Tolna Megyei Népújság, 1988. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-05 / 3. szám
Í toinaN 4 NÉPÚJSÁG 1988. január 5. Moziban A misszió A feljegyzések szerint a jezsuita szerzetesek a paraguayi őserdők indiánjait a muzsika segítségével környékezték meg, majd vonták őket fennhatóságuk alá. A misszió című angol film képsorai is erre a népmeséi elemmel átszőtt hagyományra utalnak: Gabriel, az elhivatottságtól fűtött hittérítő a síp lágy hangjaival gyűjti maga köré a zene iránt fogékony, elragadtatott benszülötteket. A főhőst hamarosan egy virágzó telep vezetőjeként láthatjuk viszont, ahol a szorgos munka eredményeként boldog egyszerűségben élnek az őslakosok. Az egyébként valóban átlagon felüli, nagyszabású történelmi filmdrámának talán ez a beállítás az egyetlen gyengéje. A tények tükrében az indiánok napfényes hétköznapjai ugyanis alaposan elsötétülnek. A harcias, katonai vasfegyelemre épülő egyházi rend képviselői a XVII. század elején érkeztek Paraguayba. Ezt a nagy kiterjedésű vidéket - nem lévén aranybányái és egyéb említésre méltó ásványkincsei - a Spanyol Korona az értéktelenebbek közé sorolta és a gyarmatosítás reményében örömmel engedte át a jezsuitáknak. Rövid idő elteltével missziós körzetek, úgynevezett redukciók tucatjai nőttek ki gombamódra a földből, s a XVIII. században már közel 300 ezer guarani indián tevékenykedett - szoros ellenőrzés mellett - a telepeken. A hittérítők kétségkívül eredményeket könyvelhettek el a guaranik letelepítése, a földművelés, a kézműipar, a tervszerű gazdálkodás meghonosítása és az európai civilizáció terjesztése terén. Ám azt maguk is elismerték, hogy a redukciókban a bennszülöttek élete a végletekig szabályozott és nyomorúságos volt. Az a hír is hamar elterjedt, hogy a jezsuiták a felebaráti szeretet örve alatt rabszolgaként bánnak az örök kiskorúságra ítéltetett indiánokkal és szégyentelenül meggazdagodnak azok munkájából. Főleg ez utóbbi vonatkozás keltette fel idővel a spanyolok és a portugálok kapzsiságát, melynek következményeként megkezdődött a telepek - általában erőszakkal történő - felszámolása. Az elkerülhetetlen küzdelemre készülve Gabriel hasznos segítőtársra lel az egykori zsoldoskatona-rabszolgake- reskedö, a bűneit megbánva jó útra tért Mendoza személyében. Kezdeti sikerek után a támadók végül is megtörik a védők ellenállását. Mendoza életét golyózápor oltja ki, s a hit erejében bízó, erőszaknélküliséget hirdető pap sem kerülheti el sorsát: hűséges indiánjaival együtt mészárolják le a katonák. Roland Joffé rendező nemcsak a történelmi keretet, hanem a lenyűgöző délamerikai tájakat is bemutató látványos alkotása 1986-ban a cannesi filmfesztiválon nagydíjat, majd a múlt évben a legjobb operatőri munkáért Oscar díjat kapott - teljesen megérdemelten. Ezekhez az elismerésekhez a két főszereplő, a világsztár Jeremy Irons és Robert De Niro remek alakítással, Ennio Morricone zeneszerző pedig feledhetetlen dallamokkal járult hozzá. SZERI ÁRPÁD Könyv Verner Hofmann: Földi paradicsom A hazánkban is ismert szerző könyvében a 19. század eszmetörténetét vázolja. Azzal a századdal foglalkozik tehát, melyet sokáig a gondolkodásmód, az erkölcs tekintetében, de a művészet szempontjából is főként ellentmondásos előítéletek megközelítéséből ismertünk. Hofmann - gyakran a szépirodalmi stílushoz közelítő - könyve most teljes képet ad erről a korról, bizonyítva, hogy nemcsak a század első és utolsó negyede hozott jelentős eredményeket a művészettörténet szempontjából. írásából megérthetjük, hogy a 19. század korábban jelentéktelennek vagy retrográdnak minősített törekvései nem választhatók el a művészet, a filozófia, egyáltalán a társadalomtudományok egészétől. A történelemnek azok a fejezetei, amelyeket avantgarde-nak nyilvánítottak, eltorzították a század egészének képét. Ugyanakkor egységesnek, formális tekintetben következetesnek is könyvelték el ezt a kort. Ebből a látószögből szükségképp lett a „naturalizmus évszázada”, sőt „a nagy tájképfestészet évszázada” is. Hofmann a művészettörténet tükrén keresztül bemutatja a múlt század emberét is. Kultúrtörténeti, szociológiai, erkölcsi, viselkedés és elméletbeli felfogások rajzolódnak ki, szinte teljességet tárva az olvasó elé. Az óriási tényhalmazt 12 fejezetbe taglalja a szerző. A könyv megértését 346 - részben színes - reprodukció segíti, melyből több olyan képet rögzít, melyet ez idáig csak speciális szakkiadványban találhatott az olvasó. A földi paradicsom című kötet 1960 őszén vegyes fordításra talált az NSZK-ban. Ez adódott egyrészt a témaválasztásból, másrészt azok tárgyalási módjából. A 19. század egészének vizsgálata akkor nem volt a művészettörténet központi kérdése. Azóta a helyzet Európa-szerte megváltozott és a Képzőművészeti Kiadót dicséri a kötet hazai megjelentetése, melyet Havas Lujza, kitűnő fordításában olvashatnak a múlt század iránt érdeklődők. GERÖLY TIBOR Tévénapló Szilveszter. Az ország lakosságának nagyobbik fele ül a tévé előtt és reménykedik. Nem tudja, miben, a szerkesztők is csak azt tudják, hogy az emberi találékonyság véges, egyébként is az évek során eldurrogtatták petárdáikat, s mindig kérdéses, hogy ami maradt, kitart-e legalább az éjféli koccintásig. De a vigasz kéznél van, mert reménykedni mindig lehet, hisz jövőre is lesz szilveszter. Az idei felett a politika szelleme lebegett, sőt, több politikus is belement a játékba, mert Árkus István invitálása elől kár lett volna kitérni, s miért ne kérdezhessenek egyszer azok, akiknek rendszerint válaszolniok kell. A többi? Helyenként nagyon jó, máskor bágyadtabb, ahogy lenni szokott. A szerkesztők többnyire biztosra mentek, s a hatás nem is maradt el, mit a Mikroszkóp Színpad előadásában, ahol Markos György parádézott, a Gálvölgyi-showban, vagy a Színházi buli néhány jelenetében, ahol Pitti Katalin, Mikó István és a Begányi „kórus" tündökölt, Vitray viszont ezúttal nem volt elemében, tétován járt-kelt a Kará- di-árnyak között. Nagy Bandó Andrásnak, mint mindig, sikere van, viszont jót tenne műsorának, ha meg is szerkesztené, mert ez így viccek füzére csak, pedig több is lehetne. Az viszont, ami a jó és kevésbé sikeres számok között volt, nem tetszett. A műsorvezető, Déri János fáradt volt és feltűnően ötlettelen, a taxisok vetélkedője, hogy megtalálják-e a reklámfotók eredetijét, senkit nem hozott izgalomba, ennél is érdektelenebb volt a szerencsétlen flipjáték, amikor kívülálló kibicként figyeltük a golyó útját s hallgattuk a játékvezető hölgy erőltetett kedélyeskedését, már-már feledve a fergeteges Erzsébet-paródia elgondolkoztató szellemességét is. Volt jobb? Lesz rosszabb? Megszavaztuk, mondja Sas József, a néző pedig bólogat, kibírtuk. A denevér Szinetár Miklós A szevillai borbély tévésítésével felcsigázta érdeklődésünket, s így vártuk A denevért is, az ifjabb Strauss, a Walzer-König vitathatatlan legjobb daljátékát. A szerzőt a dicséretekkel meglehetősen fukarkodó Wagner is nagyra becsülte, a mű kvalitását pedig az is mutatja, hogy évtizedekig Operaházunk műsorán szerepelt, a milventesus a második felvonás báli forgatagának vendégei között nemcsak az igazgató szokott fellépni, hanem egyéb kiválóságok is. Titka a kitűnő zene és az elmés szövegkönyv, amit két régen elfelejtett úr, Haffner és Genée dolgozott át egy francia vígjátékból. Sikeréhez képzett, jó énekesek kellenek, akikből nem is volt hiány, Hamari Júlia, Kukelly Júlia, Gáti István, Csonka Zsuzsanna, Csurja Tamás, B. Nagy János - közülük nem egy világsztár - tökéletes biztonsággal mozog a csak látszólag könnyű zenében. Minden jól indul, az első felvonás vígan pereg, az utcai jelenetek szerencsésen szolgálják a látványosságot, de a második felvonásban Szinetár Miklóst nemcsak elragadta képzelete, de tévútra is vitte. Már a helyszín sem szerencsés, mintha egy pályaudvar csarnokában lennénk, ahol ráadásul uszoda is van, shaa szárazon kiürül az ötletek tarisznyája, leszállunk a víz alá, ami ahelyett, hogy megpezsditené a játékot, elakasztja, a néző nem tud mit kezdeni vele, mert Orlovszki herceg estélyén vagyunk, ahova Búvár Kundot nem hívták meg. Külön kérdés, jó-e a herceg szerepét nőnek adni. Ugyan nem ellenkezik Strauss szándékával, aki tenor mellett mezzoszopránra is gondolt, de Hamari Júliát nem láttuk meggyőzőnek, még akkor sem, amikor Szinetár intésére saját ikerhúgává változik, s balalajkazenekar mellett énekel. Nem az a baj, hogy Szinetár megváltoztatja az eredetit, végtére nem klasszikus szövegről van szó, de meg is akasztja a játék menetét, s most már minden terhet Haumann Péternek kell hordania, aki nem énekes színész, viszont mindent tud, s egyszerre ő lesz a bál főszereplője. Mint a harmadik felvonásban Kottái Róbert. Frosch, a részeges börtönszolga igazi nagy szerep, s nemcsak Latabárra emlékezünk szívesen, hanem a pécsi Fa- ludy Lászlóra is, mindegyiké igazi klasszikus alakítás volt. Kottái más, harsányabb, mintha jobban bíznék a külsőségekben, s ez magyarázza, hogy nagy elődeinél nem jobb. Ez volt hát A denevér, amit óriási apparátussal adtak elő, technikában is felvonultatva minden lehetségest, az eredmény azonban legalábbis kétes. Valami hiányzott belőle, épp az, ami színházi előadásait önfeledt szórakozássá teszi. CS. L. Nagyszekeresen helyreállította az Országos Műemléki Felügyelőség a szatmári táj jellegzetes, XV. században épült templomát Elkészült 1987-ben Rádió A fáradtság bennünk van A fáradtságnak sokféle jele van. Van tavaszi, van jóleső, van megérdemelt, valamennyit nem sorolhatom. A Kossuth Rádió január másodikai, szombat délutáni rétegműsorai - kettő is - meggyőztek arról, hogy van éwégi fáradtság is. Nem tévedés, a másodikén elhangzott műsorok egyikében, „Az alkalmazkodó mező- gazdaságban” a fáradtságot még tavaly bruttósitottuk föl. Szerkesztője, Zala Simon Tibor, nem sokat foglalkozhatott a hálójába emelt, testesen csapkodó halak - a mezőgazdaságunkat körbeszaladó gondolatok - megszelídítésével, így aztán nehéz is eldönteni, hogy a közgazdaságtani megfontolások ránkszakadó bősége volt-e fárasztó, vagy mi voltunk fáradtak - némileg beavatatlanul. Mert logikus sorba szedve ugyan, de minden nyilatkozó iskolás könyörtelenséggel mondta föl a már-már fantomizált 1988-as esztendő másnapján a saját leckéjét; terveiket Sasadon és Fóton, a piackutatás jelentőségét és nehézségeit, a mezőgazdasági profilváltás szakmai és piaci kockázatát, a kockázat és a racionális önmérséklet ellentmondását, a kérdések manapság divatos netovábbját: Hogyan lehet előre találkát megbeszélni egy olyan piaccal, ami még nincs? Miért és milyen ágazatok közt szükségszerű az eddigieknél életképesebb integráció megteremtése? Ilyen és hasonló, de jobbára elharapott, egy-egy klisészerű definícióval rövidre zárt gondolatokra fülelhettünk a bértömeg-szabályozás, a fogyasztási adó, az „élőmunka” átértékelődésének prognózisa vagy az árrendszer „liberalizálódásának” kapcsán is. No de bele lehet-e fél órába zsúfolni jelenkori hazai mezőgazdaságunk közgazdaságtani kiskátéját? És ha igen, elegendő-e az összefüggéseknek csak a puszta felvillantása, amikor enélkül is olyan gyakran támad manapság zűrzavar a fejünkben? Vagy csak fáradt vagyok, hogy nem láthattam a fáktól az erdőt? Később, mindennapi ebédünk elfogyasztása után „Mindennapi irodalmunkkal”, Varga Lajos Márton műsorával próbáltam vigasztalódni. Mondjam, hogy nem jártam sokkal több szerencsével? - br A honismeret 6. száma Mi a haza ma? - ez a címe Pozsgay Imre bevezető írásának, ami a XV. honismereti akadémián hangzott el a múlt nyáron, Sárospatakon, s ebben a főtitkár sorra veszi azokat a tényezőket, amelyek ma hozzátartoznak a nemzeti önismerethez, a sorskérdésekről való felelős gondolkodáshoz. Az Akadémián elhangzott előadások közül a lap közli még a 85 esztendős Újszászi Kálmánnak a falukutatás sárospataki hagyományairól, valamint Viga Gyulának az aprófalvak és a honismeret kapcsolatáról szóló előadását. A lap számos cikkének a decemberben megrendezett fővárosi honismereti konferencia ad időszerűséget. így olvashatunk a Soroksári út tizenhat évszázados krónikájáról, a fővárosi utcanévadás ellentmondásairól, az egykori Százados úti kislakásos telepről, és lakóiról, a budapesti diákok történelmi vetélkedőjéről, valamint a Hazafias Népfront XIV. kerületi bizottságának keretében működő népművészeti baráti kör nemrég megjelent alma- nachjáról. De a felsoroltakon kívül is számos érdekes témával találkozhatunk a Honismeret új számában. így Vörös Károly beszél a kiegyezés és a nemzettudat összefüggéséről, Balassa István pedig a szomszédos országokban folyó magyar néprajzi kutatásokat tekinti át. Végezetül a hagyományos téli ünnepkörhöz kapcsolódó két írásra hívjuk fel olvasóink figyelmét, az egyik a Makó környéki szerelmi jóslásokkal foglalkozik, a másik pedig a hajdudorogi görögkatolikusok karácsonyi kóringyálá- sát mutatja be. Mendoza (balról) saját öccsével is végez, ezért a jezsuitákhoz menekül oltalomért
