesze­relés folyamata vagy az űrrepülőgépek tervezése?

Next

/
Thumbnails
Contents