Tolna Megyei Népújság, 1988. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-26 / 21. szám
1988. január 26. TOLNA \ IrsfÉPÜJSÁG 3 Történelmi feladatok- történelmi feszültségek A szocialista társadalmak egyértelmű feladata az emberiség általános értékeinek érvényre juttatása, az olyan általános emberi céloknak, jogosultságoknak a kibontakoztatása, amelyekért az emberiség évezredeken keresztül küzdött, követelményként megfogalmazott, de amelyeknek a tömegek általi megélése eddig technikai és társadalmi akadályokba ütközött. Ezek leküzdéséhez, történelmi feladataink teljesítéséhez elvi következetességre, alapos elméleti tevékenységre, a szocializmus, a társadalmi fejlődés nemzetközi tapasztalatainak hasznosítása szükséges. Nem hunyhatjuk be a szemünket az új tények előtt és nem dughatjuk be a fülünket a mieinktől eltérő gondolatok elől. Itt vagyunk Európa közepén, a történelmi-földrajzi huzatban - kis nemzet. Itt csak európai szocializmust lehet csinálni - nem kelet-európait és nem nyugat-európait. A szocializmus itt csak az európai életmód, kultúra és értékrend szerves folytatása lehet. Miközben harcolunk a régi időkből örökölt és a tőkés országokból beszivárgó romboló nézetekkel, megőrizzük mindazt, ami a korábbi fejlődésből érték, és ami életképességünket, működőképességünket növelőén rendszerünkbe beépíthető. Fejlődésünk nem mentes az ellentmondásoktól, a feszültségektől. Ezek nagy része nem napi feszültség, hanem korszakos és történelmi. Mostanában a napi gondok túlságosan elfedik ezeket az alapvető feszültségeket, érdekütközéseket. Olvastam az MSZMP Központi Bizottságának 1987. november 11-i üléséről szóló közleményében, hogy „a szocializmus felépítése korunkban a magyar nép történelmi vállalkozása”. Most dől el, tudjuk-e egyáltalán ezt jól csinálni. Úgy tűnik, hogy a népesség többségének gondolkodásában, politikai érettségében ehhez a feltételek megvannak. De megvannak-e a szükséges feltételek a vezetés és az ideológia minden szintjén? Tudja-e kezelni a politika például azt a folyamatot, hogy miközben az érdekek mindinkább differenciálódnak, egységes, szerves egészbe való integrálódásuk késik? Most már annyi érdek jut felszínre, annyi érdek fogalmazódik meg, ütközik és egyezkedik, hogy szinte felsorolni is nehéz ezeket, nemhogy rangsorolni, rendezni, egységbe építeni. És ezek igazi érdekek. Ha csak azt nézem, hogy például a Parlamentben, a Központi Bizottságban vagy a Minisztertanácsban mennyi felső szintű érdek ütközik és egyezkedik, már nem is irigylem a felső vezetőket. Gondoljunk csak egy olyan érdekre, amelyet sokáig elhanyagoltunk, illetve elhallgattunk. (Ettől persze ez létezett, ha zavartalanul és nyíltan nem is érvényesülhetett.) Ez a nemzeti érdek, a magyarság érdeke. Ezen belül kiemelkedően fontos a nemzetbiztonsági érdek mind katonai, mind gazdasági értelemben. Nemcsak arról van szó, hogy a határokon nem engedjük be az ellenséget, az ellenséges eszméket, a csempészárut. Nemcsak arról van szó, hogy növeljük a közbiztonságot, létbiztonságot és a jogbiztonságot, hanem arról is, hogy biztosítanunk kell gazdaságunk működéséhez a feltételeket jelenben és jövőben. Hozzá kell jutnunk mindahhoz - tudáshoz, anyaghoz, energiához, pénzhez és technológiához -, ami zavartalan fejlődésünk feltétele. Állítsuk csak a nemzeti, nemzetbiztonsági érdeket egy másik felső szintű alapérdek mellé! Lássuk, összeférnek-e egymással. Ez pedig a rendszerérdek, az ideológiai érdek: az, hogy itt szocializmus épüljön és ne más. Az, hogy fennmaradjon a kizsákmányolásmentesség, a szocialista demokratizmus, a tervszerűség, a társadalmi tudatosság, a proletár internacionalizmus, a párt vezető szerepe, az állam felelőssége. Történelmi feladat összeegyeztetni a nemzeti érdeket és a rendszerérdeket. De ez csak úgy megy, ha előbb látjuk, hogy a két érdek között történelmi feszültségek is vannak, főleg abból adódóan, hogy a szocialista nemzetközi gazdasági integráció nem fejlődött kellő ütemben. A szocialista országok testvérisége nem minden relációban egyértelmű. Megkezdődött, de még nem jött létre a szocialista gazdasági integráció, a „szocialista tőke internacionalizmusa”. Pedig elvileg minden feltétel megvan ahhoz, minden ideológiai tétel készen áll ahhoz, hogy nemzeti érdekeink többsége a táboron belül megtalálja érvényesülésének kereteit. Ha pedig a nemzeti és a rendszerérdek mellé még odatesszük az „államérdeket”, a társadalmi érdeket, a lakosságnak mint fogyasztónak az érdekét, a demokráciára, a politika kulturáltságára irányuló objektív érdeket, már látjuk, milyen konfliktusok vannak az érdekek szűk körében felső szinten. Képzeljük csak el, hogy mennyi érdek jelentkezik, ütközik, egyezkedik a párt és állam választott testületéinek egy-egy ülésén, bármely téma is legyen napirenden. Növekedési, egyensúlyi, fizetőképességi, hatékonysági, struktúrapolitikai, ellátási, függőségcsökkentési, nemzetbiztonsági érdekek éppen úgy ott vannak a vitában, mint a népjóléti, a szociálpolitikai, életszínvonal-politikai, a közművelődési, a közegészségügyi és a kisebbségi-nemzetiségi érdekek, valamint az ország különböző területeinek érdekei. Érdekellentétek, érdekfeszültségek mindenütt. De ezek még csak az úgynevezett horizontális érdekütközések: egymással egyenrangú, azonos szintű érdekek harca, egyezkedése. A politika érdekintegráló funkciója- tehát hogy az érdekeket egységes rendszerbe foglalja, érvényesülésüket szabályozza, korlátozza, mederbe terelje - kiterjed a vertikális érdekegyeztetésre is. Az alsóbb szintű és részérdekeket - ezek érvényesülését - összhangba kell hozni a nemzeti, a társadalmi, a lakossági érdekekkel, a növekedési, egyensúlyi, fizetőképességi érdekekkel. Itt igen sok hibát lehet elkövetni, ha abból az elvből indulunk ki csupán, hogy a felsőbb érdekek maguk alá rendelik az alsóbbakat. Nem nagy felfedezés, de mégis történelmi súlyú, hogy a tömegesen jelentkező, társadalmi objektivitással és aktivitással rendelkező alsóbb szintű érdekek meghatározzák a magasabb szintű és átfogó érdekeket, mint önmaguk érvényesülési keretét. A felső érdekszférában nem érvényesíthető tartósan olyan kinyilatkoztatott és mesterségesen felerősített érdek, amely az alsóbb szintűekkel tartósan szemben áll. Ha mégis ilyen megtörténik, akkor ennek a kiemelt felső szintű érdek vallja kárát. Példának mondanám az egyensúlyt. Javítani kell az egyensúlyi helyzetet. Meg lehet ezt tenni az anyagellátás, a kooperációs fegyelem javításával, a jogbiztonság és az érdekeltségi biztonság erősítésével, hatékonyabb ösztönzéssel, műszaki fejlesztéssel, ügyességgel. De meg lehet ezt tenni azzal is, hogy az állami költségvetés szinte minden pénzt elvon a vállalatoktól, eljuttatva ezeket működőképességük alsó határára, belekénysze- rítve ezeket a szűkített újratermelésbe. így aztán leromlik a vállalatok jövedelemtermelő képessége, csökken az adó befizetése, romlik a költségvetés és az állam egyensúlyi helyzete. A vállalatnak, vállalkozásnak objektív lényegéből, jellegéből adódó törvényszerűségei, reagálásmódjai vannak. Ha ezekhez a politikai és gazdaságvezetés nem igazodik, akkor éppen az eredeti célját nem lesz képes elérni. A történelmi jelentőségű feszültségek sora mutatja, hogy itt elvi, elméleti, ideológiai kérdésekről van szó. Olyan gazdaságelmélet kell, amely mögött ott áll egy korszerű fejlődőképes ideológia. P1RITYI OTTÓ Mit csinál a városgazda? Hogy rend legyen az utcákon A Bonyhádi Városi Tanács földszintjén kifüggesztett zománcos eligazító táblán a II. emelet 11. szám mellett ez olvasható: városgazda. Bár az elnevezés már önmagában is sejtet valamit arról, hogy mi lehet a feladata annak, akit jelöl, mégis bekopogtattunk Guzorán Gáspárhoz, hogy megkérdezzük, miből is áll a munkája.- Az összes teendőim hetven százalékát a társadalmi munkák szervezése, ha kell, ezekhez az anyag biztosítása, a többit pedig) hogy rend legyen a városban, tehát a köztisztaság, és a környezetvédelem teszi ki - mondta a fiatalember -, míg papírjai közül előkereste a tavalyi társadalmi munkákról készült összesítést, meg egy felhívást, amely a háza előtt álló gyümölcsfa megmetszésére figyelmeztet egy városlakót. Legtöbbször a várost járom, felügyelek az utcaseprők, út- mesterek munkájára, a parkok gondozására, a szemétlerakásra. Ha összefogásra van szükség valamilyen közös cél megvalósításához, próbálom meggyőzni a környékbelieket, hogy jöjjenek, segítsenek. Sajnos, ez manapság egyre nehezebb, sokszor az az első kérdés: fizetsz érte? Szerencsére ellenkező példa is van, mind a magánemberek, mind a vállalatok között sok önzetlen partner akad. Nemrég például útjavításhoz kaptunk táglatörmeléket ingyen, s öröm volt nézni a Mónus Illés utcaiakat, hogy gereblyézték, csak hogy ne kelljen karácsonykor sárban cuppogniuk. Fuvarost viszont nehéz találni. A Volán a legjobb segítőtársam, akár pénteken délután is telefonálhatok, ha szombatra kocsi kellene. Mindig adnak. Na, nem ingyért, de így is nagyon jól jön.- Nézzük a társadalmi munkákról készült kimutatást. E szerint tavaly a bonyhádiak fejenként 1975 forintot takarítottak meg ezzel a városnak. Gyakran hallani, hogy az ilyen statisztikákat „kozmeti„Hány beosztottam” van? Tizenötezer kázzák”, a számokat jócskán felfelé kerekítik...- Engem felháborít, amikor olyan horribilis összegeket hallok emlegetni, amelyekben még a tegnap született csecsemő munkájának is benne kellene lennie, hogy igaz legyen. Ennek semmi értelme, hiszen a valóban sokat tévő emberek, ha ilyent hallanak, látnak más településekről szóló híradásokban, becsapva érzik magukat, s többé nem számíthatunk rájuk. Pedig a mai világban minden szorgos kézre, megtakarított forintra nagy szükség van.- Amit önnek kell megértetnie azzal is, akit talán éppen előző nap figyelmeztetett, mert mondjuk, nem tartja tisztán a háza táját, pedig ez minden állampolgárnak kötelessége. Nem nehéz a két dolgot egy személyben megtenni? S az mennyit számít, hogy mivel őslakos, Bonyhádon legtöbben csak egyszerűen Öcsiként emlegetik?- Az, hogy mindenki ismer, csak jó, mert közvetlenebb a kapcsolatunk. Hogy ugyanattól kérnem kell, akit előtte rendre utasítottam, az viszont olyan kettősség, amit jobb lenne, ha két személyre lehetne elosztani.- A rendetlenkedők, szabálysértők lefüleléséről van egy érdekes története is. Mesélje el!- Egyszer egy olyan fuvarost kellett elcsípnünk, aki rendszeresen az egyik utcán rakodta le a házaktól pénzért elszállított hulladékot a szeméttelep helyett.. Egy rendőrrel vagy tizennyolcszor vártunk rá, volt, hogy estétől hajnalig, mire elkaptuk. Pénzbüntetést kapott volna, de inkább leülte, mint hogy fizessen. A szemét egyébként az egyik legsúlyosabb gondunk, mert sok emberből hiányzik az igény, hogy tisztaság legyen a saját portája körül. Vagy ha ez meg is van, a szomszédok háza elé szemetel. Árkokban, villanyoszlopok tövében rengeteg szeny- nyező anyagot, fóliazsákot eldobálnak. S ez vonatkozik több környékbeli kistelepülésre is, pedig körlevélben felajánlottuk nekik a szemétszállítást. Persze van jó példa is.- Tevékenységéhez a tanácsi költség- vetésben út-hídkarbantartásra tervezett összegen kívül pénzt nem kap, a teniszpályák salakozásától a dögkút rendben tartásáig rengeteg a feladata. A fizetése átlagos. Mi jelenti a legnagyobb örömöt a munkájában?- Például, mikor elkészül egy járda, és az emberek megveregetik a vállam: Jól van, Öcsi! CSER ILDIKÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY Egy rendezett városrész A Mónus Illés utcába már kocsival is be lehet hajtani Tagadjuk vagy bevalljuk Minden nő szeretne vonzó, szép, fiatal lenni, maradni. Ha nem így lenne, lehúzhatnák a rolót a fodrászok, kozmetikusok, divatdiktátorok. A szépség megtartása azonban áldozatokkal, nem kevés fáradsággal jár, s elég sok időt is igényel. Szekszárd egyik forgalmas kozmetikájában fejkendős néni állt fel a minap a kezelőszékből. Szemöldökét, pilláit festette feketére, s a keszkenő alól kikandikáló fürtjein is látszott, nemrég színezték őket. A közeli faluban, ahonnan jött, van fodrász is, kozmetikus is. Miért buszo- zott hát be a városba? Hiszen így drágább a csinosodás. A kozmetikus szerint szégyellik a nők a szomszédok előtt, hogy ilyenre pazarolják az idejüket, pénzüket, megszólja őket a falu. Akad, aki úgy vélekedik, hogy nem is érdemes vidéken üzletet nyitni, nincs rendes forgalom. Fodrász jó, hogy van egy-egy településen, lakodalmak előtt kimondottan sok is a vendége. A kozmetikus nem hiányzik? Van, aki szerencsés, mert szép a bőre. Különben se menne el? Ha például bedolgozó, ahhoz, hogy otthon patentokat süssön a gumibugyikra, nem kell a cicoma? Kapálni is lehet festék nélkül? Igaz. Állatokat etetni, trágyázni, a háztájiban serénykedni nem kis erőt kívánó feladat, s a táposzsák cipelé- séhez valóban nem szükséges rú- zsos ajak. De hogy egy asszonynak csak azért, mert nem városban, hanem falun él, feltétlenül el kell hanyagolnia a külsejét, azt - sokakkal egyetértve - nem hiszem. Annál inkább sem, mert az ellenkezőjére is akad példa jócskán. Ismerek olyan kisközségben lakó, kétgyermekes családanyát, aki miután végzett a ház körüli tennivalókkal, kibújik az otthonkából, a fürdőszobában fél óra alatt rendbeszedi magát, s az esti énekkari próbára már úgy megy el, mintha skatulyából húzták volna elő. Nem flancol, csupán ad magára. Persze, annak könnyű, akinek a férje nemhogy haragudna, inkább büszke rá ezért, s szívesen vállalja a gyerekek gondját, míg a párja a kul- túrházban dalol. Modernebb a gondolkodása, mint némely szomszéd- asszonyáé, akik bizony rosszallóan súgnak össze, mikor látják a „haszontalan időpocsékolásra” gyülekező kórustagokat. Hogy netán ők is szívesen velük tartanának? Lehet, de a régi, rossz beidegződés, a pletykától, az úriasszonykodás vádjától való félelem visszatartja őket. Pedig nem kellene. Nem szabad, hogy egy ember értékét, igényeit ennyire a lakóhelye határozza meg. Mert az is tény, hogy legalább ennyi városi nő slampos, gopdozatlan. Mégis elgondolkodtató, amit egyik kis falunk népfronttitkár asz- szonya mondott: Mikor értekezleteken találkozom a velem egykorú városi társnőimmel, olyan, mintha az anyjuk lennék... cs-i \
