Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-12 / 293. szám
6 "rtÉPÜJSÁG 1987. december 12. MÚLTUNKBÓL I- Ön a megye egyetlen főállású sportorvosa, és a közeljövőben megkapja főorvosi kinevezését is. Hogyan határozta el magát erre a hivatásra?- Mindig érdekelt a testkultúra és az egészséges életmód, a gyógyítás mellett a betegségek megelőzésének a lehetősége, s úgy éreztem, hogy mindez a sportorvoslásban szerencsésen ötvöződik. Két évvel ezelőtt megüresedett a megyei sportorvosi állás. Lehetőségem nyílt az utódlásra, amit örömmel vállaltam, hiszen perspektívát láttam benne. Egyébként annak idején, még gyerekfejjel édesanyámék baráti körében láttam egy-két lelkes orvost, orvos házaspárt, akik szinte megszállottakként végezték a munkájukat, és ez engem nagyon megragadott. I- Az utóbbi években rengeteget fejlődött a sport, az elért eredmények. Ezzel összefüggésben a sportorvoslásban is végbement egy fejlődés.- Manapság nagyon aktuálissá vált ez a téma, mert megnőtt a sport, a testedzés fontossága. Közhely ugyan, de az elmúlt évtizedekben többet változott az emberek élete, mint előzőleg évszázadok alatt, és ennek során kialakult a jellegzetes nagyvárosi életforma. A változások többsége pozitív, de emellett az életkörülmények gyors javulására nem készült fel teljesen az emberi szervezet. így kialakultak a civilizációs ártalmak, amelyek hátterében fellelhető a mozgásszegény életmód, az alkalmazkodóképesség romlása. I- Miként alakult orvosi pályafutása, hogyan jutott el a megyei sportorvosi státusig?- Az orvosi egyetem elvégzés után először bőrgyógyász lettem. A bőrgyógyászattal való kapcsolatom azóta sem szűnt meg, mert egyrészt szakmai napok keretében van lehetőségem régi szakmám gyakorlására, másrészt pedig jelenlegi területemen is gyakran keresnek fel sportolók ilyen jellegű problémákkal. Ahhoz, hogy megyei sportorvos legyek, szakvizsgát kellett tennem. Ez jelentette számomra az elmúlt időszak legnagyobb erőpróbáját, de most már szerencsésen túl vagyok rajta. Kétéves gyakorlat után tehettem le ezt a vizsgát, ami ráépített szakvizsgának számít, hiszen van már egy szakképesítésem. I- Milyennek látja a mai sportolók egészségi állapotát, felkészültségét?- A sportolók egészségi állapota végső soron jó. Természetesen a populációnak a legegészségesebb része kell, hogy sportoló, élsportoló legyen, hiszen a kemény edzések, versenyek a szervezetre nagy megterhelést rónak. Ezért a sportolókat segíteni kell rendszeres ellenőrzéssel, bizonyos hiányállapotok időbeni felfedezésével és kiküszöbölésével, a teljesítménynövelés érdekében. I- Hogyan határozná meg az egészséges életmód összetevőit? Ezek alapján ön egészségesen él?- Ez egy nagyon sokirányú, összetett dolog. Elsőként hadd említsem a sportot, a mozgásszegény életmód felszámolását, mely mindenképpen az egyén aktivitását követeli. Ide tartozik még a helyes táplálkozás, valamint a szenvedélybetegségek hiánya - gondolok itt a dohányzásra és az alkoholra. Ezek alapján elmondhatom, hogy én egészséges életmódot folytatok. I- Magával a sporttal milyen a kapcsolata?- Otthon szoktunk aerobikozni a hétéves fiammal, és járjuk a természetet. Soha nem voltam élsportoló, viszont ha belegondolok, az egészséges életmód végigkísérte a gyermekkoromat. Tolnán laktunk, a Duna partján, és gyakorlatilag a vízparton töltöttük el minden szabadidőnket. Tanítás után és a szünidőben I nap mint nap úsztunk. Nagy vonzereje volt a túlsó partnak, ahol sok volt a szeder. Olykor naponta harmincszor átúsztunk, a visszaúton a fejünk fölé kitartott zsákmánnyal. Sokszor jött a zápor, de mi haza sem mentünk, megvártuk, amíg elállt és szaladtunk vissza a vízbe. Aztán labdáztunk, csónakáztunk, télen pedig nagyokat lehetett korcsolyázni, szánkózni. I- Az imént emjítette, hogy van egy hétéves kisfia. Öt hogyan próbálja ránevelni az egészséges életmódra?- Elég sokat járunk kirándulni, idén nyáron például többször is voltunk a Mecsekben. Erdőket, arborétumokat és számos érdekes dolgot megmutattam már a gyereknek, és örülök neki, hogy ennyire érdekli. Kisgyermekkorában voltak asztmatikus problémái, akkor viszonylag keveset mozgott. Azóta sikerült annyira ambicionálni, hogy örömmel mozog. Most már azt is megteszi, hogy időre fut, ilyenkor kijelenti, hogy „Én most ed- zek, anya”. Nagyon örülök neki, hogy ilyen lelkes, pillanatnyilag bűvész, építész és futóbajnok szeretne lenni.- Véleményem szerint versenyzőinket nem vizsgálják meg elég alaposan, sőt, hallottam olyan sportorvosokról, akik csak ránéznek a páciensre, és már be is pecsételik a tagsági könyvébe, hogy versenyezhet. Hogyan látja ezt egy megyei sportorvos?- Végső soron én koordinálom megyénkben a sportorvosok működését is. Országosan megindult egy átalakulási tendencia, hogy ne csak a „pecsételés" szintjén dolgozzanak a kollégák. A magas minősítésű sportolók - akiket nagyobb figyelemmel kell vizsgálni - hozzám tartoznak. Az alacsonyabb minősítésű versenyzőket a többi sportorvos kíséri figyelemmel, akik közül egy sem főállású, általában körzeti orvosokról van szó, akik elvégezték a sportorvosi tanfolyamot. Vannak szerencsés esetek, amikor a körzeti és a sportorvos megegyezik, ilyenkor jobban ismeri a pácienst, tud a betegségeiről. Sajnos, ez sok esetben nem így van. Például Pakson nagyon fellendült a sportélet, korszerű ellenőrzésre lenne szükség, de ez még nem megoldott maximális mértékben. Élsportolóinkra úgy kell vigyáznunk az ellenőrzések segítségével, mint a hímes tojásokra. I- Egy orvosnak követnie kell a tudományok, a technika fejlődését. Hogyan tudja biztosítani eztazállan- dó naprakészséget?- Folyamatosan tanulmányozom a szakirodalmat, ezenkívül állandó konzultációs kapcsolatom van az Országos Testnevelési és Sportegészségügyi Intézettel, és jó a kapcsolatom a Pécsi Sportorvosi Intézettel is. Természetesen előadásokra is eljárok. A mi szakmánk kétségtelenül sokrétű, egyformán jártasnak kell lennünk valamennyi orvosi szakágban. I- Mekkora jelentőséget tulajdonít az óvodai és az iskolai testnevelésnek?- Legnagyobb feladatuk: megszerettetni a gyerekekkel a mozgást, a sportot. Szerencsés dolognak tartom, hogy bevezették a tervszerű testnevelésórákat, így nem kell a gyerekeket pluszra késztetni. Érdeklődéssel figyelem a diák- sportkörök és -egyesületek alakulását, hiszen ha ezeknek sikerül maximálisan jól működniük, akkor sokat adhatnak az egészséges életmódra neveléshez, hogy a gyerek életének részévé váljon a sport. I- Egyetért a testnevelési órák osztályozási rendszerével? Arra gondolok, hogy az ügyes gyerek sokat szerepel, jó jegyet kap, a kövérke gyerek pedig inkább behúzódik a sarokba, hogy észre se vegyék, így mivel nem mozog, nincs gyakorlata, rossz jegy a jutalma.- Most van kialakulóban egy olyan tendencia, hogy ne abszolút értelemben osztályozzák a tanulókat, hanem képességeikhez mérten. Ezzel hozzájárulhatnánk, hogy a diákok ne féljenek a tornaórától, az aktivitást és a lelkesedést is figyelembe kell venni. Rugalmasabbá is lehetne tenni ezeket az órákat, a gyerekeknek legyen választási lehetőségük, hogy éppen mivel foglalkoznának szívesebben. Természetesen továbbra is irányítás mellett, de játékosabb, felszaba- dultabb formában kéne megtartani az órákat. Nekem például sokat adott az egyetemi testnevelés. Olyan sajátos és szerencsés formában oldották meg, hogy nem hiszem, hogy akadt egyetlen olyan hallgató is, akinek nem szerzett örömet és sikerélményt a mozgás. Voltak labdajátékok, tollasversenyek, úszás, nyoma sem volt a tornaóra-hangulatnak, és ez nagyon jó. A sikerélmény motiválja a gyereket. I- Sokszor elhangzott már, hogy a magyarok a világ egyik „legiszákosabb, legkövérebb nemzete”. Milyennek szeretné Ön látni honfitársait?- Nyáron körülnéztem a Balatonon, és szinte nem láttam olyan 25 év feletti férfit, akinek ne lett volna pocakja. A nők lényegesen jobban tartják magukat. Szeretnék sok sportos testalkatú embert látni hazánkban, ehhez változásra lesz szükség. A szemléletformálás már megkezdődött az elmúlt egy-két évben, a nemzeti-társadalmi programban is hallhattunk erről az „Egészséges embereket 2000-re” felszólítás keretében. A testi és szellemi jólét együtt kell járjon, szállóigével élve „ép testben ép lélek”. Ha egy ember sportol, annak egészen más a lelki világa is, a mozgás feledteti a problémákat. A sikerélmény, a kellemes fáradtság és a jó közérzet levezeti az idegességet. I- Mint megyei sportorvosnak, milyen orvosi felszereltség áll rendelkezésére?- A Pollack úti pályán van egy nagyon szűk rendelőm, a közeljövőben mindenképp fejlesztést kíván maga a rendelő és felszereltsége is. Az országos viszonylatnak megfelel ugyan, de ez még nem jelent semmit. Forrongásban van a sportorvoslás és az egészséges életmód kérdése. Műszerezettségi normatívát állítottunk fel, amit néhány éven belül el kell érjenek sportorvosi rendelőink. I- A megyei sportorvosi tisztség mellé örökölt elődjétől egy másodállást is.- A szekszárdi súlyemelőknek vagyok az egyesületi orvosa. Mivel ez súlycsoporthoz kötött sportág, rendszeres orvosi ellenőrzést követel. Most épp az antro- pometriás vizsgálatok bevezetését tervezzük, ami fontos a súlycsoport meghatározásához és a sportági alkalmasság kiválasztásához. Ebben nagy segítséget nyújt dr. Farmosi István, a testnevelési főiskola antropológusa, aki itt nálunk be is mutatta a vizsgálati módszereket, szakmai útmutatót adott a megvalósításhoz. I- Miben látja a sportorvoslás legnagyobb jelentőségét?- A sportorvoslásnak egyelőre meg kell teremteni a hagyományát az orvosláson belül. Olvastam Reindal professzor egy mondását, ami nagyon tetszik, és ezt választottam ars poeticámnak: Az egészség ideiglenes állapot, és nem állandó tulajdonság. Az egészséget meg kell szerezni, és mindennapos fizikai-szellemi tevékenységgel újra és újra megvédeni.” Azt hiszem, ez a lényege a sportmozgalomnak és ezt mindenkinek meg kellene szívlelni. ■ Köszönöm a beszélgetést. Nagy tisztességgel, de nem eltúlzott rendezvénysorozattal, a sajtó nyilvánosságával kísérve ünnepelte meg Tolna község az óvónőképzés kezdetének 150. évfordulóját. Kapcsolódtak az ünnepséghez pedagógusok, történészek, levéltárosok, volt ünnepi ülésszak is. A kutatások eredményeként szép kötet is köszöntötte az évfordulót. Néhány dokumentum - kiállítás keretében - nyilvánosság elé került. Megnéztük, a 100. évfordulón megemlékeztek-e az óvónőképzésről Tolnán. Az alispáni iratok szerint igen, nem feledkeztek meg az egykor élenjárók megünnepléséről. Emlékezzünk meg a szép hagyományunknak ötven esztendővel ezelőtti megünnepléséről. Az ünnepség kezdeményezője a budapesti Rózsák terén lévő óvóképző intézet tanári testületé volt. Erről a székes- fehérvári tankerületi főigazgatónak 1937. augusztus 18-án írt leveléből értesülünk, amit az alispánhoz küldött. Idézzük levelét: „1837. évi október hó 7-én alapított és nyílt meg Európa legelső óvónőképzője Tolnán gróf Festetics Leó a Kisdedóvó Intézetek Magyarországon Terjesztő Egyesület elnökének házajándéka folytán. 1937. október 7-én az első óvónőképző megnyitásának és a magyar óvónőképzés megállapításának 100 éves jubileumát ünnepeljük. A Tolnán megnyílt óvóképző jogutóda a budapesti VII. kerületi m. kir. állami óvóképző-intézet (Rózsák tere 7.). Ezért az intézet tanártestülete a nagy nevezetességű első európai tanügyi és egyetemes művelődéstörténeti intézmény megalapításának emlékét óhajtaná megünnepelni. Arra kérem Méltóságodat, hogy a régi épületet, vagy ha az már nem állana fenn, akkor az ott ma működő óvoda vagy iskola falát emléktáblával megjelölni szíveskedjék. Ha a község nem tudná egyedül az emléktáblát felállítani, akkor a vármegye, vagy annak tanügyi és közművelődési szervezetei is járulnának hozzá ehhez az egyetemes művelődéstörténeti szempontból is nagyon nevezetes százados évforduló méltóképpeni megörökítéséhez. Az emléktábla leleplezési ünnepélyén 1937. október hó 7-én vagy a rá következő vasárnap, az állami óvónőképző-intézet tanárkara és növendékei azt megkoszorúzzák és az akkor tartandó kegyele- tes ünnepségen résztvennének.” Tolna község képviselőtestülete 1937. augusztus 31 -én foglalkozott az évfordulóval. Határozatot hozott arról, hogy a költségvetésbe állítsanak be 100 pengőt, amelyből fedezzék az emléktábla költségeit. A határozat indoklásában olvashatjuk: „Annak emlékét, hogy 100 évvel ezelőtt Tolna községben létesült az első óvónőképző-intézet, meg fogja ünnepelni az egész ország. Ebből az ünnepségből nem maradhat el anyagi áldozat nélkül Tolna község sem, mely ezzel a csekély anyagi hozzájárulással a maga dicsőségét fogja emelni.” A költségvetés módosítását javasolta a járás főszolgabírája, a vármegyei számvevőség, és egyetértett vele az alispán is. Ezáltal a tolnaiak határozata jogerőssé vált. 1937. augusztus 30-án arról érdeklődött az alispán, miként halad az ünnepség előkészítése. A községi elöljáróság hosszabb levélben adott számot a tett intézkedésről. Ebből megtudjuk, hogy október 7-én tartják az ünnepséget, szét- küldték a meghívót is, amelyen részletesen ismertették a programot. Arról is értesülhetünk, hogy az egész ünnepség szervezése a megye tanfelügyelőjének kezében összpontosult, s végül, hogy egy helyi kisiparosnál rendelték meg az emléktáblát. A tábla szövege a következő: „Tolnai Festetics Leó gróf adományából 1837. október 7-én nyitotta meg Tolnán a Kisdedóvóintézetek Magyarországon Terjesztő Egyesület Európa eiső óvóképző-intézetét. A Budapesten ma is működő intézet fennállásának 100 éves emlékünnepére Tolna község közönsége által állíttatott ez emléktábla hirdesse a hálás utókornak a magyar kultúra őserejébe vetett törhetetlen hitet." S elérkezett az évforduló napja. Az ünnep programja a következő volt:- reggel 8 órakor ünnepi szentmise a plébánia templomban, 9 órakor a Déldunántúli Óvókör választmányi ülésére került sor a Leventeotthonban,- fél tízkor a Dunántúli Óvókor közgyűlését tartották meg,- 11 órakor a levente zenekar vezetésével felvonulás volt a községháza elé, ahol leleplezték az emléktáblát,-du. 1 órakor társas ebéd kezdődött a Duna-szálló éttermében (1 teríték ára 1,60 P volt),- 3 órakor óvódai játékbemutató a Levente-otthonban. Az egykori sajtóból tudjuk, nagy érdeklődés nyilvánult meg az ünnepség iránt. Tolna nevét akkor nemcsak selyme, de az úttörő pedagógiai hagyományai révén is szárnyra kapta a világ. A nagyszékelyi főjegyző és a nemzetiségi kérdés A húszas években a nemzetiségiek egyenjogúságáról szóló 4044/1919 M. E. rendelet alapján Tolna megyében is a német ajkú községekben gyors egymásutánban alakultak meg a német népművelődési egyesületek. A megyei, járási és a községi közigazgatási szervek, ahol csak lehetett, fékezték, s ha tehették, meg is akadályozták e szervezetek megalakítását. Nem volt egyedi példa az alábbi. A nagyszékelyi főjegyző 1927. március 15-én jelentést irt a gyönki főszolgabírónak, s eljutott ez a főispánhoz is.. Idézzük a jelentésének egy részét: „Ezen rendelet áttanulmányozása után néhány nappal összehívtam Nagyszékely község képviselőtestületét az említett rendelet értelmében leendő állásfoglalás céljából. Indítványomra a községi képviselőtestület 15/rkgy 1919 számú határozatban egyhangúlag és lelkesen kimondotta, hogy a hivatalos nyelve továbbra is a magyar marad. Ilyen értelemben határozott néhány nappal később a nagyszékelyi ref. presbitérium is, amely az iskolában a magyar tanítás mellett döntött. Ismertem a rendelet intencióját, s éppen ezért magyar érzésem annak szelleme ellen lázadozott. Daczára Ble- yerék féktelen izgatásának, 1920. február hó 8-án a községi képviselőtestület ugyancsak indítványomra 2/rkgy. számú határozatában kimondotta a községi magyar nyelvű óvoda megszervezését.” Ezt követően a főjegyző a magyarosítás szép eredményeként ismerteti, hogy a községben nincs, aki magyarul ne tudna, s az utcán kizárólag magyarul köszönnek az emberek. Ezt követően leírta, hogy a Volksbindungverein szervezése kezdődött meg a községben. A szervezet országos központjából bejelentették, hogy 1927. március 2-án tagtoborzó gyűlést kívánnak tartani a községben. Erre ő visszaválaszolt, hogy „a gyűlést nem engedélyezem, itt a hivatalos és a tanítás nyelve ugyanis a magyar, felesleges a gyűlés tartása” A központ azonban engedélyt kapott a gyűlés megtartására a főszolgabírótól. A gyűlést meg is tartották. A központi előadó „ugyan nem izgatott a magyarság és a magyar nemzeti állameszme ellen - ez nem lett volna tanácsos, mert azonnal a jelenlévő csendőrséggel letartóztattam volna” - irta a községi főjegyző. Arról is számot adott, hogy mindössze 3 személy kérte felvételét a szervezetbe. Nem sok jót sejtetett a kijelentése: „Ameddig a nagyszékelyi tisztviselőtársaimmal hivatali állásban leszek, hiszem, hogy ez a hazafiatlan irányzat itt nem fog lábra kapni, mert azt minden rendelkezésre álló eszközzel csírájában fogjuk elfojtani, mégha ezért bárhonnan dorgatórium is helyeztetnék kilátásba.” Más volt a helyzet Páriban Páriban sem lelkesedett a községi vezetőség a szervezet megalakításáért, de nem állt ennyire szemben a szervezkedési törekvéssel. Azt azonban megtiltotta, hogy fúvós zenével fogadják a központ előadóját. Az előadó azonban - magára vállalva a felelősséget - eljátszatta a gyűlés kezdetén és a végén is a magyar Himnuszt. Páriban sem volt nagy sikere a szervezkedésnek, de a helyi csoport megalakult, zömmel fiatalokból. Farkas János - a központi előadó - mindkét községben arra szólította fel a megjelenteket, hogy ápolják anyanyelvűket, ne hagyják elveszni azt, mentsék át az utódoknak. Szólt a német kultúráról is, de ezt - az egykori jelentések szerint - nem részletezte. A Volksbindungvereing szervezetek a húszas évek végén elnéptelenedtek, többen kimondották feloszlatásukat, más esetekben - működés hiánya miatt - a hatóságok mondották ki a formálisan létező szervezetek megszüntetését. K. BALOG JÁNOS Dr. Várnai Anna és Máté Réka az egészséges életmódról
