Tolna Megyei Népújság, 1988. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-09 / 7. szám
6 "NÉPÚJSÁG 1988. január 9. MÚLTUNKBÓL- Nem indulhatunk neki úgy az új évnek, hogy ne tudakoljam meg, hol és hogyan búcsúztatta az óévet, kipihente-e magát az új év szigorodó feladatrendszerének teljesítéséhez és tett-e valamilyen fogadalmat?- Hosszú évek után először otthon ünnepeltünk, mivel hézagossá vált az a baráti társaság, akikkel évek óta együtt hálóztunk, jobbára a művelődési központban. Nagylányunk a barátnőjénél ünnepelt Szekszárdon, mi a tévé egyes műsorát részesítettük előnyben. Kellemes perceket szereztek nekünk a házaspárbaj résztvevői, jó volt a műsor. A többihez nem hasonlítom, mert évek óta tánccal, mulatással töltöttük ezt az időt. A két ünnep között bennt voltam a gyárban, apróbb dolgokat elintéztem, de az új évbe már pihenten léptem, amire biztosan szükség is lesz. Mert ahol letettük a kalapácsot, ott kell fölvenni... Fogadkozni pedig nem szoktam. Sikerélményt kedvelő típus lévén azt sem fogadtam meg, hogy abbahagyom a dohányzást, annál is inkább, mert ami fontos az életben, azt fogadkozás nélkül szoktuk megtenni. I- Szigorodó, jobban „odafigye- lős” esztendő vár ezek szerint a bonyhádi cipőgyár termelési osztályvezetőjére is?- Annak ellenére, hogy az év változott, körülményeink nem változtak, bár ez is csak felemás módon igaz, mert kemény 3-4 esztendő elé nézünk, akár a cipőgyárat, akár az országot nézzük. Egyrészt itt az elvárás tőlem a gyár felé az, hogy a megélhetésemet a munkám nyomán biztosítsa. Ugyanakkor az ország helyzete nem éppen és egyértelműen a jobbulás felé halad. Munkakörömből adódó kötelességem, hogy mindenkinek munkafeltételt biztosítsák, az érte járó anyagiakkal. Tulajdonképpen nem új az a feladat ami a cipőipar divatjellegéből fakad, mert mi pár éve már érzékeljük mindezt. így valamelyest előzetes felkészülésnek is felfoghatjuk a piaci követelmények szabta szigorúságot. Ma már nem arra kell a cipő, hogy ne mezítláb járjunk... ezen szerencsére régen túl vagyunk. A vállalat termékszerkezet-váltásba kezdett - eddig jórészt férficipőkkel voltak jelen a piacon -, az érdekeltség felét ezentúl a női cipők teszik ki. Finomabb, igényesebb termékről lévén szó, a minőség minden sarokban megköveteli a magáét. Köztudomású, hogy csökkennek a támogatások. Igényesebb munkára van szükség, olyat kell produkálni, ami megállja a helyét a versenyben, és a női cipőpiacon inkább áll a verseny. I- Az utóbbi időben - gondolok itt az elmúlt év utolsó másfél hónapjára és az idei év első napjaira is - elég sok időt kellett zöld asztal mellett töltenie...- Ez inkább az elmúlt év végét jellemezte. A szokottnál valóban többet kellett a vállalati tanács tagjainak a zöld asztal mellett tölteni, ami nem is csodálható, amikor igazgatóválasztásra került sor. Többször összeültünk mint máskor. Gyakorlatilag három ülés alatt elrendeződött a formai rész, igaz ebből kétszer egésznaposra sikeredett. Négy jelöltünk volt, két „hazai” és két külső. Bár úgy igaz, hogy két és fél hazai versenyzőnk volt, az egyik külsős jelölt a közelmúltban ment el tőlünk, ezért még félig hazainak számított. A maratoni ülésen a jelölteket hallgattuk meg és jó néhány kérdéssel mi is faggattuk őket. Az hamar látszott, hogy az új vezető, a „hazai” jelöltek egyike lesz. Hosszadalmasnak tűnhet ez... I- Igen, a kívülállóknak feltétlenül úgy tűnt, mert közismert volt, hogy házon belül két igen kiváló szakember is pályázott. Egyiküket meg is választották.- Végigélve a munkanapokat, a választási történéseket, a tiszta szívvel, és megfontoltan megtett javaslattételhez ennyi kellett. A végső szavazás eredménye pedig az lett, hogy a volt műszaki igazgatóhelyettes, Nikolov Tamás került 21-3 arányban megválasztásra. Ez elsöprő siker. Őszintén; áforosabb eredményre számítottam, mégis mindenképpen ezt vártam. I- A régi jó viszony, az egymásra épülő munkakapcsolat, most helyzeti előnyben részesítette Önt?- Előnyösebb helyzetbe kerültem-e? Na nem, ezt nem érzem. A mostani igazgató jobban belelát a kártyáimba, így az elvárás, a követelmény támasztás valószínű még nagyobb is lesz, hiszen ő is e területet képviselte, csak magasabb szinten. Nem lesz könnyebb a helyzetem annyi bizonyos, de nehézségeket sem fog okozni. Kapcsolatunk mindig korrekt volt. Megelőlegezett véleményemet hadd mondjam; marad is.- Mindketten ismerjük a gyár párt- szervezetének a kibontakozást segítő, sürgető, kényszerítő programját, Ön talán közvetlenül is részese volt az elkészítésének, és uram bocsá’ naponta a bőrén is érzi annak megvalósítását. Mit gondol, bírni fogják?- Pártvezetőségi tag vagyok, ezen belül termelési felelős. A program jórészt e területre vonatkozik, így nyilvánvaló, hogy a kimunkálásában a vállalatnál betöltött funkcióm és a választott tisztségem miatt is részt vettem. Különböző súlypontjai vannak, a fontossági sorrend a minőséggel indul. Mikor ilyen programról beszélünk, természetesen, hogy a minőség az első, mert a vásárló kemény pénzért nem hajlandó gyenge minőségbe bújni, ez pedig minden gazdálkodót motivál. Gazdaságilag pedig egyáltalán nem közömbös. A legolcsóbb beruházás a minőségjavítás! A leggyorsabban is térül meg. A versenyben a piaci bizalom hiánya eladási nehézségeket produkál. Tavaly nagy lépést tettünk előre, mert 96,2 százalékra teljesítettük az első osztályú áruk szintjét, ami kéttizeddel ugyan elmarad a tervezettől, de nagyon nagy lépés előre. Biztató lépés. Az idei évben még nagyobb feladataink vannak. A tőkés piac felé kell nyújtózkodnunk, márpedig oda csak olyan termékkel érdemes elindulni, ami kevesebbe kerül mint amennyiért el lehet adni. A másik súlypont a továbbképzés, a szakmai utánpótlás biztosítása. Nem is annyira az iparita- nuló-képzés terén, mint a meglévő betanított és szakmunkásaink szakmai képzéséről beszélek. Valószínűleg a helyzet technológiai váltásra is késztet bennünket, amihez nem elég a rutin, szakmai ismeretekből további pluszra van szükség. Igen fontos az anyag- és energiamegtakarítás terén is a tennivaló. Lényeges területek, mi évek óta így is kezeljük, mert az itt megtakarított 8-10 millió forint a szabászok kalkulálókészségén is múlik. Az összes eddigi országos szabászversenyen indultunk és a hat között végeztünk, kétszer győztesünk is volt Bony- hádról. Oktalanság lenne nem kihasználni minden adódó lehetőséget. Öreg szabászmestereinktől ma is tanulunk. A bőr nagy része importból kerül be az országba, már ez is figyelmeztethet a felhasználáskor. Fontos, hogy a szervezés folyamatokra bontott legyen, ne hajrákkal győzködjük a terveinket. Kiváló együttműködésre van szükség. Ez az életben- maradásunk programja, és ki az aki nem akar jól élni?! Kemény esztendőnk lesz, nem nehéz jósolni, de a simontornyai bőrgyár és a mi gyárunk még sok lépést meg kell tegyen ahhoz, hogy igazán érződjön a Tolna megyei lokálpatriotizmus, és elnézést érte, de úgy érzem a bőrgyárnak ezúttal kicsit nagyobbat kell lépnie mint nekünk. Szeretnénk ha így lenne. I- A gyár élt a Salamander által felkínált nagy lehetőséggel és jelen van a világpiacon. Mindennek a hatásairól mi a véleménye?- Komoly erőket köt le az együttműködés, hogy úgy tudjunk megfelelni az elvárásoknak, hogy megelégedettségre is okunk legyen. Az osztályon belül is, de a teljes műszaki gárdával szemben is komoly kihívás ez a munka. Megmérettetés. Roppant nagy előnye a világszínvonalon való termelési kötelesség. Mert a Salamander a világpiacon is élenjáró cég, így igényességre, szemléletformálásra is alkalmas, technológiát és technikát tekintve. Árnyoldala, hogy egyéb tőkés termékeink termelése erősen visszaesett. Bár nem csupán e miatt, de az átcsoportosítás változtatott az erőviszonyokon házon belül is. Fájó pont a saját termékekkel való visszaszorulás. A saját név, a saját minőség, a saját termék sikeréért is teszünk. Úgy is fogalmazhatnék, ami most fáj, később még jól jön... I- Jól gondolom, ha azt mondom, messze már az idő, amikor akármelyik környező faluból betoppanó, munkalehetőséget kereső embert tárt karokkal vártak?- Messze bizony. Kettős oka van. Bonyhád nagyságához mérten kellően iparosodott. Nem is dúskálunk a munkaerőben, erre rá kellett jönni, nem is az extenzív út a járható, de a minőség másfajta megközelítést hozott. Hat-hét éve örültünk minden kopogtatónak, ma is kellene munkaerő, de szakmunkás és a cipőgyártásban jártas betanított munkás. A kevés kínálatból is válogatunk mára. I- A szakmunkásképzés és oktatás terén nem csupán az oktatási intézményeknek kell lépnie. Egyetért?- Igen. Hagyományai vannak nálunk a szakmunkásképzésnek, 1962 óta, mára sajnos a fiúk hiánya érződik igazán. Rálátásunk miatt állítjuk, hogy mielőbb üzemi követelmények közé kell vinni a tanulókat. Aki nálunk szabadult, jobbára amire végzett már meg is volt az állandó helye, beosztása. A régi gyakorlatot kívánjuk mi folytatni, mert elmélet és gyakorlat együtt ér valamit, de a szakmunkásképző intézetektől sem várhatjuk el a kész embert.- Nem tudok ellenállni a gondolatnak, hogy meg ne kérdezzem, a gyár egykori igazgatója, Tréber Tibor - aki közmegbecsülésnek örvendezett városszerte, - mostani pozíciójából fakadóan lokálpatriótaként segíti-e majd valami plusszal Bonyhá- dot?- Kitűnően ismertem őt, talán jobban is mint a kollégáim. A nővérem baráti körébe nősült, innen a régi ismeretség. Pécsi létére lelkes bonyhádi lokálpatrióta lett, bonyhádinak is vallja magát. Vissza is fog térni ide, így a kérdés megválaszolása azt hiszem, szükségtelen. I- Mondja, ön „tüke” bonyhádi? Mi köti ide, mit szeret ebben a kisvárosban?- Csak félig, mert édesanyám idevalósi, én hároméves koromtól élek itt. A gyerekkor meghatározó élményhordozó. Akkoriban kiváló kulturális és sportélet, sportsikerek, utazások, a gyár is önálló és egyedi termékeket gyártó volt, ösztöndíjjal tanulhattam, korán, 21 évesen már művezetőnek választottak. Megbíztak bennem. Mára oda értünk, hogy a gyerekek mindketten tanulnak, a lakásunk készen van, a megélhetésünk biztos, feladat van... és ez így együtt egy olyan labda, amit csak bonyhádi kapuba szabad passzolni. I- Ha kellően aktuális időben akarom megkérdezni, hogy látta-e már a bruttósított fizetését, akkor azt most kell megtennem, ugye?- Igen, mert hétfőn mindenki megkapja. Igen, én már láttam a bruttósított béremet. Önmagában mérve - hogy miből mi lett - jó a kép, de azért akad olyan is, ami lohasztja a kedvet. I- Arra gondol netán, hogy már a boltokban is járt?- Házi feladatom a bevásárlás, így valóban jártam már a boltban. Összesítve ismét a kemény évet emlegetném. I- Úgy érzem ön sem a puha oldalról való, így nem hiszem hogy féltenem kellene, amikor megköszönöm a beszélgetést. Az alispáni iratok között nem találtuk azokat a hívóleveleket, amelyeket a biká- csi panaszosok csatoltak a járás főszolgabírójához intézett kérvényükhöz 1939 márciusában. Bikácson is sokakat csábított a háborúra készülő Németország gazdasági élete, a viszonylag magas munkabér, a könnyű elhelyezkedés. Sipos Lajos, Kracher Pál, Kozma Ferenc, Wieland János és Grünwald János a magyarországi nehéz munkaviszonyok miatt úgy határozott, hogy Németországba megy munkát vállalni. Annak rendje- módja szerint bementek .tehát a községi főjegyzőhöz és kérték, intézze el útlevélügyüket - és csatolták a Németországban kiállított hívólevelet is. A főjegyző elolvasta, rendbenlévőnek találta ezeket, ígéretet tett a szükséges tennivalók elvégzésére. Csakhogy időközben megváltozott az útlevél kiállításával foglalkozó rendelet. Az alispán ugyanis 1939. február 28-án úgy rendelkezett, hogy a hívólevélnek tartalmaznia kell azt is, hogy milyen munkát kapnak, mennyi lesz a fizetés, mennyi időre biztosított a foglalkoztatottság. A bi- kácsiak által benyújtott hivólevél pedig csupán annyit tartalmazott, hogy biztosított az elhelyezkedésük. Arra pedig már nem nyílott lehetőségük, hogy rövid időn belül újat kérjenek Németországból, olyat, ami megfelel az alispáni követelményeknek. Ügyük előmozdítása érdekében kérvényt intéztek a járási főszolgabíróhoz, kérve, hogy ...a fentiek figyelembe vétele mellett, m éltóztassék az útlevél kiadása iránti iratainkat pártfogólag az illetékes hatósághoz felterjeszteni, annál is inkább, mert újabb hívólevelet beszerezni nem tudunk, mert összeköttetésünk Németországban nincsen, és egyébként is ilyen újabb hívólevél beszerzése, még ha volna is ismeretségünk és összeköttetésünk Németországban, újabb költséget és kiadást jelentene számunkra". Kérvényük utolsó bekezdésében leírták, hogy mindannyian szegény emberek, családosok, már eddig is hatalmas költségbe verték magukat. „A kiutazás reményében itthon nem is vállaltunk munkát, úgyhogy itthonmara- dásunk esetén teljesen kereset és kenyér nélkül vagyunk családunkkal együtt” - írták a bikácsiak. Kajdacsról 10 aláírással érkezett hasnló tartalmú levél a járás főszolgabi- rájához. Ők is munkát keresni indultak volna... A főszolgabíró hivatalból továbbította volna a kérelmeket, de ő maga is bizonytalan volt a tennivalókat illetően, ezért az alispánhoz fordult: ...kérem utasítását, hogy a mellékletként csatolt igazolással felszerelt útlevélkérelmeket kiállítás céljából felterjesz- szem-e, mert mind számosabban érkeznek jelentkezők Németországba való kiutazás iránt.” D e nemcsak a paksi főszolgabíró volt bizonytalan, gondot jelentett a tömeges utazási igény a gyönki főszolgabírónak is. Gyanakodott, s véleményét nem rejtette véka alá. Hosszabb levélben tájékoztatta a kialakult helyzetről az alispánt 1939. március 9-én. Az adott korra oly jellemző iratot - noha kissé hosszabb a szokottnál - teljes terjedelemben közöljük. „A Németországba munkavállalás céljából kiutazni szándékozók útlevél kérelmüknek, illetve az iratoknak átvizsgálása alkalmával aggályosnak találtam, hogy a „Der Präsident der Reichsanstalt für Ar- beitsfermitlung und arbeitslosenfersi- cherung Zweigstelle Ostreich” által Wienben kiállított igazolás, amely szerint a nevezett kiutazni szándékozók ott munkát nyerend, nem-e hamisítvány, mert ha ilyen van 15-25, az még érthető, de ha egyszerre 100 ilyen nyomtatvány jelenik meg, az már feltűnő, vannak más munkát igazoló bizonylatok is, nemcsak ilyenek. További utasításig, tehát nem terjesztem fel az útlevéliratokat. Eljárásomnak nem az a célja, mintha kisebbséghez tartozóknak külföldre való kiutazását meggátoljam, hanem az, hogy a lakosság szóbanforgó rétege ne kerüljön esetleg olyan helyzetbe, hogy egy meg nem felelő okiratért esetleg a közvetítőnek tetemes összeget fizet. Megjegyzem, alig tudom az embereket a személyes utánjárástól visszatartani, s hivatalom munkarendjét úgy tudtam biztosítani, hogy az útlevélkérőkkel szemben a legridegebb álláspontra helyezkedtem, az ez ügyekben érdeklődő ügyvéd uraknak pedig már előzetesen azt a figyelmeztetést adtam, és a személyzetet is ilyen irányban oktattam, és ismételten utasítottam őket, hogy meghatalmazás nélkül senki semmiféle ügyben el nem járhat. Felhívtam egyidejűleg a gyönki m. kir. csendőrparancsnokságot, tegye nyomozás tárgyává hogyan, miképpen kerülnek az emberek kezébe ezek a munkavállalói igazolások.” Néhány nappal később táviratot küldött az alispánhoz a gyönki főszolgabíró. Ebben közölte, hogy „a német nyelvű munkahelybizonylatok nem aggályosak, bűncselekmény nincs, nem volt megállapítható, feljelentés nem tétetett” és fokozatosan felterjeszti az útlevélkérelmeket. A hatóságok erőfeszítése, hogy megakadályozzák a nagyarányú külföldi munkavállalást, nem járt eredménnyel. Az alispán szinte kétségbeesett hangú jelentést küldött már 1938. december 31-én a belügyminiszterhez. Idézzük a jelentés első két bekezdését: „1938. július 1. napjától kezdődően hivatalomnál útlevél kiadása iránt előterjesztett kérelmekből arról győződtem meg, hogy a vármegye németnyelvű lakossága munkavállalás céljából a Német Birodalomba igyekszik. Ez a kiutazási láz immár olyan nagy mérvet öltött, hogy ma már nem csak a völgységi járás németajkú lakossága, valamint a béke idején is külföldön munkát kereső és a központi járáshoz tartozó Bátaszék községbeli, ugyancsak németnyelvű lakóink kérnek útlevelet Németországba, hanem a szín magyar lakosság is megindult és egyre érkeznek kérelmek német nyelven egyáltalán nem tudók részéről is. Ä Németországba való kiutazási láz fokozódását mi sem igazolja jobban, mint az a körülmény, hogy az 1938. évi január 1. napjától június 30. napjáig terjedő idő alatt Németországba 35 egyén kért útlevelet, míg 1938. július 1. napjától 1938. december 17. napjáig már 523. Az 1938. december 17. napjától december 28. napjáig terjedő idő alatt pedig 252 egyén terjesztett elő kérelmet a Német Birodalom területére szóló útlevél kiadása iránt.” Bonyhádon is mind kritikusabbá vált a helyzet. 1939. április 11-én jelentett a csendörség a járás főszolgabírájának. „Bonyhád községben az utóbbi napokban több megbízható személy arról értesített, hogy a községben többen azt hangoztatják, hogy Magyarország dunántúli részét Németországhoz csatolják, és német csapatok szálljak meg.” Ezt követően nevekre hivatkozva ismerteti a pángermán eszmét hirdetők nézeteit. Leírja, hogy a Németországból érkezők költekező életmódot folytatnak, dr. Mühl rendszeresen politikai összejöveteleket tart a lakásán. A közvéleményről így jelentett a csendőrség: „Azon hírek elterjedése, hogy Németország rövidesen megszállja Magyarországot, a nemzethű lakosság körében a legnagyobb elkeseredést és aggodalmat, viszont a pángermán lakosság körében örömújjongást vált ki, s így az emberek jóformán másról sem beszélnek, mint 3 jelentett ügyről.” Ezt a jelentést továbbították az alispánhoz. A kísérőlevélben arról is olvasha- , tunk, hogy Bonyhádról és Mórágyról is - más községekhez hasonlóan - útlevél nélkül szöknek ki emberek Németországba. Dr. Basch és dr. Mühl szervezése nyomán Mázáról és Nagymányokról is megkezdődött a szökés... Az esetekről az alispán szóbeli jelentést tett a belügyminiszternek. Ö arra tett ígéretet, hogy a határt fokozottabban ellenőrzik majd. A bonyhádi főszolgabírótól sűrűn érkeztek jelentések a szökésekről. Egyik' jelentésében (1939. április 25.) a szökés okait is említi. Véleménye szerint: „Állítólag azért szökdösnek, hogy így az útlevélilletéket és költségeket, ezen felül a 80 P kauciót megtakaríthassák és a háborús feszültség idején a katonai kötelezettség alóli szabadulás lehetősége is kecsegtette őket. Értesülésem szerint már újabban munkaszerződéseket sem tudnak Németországból szerezni, ellenben ha egy erkölcsi bizonyítványt tudnak felmutatni, ennek dacára befogadják az átszökötteket, sőt gyűjtőhelyeken - mint Wienerneustadtban - igazolják őket, majd autóbuszon szállítják őket az ország belsejébe.” A főszolgabíró kifejtette véleményét arról is, miként lehetne megakadályozni a szökéseket. Idézzük: „Minthogy úgy látszik, a határellenőrzést ki tudják játszani, mert alig néhányat utasítottak csak vissza a magyar határról, szerintem egyetlen eszközzel lehetne ennek az őrületnek gátat vetni: ha a haza küldeni szándékolt márkákat az ilyen illegitim úton kivándoroltak részére a Magyar Nemzeti Bank nem váltaná át pengőre. Még csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy a tömeges kivándorlás rendkívül kedvezőtlen hatással van az itteni nemzetiségi és munkaviszonyokra.” A fent leírt események előzményei voltak csupán azoknak a későbbi viszonyoknak, amit a Volksbund teremtett Magyarországon. K. BALOG JÁNOS I®! Farkas László és Szabó Sándor a hétköznapi aktualitásokról
