Tolna Megyei Népújság, 1988. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-05 / 3. szám
r JANUAR 5 KEDD Névnap: Simon A Nap kél 7.32 - nyugszik 16.07 órakor A Hold kél 17.15- nyugszik 8.52 órakor Százhúsz éve született Richter Aladár (1868-1927) botanikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Tovább tart az enyhe idő A várható időjárás az ország területére ma estig: Köd- szitáláá gyakorta várható, s változóan felhős lesz az ég, számottevő csapadék nélkül. A délnyugati szél kissé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 13 fok között, a tartósan ködös területeken 5 fok közelében alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: Eleinte párás, jobbára felhős idő várható, főként csütörtökön esővel. Az időszak második felében átmenetileg megerősödik a szél, a változó felhőzetből futó záporok, esetleg hózáporok kialakulhatnak. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 0 és plusz 5 fok, az időszak végén -1 és -6 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 4 és 9 fok, az időszak végén 1 és 6 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm/nap) csapadék az ország területének 40 százalékán várható.- ULRICH SCHNEIDEWIND, az NDK egészségügyi miniszterhelyettese a Neues Deutschland hétvégi számában megjelent interjújában közölte, hogy az NDK-ban tartózkodó, AIDS-ben megbetegedett, vagy fertőzött külföldi személyeket, az illető ország diplomáciai képviseletével egyetértésre jutva, haza- küldik. Az AIDS terjedése az NDK-ban - mondta a miniszterhelyettes - továbbra is viszonylag korlátozott. Eddig négy személy betegedett meg - közülük kettő meghalt.- CSOKONAI KÖNYVKIADÓ. Hétfőn Debrecenben megkezdte működését az ország első vidéki könyvkiadó vállalata. A város nagy költő fiáról, Csokonairól kapta a nevét. A debreceni Csokonai Könyvkiadó országos hatáskörű intézmény. A tervezett program szerint 1988-ban öt-hat könyvet szándékoznak kiadni, s ebben mindenképpen szerepel a névadó verseskötete. A későbbi esztendőkben évente 15-20 könyv kiadására számítanak. A világhírű keszthelyi Festetics-kastély több éves rekonstrukció után újra eredeti pompájában fogadja az idelátogató kirándulókat, turistákat A juhászat Hőgyészen A bárányok ismerkednek a világgal és egymással A Hőgyészi Állami Gazdaságban 1984-ig 4300 anyajuhot tartottak, de az ágazat veszteségessé vált. Ezután csökkentették az állományt, jelenleg 2600 merinói anyajuhhal rendelkeznek. Az 1987-es évben sikerült elérnie a gazdaságnak, hogy juhá- szata, bár még csak nagyon kis mértékben, de már jövedelmeKiss Vilmos juhász egy újszülöttel i. Jelenleg szórványos ellések folynak, évente 2800-3000 bá- ny jön a világra. A szaporulatot három éve tejesbárányként 4-20 kilogramm) értékesítik. A gyapjút a Gyapjú- és Textil- 'ersanyag Forgalmi Vállalat veszi át, az állatok húsát a Székáréi Húsipari Vállalaton keresztül értékesítik. Az első bolgár „lombikbébi” Növeli tőkés exportját a Váci Kötöttárugyár Nyugat-európai piacainak további bővülésére számít ebben az esztendőben a Váci Kötöttárugyár, amely már az elmúlt évben is kereken 20 százalékkal növelte szállításait ebbe a térségbe. A régiek mellett ugyanis újabb vevői jelentkeztek Finnországból, Svédországból, Norvégiából, s eredményesnek ígérkező tárgyalásokat kezdett több amerikai céggel is. Mindezek alapján legalább a tavalyihoz hasonló arányú tőkésexport-növe- lésre van kilátása. A piachóditó jó minőség megtartásán, javításán kívül a gyár folyamatosan lépést tart a legújabb divattal, kollekcióját a divatos pasztell- és kombinált színek uralják majd, s főként belül bolyhozott, puha anyagokat használ. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint az 1. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 + 1 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 1 253 062 forint; 13-as 8 darab, ezekre egyenként 626 531 forintot fizetnek; 12-es 703 darab, ezek nyereménye egyenként 7130 forint; 11 -es 8922 darab, ezekre egyenként 562 forintot fizetnek; 10 találatos 64101 darab, ezek nyereménye egyenként 117 forint. A „13 + 2”-es akció keretében 1 fogadó ért el 13 + 2 találatot, melynek nyereménye az illeték levonása után 2 253 062 forint. Szófiában vasárnap megszületett az első bolgár „lombikbébi”. A 3650 gramm súlyú, 52 centiméter hosszú kislányt császármetszéssel segítették a világra, s anyjával, a 22 esztendős Tina Tirilovával együtt jól vannak. Az apa a 30 éves Krum Tirilov: mindketten Rila városka lakói. A bolgár egészségügy nagy sikernek tekinti az „in vitro” megtermékenyítés sikerét. Ezt a módszert, az anya testéből kiemelt petesejt lombikban történő megtermékenyítését, majd visszahelyezését az anyaméhbe, hogy a magzatot az anya hordja ki, csak néhány éve alkalmazzák külföldön. Bulgáriában egész programot dolgoztak ki a módszer alkalmazására, mert így utódhoz juthatnak olyan szülők, akiknek különben erre semmi reményük nem lenne. A Tirilov szülők kislányukat llijanának nevezték el, tiszteletből az orvos, Dr. Ilija Vatev iránt, aki a mesterséges megtermékenyítést bonyolító csoport munkáját irányította. HALLOTTAM Kíváncsiság Egyre nehezebb OTP-hitelre vásárolni - fogalmazódott meg bennem a gondolat, amikor ismerősömet kísértem el hűtőszekrény-vásárlásra az egyik áruházba. A nehézség oka a sokat szidott bürokráciában leiedzett. Ezúttal nem a pénzintézet, hanem az áruház egyik alkalmazottja rukkolt elő aggályosságával, kíváncsiságával, tanúbizonyságot téve hozzá nem értéséről. A hitelt adó OTP-pecsét már ott virított a kölcsönigénylő lapon, jelezve, hogy nincs semmi gond a kölcsönigénylő fizetőképességével. Ekkor száz kérdéssel ált elő - nem anyám -, csak az eladó: állandó és ideiglenes lakásról, korábbi munkahelyekről érdeklődött. Aztán a nagy kíváncsiságban elfelejtett jótállási jegyet adni. Lehet, hogy az idén már önéletrajzot is csatolni kell a hitelre való vásárláshoz? ~ r 16-211 Hogy cseréljük ki ajándékainkat? 11-211- Halló! A megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetőjét, Andrási Imrét kérem!- Tessék!- Az év vége, év eleje az idén a kereskedelemben még jobban próbára teszi az embereket, mint máskor, egyetért velem?- Igen, elsősorban azért, mert most nemcsak vagyonmegállapító, hanem átárazó leltárt is kell tartania a kereskedelmi egységeknek, vagyis szinte minden termékre külön rá kell vezetni az új árát, egyrészt a fogyasztók tájékoztatására, másrészt a pénztári tévedések csökkentése céljából. S mivel sok üzlet tartott bronz-, ezüst- és aranyvasárnapot, az ott dolgozók szinte pihenő nélkül dolgozták az óév végét.- Mivel tudják ellensúlyozni ezt a kereskedelmi vállalatok?- A pihenőket és a szabadságokat januárban fogják kiadni, és körülbelül 2-2,5 millió forintot fordítanak várhatóan a megyében a túlmunkát végzők bérezésére.- Más téma, ami most különösen aktuális: az ünnepek utáni ajándék-cserelehetőség, különös tekintettel az árváltozásokra...- Ebben a tekintetben a Kereskedelmi Általános Ügyeleti Szabályzat a mérvadó, amely szerint a nem megfelelő ajándékok kicserélésére a karácsonyt követő nyolc napon belül van lehetőség - a blokk felmutatása ekkor nem kötelező - a vásárlás helyén. Ez évben ez az idő meghosszabbodik a leltározás miatt annyi nappal, amennyit az adott üzlet zárva tartott. Fontos szabály, hogy árut pénzre nem lehet váltani, kozmetikai, egészségügyi cikkeket nem lehet becserélni, alsóneműt és gyermekjátékokat pedig csak akkor, ha a csomagolásuk bontatlan. A január elseje után visszavitt termékeket a régi áron, az átcseréltet pedig az új áron veszik figyelembe, azonban ha csak méretprobléma van, akkor az üzleteknek van joguk arra, hogy az árkülönbözet megfizettetése nélkül kicseréljék az adót terméket. De még egyszer hangsúlyozom, erre csak akkor van lehetőség, ha a vásárló ugyanazt az árucikket választja, - csak más méretben.- Hogyan készültek fel a pénztáraknál a tévedések elkerülésére?- A péntárosok túlnyomó többsége becsületes és jószándékú, tudatosan nem vét a számolás során, tehát arra kérem a tisztelt vásárlókat, hogy ha véletlenül tévedés történne, ne feltételezzék azt, hogy szándékosan károsították meg. Vásárlóink megértését és türelmét kérjük, hiszen ilyen gyors és az áruk nagy többségét érintő egyidejű árváltozás mostanában nem volt. A tévedési lehetőségek leszűkítésére pedig a termékeken rajta lesz az új ár, a vállalatok pedig készítenek a pénztárosok számára szűkített árjegyzékeket, „így remélhetőleg megelőzhetőek” lesznek a túlszámolások. Ezenkívül január folyamán ellenőrzéseket tartunk főként preventív jelleggel a hibák, a tévedések kiszűrésére. WAGNER DEZSŐ Ezer új munkahely Borsodban Ez évre, eddig 31 Borsod megyei ipari és mezőgazdasági üzem kért támogatást pályázati alapon a megyei tanácstól újabb munkahelyek teremtésére, illetve termelésnövelést, gazdaságosságot javitó beruházásokhoz. Terveik szerint, két év alatt, együttesen mintegy ezer ember elhelyezését oldanák meg a megye különösképpen súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő északi vidékén, főként Encs és Edelény környékén. A megyei tanács végrehajtó bizottsága eddig 37 millió forint odaítéléséről döntött, több pályázat elbírálása pedig folyamatban van. A szerencsi Lenin Termelőszövetkezet műanyagtermékek gyártásának megszervezéséhez, az encsi Zó- ja Tsz tejfeldolgozó létrehozásához, a selyebi Virradat gyümölcstelepítéshez, a gönci Kossuth pedig csokoládécsomagoló kisüzem megnyitásához kért és kapott támogatást a megyei tanács rendelkezésére álló területfejlesztési alapból. Ennek a VII. ötéves terv időszakában felhasználható együttes összege meghaladja a félmilliárd forintot. Ugyancsak az új évben, s ugyancsak ebből segítik elő több közös gazdaság - a novajidrányi, a kar- csai és az ináncsi - tehenészeti telepének felújítását, korszerűsítését és további kisüzemek létrehozását. Az alapból tavaly 105 millió forint támogatást adott a Borsod Megyei Tanács hasonló fejlesztési célokra. Balesetek A múlt héten négy sérüléses közlekedési balesetet jelentettek a főkapitányság központi ügyeletére, amelyek közül kettő súlyos, kettő könnyű sérüléssel végződött. A balesetek elsőbbség meg nem adása és relatív gyorshajtás miatt történtek. December 29-én 17.50 órakor a 611. sz. főútvonal és a dombóvári szőlőhegyi út kereszteződésében Pataki Gyula, Dombóvár, Népköztársaság u. 2. sz. lakos, kerékpáros „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyva hajtott a főútvonalra, s összeütközött az azon szabályosan közlekedő, Tóth Csaba, Dombóvár, Engels u. 76. sz. lakos vezette GJ-26-14 rendszámú személygépkocsival. A kerékpáros súlyosan megsérült. December 31-én 19.00 órakor Szek- szárdon a Munkácsy és az Alisca utca kereszteződésében Szilágyi János, Szekszárd, Béri B. Á. u. 41. sz. lakos a DF-91-65 rendszámú személygépkocsit nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetve balra kanyarodás közben felhajtott a járdára és ott kerítésnek ütközött. A személyautó vezetőjét súlyos sérüléssel szállították kórházba. Az igazságügyi és a rendőri szervek ittas járművezetés miatt hét vezetői engedélyt vontak be. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Mb. főszerkesztő-helyettes: HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft.- Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.