Tolna Megyei Népújság, 1988. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-11 / 8. szám

1988. január 11. NÉPÚJSÁG 3 Évindítás Csepelen - eltérő feltételekkel A Csepeli Ipari Központ önálló iparvállalatai az elmúlt évet egymástól eltérő eredménnyel zárták: van ahol rekordtermelés és -export született, más vállalatok viszont veszteséges­sé váltak. így az új évet is különböző feltételek között indították, s a csepeli vállalatok idei ki­látásai néhány területen még bizonytalanok. A kohászati termeléssel foglalkozó gyárak közül a Fémmű 10 százalékkal több terméket szállított partnereinek 1987-ben, mint egy év­vel korábban. Az idén a megnövekvő hiteltör­lesztések miatt rosszabb pénzügyi helyzettel számolnak, de gazdálkodásukra minden bi­zonnyal eredményesen hat majd, hogy a ko­rábbinál is több, legalább 70 millió forint érté­kű olyan színesfém-félterméket készítenek a feldolgozóipar számára, amelyet eddig az csak importból tudott beszerezni. A Vas- és Acélöntöde kétszer annyit exportált a konver­tibilis elszámolású piacra tavaly, mint 1986- ban, s ezzel a gyár eddigi legsikeresebb évét zárta. Különösen jelentős eredménynek szá­mít a mintegy 8 százalékos selejtcsökkenés. Az új esztendőben tovább kívánják bővíteni az értékesebb gömbgrafitos öntvények, valamint a járműipari és szerszámgépipari öntvények sorozatgyártását és választékát. A Csepel Au­tógyárral abban is megállapodtak, hogy új, korszerű sebességváltóházakat készítenek számukra, s a fejlesztéshez az autógyár is hozzájárul. Összességében a gyár kapacitása már 90 százalékban lekötött erre az évre. A Vasmű múlt évi kétmillió dolláros tőkés kivite­lét tovább kívánja fokozni az idén, mégpedig főleg melegen hengerelt termékekből, he­gesztett és hidegen vont csövekből. A csepeli gépipari vállalatok közül tavaly a legsúlyosabb pénzügyi gondokkal a Transz­formátorgyár küszködött. Már az első félévben csődveszélyes helyzetbe kerültek, évközben új termelési programot dolgoztak ki, amelynek egy része a második félévben sikeresen meg­valósult. Az idén legfőbb gondjuk, hogy a nagy sorozatban készülő transzformátorok árában mielőbb megállapodjanak fő felhasználójuk­kal, a Magyar Villamosművek Tröszttel. Gyárt­mányaik 60 százalékát ugyanis ők veszik meg. Korábban árengedménnyel kínálták a trafó­kat, az alapanyagár-növekedés miatt azonban ezt az engedményt mérsékelni szeretnék, mert csak így tudnak gazdaságosan termelni. A Szerszámgépgyár 2,3 milliárd forint ér­tékben állított elő korszerű számjegy- és szá- mítógépvezérlésü berendezéseket az elmúlt esztendőben, a gépek mintegy 70 százaléka exportra került. Az év végi elszámolásnál a ter­vezett szinten alakult a vállalat nyeresége, így kikerültek korábbi nehéz helyzetükből. Az idén a gyártmányszerkezet korszerűsítése so­rán tovább csökkentik a hagyományos fúró­gépek arányát a termelésben, és jó néhány eddig importált részegységet, köztük vezér­lést, villamos szekrényt és motort más magyar vállalatoktól, például az EVIG-töl, illetve szo­cialista országbeli cégektől szereznek be. Az Egyedi Gépgyárnak az új év első hónap­jaiban még be kell hoznia néhány, tavalyról át­húzódó lemaradását. 1988-ban a konvertibilis elszámolású export 30 százalékos növelését tervezik. Robotprogramjuk keretében meg­kezdik néhány külföldi elektronikus és hidrau­likus vezérlés hazai gyártmányokkal való he­lyettesítését. Az idén készülő termékei 75 szá­zalékára már konkrét vevőjük van. Más csepeli vállalatok is a gyártmányvá­laszték bővítésére törekednek, mint például a Számítástechnikai Vállalat, amely rövidesen új programcsomagokat hoz forgalomba. datra, hogy végig kitartott Péter mellett, hogy mégiscsak ő segítette a talpraállás- ban. Annának volt szüksége arra a bi­zonyságra is, hogy Miklós Péter nem aző embere, álom volt, ami elvetélt az együtt- létben. Máskülönben képtelen lenne to­vább viselni magányosságát, és hinni abban, hogy nem szabad mindenáron magához kötni valakit. Kivált olyan em­bert nem szabad, aki alkalmatlan az ő tiszta és egészségesen vidám életéhez, egyéniségének tiszteletben tartásához, mert Anna modern nő, aki nem házicse­léd, a férfi kiszolgálója, ő csak egyenran­gú társ tud lenni, és Péter mellett ez lehe­tetlen. Jobb a békés elválás. így majd egyikő­jük sem feledi el az elmúlt éjszakát, ami gyönyörű volt, akkor is, ha csak keserű­ségükben zuhantak egymás karjába. Úgy búcsúzkodnak, mintha vendég­ségben lettek volna. A két asszony pu- szilkodik, Péter pedig baráti csókot ad az asszonynak. Anna összerezzen, ezt azonban a másik kettő nem veszi észre.- Köszönünk mindent - mondja Sára, amint lassan elindulnak a folyosón, majd egymásba karolva lefelé a lépcsőn. Szótalanul mennek egymás mellett. Úgy tűnik, mintha két korosodó ember esti egészségügyi sétáját végezné, mint annyian mások, akik romboló érzelmi vi­harok nélkül öregedtek meg egymás mellett, és élni is csak egymással, egy­másért tudnak. (Vége) 0 órától 0 óráig A baleseti sebészeten Jajveszékelés, kiabálás, kitartó, „abba nem hagyható" nyöszörgés, vér a falon, a lepedőn, a pólyán, sietős léptek, utasítá­sok a folyosóra, rohanás. Csillogó mű­szerek, gyűrött zöld öltözetek, tampon, csipesz... verejtékező kitartás, ritmikus, egymásba hullámzó mozdulatok, vakító fény. Csukott szem, szívdobbanások... Versenyfutás a másodpercekért... Pró­bajárás és mankó, múlófélben levő gör- nyedés - amott néma könyörgés. Szemek és arcok. Szemek és arcok... Többségük minduntalan változik. Cso­magolás, hazatérés. S van, aki helyett csomagolni kell. Döbbenet, de csak pilla­natokig, hogy kezdődhessék az újabb harc, az újabb küzdelem. Reggel az ambulancián A folyosó mennyezete alatt combnyi, karnyi és ujjnyi csövek, vezetékek tarta­nak onnan ide, vagy innen oda. A fal mel­lett tolóágyak - katonás rendben. Arrébb minden hely elkelt. Szemlátomást nyu­godtan várakoznak a betegek a kezelés­re, illetve felülvizsgálatra érkezettek. Min­denki tudja - ki sejti, honnan -, hogy dr. Hulin Istvánra, a megyei kórház baleseti sebészetének - traumatológiájának - osztályvezető főorvosára várni kell. Hogy mennyit, az bizonytalan. A főorvos stáb­jával műt. Igaz, az előzetes számítások szerint már bőven lent kellene lennie az alagsori vizsgálóban. De a műtőben vá­ratlan dolgok történtek. Bonyolult és sú­lyos esettel kezdte a napot. Az idősödő nő, aki tegnap még vért kapott, most roszszul lett, amikor a kanült vezették be a gerincébe. Végre... A vérnyomás rendes, a mű­szerek semmiféle rendellenességet nem mutatnak. Újabb bemosakodás... kéz ke­zet dörzsöl sikamlósán, néha cuppan a Bradosept. A betegek felvétele megkezdődött - szintén az alagsorban. S itt tegyük hozzá, hogy ezen az osztályon a „beteg” megfo­galmazás nem a legpontosabb, hiszen itt leginkább egészséges emberek fordul­nak meg - csonttöréssel, szalagszaka­dással, zúzódással, porcleválással... Te­hát dr. Vincze László traumatológus ma a „haja kend”, ugyanis az ambulanciát mindig az látja el, aki az ügyeletet. A dok­tor megvizsgálja az asszony karját, majd az írógéphez ül, s figyelemre méltó gyor­sasággal gépel - közbevetve még egy- egy kérdést. Átnyújtja a papírokat a mű­tétre előjegyzett, most fölvett asszony­nak, én pedig a „gépírni tudó orvos” megjegyzésemet ejtem el.- Ebbe inkább ne is menjünk bele. Ez egy külön fejezet. De tény, hogy nekünk meg kell tanulnunk gépelni. Különben? Munkaidőnknek csupán töredéke a trau- matológusi munka. Az adminisztráció sok időt rabol el. Dr. Márkus Istvánná műtősnő közben szinte észrevétlenül sürög, forog. Előkészíti a papírokat frappánsan és határozottan telefonál, ő az, aki itt mindent tud, mindenre precízen válaszol - s teszi ezt roppant készséggel, mosolyogva, halkan.- Nagyon régóta dolgozom itt - s a ki­töltött kartont helyére teszi, beír a határ­időnaplóba, majd az előjegyzésiben jelet tesz az előbb felvett asszony neve mellé. Vincze doktornak mondja:- ...nét behívtam. Ott álldogált törött térddel - s az orvos máris vizsgálja az asszonyt. Az eddigi eredménnyel látszó­lag elégedett. Dr. Márkus Istvánná pedig egy kolleganőjének - most jött be - ma­gyarázza, hogy az imént felvett kislányt az ötösbe kell tenni, hiszen ott fiatalok vannak. Majd ismét a telefon csörög:- Nem. Tónika most nem tud menni. Gipszel... „Tónika” - Kovács Antal, s ahogyan ő mondja, „mütősfiú”. Idős nő karját gip­szeli gyakorlott mozdulatokkal. A nőt az elmeosztályról kísérte át Taksonyi Ist­vánná nővér. A jelentéktelen kérdésekre rendíthetetlen kitartással válaszol, majd megigazítja betege haját, a kóbor tincset helyére toloncolja. Kovács Antal pedig közben végez, elköszön, majd felém mondja:- Öt éve vagyok műtős. Férfinak való ez a munka. Itt aztán kell a fizikum... Az ügyelet a legnehezebb. Az első ügyele- temkor tömeges baleset történt. Azt sem tudtam, hova szaladjak. Ráadásul még nem is álltak kezemre a dolgok... Bárhova hívhatnának dolgozni... maradnék! Esetek... A baleseti sebészeten olyan esetekről hallhat az ember, melyek a kívülálló szá­mára akár „rémmesének” tűnhetnek. A december közepi késő estét dr. Márkus Istvánné elevenítette föl, „de csak tény­szerűen, mert a vele járó izgalmat, streszt lehetetlen szavakban kifejezni”:- Éppen lefeküdni készültünk, amikor egy „vonatsérültet” hoztak. A férfi mind­két lába kiszakítva... Nyomban a szepti­kus műtőbe vittük... Alig néhány perc múlva egy alaposan összetört asszonyt hoztak, akit elütött egy autó, a gépkocsi vezetője pedig cserbenhagyta... Akkor a főorvost is behívtuk. Közben Kovács Antal pelottát (vattás géz a gipsz alá) és gipszet készít, Márkus Istvánné az ambulánsnaplót „rendezi”, megtudhatjuk, hogy az említett gépko­csivezetőt megtalálta a rendőrség. A „közlekedésiekkel” a traumatológián dolgozóknak igen jó, szinte mindenna­pos a kapcsolatuk. S a rend kedvéért je­gyezzük itt meg, hogy nem is túl régen a sérülteket mindenütt az általános sebé­szeti osztályokon látták el. Az ipar, a köz­lekedés fejlődése a balesetek számának oly nagy emelkedését idézte elő, hogy szükségessé vált külön baleseti osztá­lyok létrehozása. Az pedig speciális mű­szerezettséget és szintén speciális szak­embereket igényelt. A balesetin - ahogyan más osztályo­kon is -, mindenkinek a saját sérülése a legsúlyosabb. Az orvosok, nővérek, mű­tősök számára minden eset súlyos, hi­szen a komplikáció Damoklész kardja­ként lebeg mindegyik fölött. Azért a leg- megrendítőbbek a gyermekbalesetek. Dr. Hulin István egy agysérüléses kisfiúra emlékezik, akit eszméletlen állapotban hoztak be.- Ugye, azt nem is kell mondanom, hogy mindent megtettünk érte? Mire vég­re magához tért, ránk nézett, de beszélni nem tudott... Egy idő után már nem kellett mesterségesen táplálni, aztán szólt is va­lamit... A fővárosba küldtük egy speciális intézetbe. Ott folytatták a kezelést. Egé­szen jól van azóta, ját iskolába. Édesapja már kétszer elhozta megmutatni... Persze, itt is vannak vidám, mondhatni megmosolyogtató esetek. A főorvos egy­két felvételi lapról idéz. Több kezdődik így: „A beteg behozatala előtt egy órával elesett...”- Kár, hogy nem egy órával korábban hozták! Egy másik anamnézisből (kórvéle­mény), melyet a beteg diktált, az orvos pedig a negyvenedik felvétel után auto­matikusan gépelt: Megtörtént a baleset. Az orvos kérdi, mit csinált ezután a bácsi? „Egy napig szomorkodtam, mint az örvösgalamb.” Azután? Elmentem az orvoshoz... Azaz vittek... f „LABUJJHEGYEN LASSAN JÁRJATOK, S DURVA ZAJT NE ÜSSÖN AJKATOK." Egy táblamatuzsálem Elgondolkodtató számok és tények A baleseti sebészet ágyszáma: 62, ami a betegforgalom tekintetében kevés. Bár, itt a „beteganyag" zöme munkaképes korú, a benttartózkodási idő leggyakrabban 4-8 nap között mozog. A legtöbb beteg varrat­szedésre már úgy jön be. A betegek forgá­sa (ápolási napokban mérik) nyolc nap. Évente 1700-an fekszenek az osztályon. Az ágykihasználás 75-80 százalékos. Ez lát­szólag alacsonynak tűnik, de gondoljunk arra, hogy öt-hat üres ágyat folyamatosan fönt kell tartani a rendkívüli esetekre, a tö­meges balesetekre. Részletek egy hozzávetőleges országos statisztikából: egy sérült beteg gyógyítása át­lagosan 400 ezer forintba kerül, aki meghal, az 700 ezerbe - ebbe beletartozik a munká­ból kiesett, meg nem termelt érték is -, egy rokkant gyógykezelése 1,2 millió forint A főorvos egy vicces meghatározást mond: - A mi szakmánkat úgy titulálják: könynyű szellemi, de nehéz fizikai munka - erre dr. Andriska István traumatológus szakorvos egyetértőén rábólint, majd meg­beszélik a holnapi napot, újból egyeztetik a műtéteket. Mert reggelente fél nyolctól tör­ténik a munkák elosztása és a referálás. Szerda délutánonként pedig a tudomá­nyos jellegű értekezleteket tartják. Ilyenkor délután csöndes az osztály, pi­hennek a betegek. Vannak, akik olvasnak, de vannak, akik mégcsak nem is örülnek, hogy élnek. Szinte valamennyi életfunkció­jukat gépek vezérlik... A folyosók és a kór­termek elég avíttak, festés öt-hat éve volt legutóbb. Amott egy takarítónő lázas igye­kezettel próbálja lesúrolni a falról a vért. De eredménytelenül. Inkább a falba „örökíti”. Viszont a fertőtlenítés hatásos! Említettük, hogy az osztályon fekvők szá­ma évente 1700. Az ambulancián tavaly 11 837 sérültet láttak el, a rendelőintézet­ben pedig megközelítően 25 ezret. A folyosón dr. Vincze Lászlóné gyógy­tornász kíséri műtét utáni első útjára az egyik beteget, akinek a csontjait több he­lyen „platinával” erősítették össze.- Valójában nem platina, hanem speciá­lis fémötvözet, amit a szervezet nem tekint testidegennek - magyarázza Hulin főor­vos, majd azt a hiedelmet tisztázzuk, hogy a „platinás” betegek akadály nélkül mehet­nek-e külföldre.- Persze, hogy mehetnek. De ajánlatos magukkal vinniük a zárójelentést a vám- vizsgálat miatt! - mondja, s elmeséli a sze­gedi professzor esetét, akinek a vállába ül­tettek ilyen fémkapcsokat. A vámnál több­ször felvisított a fémet jelző készülék, mire a „prof rájött, hogy a válla miatt jelez. Csendes este Már jó ideje üldögélünk az ügyeletes orvo­si szobában Vincze doktorral és dr. Rákász Józseffel, aki szintén traumatológus szakor­vos. A délutáni csúcs lement már csak egy­két sérültet hoznak. Ritka az ilyen este, hogy az egyeletesek nagyobb munka és sok kilo­méternyi gyaloglás nélkül megússzák. Per­sze, két-három napos „esetek” is jönnek, hi­szen „most értem rá”. Az emberek az ap­róbbnak tűnő balesetek megvizsgáltatását gyakorta összekötik a kórházi látogatással, a szabadidejükkel, és a piacra jövetellel. Tehát ülünk az orvosi szobában, melyre a madárkalitka elnevezés sem stimmel. Ugyanis a kalitka a madár méretéhez ké­pest nem túl kicsi. Ez a szoba pedig mére­tét berendezését illetően már-már meg­alázó. S itt töltenek az orvosok havonta 6-7 ügyeletet, melyben benne foglaltatik egy 48 órás hét végi is. Az ügyeleti díj hétköz­nap 400, hét végén 500 forint. A 48 órán ér­demes eltűnődni. Egy normál ember nor­mál heti munkaideje sincs ennyi. S legyalogolunk az újabb beteghez az alagsorba, majd az agresszív, arrogáns ré­szegekről beszélgetünk, akiknek az ellátása szintén kemény munka. Megvitatjuk az ön­gyilkosjelölteket az önpusztító őrülteket az ünnepnapok egyedülálló boldogtalanjait.. Csendes az este, a zajok fölerősödnek. A tompa fények furcsa árnyékokat szülnek. A betegek egyenletesen szuszognak, a nő­vérek őrködnek álmuk fölött, az orvosok pedig egészségügyünk visszásságai fölött képtelenek napirendre térni. Nem is cso­dálom! V. Horváth Mária Fotó: Kapfinger András Kora este az alagsorban A műtő előkészítőjében A komplikáció után folytatják a műtétet (jobb oldalon Hu- lin főorvos)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents