Tolna Megyei Népújság, 1988. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-12 / 9. szám

1988. január 12. ^rsrfePÜJSÄG 3 Értékelemzéssel a termelési költségek csökkentéséért Ha nem is túl gyorsan, de Magyaror­szágon is terjedőben van az értékelem­zés. Mind több vállalatnál alkalmazzák ezt a - fejlett ipari országokban már be­vált - módszert, amelynek lényege, hogy egy-egy munkafolyamatot, terméket a szakemberek tüzetesen szemügyre vesznek, és részletesen megvizsgálják, miként lehetne korszerűsíteni, illetve ver­senyképesebbé tenni, s a termelési költ­ségeket csökkenteni. A szigorodó sza­bályozás, az erősödő külpiaci verseny a vállalatokat rákényszeríti hatékonyságuk növelésére, amelynek egyik eszköze a termelési költségek szigorú számbavéte­le és csökkentése. A Lábatlani Papírgyárban az érték­elemző csoportok a gazdaságosabb pa­pírgyártásra készítettek javaslatot. Rész­letesen számbavették a gépek kihaszná­lásánál jelentkező veszteségeket, a mi­nőségi hibák okait. Azt is megvizsgálták, hogy az alkalmazott bérformák mennyire ösztönzik a munkásokat a minőség javí­tására. Az elkészített veszteségtérkép alapján kidolgozták a termelési költsé­gek csökkentésének stratégiáját. Mun­kájuk eredményeként a vállalatnál beru­házás és létszám bővítése nélkül sikerült növelni a keresett Crepto egészségügyi papír gyártását. Legújabban a takaréko­sabb gőzfelhasználásra dolgozott ki a gyár értékelemző csoportja új módszert. Ezzel évi tízmillió forinttal csökkentik az energiafelhasználást. A Somogy megyei vállalatok egy ré­szénél az elmúlt évben jelentős mérték­ben korszerűsítették a költséggazdálko­dást. A vállalatok belső elszámolási rendszere ugyanis korábban nem adott pontos és kellő mélységű információkat az értékképzés folyamatáról. A Kaposvá­ri Húskombinátban ennek érdekében részletes tevékenységtérképet készítet­tek, felmérték, hogy az egyes műveletek mibe kerülnek, a különböző termelési te­rületeken mennyi anyagot, energiát, munkabért „fogyasztanak”. Számos esetben olyan tevékenységekre bukkan­tak, amelyeket különösebb szervezés nélkül megszüntettek, így költségeiket megtakarították. Újabban a bérszabályo­zási formákat vizsgálják felül, hogy érde­keltté tegyék dolgozóikat a hatékonyabb gazdálkodásban. Az eddigi erőfeszíté­sek eredményeként az eredetileg terve­zett 24 millió forint helyett több mint 80 millió forinttal sikerült csökkenteni a költ­ségeket a Húskombinátban. Ezzel pár- huzamoan olyan belső részletes infor­mációs rendszert hoztak létre, amely biz­tosítja a folyamatos értékelemző munka további feltételeit. Az Egri Dohánygyárban vállalati szak­emberek és egyetemi kutatók az egyik gyártási folyamat - a filterkészítés - min­den mozzanatát több hónapig vizsgálták. Az eredmény a megbízók számára is meglepő volt, a javasolt változtatások révén évente tízmillió forinttal, s az im­portmegtakarítás eredményeként 150 ezer dollárral és 22 ezer rubellel csök­kenthetők a termelési ráfordítások, mi­közben a minőséget sikerült javítani. Ja­nuártól - a technológiai fegyelem szigorú ellenőrzése mellett - folyamatosan veze­tik be a javasolt változtatásokat, köztük 17 újítást, ami szintén az elemzés „termé­ke”. A Hungarohemp Magyar Kenderipari Trösztnél több éve működik értékelemző csoport. Javaslataik eredményeként a vállalat hagyományos termékénél, a ponyvaanyagnál, jelentősen csökkentet­ték a termelési költséget. A műszakiak és az értékelemzők javaslatára a kender alapanyagot olcsóbb műszállal és jutá­val keverték. A műszál révén növekedett a ponyva tartóssága, a juta pedig javította a szövet rugalmasságát, hajlékonyságát. A válla­lat így csökkentette árait, s ennek révén a nyugat-európai országokban is export­képessé vált terméke. A piacképesség javítása érdekében újabban az érték­elemzők munkájában a piackutatók, a kereskedelmi szakemberek is részt vesznek. Javaslataik alapján kezdték meg a márványozottan koptatott farmer­anyagok gyártását, amelynek külföldi ér­tékesítésével a vállalat számottevően bő­víti exportját. Nyári építőtáborok A tavalyinál változatosabb munkafor­mákat, több táborhelyet kínál a KISZ Központi Bizottságának Építőtábori Bi­zottsága csaknem negyvenezer fiatal­nak, aki 1988 nyarán az építőtáborban kíván dolgozni és szórakozni. Az előző évben 23 ezer fiatal vett részt - a hagyományosnak nevezhető - gyü- mölcsszedési, kukoricacímerezési, s más mezőgazdasági munkákban. Erre a nyárra ennél öt és fél ezernél több diákot vár negyven gazdaság az 53 kiépített tá­borhelyen. A kereskedelem, a vendéglátás és a szolgáltatás az idegenforgalmi szezon­ban különösen jól hasznosíthatja az ifjú munkaerőt. Van olyan vállalat, amely már nem is tudná nélkülözni a fiatalokat: a Kaposker például 570 épitőtáborozónak ad munkát is, helyet is a szezonban. A Balaton környéki vállalati és áfészboltok- ban csemegés, húsos, zöldséges üzle­tekben 2240 jelentkező áll a pult mögé üzemi gyakorlatot is teljesíteni. Negyvenhárom környezetvédelmi tá­bor is működik majd a nyáron. A Budake­szi Vadasparkban és a fűzérradványi kórház kastélyparkjában parkrendezést vállalnak a diákok. Hajdúbagoson foko­zottan védett növények termőhelyeit tisz­títják meg a gyomoktól. Miskolcon egy la­kótelep növényi környezetét teszik rend­be, a hegyoldali vízfolyások megtisztítá­sát is vállalva. Uj szállítási üzem a Pécsi Húsipari Vállalatnál Új telephelyre költözött a Baranya Megyei Állatforgalmi- és Húsipari Vállalat szállítá­si üzeme. Az évente százharmincezer tonna árut szállító 80 gépjárművének javítá­sát fűtött javítócsarnokban végzik a szakemberek. A negyvenmillió forintos beruhá­zás magába foglalja a műhelyeket és a szociális létesítményeket is. Köszönni a vásárlónak Marketingvezető a Skálában Néhány napja munkába menet iskolás lányok állták utamat az utcán. Nagyon udvariasan megkérdezték, hogy nem töl- tenék-e ki egy kérdőívet, amely a Skála Áruházra vonatkozó kérdéseket tartal­maz. Szívesen „papírnak” álltam; néhány aláhúzással és bekarikázással tudattam azokkal, akiket illet, hogy mi a vélemé­nyem az áruház átrendezéséről, igénybe venném-e éttermüket és hány százalé­kos árengedmény esetén érzek olthatat- lan vágyat a vásárlásra. Ezután megkér­deztem Fritz Józsefet, az áruház igazga­tóját, hogy tulajdonképpen mi ez az egész?- Ez egy Asztalos-féle akció - vála­szolta. Több, mint piackutatás Igen, akkor legjobb lesz megkérdezni őt, Asztalos Józsefet, akit már úgy is fél éve készültem fölkeresni párját ritkító beosztása miatt. Hallottak már olyant, kedves olvasóim, hogy valakinek a mun­kakönyvében - különösen ha az illető egy vidéki áruházban dolgozik - a „mar­ketingmenedzser” bejegyzés olvasható? Marketing... marketing... Annak idején elég nehezen ment a fejünkbe, mi is az tulajdonképpen. Talán egy fél év is kellett hozzá, hogy megértsük, nem csupán piackutatást jelent, annál sokkal össze­tettebb dolgoról van szó. Tervezési, veze­tési, szervezési tevékenység egyaránt, mindenekelőtt pedig talán az a szemlélet, hogy nem a fogyasztó van a termelőért, a kereskedőért, hanem firdítva. S ha ez megvan, akkor jöhet a piac kutatása, sőt annak befolyásolása. Személyes meg­győződéssel, reklámmal, vevőszolgálat­tal az áruházról jó kép - ahogy terjedő­ben lévő idegen szóval mondják - jó imázs kialakítása, a vásárló „good vill-jé- nek” azaz jóakaratának elnyerése. Mindezt persze nélkülem is kitűnően tudja Asztalos József, hiszen megtanulta a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főis­kola kereskedelmi szakán, ahol alig egy éve szerzett diplomát. De tudja-e azt, és főleg, tudják-e a főnökei hogy mi a fel­adata egy marketingmenedzsernek?- Ez a munkakör tényleg annyira új, hogy én magam készíthettem el annak leírását - mondja. - A bizalom jólesett és igyekeztem is ennek megfelelően ke­mény követelményeket állítani magam­mal szemben, e követelményeknek pe­dig úgy megfelelni, hogy rászolgáljak a bizalomra. Kirakattól a nyomdáig A marketinges hatáskörébe tartozik a dekoráció. Elképzel, megrendel majd át­vesz vagy elutasít kirakatokat, vitrineket vagy éppen belső dekorációkat. Ezzel kapcsolatban elsőként éppen egy kevéssé udvarias észrevétel jut az eszembe. Néha úgy tűnik, mintha a Skála kirakataiban időtlen időkig ugyanazt lát­hatná a szemlélő. Nos, kiderült, hogy többnyire negyedévig és ezt - most már - nem is tartom olyan soknak. Ugyanis megtudtam azt, amit álmomban sem gondoltam volna, hogy egy nagy kirakat- rendezésért minimum 50 ezer forintot kell az áruháznak fizetnie. Szerencsére a kisebb munkákat elvégzi a két saját de­koratőrük, akiknek az irányítása termé­szetesen szintén a marketingvezető fel­adata. „Térjen be hozzánk egy kortyra...”, „Nézzen az órájára...” Ötletes szlogenek Asztalos Józsefnek első munkahe­lye a Skála kezdődnek e szavakkal. Ezeket társaik­kal együtt gyakran hallhatjuk az áruházi hangosbemondón keresztül, s kicsit másként hangzanak, mint a „Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy...” kezdetű sablonszövegek. Igen, a stúdió is Aszta­los-féle szöveggel csábítja a vásárlót, mint ahogy az a betűreklám is, amelyet az első emeleten elhelyezett, különösen a fiatalabb korosztály körében nagy nép­szerűségre szert tett televízió sugároz. Reklámfüzetecske is jelent meg az áruházról a fiatal szakember irányítása alatt. Ez utóbbit azért említem, mert en­nek kapcsán elmondhatom, hogy a mun­kaköri leírásban lévőn felül is kell időn­ként dolgozni. Ebben az esetben például a legmegfelelőbb - értsd: jó munkát a le­hető legolcsóbban elvégző - nyomdát fölhajtani, tekintettel a reklám céljaira rendelkezésre álló évi 1,3 millió forint korlátozott voltát. Új év, új szlogenek Reklámköltség. Erről mindig eszembe jut az a mondás, mely szerint ennek egyik fele ablakon kidobott pénz. Csak éppen nem lehet tudni, hogy melyik fele.- Ön hogyan vélekedik erről?- Nem értek vele «gyet. Ha mégis így van, akkor azt a pénzt nem megfelelően használták föl. Igaz, hogy a megtérülés nem mérhető közvetlenül, erre vonatko­zó vizsgálatokat nem készítenek Ma­gyarországon. Néhány esetben azért előfordult, hogy a sikert közvetlenül érzékelhették. Egy szombati Népszabadságban megjelent hirdetésre a következő héten távoli váro­sokból - Nagykanizsáról, Zalaegerszeg­ről - is jöttek érdeklődők. A reklám hatá­sára a raktárban felhalmozódott dezodor néhány nap alatt elfogyott, az órásnak pedig hamarosan annyi lett a megrende­lése, hogy két hónapos határidővel tudott csak vállalni. Az erre vonatkozó reklám- szövegeket tehát most félre lehet tenni.- A többit is - mondja Aszatalos József - mert új év, új szlogenek.- Sikerült? A kérdést nemcsak munká­ja közvetlen eredményére, hanem a beil­leszkedésre is értem.- A már említett apró eredményeken kívül lassan sikerül a vevőszolgálatot is sínre tenni, s - nagy szó - időnként tudunk már köszönni a vásárlónak. Úgy érzem, sikerült az áruháznak saját arcu­latot adni. Nagyon sok persze még a teendő a „mindent a vásárlóért” elv meg­valósításáig. De a mindig jobbra törekvés szándéka megvan az áruház fiatal, agilis vezetésében és jó dolog ebbe a sorba beállni. Lassan az osztályvezetők is elfo­gadnak - nem ment könnyen - és én is megszokom Szekszárdot, pedig eredeti­leg csak Pesten tudtam elképzelni a munkát. Ja, a kérdőívek... ...a Kereskedelmi Szakközépiskola piackutató fakultációján tanuló diákok munkái. Nekik jó szakmai gyakorlat, de az áruház haszna remélhetőleg legalább akkora lesz. A 2500 kitöltött kérdőív - ami a város lakosságához képest elég nagy mintát jelent - segítheti a fogyasztói igé­nyek megismerését. Ami ugye nem mel­lékes, hiszen találkoznunk mindennap. Rostás I. Fotó: Czakó S. Szociális ellátás a kistelepüléseken Megyénk lakosságának egy negyede nyugdíjkorhatár feletti A megyei tanács egészségügyi osztá­lyának felmérése szerint a 60 éven felü­liek száma és aránya az elmúlt négy év során tovább növekedett. Ezen belül a kistelepüléseken élő mintegy 38 ezer la­kos közül 9 ezer 800, vagyis az összla­kosság 25,7 százaléka nyugdíjkorhatár feletti. A falvakban 5 százalékkal több nyugdíjas korú ember él. A nyugdíjakhoz hasonlóan a segélyek összege évente emelkedik. A jelenleg érvényben lévő jogszabályok szerint a rendszeres segély a hetven év alattiaknál 2 ezer 450 forint, mely ez évben várha­tóan 330 forinttal fog emelkedni, a hetven évet meghaladóknál 2 ezer 520 forint, itt a 15 százalékos áremelést fogják kom­penzálni. A rendkívüli segélyek kiutalása általá­ban a második félévben történik, mely­nek oka, hogy az eseti segélyek jelentős részét téli tüzelő beszerzésére, kará­csonyra, iskolakezdésre kérik. A társ­községekben az elöljáróságok döntenek az igények jogosságáról, mivel ők jobban ismerik a segítségre szorultakat. A természetbeni juttatások közül a közgyógyellátás a legfontosabb, mely az ingyenes orvosi ellátás mellett díjtalan gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz ellátást is biztosít a jogosultak részére. A társadalmunkat érintő elöregedési folyamat velejárója, hogy jelentős azok­nak a száma, akik hozzátartozóik elhalá­lozása vagy egyéb okok miatt egyedül maradtak. Közülük sok esetben nem az anyagi javak, hanem a gondoskodó, se­gítő házastárs, gyermek távolléte indo­kolja a társadalmi segítséget. A magá­nyosok ellátását amíg lehetséges, ottho­nukban, falujukban kell biztosítani a terü­leti gondozás keretében. Ezt a gondozási központok, ahol még nincsenek, ott az idősek klubja és a házi gondozói szolgá­lat látja el. Tavaly januártól 16 gondozási központ működik megyénkben, s még az idén öt újabb létesül: Nagydorogon, Nagykónyiban, Jágonakon, Bölcskén és Kajdacson. A hivatásos házigondozó nők száma 63, munkájukat 230 tisztelet- díjas segíti. Az 59 kistelepülés közül 40- ben van házi gondozás. Jelenleg 44 idősek klubja működik ösz- szesen, 1030 férőhellyel. Míg 1983-ban hetes klub csak Györkönyben volt, ma már Váralján és Tamásiban is létesült öt­napos részleg 11, illetve 10 hellyel. E kis intézményekben 2-3 ágyas szobákban 5 napig folyamatosan bent lakhatnak az idős emberek, és csak a hét végén men­nek haza előre befűtött lakásukba. Az idén megnyíló nagydorogi és nagykónyi gondozási közont áprilistól ugyancsak hetes otthonként fog működni. A györkö- nyi szállást biztosító idősek klubja új helyre költözik, ahol megvalósítható lesz a 2-3 ágyas elhelyezés. A szociális étkeztetés köre is szélese­dett, a négy évvel korábbinak több, mint kétszerese. Tamásiban és Bonyhádon a szombati és vasárnapi főtt étel szolgálta­tást is megoldották. -esi­A vitrineket az áruház saját dekoratőrei rendezik

Next

/
Thumbnails
Contents