Tolna Megyei Népújság, 1988. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-27 / 22. szám

MA FIATALOK 1988. január 27. SZERDA (4. oldal) XXXVIII. évfolyam, r 22. szám ÁRA: 1,80 Ft Gazdasági reformra készül az egészségügy A megyei párt-vb üléséről Országos hatáskörű feladatok ellátása Szekszárdon Csak néhány olyan nagy teljesít­ményű számítógép van Magyaror­szágon, mint amilyennel a szekszár­di megyei kórházban működő Gyó­gyító Ellátás Információs Központjá­ban e napokban ismerkednek a szakemberek. Az egészségügyben pedig éppen­séggel egyetlen ilyen 32 bites, 16 megabyte operatív tárral és 1,2 gi­gabyte háttértárral rendelkező, mé­reteit tekintve mégis mikrokomputer található. A jelenleg igen korszerű­nek mondható gép megvásárlásá­hoz az Egészségügyi Minisztérium biztosította a Gyógyinfok számára a szükséges 20 millió forintot, s a mi­nisztérium jelölte ki hozzá az el­végzendő feladatot is. A reform, mely a gazdaság fogal­mához egy idő óta szorosan kapcso­lódik, az egészségügyet mind ez idáig meg sem érintette, csak a kö­zelmúltban kezdődött meg az egész­ségügy gazdasági reformjának elő­készítése. *— A teljesitményelvű finanszirozás lesz a cél, amikor is az intézmények a végzett munkájuk szerint kapják az anyagi támogatást. A végzett munka mérése nem egyszerű, a lehetséges módszerek közül a szekszárdi Gyógyinfok - az új számítógép segít­ségével - az úgynevezett homogén betegségcsoportok képzésével kí­sérletezik. A munkához az ország 26 kórháza küldi folyamatosan az adatokat, me­lyeknek földolgozása „élesben” egy hónap múlva kezdődik.-ri-gk­Leltározás, átárazás, áruellátás Tegnap Szekszárdon Péter Szigfrid el­ső titkár elnökletével ülést tartott az MSZMP Tolna Megyei Végrehajtó Bizott­sága. Császár József, a megyei tanács elnö­ke, Horváth József, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának vezető titkára, Kiss Magdolna, a KISZTolna Megyei Bizottsá­gának első titkára, valamint Bajnok Sán­dor, a Hazafias Népfront munkatársa tájékoztatta a testületet az MSZMP Köz­ponti Bizottsága gazdasági-társadalmi kibontakozási programjának végrehajtá­sára készített munkaprogramokról. A párt-végrehajtóbizottság úgy érté­kelte, hogy a tanácsok, a társadalmi és tömegszervezetek munkájának is kö­szönhető, hogy a megye lakossága meg­ismerte a gazdasági-társadalmi kibonta­kozási program főbb elemeit, az orszá­gos és a helyi programok végrehajtásá­hoz nélkülözhetetlen alkotó cselekvés szükségességét. A testület felhívta a figyelmet arra, hogy az elkövetkezendő időszakban a megye pártszerveivel és pártszervezeteivel együttműködve a végrehajtáshoz szük­séges társadalmi, politikai feltételrend­szer folyamatos biztosítása a fő feladat. Az önálló, felelősségteljes és alkotó gon­dolkodás, a fegyelmezett munkavégzés nélkülözhetetlen a program eredményes végrehajtásához. Ezt követően Mátyás István, a megyei tanács elnökhelyettese tájékoztatta a párt-vb tagjait a múlt év végi lakossági felvásárlásról, a kereskedelmi gazdálko­dó szervek leltározási, átárazási munkái­nak tapasztalatairól, a lakosság év eleji áruellátásáról. 1987 végén a lakosság erőteljes pénz­költéssel reagált az adó- és árrendszer várható változásaira, amely októberben érte el a csúcspontot. Összességében az elmúlt esztendőben a megye lakossága áruvásárlásra fordított kiadásai 11,5 szá­zalékkal növekedtek. A kereskedelem pótlólagos árubeszerzésekkel, az import növelésével igyekezett a megnövekedett lakossági igényeket kielégíteni, ennek ellenére bővült a hiánycikkek köre. Míg élelmiszerekből - néhány cikkféleség, például rizs, déligyümölcs kivételével - folyamatosan jó volt a kínálat, az építő­anyagokból, hűtő- és fagyasztóberende­zésekből, televízióból, bútorokból, gyer­(Folytatás a 2. oldalon.) Sevardnadze és Hun Sen találkozója Norodom Szihanuk herceggel folyta­tott párizsi tárgyalásairól tájékoztatta kedden Moszkvában Eduard Sevard­nadze szovjet külügyminisztert Hun Sen kambodzsai kormányfő, külügyminisz­ter. Hun Sen Párizsból úton hazafelé, hét­főn érkezett a szovjet fővárosba. A kambodzsai kormányfő gyümölcsö­zőnek és eredményesnek minősítette a Szihanuk herceggel lezajlott második ta­lálkozót. Hun Sen hangsúlyozta, hogy a kambodzsai vezetés a jövőben is min­dent megtesz a nemzeti megbékélésért. Ugyanakkor nagyra értékelte azt a támo­gatást, amely India, Indonézia, Fran­ciaország és más államok részéről nyil­vánul meg a megkezdett politikai párbe­széd tekintetében. A kambodzsai vezető üdvözölte a szovjet-kínai kapcsolatok­ban mutatkozó javulást, Vietnam készsé­gét a kétoldalú kapcsolatok rendezésére Kínával. Mindez elősegíti a délkelet­ázsiai helyzet javulását, s végeredmény­ben a kambodzsai probléma rendezését - jelentette ki. A Szovjetunió értékelése szerint nincs alternatívája a kambodzsai felek között kibontakozó politikai párbeszédnek, és ezért üdvözli Hun Sen és Norodom Szi­hanuk megállapodásait. Reagan az Unió helyzetéről Az egészségi állapot javítható Megalakult a Megyei Egészségvédelmi Tanács Ronald Reagan négy alapvető célt fo­galmazott meg elnöksége utolsó évére: az Egyesült Államok gazdasági erejének megőrzése, jelentős szociáls kérdések megoldása, az amerikai értelmezés sze­rinti demokrácia világméretű serkentése és az amerikai katonai erő fejlesztése. Az elnök hétfőn este, a kongresszus két há­zának együttes ülésén, az Unió helyzeté­ről tartott szokásos év eleji üzenetében fejtette ki terveit. Beszédének külpolitikai részében hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok­nak mérsékelnie kell a nukleáris háború veszélyét. A Mihail Gorbacsowal tavaly decem­berben aláírt rakétamegállapodást há­borús veszélyt csökkentő történelmi lé­pésként értékelte. Reagan, aki a nap folyamán hivatalo­san is eljuttatta a kongresszushoz a kö­zepes és a hadműveleti-harcászati raké­ták felszámolásáról kötött szovjet-ameri­kai szerződés szövegét, kérte a törvény­hozókat: erősítsék meg, ratifikálják a megállapodást. Hozzátette: a két ország egy még jelentősebb egyezmény elérhe­tő közelségébe került. Ez a felére csök­kentené a szovjet és az amerikai hadá­szati fegyvertárat. Reagan beszédében bírálta a kongresszust, amiért az kisebb összeget szavazott meg katonai célokra az általa kértnél. Ismételten védelmébe vette az elnöksége alatt elindított űrfegy­verkezési programot, amelyet bölcs be­ruházásnak minősített. Regionális kérdésekről szólva az ame­rikai elnök alapvető fontosságúnak ne­vezte a nicaraguai ellenforradalmárok támogatását. Az Afganisztán körüli helyzet rendezé­sét kizárólag a szovjet csapatok kivoná­sától tette függővé. Az Egyesült Államok belső helyzetéről szólva az elnök erős, virágzó, szabad és békében élő hatalomként jellemezte or­szágát. Kifejtette, hogy hét évvel ezelőtti hivatalba lépése óta jelentős eredmé­nyeket sikerült felmutatni. Elismerte ugyanakkor, hogy újabb, drasztikus gaz­dasági intézkedésekre van szükség. Ja­vasolta az alkotmány kiegészítését egy olyan passzussal, amely kötelezné a kor­mányzatot az állami költségvetés egyen­súlyban tartására. A külkereskedelemmel kapcsolatban az elnök azt hangoztatta, hogy alkotó és versenyképes Amerikára van szükség. Elitélte a protekcionizmust, a keres­kedelmi háborúk, a zárt kapuk politikáját. Kohl Prágában Helmut Kohl, nyugatnémet szövetségi kancellár kedden a csehszlovák kor­mány meghívására kétnapos hivatalos látogatásra Prágába érkezett. A ruzynei repülőtéren Lubomlr Strougal miniszter- elnök fogadta a vendéget. Willy Brandt után Kohl a második nyugatnémet kan­cellár, aki Csehszlovákiába látogat. Brandt 1973-ban, a két ország viszonyát normalizáló szerződés aláírása alkalmá­ból járt a csehszlovák fővárosban. Az NSZK szövetségi kancellárja kedden a politikai, gazdasági, kulturális, tudomá­nyos és idegenforgalmi kérdések széles köréről folytatott tárgyalásokat vendég­látójával, Lubomir Strougallal. Mubarak tárgyal Margaret Thatcher brit kormányfő ked­den hivatalában fogadta Hoszni Mubarak elnököt és kormányának támogatásáról biztosította az egyiptomi államfő kezdemé­nyezését az arab-izraeli konfliktus rende­zését célzó nemzetközi értekezlet összehí­vására. Mubarak, aki előző este érkezett Bonnból a brit fővárosba, találkozott ked­den Nigel Lawson pénzügyminiszterrel is, akivel a 40 milliárd dolláros külföldi adós­ság terheivel küzdő Egyiptom súlyos gaz­dasági problémáiról tanácskozott. Az el­nök London támogatását kérte azokhoz a nehéz tárgyalásokhoz, amelyeket jelenleg a Nemzetközi Pénzalappal (IMF) folytatnak a külföldi adósságállomány csökkentésé­re irányuló egyiptomi reformprogramról. Tegnap délután Szekszárdon, a me­gyei tanács vb-termében tartotta alakuló ülését a Megyei Egészségvédelmi Ta­nács, melynek elnöke István József, a megyei tanács elnökhelyettese, alelnöke dr. Kiss Mária főorvos, a megyei tanács egészségügyi osztályának helyettes ve­zetője, függetlenített titkára pedig Szabó László lett. A tizenkilenc tagú tanács munkaprog­ramja a Minisztertanács által 1987. de­cember 4-én elfogadott hosszú távú egészségmegőrzési társadalmi prog­ramra épül, mely szerint „a gazdálkodás egész mechanizmusában érvényre kell juttatni az egészséget, mint alapvető ér­téket tartósan előnyben részesítő ele­met”. A tegnapi ülésen Szabó László előter­jesztette a tanács szervezeti és működési szabályzatának tervezetét, majd öt - ká­ros szenvedélyek elleni; táplálkozási; testkultúra és szabadidő; egészségne­velési, propaganda, valamint társada­lompolitikai - szakértői csoport létreho­zását javasolta, majd a tanács öt tagját megbízta e szakértői csoportok megala­kításával és vezetésével. A következő napirendi pontként dr. Kiss Mária ismertette az egészségmeg­őrzés Tolna megyei társadalmi program- tervezetét, mellyel kapcsolatban igen élénk vita - számtalan hasznos javaslat­tal - alakult ki. E tudósításban a program­tervezet ismertetésétől - terjedelmi okok miatt - eltekintünk, majd folyamatosan - egy-egy részterület kibontásával - té­rünk vissza a már elfogadott, végleges programra. Mindössze illusztráláskép­pen néhány dolgot említünk. Mint aho­gyan a legtöbb hozzászóló, mi is hangsú­lyozzuk, hogy az egészségi állapot nem statikus, hanem javítható, melyben fon­tos szerepe van az egyénnek, a család­nak, a rendszeres mozgásnak, a táplál­kozásnak, a káros szenvedélyek elleni küzdelemnek. S mint felvetődött, mind­ebben - mármint egészségi állapotunk javításában - fontos feladatot vállalhat­nak - és kell vállaniok a munkahelyek­nek. Másképpen a munkatervek készíté­sekor annak ne csak melléklete, hanem szerves része legyen az egészségmeg­őrzési program, azaz ne csak a gépek, hanem az élő munkaerő karbantartására is folyamatosan ügyeljenek. Ennek kap­csán jegyezte meg egyik hozzászóló, hogy az emberek pszichés gondjainak megoldásával nemigen foglalkoznak a munkahelyek, vagyis az a káder- és sze­mélyzeti munka legelhanyagoltabb ré­sze. Végezetül Szabó László a tavaszi egészségvédelmi hetek előkészületeiről, illetve a feladatokról tájékoztatta a Me­gyei Egészségvédelmi Tanács tagjait.- h ­A berendezés kicsi, nem így a teljesítménye Az ország 26 kórházából érkező adatokat rögzítik

Next

/
Thumbnails
Contents