Tolna Megyei Népújság, 1988. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-23 / 19. szám

1988. január 23. ■fsfÉPÜJSÁG 9 ■ A „tüzelőkövektől” a hegyi szállókig Tátrai menedékházak A hegyvidék vándorai, a természet szerelmesei gyakran kerülnek abba a helyzetbe, hogy az éjszakát az erdőben, a sziklák között kell tölteniük. Ezért min­dig igyekeztek megfelelő menedéket keresni. így cselekedtek a Magas-Tátra ormaira törekvő hegymászók is. Napjainkban kalandosnak tűnik a Nagyszalóki-csúcs 1664. évi, első is­mertté vált megmászásának leírása. Buchholtz és társainak az ótátrafüredi Öt forrástól nem messze fenyőgallyak­ból épített pihenőhelyét egész éjjel kí­váncsi medvék kerülgették, így a fáradt turisták nem merték lehúnyni szemüket. Az ásványgyűjtő késmárki diákok a XVII. században éjjeli táborhelyeket építettek maguknak. Kiváló védelmet nyújtottak a vándo­roknak a hegyi barlangok. A tátrai völ­gyekben jó menedéket nyújtottak a „tü- zelőkövek”-nek nevezett sziklakiszöge- lések. Nevüket a sziklafal védelme mel­lett gyújtott tüzeknek köszönhették, ahol a turisták felmelegithették a hidegtől elgémberedett tagjaikat. Robert Towson angol utazó Travels in Hungary című útleírásában számolt be arról, hogy 1743-ban a Lomnici-csúcs tövében fekvő Tarpataki-völgy tüzelőkö­vénél késmárki aranyásók társaságá­ban töltött el egy éjszakát. Később kőfa­lakkal is védték a helyet, majd fából készült épülettel kiegészítve menedék­házzá fejlődött. (Manapság Tátralom- nicból két drótkötélpályával is elérhető.) A turizmus kezdetén az idelátogatók a pásztorkunyhókban is éjjeli szálláshoz juthattak, ahol a szerény alvási lehető­ségek mellett a híres liptói és szepesi pásztor-ínyencségeket is megkóstol­hatták. Fizetőeszközként a pénz mellett, a kenyér és a pálinka is szolgált. A XVIII. században már a vadászlakok többsé­gében is rendeztek be turistaszobákat. Az első tátrai települések is a helyi föl­desurak üdülőiből fejlődtek ki. Az első, kifejezetten turistaházat 1865-ben épí­tették Ótátrafüreden, a Nagytarpataki- völgy alsó részén - ezt a létesítményt a Tátrai Nemzeti Park igazgatósága 1983- ban restauráltatta. A Magyarországi Kárpátegyesület megalapítása, 1873 óta a turistaszerve­zetek megkezdték a menedékház-háló- zat kiépítését. Ezek eleinte egytermes, egyszerű épületek voltak, gondnokuk nem volt: kulcsukat az érdeklődők a leg­közelebbi tátrai központok szállodai re­cepcióiban kölcsönözhették ki. A Pop­rádi-tó menedékháza volt az első, amelynek gondnoka volt. Ebben az 1879-ben épült létesítményben a szál­láshelyen kívül szerény meleg ételt is kaphatott az elfáradt turista. Az 1899- ben a Kistarpataki-völgy Öt-tavi katla­nában épült Téry-menedékház volt az első, amely egész évben nyitva tartott. Az utóbbi i évtizedekben kezdődött meg a komfortosabb hegyi szállók léte­sítése. Az első 1961-ben a Poprádi-tó mellett, a második hét évvel később a Felkai-völgyben épült. A turistáknak, hegymászóknak min­dig voltak és vannak kedvenc menedék­házai, amelyeknek bensőséges légköre, romantikája bőségesen kárpótolnak a lényegesen drágább szállók, vagy az otthon kényelméért. A nemrég felújított Hosszútavi és a kibővített Téry-mene­dékház bizonyítja, hogy régi épületeket is lehet korszerűsíteni, összehangolni az új szükségletekkel, anélkül, hogy elve­szítenék jellegüket - állapítja meg a po­zsonyi Új Szó.- Az új turistaházak és hegyi szállók is sok mindent átmentenek elődeik vará­zsából a völgyekben és a Magas-Tátrá- hoz közeli városokban, Liptószentmik- lóstól Késmárkig. Arccal a turizmus felé Szubtrópusi éghajlat, 25 Celsius-fo- kos évi átlaghőmérséklettel, rendkívül gazdag növény- és állatvilág, tintakék tenger, selymes, fehér strandhomok - optimális feltételek ahhoz, hogy a turis­ták kedvelt úticéljává váljék egy ország. Kuba, a nyugati félteke első szocialista országa rendelkezik is ezekkel a feltéte­lekkel, ám napjainkban még nem nevez­hetjük igazi turistaparadicsomnak. Igaz, a havannai illetékesek az utóbbi eszten­dőkben már kiemelten kezelik a talán legjobban jövedelmező iparág, a turiz­mus fejlesztését, s ezzel kapcsolatban az idegenforgalmi hivatal, az INTUR ve­zetői gyakran idézik Fidei Castrót, aki szerint erre a területre is olyan figyelmet kell szentelni, mint a forradalom győzel­me óta az egészségügyre. Az pedig köz­tudottan a legfejlettebb az egész latin­amerikai szubkontinensen. A karibi szigetország volt már egyszer a térség turistaparadicsoma. Az ötvenes években turisták - főképpen amerikaiak - százezrei sereglettek Kubába az év minden szakában (az 1957-es csúcsév­ben 300 ezren) keresve az egész éves napsütést és az idilli partokat, vagy az egyéb élvezeteket: a kaszinókat, éjjeli klubokat, bárokat és bordélyházakat. A forradalom győzelme utáni időszak­ban, az új társadalmi rend kiépítésének éveiben azonban háttérbe szorult a tu­rizmus: jobbnak tűnt a meglévő pénze­ket ipari beruházásokba fektetni. Ma már sokan elismerik, hogy nem ár­tott volna a tisztogatások korában sem legalább szinten tartani a meglévő léte­sítményeket, a szállodákat, idegenfor­galmi központokat. Mert akkor talán nem fordulhatott volna elő, hogy Havan­nában jelenleg 16 szálloda van bezárva leromlott állapota miatt, néhányuk le­bontása elkerülhetetlen, s a többi felújí­tására is komoly anyagiak szükségesek. Pedig a ipielőbbi rekonstrukció halaszt­hatatlan, ha az idegenforgalomból szár­mazó évi bruttó százmillió dolláros be­vételt 1991-ig meg akarják kettőzni. S természetesen új hoteleket is építeni kell ahhoz, hogy évről évre nőhessen a kül­földi turisták száma. Tavaly mintegy ne- gyedmillióan látogattak el Kubába, zö­mük Kanadából, Olaszországból, Spa­nyolországból, az NSZK-ból, Mexikóból. A szocialista országokbeli turisták ará­nya elég csekély: a 15-20 ezer ideláto­gató zöme szovjet állampolgár. Szinte hihetetlen, de igaz, hogy éven­te csak 300 magyar turista élvezheti az egész éves fürdési és napozási lehető­ségeket. Igaz, ebben nagy szerepet ját­szik a távolság, s az, hogy nincsen saját repülőjáratunk, valamint, hogy a látoga­tások nem kereskedelmi, hanem kétol­dalú keretszerződések alapján jönnek létre. Úgy tűnik, hogy mindenképpen ér­demes lenne kutatni a továbblépés mó­dozatait, hiszen az általában méregdrá­ga nyugati tengerparti üdüléseket kivá­lóan helyettesíthetnék az arányaiban ol­csóbb kubai programok. Igaz, a bővítést akadályozzák a már említett kapacitásbeli gondok is, s a szolgáltatások színvonala helyenként még kívánnivalót hagy maga után. Talán ez is az egyik magyarázata annak, hogy a karibi térségbe látogató turistáknak mindössze két százaléka keresi fel nap­jainkban Kubát, s közülük is csak két százalékuk tér vissza korábbi üdülése színhelyére. (Más karibi turistaparadi­csomoknál ez az arány húsz százalék.) Ha jelentős késéssel is, de beindult a fejlesztés, aminek látható jelei is mutat­koznak. Ebben a tervidőszakban félmil­liárd pesót „pumpálnak” erre a területre, s a hazain kívül külföldi tőkét is igénybe vesznek. A Miamival szemben fekvő hí­res Varaderóban argentin tőkével kí­vánnak újabb hoteleket felépíteni, s szintén külföldi tőke bevonásával erősí­tik az infrastruktúrát Cayo Largo szige­ten, amelynek örömeit csakis valutáért élvezheti az idelátogató. A fővárosban Fiat Unó turistataxik fuvarozzák a főkép­pen dollárral fizető vendégeket. Műkö­dik már Havannában a turista televízió is, a Napcsatorna, amelyet a nemzetközi szállodákban nézhetnek a külföldiek, a spanyol nyelvű filmeket angol, az ameri­kaiakat pedig spanyol feliratozással lát­ják el. A délután kettőtől éjjel kettőig tartó műsor külön érdekessége a gyakran a filmeket is félbeszakító reklám. Hirdetnivaló pedig akad bőven: hisz például Havanna óvárosában a gyarma­ti korszak emlékét hirdető katedrálistól kezdve az átriumos kis palotákig szám­talan látnivalót kínál a város, s jó néhány éves kényszerű szünet után ismét régi fényében vonzza a vendégeket a híres Tropicana, a 3600 négyzetméteren elte­rülő hatalmas, szabadtéri varieté; a bá­rokban hamisítatlan kubai koktélokkal olthatják szobijukat a betérők, éhsé­güket pedig különböző tengeri cseme­gével száműzhetik. (A tüneményes kis strandokról, szigetekről pedig már tet­tünk említést.) Miután e sorok írójának is abban a szerencsében volt része, hogy egy pár röpke nap erejéig belekóstolha­tott a kubai „télbe”, bátran, ajánlhatja a honfitársainak: amennyiben lehetősé­gük adódik, keressék fel a szabadság­nak eme nagyon vonzó szigetét, a karibi térség egykori s remélhetőleg jövőbeni ékességét. DARÓCZI LÁSZLÓ UM—léUk g—BB ★ HORIZOm^ Álmuk a kozmosz Az ifjú repülősök és űrhajósok klubjának tagjai, tanuló „repülést” hajtanak végre az AN-24-es oktatóberendezésen A Moszkva környékén lévő Jegor- jevszk városában nagyon népszerű az ifjú repülősök és űrhajósok klubja. Olyan sokan jelentkeznek ide, hogy szi­gorú felvételi követelményeket kellett megszabni: kiváló tanulmányi előmene­telt, repülőmodellezési ismereteket, és kiemelkedő sporteredményeket. A klub vezetője és tanára Valentyin Geppner, aki korábban maga is repült. Már sok ta­nítványából lett pilóta, repülőmérnök és navigátor. A klub életének legfontosabb idősza­ka a nyár. Ekkor a gyerekek ejtőernyő­zéssel, sárkányrepüléssel foglalkoznak a repülés és az űrhajózás fortélyait sajá­títják el. Az idei nyár nagy meglepetést tartoga­tott: a legjobb klubtagok Japánban talál­kozhattak különböző országokból érke­zett hasonló korú fiatalokkal, akik szintén arról ábrándoznak, hogy valamikor koz­monauták lesznek. A fiúkat elkísérte V. Zu- dov űrhajós, a Szovjetunió hőse is. Szorbok az NDK-ban „Több évszázados elnyomás és megpróbáltatások után, immár majd­nem négy évtizede következetes politika biztosítja a jogokat 100 ezer fős nemzeti kisebbségünk számára”. A szorboknak, az NDK egyetlen nemzetiségének egyik vezetője nyilatkozott így a kongresszu­sukon. A szocialista német állam délkeleti ré­szén, Drezda, Cottbus és Bautzen kör­nyékén élnek a nyugati szláv eredetű szorbok, akiket egykor vendeknek is neveztek. 161 város és falu számít két­nyelvű településnek, ahol mindenütt szi­gorúan betartják azt az előírást, hogy a helység-és az utcanévtábláknak, a közintézmények feliratainak és a hirdet­ményeknek mindig két nyelven, németül és szorbul kell íródniuk. Szláv telepesek az V-VI. században érkeztek a Lausitz nevet viselő vidékre. Néhány évszázadon át békésen élhet­tek, ám később a germán hűbérurak eb­be az irányba is terjeszkedtek, s a szor­bok elvesztették földjüket, szabadságjo­gaikat. A XIV. század második felétől 1635-ig Csehországhoz tartozott a vi­dék jelentős része. A XV. század máso­dik felében Felső-Lausitz Mátyás király uralma alatt állt. A XVIII—XIX. században a szorb kultú­ra és nyelv védelmében jelentős nemze­tiségi megmozdulások bontakoztak ki, de eredményre nem vezettek. A XX. szá­zad elején a német birodalomban telje­sen betiltották a szorb nyelvet, s a fasiz­mus idején is szigorúan tilos volt a hasz­nálata. A szorb nyelv és kultúra felvirágzása 1945 után kezdődhetett meg ismét. Az NDK alkotmánya értelmében a szorb nemzetiségű állampolgároknak joguk van nyelvük és kultúrájuk ápolására, s ebben az állam támogatja őket De nem­csak a kinyilvánított elvekben, hanem a napi gyakorlati politikában is kifejezésre jut, hogy a 16,6 millió lakosú szocialista német állam valóban biztosítja a jogokat és a lehetőségeket a 100 ezer fős nem­zeti kisebbség számára. Az ország parlamentjében nyolc szorb nemzetiségű képviselő van. A he­lyi közigazgatás irányításában jelentős szerep jut a nemzetiség képviselőinek. A németek és a szorbok által vegyesen la­kott települések közül 98-nak szorb pol­gármestere van, míg a többi kétnyelvű településen a polgármester-helyettesi tisztségét tölti be a nemzetiség képvise­lője. Az idén 75 éves fennállását ünneplő szorb szövetség, a Domowina (Haza) keretén belül működik a külföldön is so­kat szereplő Szorb Állami Népi Együttes, valamint számtalan helyi kórus és tánc­csoport. Valamennyi országos művé­szeti szövetségben külön szakosztályok foglalkoznak a szorb kulturális hagyo­mányok ápolásával, a nemzetiségi mű­vészek támogatásával. A szorbok számos, a németekétől el­térő népszokást őriztek meg; ezek az ünnepségek időnként a kulturális és idegenforgalmi élet fontos eseményei. A vallást még erősebben tartják a szorbok, így a jelentősebb egyházi ünnepek (vé­dőszentek napja, körmenetek) is sok ér­deklődőt vonzanak az NDK délkeleti ré­szébe. A szorb gyerekek anyanyelvükön ta­nulhatnak. 110 általános iskolában és 70 középiskolában teljesen vagy rész­ben szorb nyelven folyik a tanítás. A lip­csei egyetemen külön tanszék működik, amely a szorb nyelv és kultúra kutatásá­val, a nemzetiségi pedagógusok képzé­sével foglalkozik. A szorb nyelv több évtizedes betiltás sának és a folyamatos integrálódásnak a következménye, hogy a szorbok közül elég sokan nem beszélik már a nyelvü­ket. A legutóbbi kongresszuson előter­jesztett beszámoló szerint mintegy hat­van százalékuk tökéletesen beszéli, húsz százalékuk érti, húsz százalékuk pedig egyáltalán nem ismeri ősei nyel­vét. Pedig a szorb nyelv gyakorlására van lehetőség. A Domowina szorb nyelven évente több könyvet ad ki, s megjelentet egy napilapot, egy hetilapot, két folyóiratot és egy gyermekújságot. Egyébként a történelmi fejlődés következtében a Fel­ső- illetve az Alsó-Lausitzban élők nyel­ve jelentősen eltér egymástól. Míg a Bautzen környékén élőké a cseh nyelv­vel, az északabbra élő szorbok nyelve viszont a lengyel nyelvvel áll közelebbi rokonságban. Egy protestáns és egy katolikus fo­lyóiratot is kiadnak szorb nyelven, s ez utóbbi Európa egyik legrégebbi katoli­kus havilapja: 1863 óta jelenik meg. PACH FERENC (Berlin) A Csorba-tónál Síelők

Next

/
Thumbnails
Contents