Tolna Megyei Népújság, 1988. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-05 / 3. szám

1988. január 5. NÉPÚJSÁG 5 egészen egy irdatlan épülettömbig, melyet a helyiek valami­lyen rejtélyes módon selyemgyárnak tituláltak, noha a Bőrdísz­mű működött benne. (A helyén most a Prométheusz-park lel­hető, mely a szekszárdiak szinte egyöntetű ellenszenve mel­lett jött létre és helyeslésétől kísérve létezik.) A néhai Sör­kert ugyan vonzó volt, de a bazársor bizony mucsai és a talaj­menti Augusz-bárók egykori háza is árkádok nélkül. Nem volt városi buszközlekedés, nem létezett a lakótelepek 70 százalé­ka, a művelődési központ, az uszoda, hogy olyan luxusdol­gokról, mint ABC-áruházak, vagy éppen Skála ne is beszél­jünk. De ez csak Szekszárd, ami köztudomásúan nem a világ kö­zepe. A világ közepe ugyanis mindenkinek ott van, ahol ő él. Ha a döcögős utakon valaki eljutott például Tamásiba, hiába ke­reste a termálstrandot, vagy a gimnázium mai épületét. Si- montornya büszke vára úgy festett, mint közvetlenül Vak Bottyán rohamozó csapatainak látogatása után és a jelenlegi könyvtár alatti részen lumpennek is nevezhető elemek laktak emberalatti körülmények közt. Ozoráról a régészek még csak álmodni kezdtek, a gabonaforgalmiak pedig már régóta lázálmodtak, mert itt volt az egyik legósdibb magtáruk. Dom­bodban a mai villák és Hullám szálló helyén rokonszenves te­henek legelésztek, a mai KISZ-tábor őse pedig honvédségi sátrakból állt. (Bár ez utóbbi nem pejoratív megjegyzés...) Dombóvár mellett Gunarason még az első fegyelmiket se osztották ki a majdani üdülőtelep építésével kapcsolatban. Szekszárdon - térjünk vissza ide! - csak ádáz lokálpatrióták álmodoztak egy majdani főiskoláról... ugyanarról, melynek önállósodásáról most ugyanők álmodoznak. Bajáról Pestre 1, azaz egyetlen gyorsvonatpárral lehetett eljutni a mai három helyett, bár az igaz, hogy a Dunán viszont volt személyhajó-for- galom, ami sajnos ma nincs. Őcsényi repülőnapokra talán még maga Csák Péter se gon­dolt, hőlégballon-találkozókra pedig legfeljebb a Montgolfié- re-testvérek a túlvilágon. Nem volt Szekszárdi Szüreti Nap, Sárközi lakodalmas, viszont tagadhatatlanul volt tanács (meg mindenféle fennvaló) melyet (akiket) 29 évvel ezelőtt is szidni lehetett. Ami természetesen meg is történt. Épp úgy, amiként újabb 24 év múlva is bizonyára sűrűn előfordul, ami így van jól, mert így egészséges. Csak arra lennék kíváncsi, hogy ha 24 év múltán mai kollé­gáim valamelyike egy pillanatra kilép a haragvók táborából és hasonló visszaemlékezésre vetemedik, ő mi mindent sorol majd rendre...? ORDAS IVÁN Megindult a forgalom Pécs közúti alagútjában Pécs első közúti alagútja azért épült, hogy tehermentesítse hazánk legna­gyobb területű történelmi belvárosát az áthaladó járművek okozta zsúfoltságtól. A középkori városfallal övezett területet északról elkerülő úgynevezett érintő út részét képező alagút hetvenkétmillió fo­rintba került. Építését a Bányászati Ak­namélyítő Vállalat kezdte, s befejezésé­hez a Hídépítő és Közútépítő Vállalatok szakemberei is hozzájárultak. A kilencvenhat méter hosszú közúti alagút betonhéjazatát olyan szerkezetű­re képezték ki, amely számottevően csökkenti a föld gyomrában haladó jár­művek elkerülhetetlenül felerősödő dü­börgését. ■ MÉM Fa es erdő Nyúl Bertalant, a bátaszéki erdészet kitűnő vezetőjét épp úgy nem akarom félrevezetni, mint Sztárcservity Ervint, vagy a többi erdész barátomat. Legkevésbé pedig a tisztelt Olvasót. Az itt következő pár sorban se fáról, se erdőről, még csak egy csemetekertről se lesz szó. Az a szólás jutott az eszembe csu­pán, mely szerint gyakran nem látjuk a fától az erdőt, ami úgy is érthető, hogy szemünk közeli látásra áll és érzéketlen a távla­tok iránt. Ami egyáltalán nem jó, akkor pedig talán a legkevés­bé, amikor a közel kevés jóval (bár a borúlátón vártnál talán va­lamicskével mégis többel) kecsegtet, a távlatok azonban visz- szanézve egyáltalán nem elkeserítőek. Sőt, talán előre tekintve se feltétlenül azok, ami persze látásmód kérdése. A minap valamelyik közlekedési eszközünkön valaki tele szájjal, nagy odaadással és valóban figyelemre érdemes szó­kincs birtokában szidta a tanácsot. Teljesen mindegy, hogy melyik tanácsot, hiszen teljes bizonyossággal merem állítani, hogy nincs olyan tanács, amelyet már ne szidtak volna. (Miután, vagy mielőtt újra választották, persze ugyanazok.) Joggal, hiszen az élet valóban teli van bosszúságokkal. Köve­zetlen utcákkal, akadozó szemétszállítással, fogyatékos szol­gáltatásokkal hebehurgyának tűnő ten/ek közpénzeken törté­nő csigalassúságú megvalósításával, idézésekkel, felhívások­kal, nyegle tisztviselőkkel, a hivatalok packázásaival. Úgy álta­lában minden másként megy, mint mehetne, sőt nem is megy, hanem csak cammog, vánszorog és ezzel egy időben döcög is. Csoda, hogy egyáltalán élünk. Főleg azért csoda, mert ezt a közt csak közigazgatják, ahelyett, hogy közszolgálnák... Az ember hallgatja a (mindegy, hogy melyik) tanácsra szórt szidalmakat és ezenközben eszébe jut az a tanács, (mindegy, hogy melyik) amelynek közszolgálata helyett közigazgatása alatt élnie több-kevesebb szerencséje van. Már-már igazat ad­na az indulatoknak, hiszen kevéssé vonzó példákat maga is kazalszám tudna elővellázni emlékei tárházából. De éppen azért, mert viszonylag tűrhető emlékezőtehetsége van, ezt most nem teszi, hanem csakugyan emlékezni kezd... Például arra a 24 évvel ezelőtti áprilisi estére, amikor először tette be a lábát Szekszárdra. Pompás platánsoron érkezett egy gyárkémény és néhány ásatag ház tövébe. Az ásatag házak a múzeum akkor is pompás palotáját szegélyezték. Volt bennük egy talponálló gyorsbüfé-csehó, egy vegytisztító és a nagy hírű Debulay-cég. Aztán egy jobb faluban is rossz házak követték egymást, Szegeden óvoda mozgássérült gyerekeknek Beilleszkedni, és nem elzárkózni A maga nemében egyedülálló és más­hol is követésre méltó óvodai csoportot hoztak létre Szegeden. A Mozgáskorlá­tozottak Csongrád Megyei Egyesülete szegedi csoportja még tavasszal kezde- ménezte, hogy legalább a megyeszékhe­lyen teremtsék meg az óvodás korban le­vő korlátozott mozgásképességű gyer­mekek elhelyezését, ami nyilvánvalóan hozzájárulhat a szülők tehermentesíté­séhez is. Az elhatározást tettek követték: Széles körű társadalmi összefogással 13 mozgássérült gyermekkel óvodai cso­portot szerveztek a Hattyas telepi óvodá­ban, ahol a korszerű körülmények - pél­dául a tornaterem - s nem kevésbé a ko­rábbról ismert magas színvonalú peda­gógiai munka biztosított. A foglalkozáso­kon a mozgássérült gyerekek együtt vesznek részt a csoport többi tagjával. Helyet kaptak nehezen mozgó, különle­ges gondoskodásra szoruló gyerekek is. Olyanok is, akik gyógyászati segéd­eszközzel - bottal, mankóval, kerekes­székkel - képesek csak közlekedni. A többiek természetesnek veszik az ő „másságukat”, hogy nehezebben járnak, s netán játék közben segíteni kell nekik. A vezető óvónő és még néhány lelkes óvónő, illetve daduska szívügyének te­kinti a kérdést. Ezt mondhatjuk el a logo­pédusról, a gyógytestnevelőröl, valamint a konduktorról is, aki a legsúlyosabb „esetekkel” foglalkozik; státusuk meg­teremtéséhez a tanácsi szervek, illetve a mozgáskorlátozottak egyesületeit tömö­rítő országos szövetség Alfa Ipari Vállala­ta nyújtott segítséget. Az óvodai csoport további fenntartását is Szeged Város Ta­nácsa és a budapesti, Pető András nevét viselő Mozgássérültek Nevelő Intézete közösen vállalta, melyhez szerény anya­gi lehetőségeihez mérten hozzájárul a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete is. A Magyarországon élő korlátozott mozgásképességű egyének pontos szá­mát nem ismerjük, 1949-ben készült utoljára hazánkban ilyen irányú átfogó statisztikai felmérés. Számukat ma a leg­különbözőbb becslések az összlakos­ság 4-10%-ára - vagyis 400 ezer és egy­millió közötti főre - teszik. Nem tudjuk az óvodás- és iskoláskorú mozgássérült (0-14 éves) - szellemileg nem fogyaté­kos! - gyermekek pontos számát sem: Országosan mintegy 70-100 ezerre be­csülik. Számuk Tolna megyében hozzávető­legesen ezer körül van. Mindenképpen az lenne az ideális, ha ezek a gyere­kek - és minden gyengébben és erőseb­ben korlátozott mozgásképességű gye­rekek - mielőbb „normál” közösségbe kerülnének, s a családi háttér mellett „egészséges” gyerekekkel együtt járhat­nának óvódába, közösségben végezhet­nék általános iskolai tanulmányaikat. Sokszor beigazolódott tapasztalat az, hogy azok a rokkantak (legyenek azok mozgássérültek, siketek vagy nagyot­hallók, vakok vagy csökkentlátók), akik gyermekkorukban a rendezett családi körülmények mellett közösségben nőt­tek fel, sokkal hamarabb, sokkal szeren­csésebben tudnak beilleszkedni az „épek” társadalmába, mint azok a tár­saik, akik csak tizenéves korukban - esetleg még később - kerültek be közös­ségbe. Társadalmi szinten sem közömbös, hogy a kezdettől, kisgyermekkortól kö­zösségben élők későbbi rehabilitációja sokkal kevesebb pénzt és jelentősen ki­sebb energiát emészt fel. Az elmondottak alapján - és még jó néhány, most részleteiben nem említett meggondolásból - mindenképpen kívá­natos lenne, ha a szegedi példa minél szélesebb körben, országosan is köve­tőkre találna. Hasonló összefogással Tolna megye városaiban, így Szekszárdon, Dombóvá­ron, Bonyhádon, illetve a nagyobb köz­ségekben is szervezhetnének speciális óvodai csoportokat, megteremthetnék azokat a feltételeket, hogy a moozgássé- rült gyerekek általános iskolai tanulmá­nyaikat is közösségekben végezzék el. KÓSIK LAJOS a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége propaganda-szaktitkára Az SZMT tárgyalta A műszaki értelmiség élet- és munkakörülményei Magasabb teljesítményhez - jobb jövedelem A Szakszervezetek Tolna Megyei Ta­nácsa a téma jelentősége miatt önálló napirend keretében foglalkozott a me­gyében élő műszaki értelmiségiek élet- és munkakörülményeinek alakulásával, ezen belül szociális helyzetük néhány vonásával. A megyei képet felmérés alapján állították össze. Elemezték a kö­rükben végzett szakszervezeti munka ta­pasztalatait is. Az összegzés alapján fel­adattervet fogadtak el az érdekképvise­let, az erkölcsi és anyagi megbecsülés javítása érdekében. Fokozni kívánják a körükben végzett szakszervezeti munkát is. Vannak intézkedések, amelyek a munkahelyen megvalósíthatóak, mások megyei összehangolást kívánnak meg. Tett javaslatot az SZMT országos intéz­kedést igénylő kérdésekben is. Célszerű lenne olyan kitüntetést alapítani, amely kizárólag ennek a rétegnek a megbecsü­lését szolgálja. Kihasználatlan tudás A megyénkben élő értelmiség létszá­ma 12 950, ez az aktiv keresők 10,3 szá­zaléka. Ebből a műszaki értelmiségi 1750. Elsősorban a két nagyberuházás - a PAV és a húsipari vállalat - beindulá­sával ez utóbbi 100 évben megduplázó­dott a műszaki értelmiség létszáma. Az értelmiségi kategóriába soroltak mintegy 40 százaléka egyetemi, 38 százaléka főiskolai és 22 százaléka középiskolai végzettséggel rendelkezik. A középszin­tű végzettséggel rendelkezők, több mint háromnegyed része az idősebb korosz­tályból tevődik ki. Ezek nagy része vezető beosztású szakember. A műszakiak közel negyede (21 száza­lék) úgy értékeli, hogy mostani munkakö­rében nincs kihasználva szakmai felké­szültsége, tudása. A szakmai előrehala­dásuk érdekében a legfontosabbnak a folyamatos szakmai képzést és tovább­képzést tartják a vizsgálatba bevont mű­szakiak. Jelentős számban tervezik má­sod- illetve harmaddiploma megszerzé­sét. Nagy felelősséggel és konkrétan nyi­latkoznak munkakörük, beosztásuk jobb és igényesebb ellátásának feltételeiről. A megkérdezettek 5 százaléka úgy értéke­li, hogy nincs előttük szakmán belül perspektíva. Közel egynegyedük nem vesz részt munkahelyi keretekben szer­vezett szakmai kiállításokon, tanácsko­zásokon. Külföldi szakmai útra, tapaszta­latcserére a megkérdezettek 14 százalé­ka jut el, ezért az idegen nyelvű vizsgával rendelkezők közel felének nincs módja gyakorolni munkája során a nyelvtudá­sát. A szakmai kibontakozás igényét, lehe­tőségét és a munkahely ez irányú ösz­tönzését is tükrözi, hogy milyen arány­ban foglalkoznak újítással és milyen an­nak gyakorisága. A megkérdezettek 70 százaléka nem adott be újítást. Az újítá­sok megvalósulási aránya 83 százalék, találmány alkotója - a vizsgált rétegen belül - a műszaki értelmiség 4,4 százalé­ka. A műszakiak egy jelentős része mun­kaköri feladatából adódóan a felügyelete alatt lévő területre nem adhat be újítást. Gond ugyanakkor, hogy a vállalati újítási szabályzatok legtöbb esetben nem rög­zítik a munkaköri kötelesség fogalmát. Visszahúzó erő az újításokkal kapcsola­tos bürokratikus procedura, valamint az a tény, hogy e réteget is leköti az egyéb jövedelemszerzés. Jövedelmi helyzet, életkörülmények Megyénkben a műszakiak átlagbére a 85-86. év viszonylatában 11 százalék­kal, átlagkeresetük 13 százalékkal növe­kedett. Az 1985. évi bázishoz képest ki­emelkedő az iparban dolgozók átlagbér­növekedése, mely 14 százalék, az átlag­kereset-növekedés 15 százalék. E me­gyei átlagban jelentős szerepet játszik a PAV-nál az élelmiszeriparban és a mű­szeriparban dolgozók átlagon felüli bére. A mezőgazdaságban dolgozók átlagbér­növekedése 8 százalék, átlagkereset­növekedése 13 százalék. Jelentősen ala­csonyabb a kereskedelemben, közleke­dési ágazatban, vízgazdálkodás terüle­tén és az egyéb, kisebb anyagi tevékeny­ségek területén dolgozók keresetszintje. A vállalatok egy jelentős része arra vár, hogy a keresetek javítását központi for­rásból biztosítják. A műszakiak 18 száza­léka a főmunkaidőben szerzett jövedel­mét elsősorban szakmán kívüli tevé­kenység keretében kiegészíti, túlmunkát vállal. Az értelmiség nagyobb része - 82 százalék - nem vállal ilyet, vagy nincs le­hetősége pluszmunkát vállalni. A plusz jövedelemszerzés lehetősége, mellette az önmegvalósítás igénye is megfogal­mazódik. Társadalmi aktivitás, szabadidős tevékenység A kapott információ alapján 53 száza­lékuk nem vállal szerepet sem a munka­helyi, sem a lakóterületi közéletben. A társadalmi tisztségek 22 százaléka párt­tevékenységből adódik, 20 százalék a szakszervezetben vállal társadalmi mun­kát. A fiatalok véleménye szerint a társa­dalmi munka végzése ma hálátlan fel­adat, és nincs rá idő. Többen megfogal­mazzák, hogy konkrét megbízás alapján szívesen végeznének társadalmi mun­kát, elsősorban munkahelyük, szakmá­juk és rétegük helyzetét előbbrevivő fel­adatok ellátásában. A párt-, szakszervezetek, KISZ, Haza­fias Népfront által adományozott elisme­rések az összes kitüntetés 21 százalékát alkotják. A jól végzett mérnöki munkáért, újításért, a színvonalas alkotó munkáért kapott elismerés arányaiban és számá­ban is kevés. A műszaki értelmiségi nők és férfiak legkedveltebb szabadidős te­vékenysége az olvasás, ezt követi a kézi­munka, majd a kirándulás, a sport, a ker­ti- és házimunka, a családi és baráti be­szélgetések, és csak ezt követi a televí­zió, a színház, a zenehallgatás. Többen megjegyzik, hogy a házi- és kézimunka, a kertészkedés nem csupán szívesen végzett szabadidős tevékenység, hanem szükséges jövedelemkiegészítési forma is, de van olyan válasz is: hogy „nincs szabadidőm”. A műszakiak családonként átlagosan 549 könyvvel rendelkeznek. A megkér­dezettek 51 százaléka tagja a vállalati szakszervezeti vagy tanácsi közművelő­dési könyvtárnak. A megyénkben élő műszaki értelmiség baráti kapcsolatai - a megfogalmazott vélemények alapján - elsősorban munkahelyi értelmiségi és kollegális kapcsolatokra és családi, is­kolai barátságokra épülnek. A szakszervezet feladatai Az összegzett tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a műszakiak mun­kahelyi közéletbe való bevonása és eb­ben a szakszervezetek kezdeményező szerepe a rétegpolitikai munka minden területén tovább bővíthető és javítható. A választások során arányuk növekedett, de szakmai, politikai felkészültségük, tu­dásuk és a jelenlegi feladataink alapján tovább szükséges javítani. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa testületében részvételi arányuk 16 szá­zalék. Ahhoz, hogy e réteg munkahelyi szintű képviselete érdemibb módon megvalósuljon, a szakszervezeti alap­szervezeteknek határozottabban kell kezdeményezniük körükben a felké­szültségükhöz igazodó mozgalmi munka végzését. Legfontosabb tennivaló a mű­szakiak jobb bevonása a döntéselőké- szités folyamatába és a demokratikus fó­rumok munkájába. Az előttünk álló társadalmi, gazdasági feladatok miatt sürgető az innovációs fo­lyamatok felgyorsítása. Ebben a műszaki értelmiségnek kulcsszerepe van, illetve kell, hogy legyen az elkövetkező évek­ben. Sok lehetőség, belső tartalék rejlik ma még például az újítások területén. A reform eredményesebb végrehajtásá­ban érdemibb szerepet szükséges, hogy kapjon a műszakiak munkahelyi alkotó- tevékenysége. A szakszervezeti alapszervezetek, a MTESZ-szel, a KISZ-szel közösen kez­deményezzék a mai gazdasági felada­tokkal összhangban lévő pályázatok ki­írását, és segítsék a jó tapasztalatok me­gyei terjesztését. Kulcskérdésként vetődött fel a műsza­kiak anyagi megbecsülése. E munka kapcsán a szakszervezetek határozot­tabban ösztönözzék a gazdasági veze­tést a műszakiak hatékonyabb foglalkoz­tatására, a teljesítmények szerinti anyagi ösztönzés, erkölcsi megbecsülés meg­valósítására. -i-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents