Tolna Megyei Népújság, 1988. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-27 / 22. szám
4 NÉPÚJSÁG 1988. január 27. FIATALOK FIATALOK FIATALOK V __________________________________ F IATALOK ___________________________________4 Pályázati felhívás A Belügyminisztérium, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium, a KISZ Ifjúsági Könye- zetvédelmi Tanács, a KISZ Lakóhelyi Ifjúsági Bizottság, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, valamint a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szak- szervezete országos, nyilvános és titkos pályázatot hirdet A települési környezet minőségének javítása címmel. A pályázat célja a települési környezet jelenlegi állapotának megismerése, és ennek alapján műszaki-ökológiai szempontú javaslatok kidolgozása a környezet minőségének javítása. Cél az is, hogy az adott településen a közérdeklődés központjába kerüljenek a halaszthatatlanul fontos környezetvédelmi és környezetkialakítási feladatok. Ehhez kapcsolódva olyan megoldások szülessenek, amelyek lehetővé teszi, hogy a lakosság cselekvő részvételével, „kis költséggel” hasznos eredményeket lehessen elérni. A pályázat két kategóriában kerül meghirdetésre, díjazásra 300 ezer forint áll rendelkezésre. A pályamunkák beküldési határideje 1988. május 2. A részletes pályázati kiírás a KISZ Ifjúsági Környezetvédelmi Tanács Titkárságán vehető át, vagy kívánságra postán megküldik. (Budapest, Kun Béla rkp. 37-38. 1133) Ahol a KISZ-tagságért „felvételizni” kell Új módszer a Szekszárdi Húsipari Vállalatnál Mikor alakult meg a KISZ? A szervezeti szabályzat szerint hány tag szükséges minimálisan egy alapszervezet létrehozásához? Mi a teendő, ha a hús feldolgozása során elváltozást, elszíneződést észlelsz? Mi a személyi higiénia célja? Ilyen és ezekhez hasonló ifjúságpolitikai, illetve szakmai kérdések szerepelnek a szekszárdi húskombinát KISZ-bi- zottságának KISZOKOS című feladatlapjában, melyet ettől a mozgalmi évtől minden szakmunkásképzős fiatalnak ki kell töltenie, ha a vállalati KISZ-szervezetbe szeretne belépni. Amennyiben a kérdések 25 százalékára helyesen válaszolt, tanulmányi eredménye közepes vagy annál jobb, munkafegyelme kielégítő és életvitele is megfelelő, a jelentkezőt felveszik. Nem automatikusan, mint eddig, hanem szigorú feltételek alapján, az osztálytársak, nevelők egyetértésével. György Tibor, a vállalat KISZ-titkára 18 kitöltött füzetecskét tett elénk, mikor arról kérdeztük, van-e olyan diák, aki vállalja, hogy „felvételizik”, csak hogy tagja lehessen valamelyik alapszervezetnek.- Eddig ennyien jelentkeztek, de ösz- szesen negyven tanulóra számítunk - folytatta György Tibor -, mert nagyon örülnénk, ha a nálunk szakmai gyakorlaBenke Mihály ton részt vevő 163 diákból nemcsak 12 végezne közösségi munkát, mint most. Ezenkívül nem titkolt célunk, hogy ha már a vállalat évente 200 ezer forintot fordít a képzésükre, itt tartsuk a szakembereket, amikor végeznek. Ezért érdekes programokat szervezünk, s lehetővé tesszük, hogy aki akar, nálunk legyen KISZ-tag, ne az iskolában. A legnépszerűbbnek a most alakuló Ifjú Gárda alegység tűnik, ők egy külön alapszervezetet alkotnak majd. Már meg is rendeltünk nekik 25 egyenruhát. Éppen itt tartunk a beszélgetésben, amikor nyílik az ajtó, s talpig fehér munkaruhában Benke Mihály, másodikos „húsos" tanuló lép be. Azon 18 diák egyike, aki a sok gárdistának jelentkező közül nem morzsolódott le. Miért tartott ki elhatározása mellett?- A kollégisták közül többen lenéznek - mondja -, de én úgy gondolom, hogy ez komoly feladat, és az elméleti felkészülés, meg a szolgálatok, amiket adunk, egészen más nézeteket alakítanak ki bennünk a KISZ-ről, és az egész világról. Az jó, hogy megrostálják, ki kerülhet be a sorainkba, mert inkább kevesebben legyünk, de olyanok, akik hasznos, értelmes dolgokkal akarják eltölteni a szabadidejüket. Ezért töltöttem ki a tesztet, de még nem tudom, hogy sikerült.- Egész jól - szól közbe a titkár - február 24-én biztosan ott leszel az ünnepélyes fogadalomtételen. CS. I. Ifjúsági'parlament a bonyhádi gimnáziumban A bonyhádi Petőfi Sándor Gimnáziumban is megrendezték az ifjúsági parlamentet, amelyen az iskola valamennyi diákja és tanára, dolgozója részt vett. Az emelvényen helyet foglalt Rónai József, a Bonyhád Városi Tanács művelődési, ifjúsági és egészségügyi osztályának a vezetője, valamint Orsós Anna, a megyei KISZ-bizottság munkatársa. Erdélyesi János, a gimnázium igazgatója ismertette az ifjúsági parlament intézményezési szabályozását, értékelte a két parlament közt eltelt időszakot, ismertetve a következő hároméves időszakra tervezett programot. Az utóbbi években kialakították az iskolában a számító- géptermet 4 géppel, a kollégium épületében színes tévéket és videót helyeztek működésbe. Az iskola folyosóján számitógépes vezérléssel iskolai képújság olvasható a televízió képernyőjén. A szertári állomány és a sportfelszerelések száma bővült. A könyvtár közel 1300 kötettel gyarapodott az elmúlt 3 év alatt. Az előző ifjúsági parlament óta 192 ezer forint ösztöndíjat osztottak ki. Az iskola diákjainak tanulmányi átlaga kiegyensúlyozott. A városi versenyektől kezdve egészen az országos megméretésekig - elméleti tárgyakban és sportban egyaránt - sikeresen szerepelnek a diákok, akik példaképükké kell váljanak társaiknak. Az iskolában szép számmal alakultak meg diákkörök. Az iskolai életet megszépítő hagyományok - diáknapok, öregdiák rendezvények - fejleszthetők és továbbadhatók. Minden tanulót szeretnének megnyerni a rendszeres testedzésnek. Az elkövetkező három évben szintén nagy feladatok várnak a gimnáziumra. A kollégium újravakolása, a járda javítása, a tornaterem tetőzetének javítása, az iskola épületében ablakcsere, a villamoshálózat felújítása. Ezek a munkák közel 10 millió forintot igényelnének, ezért nem fogják tudni valamennyit elvégeztetni. Ezután következtek a diákok kérdései. Miért fontos a KISZ szerepe, ha a diákképviseletben bárki benne lehet, de közülük csak néhányan KISZ-tagok? Az igazgató válaszából kiderült, hogy a diákönkormányzat önálló lehet, a KISZ-tagoktól azonban azt várják, hogy mozgósítsák, aktivizálják társaikat. Többen felvetették a kérdést, miért nincs terítő és szalvéta az ebédlőben. Miért nincs önkiszolgáló rendszer az ebédlőben és büfé az iskola falai között? Az osztályok fűtési rendszere iránt is érdeklődtek a tanulók. Bírálták KISZ-alapszervezetük vezetőinek megválasztási módját, a választás előtt ismertessék valamennyien a programjukat. Az iskolai képújság fontosságát-is megkérdőjelezték, inkább iskolarádióra lenne szükség. Végezetül megválasztották a megyei ifjúsági parlamentre az iskola küldötteit: Mátyás Andreát, Lőrincz Andreát, Potápi Ritát, valamint Tőkés Ernőt. Hétfőtől péntekig Mérleg a bejáróklubban Negyed évvel ezelőtt alakult meg Szekszárdon a bejáróklub. A városi KISZ-bizottság ötlete országos pályázaton is felkeltette az érdeklődést. Az úttörőház adott egy külön termet a bejáró diákok részére. Technikai eszközöket, újságokat a városi KISZ-bizottságtól kaptak. A klub vezetőjének Kubanek Miklóst és feleségét kérték fel. Mindketten pedagógusok, akik most elköszönnek a klubtól. A programot hétfőtől péntekig tervezték, napi háromórás délutáni tevékenységgel. A kezdeti nagyszámú érdeklődés a későbbiekben 50-60 létszámra csökkent. Ezt befolyásolta a napi ajánlat, amit már egy hónappal korábban megismerhettek az érdeklődők. Az fiatalok igényeit kielégítő műsorok között zenei ismeret- terjesztés, egészségügyi felvilágosító előadás, szórakoztató videofilm-vetítés, irodalmi műsor is szerepelt. Népszerű volt a Szekszárdot és a megyét bemutató helytörténeti előadás, a közlekedési vetélkedő, a nyugdíjas pedagógusokkal közösen rendezett karácsonyi találkozás. Vendégcsalogatónak szánták és sikert aratott a video és számítógépekkel való ismerkedés. Break és elektrik bugie táncbemutató, Kri-mi-ben tudós bűnügyi vetélkedő tette még színesebbé, gazdagabbá a programokat. Kik látogatták a klubot? A Szekszárd környékéről vonattal, autóbusszal bejáró iskolások. Többségük a nem továbbtanulásra orientált szakiskolák, szakközépiskolák diákjai. Az elmúlt negyedév tapasztalata: lelkes, értő irányítás, szervezés, határozott vezetés megteremtheti alkalmi társaságok igényes szórakozását, egy holtnak tekinthető idő eleven, hasznos eltöltését. dkj. A tizenkilencedik vendég: Zsolti, az electric-boogie táncos- Táncstílusom az electric-boogie - mondja Orbán Zsolt. - Ez az irányzat a break-tánc egyik válfaja. A történetéről valamicskét. A hetvenes években New York nyomornegyedében, Bronxban alakult ki ez a táncstilus a színes bő- rüeknél. Annak idején, ott a fiatalok csoportjainak, bandáinak vetélkedését szolgálta, amit a későbbiek során több filmen is felelevenítettek. Zenéje a ritmusközéppontú diszkó volt, amit táskarádióból játszottak az utcán. Később alakult ki az electric-boogie saját zenéje, a rap.- A hetvenes évek végén ez a tánc az utcáról bekerült a diszkókba és felkerült a táncversenyek programjaiba. Az electric-boogie érdekes keveréke a pantomim, az akrobatika és a diszkótánc egyes elemeinek. Többféle válfaja létezik, például a „moon walking” vagy a „flaschdance”. Mindezek táncolhatok szólóban vagy csoportosan.- Én 1985-ben kezdtem el az aktív táncolást - folytatja Orbán Zsolt. - Még abban az évben megnyertem egy szekszárdi versenyt, majd a megyei divattáncversenyen lettem a harmadik helyezett. Azóta jó néhány országos versenyen is szerepeltem sikeresen a Babits Mihály művelődési központ táncklubjának tagjaként. Jelenleg egy új stílust szeretnék megismertetni a fiatalok körében, ennek neve: „body pop”. * A január 13-i Rocktotó megfejtése: 1.8,2.1947,3. 2, 4. Wham, 5. Szombat esti láz, +1 1970. Slágerlista: 1. Black: Wonderful life 2. George Harrison: Got my Mind set on you 3. M. A. R. R. S.: Pump up the volume 4. George Michael: Faith 5. Rick Astley: Whenever you need somebody 6. Bikini: Adj helyet 7. Communards: Never can say goodbye 8. Edda: Fohász 9. Sabrina: Hot Girl 10. Ritmikus fiúk: Mire volt jó ez a játék? KINDL GÁBOR A KISZ feladatai a fiatalok szabadidős tevékenységeinek fejlesztésében A KISZ-szervezetek kulturális szervező szerepének erősítését, új típusú ifjúsági közösségek kialakítását szolgálva jelentős kezdeményezések valósultak meg az elmúlt két évben. Sok helyen viszont még nincsenek felkészülve a KISZ-szervezetek a társadalmi változásokra, kezdeményezésekre, nem érzik felelősségüket, szerepüket a helyi kulturális reformfolyamatok elindításában. így összegezhetők a KISZ Központi Bizottsága „A KISZ tennivalói a fiatalok szabadidős lehetőségeinek fejlesztésében” című határozatának megvalósításáról szerzett tapasztalatok - tájékoztatták az MTI munkatársát az ifjúsági szövetség vezető testületének képviselői. Az egyik legjelentősebb eredmény, hogy a KISZ KB 1985-ben megszületett határozatára építve az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elkészítette a gyermek- és ifjúsági korosztályok szabadidős kezdeményezéseit támogató programját. Ennek alapján az ÁISH is javasolta az egyesületekre vonatkozó jogszabályok módosítását. Az eltelt időszakban nőtt a szabadidős társaságok száma. Ezek az autonóm ifjúsági közösségek azzal a céllal alakultak meg, hogy lakóhelyükön bővítsék a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségeit. Az ilyen típusú társaságokkal szoros munkakapcsolatot alakítottak ki a helyi KISZ-szervezetek. További ilyen közösségek megalakulását segítik a tavaly őszszel szervezett KISZ-iskolai stúdiók Felsőtárkány- ban, Hajdúszoboszlón, Pécsett és Budapesten. Itt jogi, gazdálkodási ismereteket szerezhetnek a szabadidős társaságok képviselői. Püspökladányban, Szegeden, Kiskőrösön, Lábatlanban közművelődési intézmény működtetését vállalták a KlSZ-szerveze- tek vagy -bizottságok. A határozat szellemében az ifjúsági szövetség, a Hazafias Népfronttal közösen, évente megszervezi az új városok találkozóját, amely a résztvevő városok kulturális arculatának megőrzését, fejlesztését szolgálja. Ezek egyik eredménye volt például, hogy fiatal építészek részt vesznek a városok történelmi központjainak, műemlékeinek megóvásában. A fiatal közművelődési szakemberek számára olyan pályázatot hirdetett meg a KISZ, amely új művelődési módszerek kidolgozását ösztönzi s támogatja a legsikeresebb pályázatok megvalósítását. így jött létre többek között a Dunaújvárosi Információs Központ, a Kiskőrösi Ifjúsági Ház, Budapesten a Szabó Ervin Könyvtár VII. kerületi fiókjának számítógépes adat- feldolgozó rendszere. Az utóbbi évek tapasztalatai azt igazolják, hogy eljárt az idő a gyorsan felfutó, egyszerre nagy tömegeket megmozgató művelődési akciók felett. Inkább azok a módszerek vezetnek célra, amelyek lépésről lépésre próbálnak minél több közösséget megnyerni. Ezt példázza a Szép szó és az amatőr művészeti mozgalom. Ide tartoznak még a tájházak, faluházak kialakítására irányuló törekvések, továbbá a Természetesen, egészségesen mozgalom is. Az eddigi eredmények alapján az ifjúsági szövetség minden lehetséges eszközzel segíteni kívánja a fiatalok közösségi szabadidős kezdeményezéseit. Ennek érdekében kialakítja a Horizont ifjúsági hálózatot, amelynek célja egyrészt az ifjúsági szabadidős társaságok támogatása, olyan videotéka-hálózat kialakítása, amely az ifjúsági csoportokat foglalkoztató kérdések feldolgozásához kedvezményesen biztosít műsoros kazettákat, másrészt a meglévő intézményhálózatot profiljában alkalmassá tegye speciális ifjúsági feladatok ellátásra. A KISZ KB az ÁlSH-val együttműködve, az anyagi feltételek megteremtése céljából kísérletként új elosztási gyakorlatot vezet be. Megyei közösségi számlákat nyitottak, amelyekre megyénként 1,3 millió forint került. Ezekről a számlákról - amelyek helyi erőforrásokkal is gyarapithatók - közösségek, intézmények két formában kaphatnak támogatást: egyrészt vissza nem térítendő céltámogatásként, másrészt kamatmentes kölcsönként. Új munkamegosztást alakítanak ki az amatőr mozgalom támogatásában is az ÁlSH-val, a Művelődési Minisztériummal és a szakszervezetekkel közösen. Az amatőr ösztöndíjjal ezentúl egy-egy, hosszú távon hatékony kezdeményezést ösztönöznek, ahelyett, hogy szétapróznák azt. Lemondanak a különböző táborok, rendezvények, versenyek automatikus támogatásáról, helyette elkülönített alapot hoznak létre az új kezdeményezések felkarolására. Az ifjúsági szövetség szorgalmazza, hogy olyan új könyvszerkesztőség jöjjön létre, amely a fiatal magyar írók műveit adja közre. Tervezi - az Iparművészeti Főiskolával közösen - olyan innovációs park kialakítását, amely pályázatokat ír ki, információkat gyűjt és továbbít, piackutató tevékenységet folytat, nyerségérdekelt- ségű szerződések közvetítésére vállalkozik.