Tolna Megyei Népújság, 1988. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-23 / 19. szám
1988. január 23. Képújság 3 Felmilliárd dolláros vegyi export A Chemolimpex Külkereskedelmi Vállalat az idén meg akarja ismételni tavalyi rekord értékű konvertibilis exportját, amelynek értéke - a termelőkkel közösen alapított három hazai külkereskedelmi vállalatának kivitelét is beleszámítva - túlhaladta az 500 millió dollárt. Ez az exportteljesítmény példa nélkülien magas a vállalat történetében, s az 1986-os konvertibilis elszámolású kivitelnél is 100 millió dollárral több. Az export ilyen jelentős mértékű fokozásához hozzájárult a vegyi cikkek világpiacán tapasztalható javulás, amit a külkereskedelmi vállalat hatékony piaci munkával igyekezett hazai partnerei javára fordítani. A nemzetközi kereskedelemben - más iparágak élénkülésével összefüggésben - számos vegyi termék iránt nőtt a kereslet, s ez maga után vonta az árak lassú emelkedését is. így például fokozódott az érdeklődés a különféle műanyagok és az úgynevezett aromás vegyületek iránt, amelyek jelentős tételek a vállalat kivitelében. A tavalyi rekord exportteljesítmény megőrzéséhez a külpiaci előrejelzések biztatóak. További lassú javulás várható a vegyi cikkek világpiacán. A várakozások szerint tovább élénkül a kereslet a műanyagok iránt, s a javulás jelei mutatkoznak a műtrágyák piacán is. Tavaly még nagyon alacsonyan tartott árakon lehetett csak a műtrágyákat eladni, s olyan jelentős importőr országok, mint Kína és India mérsékelték vásárlásaikat. Most arra számítanak, hogy a piaci helyzet kedvez a nitrogén műtrágyák kivitelének növeléséhez, s jelentős áremelést érhetnek el a lineáris polietilén exportjában. A kedvező tendenciák kihasználásával várhatóan ellensúlyozni tudják majd azt, hogy néhány termékből csökken a gyártók által felkínált mennyiség. A Péti Nitrogénművek gazdaságossági okokból a tavalyinál 130 ezer tonnával kevesebb karbamid műtrágyát ad át külpiaci szállításokra. A Dunai Kőolajipari Vállalat pedig 40 ezer tonnával csökkenti egyfajta olefintermékének az exportját, mert azt a vállalatnál dolgozzák fel, nagyobb részét olyan anyaggá, amely a benzin oktánszámát javítja, és mérsékli az üzemanyagok ólomtartalmát. Cserélik a kőolajvezeték hibás csőszakaszát Mint ismeretes, szerdán az esti órákban a Szabolcs-Szatmár megyei Kécske körzetében megsérült a Barátság II. kő- olajvezeték. Az azóta történtekről Ván- dorfi Róbert, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt bányászati vezérigazgató-helyettese tájékoztatta az MTI munkatársát. Mint elmondta, a Gáz- és Olajszállító Vállalat szakemberei, hibaelhárító egységei nagy erőkkel vonultak a helyszínre, s a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság, valamint a tűzoltóság közreműködésével kezdték meg a hiba helyének felderítését, majd kijavítását. Az időjárási és terepviszonyok nem kedveztek ennek a munkának, a mély sár és a sűrű köd miatt csak csütörtökön sikerült megtalálni a hiba helyét. Leállították az olaj beszállítását, és megkezdték a 11 méter hosszú hibás csőszakasz kivágását. A pótlást még pénteken megkezdték, a hiba kijavításával várhatóan ma végeznek, ekkor állítják újból üzembe a Barátság II. csővezetéket. A vezérigazgató-helyettes azt is elmondta, hogy az 1972-ben épült csővezeték eddig öt alkalommal sérült meg Magyarországon, valamennyi hiba ugyanebben a térségben történt. A sérüléseket a gyári hegesztési varratok anyagának kifáradása és felszakadása okozta. A mostani csőtörés okait szakértők vizsgálják, de feltételezik, hogy a korábbiakhoz hasonló eredményre jutnak. A vezeték meghibásodása semminemű ellátási gondot nem okoz, vasárnap estig megfelelő tartalékkal rendelkeznek az import kőolajat feldolgozó kőolajipari vállalatok is. A Barátság II. kőolajvezeték sérülésének helyreállítási munkálataiban résztvevő vízügyi szakemberek - a Felső-tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozói - megállapították, hogy mivel a törés nem élővíz, vagy csatorna közelében történt, nincs szükség közvetlen vízvédelmi műveletekre. Ennek ellenére harmadfokú vízvédelmi készültséget rendeltek el. A csővezeték újbóli üzembe helyezése után - várhatóan még a hét végén megkezdhetik a vizsgálatokat annak megállapítására, hogy a talaj és a talaj vízkészlete milyen mértékben szennyeződött. Ezek után látnak hozzá a környezet rehabilitációjához, a veszélyes hulladéknak minősülő olajos föld áthelyezéséhez. úgy végezze, hogy annak legyen példaereje.- Úgy érzem, a pártnak volt két ragyogó időszaka. Az egyik 1945-48-ig, amikor tényleg minden egyes kommunistának nagyon keményen kellett dolgoznia, politizálnia, példát mutatnia, befolyásolni a környezetét és a másik, az 57-es időszak, egészen 61-ig, 62-ig tartott, amikor a mezőgazdaság szocialista átszervezése megtörtént El tudunk-e jutni arra a szintre, hogy ugyanilyen feladatokat adjunk a párttagoknak, és ugyanilyen lehetőségeket és ugyanilyen fel- készültséget is várunk tőlük mint ebben a két történelmi időszakban?- Nincs más lehetőségünk. Az említett első példa a koalíciós időszakra vonatkozik, amikor a párt egészében és minden tagjában az fogalmazódott meg, hogy a hatalom megszerzéséért folyik a harc, az újjáépítésért, a nemzeti felemelkedésért. A kommunisták azáltal juthattak több szavazathoz, befolyáshoz, ha az emberek eléggé konkrét politikával találkoztak és a kommunisták igyekeztek őket ennek a politikának a helyességéről nemcsak szavakban, tettekben is meggyőzni. Az történelmi tény, hogy a kommunistáknak óriási érdeme volt, hiszen akkor több párt harcolt a hatalomért, de mégis az vált nyilvánvalóvá, hogy a kommunista párt politikájának igazságossága volt az emberek számára legjobban megfogható. 1957-ben egy kicsit más helyzet volt. Akkor nagyon sok mindennel szembe kellett nézni, a tapasztalatot le kellett szűrni és valahogyan kezelni kellett azt az időszakot. A párt akkor is hirdette: lehetséges eredményesen tovább építeni a szocializmust. A politikai viszonyok elég kuszáltak voltak. A nagy időszakok már ismertek előttünk, ilyen volt a politikai és gazdasági konszolidáció 1957 és ’59 között, 1959-61-ig a mezőgazdaság • szocialista átszervezése. Most már tudjuk, hogy milyen belső viták kísérték ezt a döntést és határozatot. Talán sokan kezdetben ellenkezéssel fogadták, főleg azok, akiket érintett, de ennek a helyessége, időszerűsége ma már - bizonyos történelmi távlatot megítélve - teljesen alátámasztható. Ez sem valósult volna meg, ha a párt minden tagja a személyes meggyőzéssel, befolyásolással nem dolgozik. Nagyon sokáig folyt az országban egy ilyenfajta pártmunka.- A pártonkivüliek az utóbbi időben azt látták, hogy a párt befelé fordult, tehát a nyilvánosságot nem érzékelhették. Pedig a párt az üzemben, a megyében, a Központi Bizottságban mindig az ország dolgairól beszélt. Ez azonban valahogy megmaradt az üléstermek falain belül, esetleg csak a központi elhatározások jutottak el a tömegekhez. Miben tudunk most mi segíteni?- Ami a taggyűlésen elhangzik, ha nem a párt belső ügyeivel függ össze, az mindenkire tartozik, nemcsak a párttagokra. Most azt mondjuk, hogy a demokráciát és a demokratizmust akarjuk erősíteni az országban, ez elképzelhetetlen a nyilvánosság nélkül. Az országos dokumentumaink lényegében csak a fő tartalma, csak a fő irányai voltak az emberek számára közvetlenül elérhetők. A határozat születésének indokai, netán alternatívái, a körülöttük lévő viták, már kevésbé voltak ismeretesek. Azt hiszem, hogy mind központi szinten, mind területi és helyi szinten tényleg szükség van nagyobb nyilvánosságra, ami nyilván nem jelent kuszaságot, de azt mindenképpen tudatni kell az emberekkel, hogy ebben az országban mi és miért történik. Mikor valami nagyobb elhatározásra készülünk, akkor az is kapjon nyilvánosságot, hogy milyen elképzelések lehetségesek. Úgy gondolom, egy üzemben a nyilvánosság azt jelenti a párt szempontjából, hogy ha a párt- szervezet ülést tartott és az üzem életével foglalkozott, ott másnap vagy harmadnap tudni kell az üzem dolgozóinak, hogy mi volt a párttaggyűlésen, miről határoztak a kommunisták és miért határoztak úgy a párttaggyűlésen, ahogy határoztak. Tehát egyetértek önnel, hogy a demokráciához, a valósághoz, a nyilvánosságon keresztül vezet az út.- A két nap során elhangzott - és ezt néha történelmünkből is kiolvassuk -, hogy a magyarság akkor tud igazán dolgozni és nagy eredményeket elérni, amikor bajban van. Most bajban vagyunk!- Gyakran hallani, hogy a gondok és bajok egy kicsit össze is hoznak bennünket. Van ebben igazság, elsősorban abból a felismerésből adódóan, hogy végsősoron kilábalni csak mi tudunk ebből a helyzetből, külső segítséget nemigen várhatunk. Én nagyon jónak tartanám, ha ilyen helyzetekben, mivel már nem először fordul elő, azért tanulnánk is valamit. Hogy amikor sorsunk, dolgunk jobban megy, akkor is jobban ügyeljünk egymásra, akkor is legyen nagyobb összefogás és ne csak akkor forduljunk egymáshoz nyílt szívvel és őszintén, amikor valamilyen szélesebb vagy szűkebb közösségben bajban vagyunk. Most van egy nagy tapasztalatunk: amikor sorsunk, dolgunk jobban ment, akkor talán valamit mulasztottunk. Most legyen az tanulság, hogy jó az, ha bajban, gondban egymásra találunk és egymás segítségére tudunk lenni, de az is, hogy ez a nyitottság, ez az összefogás akkor is megmaradjon, amikor talán ilyen mértékben és ilyen súllyal nem nyomnak bennünket a gazdasági és társadalmi problémák.- Köszönjük az interjút! HAZAFI JÓZSEF HÉTRŐL HÉTRE HÍRRE HÍRRŐL Mégis jó helyen élünk mondom magamnak, miközben lapunk elmúlt heti számai között tallózok hírről hírre. Elszomorító az Amerikai Egyesült Államokban pusztító ítéletidő. Akármilyen kemény telekre is emlékezünk, az ilyen kegyetlen időjárás szerencsére messze kerül bennünket. így aztán békés téli estéket tudhatunk magunk mögött, amikor ismeretterjesztő előadásokon is részt vehettünk. Beszélő füzetek Minden népművelő tudja, hogy ebben az évszakban kell toborozni a nyárra is megmaradó közönséget. Napjainkban a propagandamunka új módszereket kíván. Nem lehet példálózni azzal, hogy tizenöt évvel ezelőtt a falu művelődési házának igazgatója házról házra járva, az istállóba is betérve kínálta a színházi belépőjegyeket. Ma hangosított személygépkocsival futják át a községet, ily módon is tudatják a járókelőkkel, hogy milyen műsor tartatik a kultúrház nagytermében. Emellett írásos formában is informálják a lakosságot. Falun és városban egyaránt találkozunk azokkal a beszélő füzetekkel, amelyek nem csupán kulturális programot kínálnak, de eligazítanak, tájékoztatnak: orvosi ügyeletekről, kisipari szolgáltatásokról, a közéletiségnek is fórumot teremtve. Közélet a bölcsőben A közélet - vagyis a szűkebb, tágabb közösség életében való aktív részvétel - azok közé tartozik, amit nem lehet elég korán kezdeni. Ezt is a bölcsőben kell, de legkésőbb úttörő- korban. Erre jó példával a tamási úttöröház szolgál, ahol a gyerekek részére rendeztek fórumot. A város állami vezetőivel találkozhattak a pajtások. Ezek az események csak akkor sikeresek, ha mindenki komolyan veszi, ami ott történik. Fontos pedagógiai kérdés ez. Amit a gyerek megtanul ezeken az alkalmakon, az nem szerepel tankönyvben, mert azt az élet írja. Saját környezetére kell figyelni. Azokra nézhet, akik felelősséget vállalnak lakóhelye fejlődése érdekében. Ebben a mesterségesen teremtett, előidézett helyzetben mozogni, megszólalni olyan lecke, ami életre szóló, felnőtt korban kamatozó tanulságokat szül. Akkor adható csak jeles bizonyítvány, ha a tanács elnöke őszinte érdeklődéssel fordul az apró emberekhez, és akkor, ha a kicsinyek, az úttörők bátor hangot adnak természetes kíváncsiságuknak, gyermeki hitüknek. Még tovább lépve: ha nyomot hagynak ezek a fórumok, ha rövid időn belül látni lehet e találkozó eredményét. Mondjuk, ha egy-egy új létesítmény - legyen az egy játszótér, pihenőpad - megépítése is érzékelteti. A felnövekvő generációnak olyan példa kell, amelyet szinte ösztönösen követhet. Ez később észrevétlenül megtermi majd a maga gyümölcsét. Nem ért célba. Baleset az 56-os úton, Bátaszék közelében. Fornádi töltelékeket készít Kosa Ferenc Böllértermés Ilyen sajátos ízű gyümölcsnek tekinthető a böllérség is. Ennek termésideje egykor a téli disznóvágások voltak. E téren is más a helyzet. A húsipari vállalatok, kisebb vágóhidak, évszaktól függetlenül termelnek. Naponta több száz sertést dolgoznak fel, segítve ezzel a háztáji gazdaságok termelői kedvét. A régi disznóvágásoknak nem pótolják a családokat ösz- szefogó hangulatát. Egy várongi fiú az elmúlt héten arról vallott, hogy hite szerint falun terem a jó böllér. Mindehhez az kell, hogy szenvedéllyel tegye, amit szíve is diktál. így nyúljon ahhoz a húshoz, amiből saját szájához igazítja a különböző töltelékek Izeit. Nem kell profi hentesnek lennie. Érdemes figyelni az amatőr böllérek mozdulatait, amint megélezik késeiket, ahogy közelednek a halálra ítélt jószághoz, ahogy szúrnak, ahogy a vért külön edénybe gyűjtik, ahogy felbontják az állatot, kanyarítják a sonkákat, szalonnákat, ahogy bélbe töltik az összegyúrt kolbászhúst. Ezek a mozdulatok mind-mind elárulják, hogy ki volt egykor a mester, aki példát adott. Ha ezeket nagyapától leste el az unoka, akkor fokozódik a tudás továbbélésének öröme. Halálos cigaretták A böllérséget az egészséges szenvedélyek közé sorolhatjuk. A dohányzás nem egészséges, és aki nem él vele, nem is tartja szenvedélynek. A nem dohányzók értetlenül, néha idegesen szemlélik, amikor kiránduló turistacsoport az erdei sétára induló úton már az első lépésekkor cigarettára gyújt. Hasonló indulatot vált ki bennük amikor parkolókban kevésbé álcázott csikkdombok jelzik, hogy itt ürítette hamutartóját egyik-másik gépkocsivezető. Ne folytassuk a köztisztaságot is fenyegető példákat, inkább az egyénnek anyagi kárt, gyakran halált okozó cigaretták ellen prédikáljunk. Hétről hétre olvashatunk az ágyban cigarettázás közben elalvók halálhíréről. Unos untalan elhangzottak már figyelmeztetések, mégis úgy tűnik, pusztába kiáltott szavak csakúgy, mint a ködös úton közlekedők óvatosságra való intése. Ezen a héten bőséggel olvashattunk súlyos, halálos végű balesetekről is. Azzal köszönjünk el, hogy a jövő hét kevés ilyen hírrel szolgáljon. DECSI KISS JÁNOS Kedvezmények az ifjúsági betétszámla-tulajdonosoknak Az OTP-fiókok és a takarékszövetkezetek jelenleg mintegy 800 ezer ifjúsági betétszámlát kezelnek, s ezekben megközelítőleg 14 milliárd forintot helyeztek el a fiatalok. Ez évtől - pénzügyminiszteri rendelet alapján - többféle kedvezmény illeti meg azokat az ifjúsági betétszámla-tulajdonosokat, akik lakásvásárlásra takarékoskodnak. Az OTP-nél ebben az esetben a kamat nagysága az első öt évben évi 6,25 százalék, a hatodik évtől visszamenőleg évi, 12 százalék. Emellett az 1988. január 1 -je után elhelyezett betétek 20 százalékát - legfeljebb 7200 forintot - az ügyfél levonhatja az éves adójából. Aki a kedvezményekre igényt tart, attól az OTP nyilatkozatot kér a lakásvásárlási szándékról. Az ehhez szükséges nyomtatványt rövidesen - egy tájékoztató kíséretében - elküldik az ifjúsági betétszámlaLtulajdo- nosoknak. Aki a nyilatkozatot visszaküldi, s a későbbiekben felveszi számlájáról a pénzt, annak ezt követően 90 napon belül az adóhatóságnál adásvételi szerződéssel, építési engedéllyel vagy más módon igazolnia kell, hogy lakáshoz jutás céljára fordította a megtakarított ösz- szeget. Ha nem így történt, az adókedvezményt, valamint az adófizetés elmulasztása miatt annak további 40 százalékát az adóhatóságnak be kell fizetnie. Ha a fiatalok nem lakásra gyűjtenek, nyilatkozatot nem kell tenniük, számukra azonban nem járnak külön kedvezmények, s a kamat mértéke is más: öt évig évi 5 százalék, a hatodik évtől visszamenőleg évi 9,6 százalék. Természetesen mód van arra is, hogy aki csak a későbbiekben dönti el, hogy ifjúsági betétszámláján gyűjtött pénzéből lakást kíván venni, később tehet erről nyilatkozatot, s ekkortól jár számára az adókedvezmény, s visszamenőleg a magasabb kamat. Nincs veszteséges fogyasztási szövetkezet Pénteken ülést tartott a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa. Á testület a szövetkezetek idei gazdálkodásáról, a soron következő tennivalóról tárgyalt. Szlamenicky István, a Szővosz főtitkára előadói beszédében utalt arra, hogy a fogyasztási szövetkezetek jó pozícióból kezdik a munkát: az előzetes adatok szerint ugyanis az ágazathoz tartozó szövetkezetek és szövetkezeti vállalatok között az elmúlt év értékelése alapján nincs veszteséges. Ez biztos alapot nyújt arra, hogy továbbra is sikeresen gazdálkodjanak, és folyó áron számolva az idén 10-12 százalékkal növeljék forgalmukat. Hangsúlyozta, a kormány programjához jól illeszkednek azok az elhatározások, amelyeket a fogyasztási szövetkezetek legutóbbi kongresszusán megfogalmaztak. A testületi ülés vitájában felszólalók többsége a szövetkezeti elvek hatékony érvényre juttatását szorgalmazta a megváltozott gazdasági körülmények között is. Javasolták, hogy az áfészek és a takarékszövetkezetek továbbra is hatékonyan támogassák, szervezzék a kistermelést, a szakcsoporti munkát, hiszen ezzel nemcsak a helyi ellátás bővítésének, hanem exportérdekeknek is jobban megfelelnek. Néhányan a vásárlási visszatérítés új formáinak bevezetését javasolták.