Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-31 / 308. szám
6 tíÉPÜJSÁG 1987. december 31. Sebestyén István és Decsi Kiss János az élet értékeiről Szilveszteri I- Amikor befordultam itt Bogyisz- lón a Duna utcai házába, az udvaron sétálgatott egy jól hízott disznó. Ha akarja, sertésnek mondom, úgy szebben hangzik.- Nem, nem! Vállalom azt, hogy paraszt vagyok. Nem szeretem, amikor úgy fogalmaznak, hogy mezőgazdasági munkás, vagy földdel foglalkozó, de volt már földművelő is. Paraszt az kérem! Láttam már úriembert, aki olyan ostoba volt, hogy párját ritkította, de volt dolgom egyszerű paraszttal, akinek napokig hallgattam volna a beszédét „napkőttétű napnyugtáig”. No, de a disznóról se feledkezzünk meg... Az egy szerencsemalac, amit tavaly szilveszterkor nyertem tombolán. Idén szilveszterre már kolbász is lesz belőle. Nem győzöm óllal, mindig szétszed mindent, azért van most is kint. I- Nem akarom az egész gazdaságot végigjárni, de van itt három tehén. Közülük az egyik különösen szemrevaló, szép pára.- Ól Kérem, az a gulyában a kolompos, büszke is vagyok rá! Í- Nyilván van olyan tulajdonsága, amivel kitűnik e többiek közül.- Természetesen. Kolompos nem lehet akármelyik! Olyan adottságainak kell lennie, ami alkalmassá teszi, hogy a gulyát vezesse. Az tartja a kapcsolatot a gulyással, annak kutyájával, a terelővei. A kolomposnak megbízhatónak kell lenni. Ismerje a gulyás minden mozdulatát. Mondhatnám azt is, hogy jó szándékú, jó akaratú legyen egy kolompos, mert amerre az megy, követi a gulya. Ez a csordaszellemből adódik.- Tősgyökeres bogyiszlói, igaz ugyan, hogy nagyapja Dunaszentbe- nedekről vetődött erre a vidékre és itt telepedett le. Tőle örökölte ezt a víg kedélyt, a tréfálkozó kedvet, anekdotázást?- Ami, igaz, az igaz! A nagyapámnak minden helyzetben, mindenre volt valami megjegyzése. Az ő nagyapja egyik szemére vak volt. Gyakran mondogatta a lustálkodó unokáinak, hogy nem kell ám annyit aludni, mert alvásból elég négy óra is. Erre vágott vissza nagyapám: lehet, hogy a kend egy szemének elég a négy óra, de nekem a kettőre nyolc jár! I- Gondolom, számtalan hasonló apró történetet őriz róla. Ha valaki belép ide a szobába...- Jaj, csak ne lépjen be, hát milyen itt minden. Egyedül vagyok, nem győzöm az örökös takarítást... I- Azt akartam mondani, bizony látszik, hogy nincs asszony a háznál.- Nem volt ez mindig így, hiszen három feleséggel is próbálkoztam. Egyik féltékeny volt, amit én nehezen viseltem, a másikat, azt hittem, kiemelem a szegénységből, de visszavágyott az övéihez, elment. A harmadikat nem úgy nevelték, ahogy engem... Nem tudta megtartani a pénzt, de nem is tudott beszámolni arról, hogy amit a jószágokból összeraktam, az hova lett. Most egyedül vagyok.- Engem tulajdonképpen nem ez a látvány ragadott meg, hanem a könyvei. Néhány címet említek azok közül, ami így, „elsőként” látszik a polcokon, mert úgy tűnik, mögötte is sorakoznak. Szóval: Maupassant: Urak és hölgyek csevegnek, A szabadságharc hadserege - ez a Corvina szép kiállítású könyve. Tolna megye földrajzi nevei, Arany János: Csaba trilógia, Magyarország felfedezése sorozatból néhány, Mis- kolczi Miklós: Mindenki mással csinálja, Az 1944. év históriája, Horváth I Péter: Szerelem első vérig, Ady Endre költeményei, A pszichológus válaszol, Ordas Iván: Hadik András, A Szovjetunió nagy képes atlasszal...- Nagyon szeretem a könyveket. Azt is mondhatnám, hogy nálunk mindig is szerették a könyvet. Emlékszem, amikor gyerek voltam itt Bogyiszlón, akkor még szokás volt a fonóba járás. Termeltek kendert bőven, az meg adott munkát télire is. Na, amikor anyámék elmentek valamelyik szomszédba, vittek magukkal mint afféle gyereket. Én hallgattam, hogy mit olvasnak ott az idősek, aztán egyszer rám került a sor. Volt úgy, hogy a Bibliából olvastunk, aztán kalendáriumból, de a Rinaldo Rinaldinivel is ott, a fonóban találkoztam. Jól tudtam hangsúlyozni olvasás közben, ezt szerették hallgatni. így aztán, amikor már nagyobbacska legény lettem, eljártam a körbe is, ahol népszínműveket játszottunk: A falu gyöngye, Visz- szahív a tanya, A vén bakancsos - ilyen egyfelvonásosokat. Szilveszterkor is előadtuk némelyiket, „bévöd estén”, így mondtuk az év utolsó napját.- Van itt egy sor oklevél, emléklap, bizonyítvány is. Olyan dokumentumok, amelyek azt igazolják, hogy talán nem is parasztember. Hiszen 1961-ben Pápán, a Mezőgazdasági Gépészképző Szakiskolán alapfokú traktorvezetői bizonyítványt szerzett. Mellé egy dicsérő oklevelet is kapott a szakszervezeti munkájáért.- Jaj! Ez csak addig tartott ám, amíg hazaértem, mert igaz ugyan, hogy én a téeszben akkor olyan szerződést írtam alá, hogy mondjuk két évig köteles vagyok a gépen dolgozni, de azt se kérdezték meg tőlem, hogy mit kerestem Pápán. Azt mondták, hogy Pista, te úgyis értesz a lovakhoz, legyél fogatos. Mit tehettem? Fogatoltam.- Van itt egy másik oklevél is, amiről megtudni, hogy fuvarozási szakmában 1959. szeptember 10. napján jó eredménnyel vizsgázott, és ez telepvezetői munkakör betöltésére jogosítja.- Ja, igen. Ez még az Állami Fuvarozási és Kordélyozási Vállalatnál volt, Budapest, Báthory u. 3. Kordélyoztunk. Tudja milyen az? Kétkerekű, egy ló húzza. Fél köbméter földet lehetett belerakni. Később kitalálták, hogy a ló elbírja az egy köbmétert is. Megszaggatták volna az állatokat... Itt észrevették, hogy bennem van valami más is, akkor hívtak a központba, telepvezetői tanfolyamra. Az ötvenes években... Nem szívesen emlegetik az emberek ezeket az éveket. Nem nagyon lehetett megérteni azt a beszolgáltatást, bár igyekeztünk teljesíteni. Na látja, akkor kezdett menekülni a paraszt a földtől! Aki tudott az iparba, bányába, vasútra. Próbálkoztunk, mert kellett a kenyér! Tudom, ezt nem hiszi el, de tényleg a kenyér kellett. Apám kisparaszt volt, részes arató. Tizenhárom hold földön gazdálkodott és bérelt is hozzá. Egy év alatt négy-ötszáz csomó gabonát learatott egy kaszával, aztán még cséplőgéphez is elment. A Berka Sándor körösztapám- nál egy személyben volt részes, bérös harmados, meg gazda. Ő gazdálkodott is, mert a Berka köröszt ott volt a névsor elején és mindig behívták katonának. Helyette ő maradt a háznál. Ilyen idők jártak akkor. Meg tudtunk volna mi élni abból a főidből, de mindent lesöpörtek a padlásról. Most már ezekről is szabadabban beszélünk. Látom, itta könyvesboltokban is, hogy kicsit divat lett az ötvenes éveket feszegetni. Nekem mindegy! Én elvagyok itt a téeszben, van még három évem a nyugdíjig. Gulyás vagyok nappal, aztán minden harmadik nap éjjeliőr a lóistállónál. Tudja, fogy a lendületem. Ezért van már csak három tehén itthon a háztájiban, korábban volt hat. I- Azt mondja, gulyás. Az ilyen pásztoremberek munka közben, míg legeltetnek, lefoglalják magukat: furulyáznak, faragnak...- Mit tagadjam... Faragtam én is... Verset. Arról, hogy egyszer egy fóliadarabot felkapott a szél, és ettől a tehenek megijedtek, aztán a mezőn csak én maradtam a kutyával, mert ahány volt, annyifelé rohantak. Győztem összeszedni. Egyszer sajnáltam, hogy nem vagyok költő! Amikor Budán azon a telepvezetői tanfolyamon voltam, este egyedül maradtam a padlásszobában és nézelődtem. Kivilágított város... Arra gondoltam, ha le tudnám írni, amit látok, milyen jó volna! Képzelje, leírtam! Előkeressem? Na, nem kell megijedni! Nem egy József Attila vagy Petőfi. Jaj, de szeretem őket! Hallottam egyszer Mádi Szabó Gábortól a Góg és Magógot, azt az Ady-verset. Elmentem a boltba, megvettem a könyvet én is megtanultam. Aszongya: „Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?” Tudja az új idők új dalairól ír. Aztán a végén figyelje csak az utolsó három sort: „Mégiscsak száll új szárnyakon a dal / S ha elátkozza százszor Pusztaszer, / Mégis győztes, mégis új és magyar.”- Ahogy ezt itt nekem elmondta, most megértettem, hogy miért ég a csillárjában háromszínű égő! Hitelesnek érzem azt az oklevelet is, amit 1986 októberében Dombóváron kapott az I. falusi vers- és prózamondó verseny területi döntőjén.- Czine Mihály volt a zsűri elnöke. Jaj, de szépen tud beszélni az az ember. Azt szerettem volna ott elmondani, amit Kopasz Sándor is tett a Kalászszedő című versében. Tudja, mit jelent kalászt szedni és kimorzsolni a gabonaszemeket? Én szedtem kalászt!- Le kellene ezt írni! Nem most nekem, hanem amikor a gulyára vigyáz! Mi már nem tudjuk, mi az a kalászszedés! Tegyem hozzá: szerencsére! No, de beszélhetne a szilveszteri szokásokról, hagyományokról!- Én ezt kicsit más napnak képzeltem mindig, mint az év többi napját. Elvártam, hogy ilyenkor ünnepi étel is legyen az asztalon. Tudja, mit főztek? Babot, lencsét! „Ögyé kisfiam, hogy jövőre sok pénzünk lögyön” - mondogatta öreganyám. Amikor halat készítettek - én ezt se szeretem -, akkor olyat választottak, amelyiknek sok pikkelye volt. Szintén a pénz szaporítása miatt. A legénykori dur- rogatásokra is emlékszem. Lyukas végű kulcsba gyufafejet kapartunk, dugtunk bele szöget, aztán hozzávágtuk a falhoz, így búcsúztattuk az óévet!- Biztos vagyok benne, hogy egyszer tollat ragad és megörökíti ezeket az emlékeket éppen úgy, mint ahogy papíron van az is, miként fogott szarvast az öreg Puter. Ha valakit közel enged a naplójához, megtudja, hogy az 1985. esztendő első napján .^.Tessék csak olvasni!- „A kutyáim megfojtottak egy anyabirkámat az idő alatt, míg átmentem Karászi Miklós komámhoz boldog új évet köszönteni, körülbelül fél óra, egy óra alatt. Egy nőstény bárány volt benne ellés előtt. Egy másikat nekiugrattak valaminek és elvetélt két bárány. Ez körülbelül 6000 forint kárt jelent. Ezen a napon a macskák megfojtottak két házigalambomat. így köszöntött rám az új év.”- Megköszönöm a beszélgetést, azt kívávom, hogy az 1988. év ne ilyen anyagi kárral köszöntsön be, és hozzon valamennyiünknek erőben, egészségben gazdag, békés esztendőt. A kínvallatás nyolc fokozata Boszorkányperek Tolna megyében Boszorkányokat égettek már a XIII., XIV. században is, de az igazi téboly csak a XV. század végén, Vili. Ince pápa hírhedt boszorkánybullájának 1485-ös megjelenésekor tört ki. Magyarországon viszonylag későn, a XVI. század közepén lobbantak fel a máglyák. A török elleni szüntelen harcok egy időre háttérbe szorították a boszorkányüldözést, de a törökök kiűzése után, az 1700-as években imét útjára indult a kegyetlen inkvizíciós hadjárat. Dr. Szilágyi Mihály, a Tolna Megyei Tanács V. B. ipari osztályának csoportvezetője szabadidejében mint helytörténész már évek óta kutatja a megyei boszorkánypereket. E témakörben irt összefoglaló munkája nemrég jelent meg a Tanulmányok Tolna megye történetéből című kötetben. A szerzővel az általa feltárt legújabb adatokról, a boszorkányperek összefüggéseiről, következményeiről utóéletéről beszélgettünk. *- Melyik évben volt az első Tolna megyei boszorkányper?- Nehéz ezt egyértelműen meghatározni, hiszen nem maradtak fenn minden esetben írásos emlékek. Eddigi ismereteink szerint 1558-ban egy Dorka nevű bábaasszonyt égettek meg Tolnán, elsőként. Ezután több mint 150 éves szünet következik, s legközelebb csak 1713-ból találunk boszorkányperre vonatkozó feljegyzést.- Mi lehet a magyarázata a másfél évszázados csendnek? A török hódoltság?- Ez valószínű feltételezésnek tűnik. A török hódítók - bár általában nem avatkoztak be a magyarok szokásaiba - nem támogatták a boszorkányüldözést. A szellemek világa előttük sem volt ismeretlen, a boszorkányság azonban jellegzetesen az európai hiedelemkörhöz tartozott.- A XVIII. század elejétől kezdve szinte egymást követik az ezzel kapcsolatos bírósági tárgyalások...- A hódoltság megszűnésével német, magyar és délszláv telepesek érkeztek az elnéptelenedett Tolna megyébe. A különböző kultúrák, szokások, értékrendek - megtetézve mindez egy népesedési robbanással - válsághelyzetet idéztek elő. A megélhetési nehézségek, a pozi- cióféltés, a közbiztonság teljes hiánya kitűnő táptalajává lett ennek a külföldről behozott szélsőséges ideológiának. Az 1713-tól 1767-ig tartó több mint fél évszázadot nevezzük a boszorkányüldözés klasszikus időszakának.- Mit tudunk az 1713-as per vádlottjáról?- Elég sokat, egy bizonyos Hercegh Istvánnét ítéltek máglyahalálra Simontor- nyán. Az egykori dunaföldvári bába koígy kotyvasztották a boszorkányok a rontó főzeteket nőkul tagadott, ezért a bíróság kínvallatást rendelt el. Egyébként a tortúrákat rendszeresen alkalmazták, legtöbbször 1741-ben - ez volt a kínvallatások éve.- Milyen módszereket alkalmaztak a vallomások kicsikarása érdekében?- A kínvallatás nyolc fokozatból állt. Először levetkőztették az áldozatot és a hóhér megmutatta a kínzóeszközöket. A következő lépésben összepréselték a vádlott ujjait, majd kötelekkel szorították el a testét. Ha ez sem használt, harapófogókkal csipkedték, fémbilincseket raktak rá és alkalmazták a rettegett spanyol- csizmát. A hetedik fokozatban gyertyákkal égették, végezetül egy tüskékkel kivert falóra ültették.- Ezek után nem csoda, hogy sokan bűnösnek vallották magukat. Minden esetben máglyahalál volt az ítélet?- Ez egyáltalán nem volt törvényszerű. Az általunk ismert negyven Tolna megyei boszorkányper közül mindössze öt alkalommal született halálos ítélet. Hajót állt a vádlottért a falu, vagy a tanúk többsége mellette vallott, netalán nem törte meg a kínzás, akkor megmenekült a haláltól. Viszont sokan lehettek azok, akiket pellengérre állítottak, megkorbácsoltak és ki- seprűztek a településről. Ez mindenesetre jelzi azt, hogy a magyarországi boszorkányperek nem voltak annyira vé- rengzősek, mint a nyugat-európaiak.- Rendelkeznek-e valamilyen sajátossággal a Tolna megyei boszorkányüldözések?- Igen, mégpedig azzal, hogy nem szóródnak a megyében, hanem zömmel a Duna-parti református településekre koncentrálódnak. Ez valószínűleg a protestáns puritanizmussal, továbbá a Dunával, mint nemzetközi víziúttal magyarázható. Számos Nyugat-Európában megfordult utazó, katona, mesterember, kereskedő hozhatta magával a külföldi hiedelmeket.- Magyarországon kitüntetett hely illeti meg a Gellérthegyet, mint a boszorkányszombatok színhelyét. Tolna megyében melyik terület örvendett hasonló népszerűségnek?- Elsősorban Madocsa, Paks és Decs. Érdekes módon sokan mentek Érsek- csanádra - seprűnyélen repülték át a Dunát - onnan pedig sokan érkeztek Decsre. A hagyomány szerint az egyik boszorkány, egy csinos, fiatal nő, itt is ragadt, mert elfelejtette magát kakaskukorékolás előtt megkenegetni boszorkánykenőccsel.- Mikor szűntek meg végérvényesen Tolna megyében a boszorkányperek?- Az utolsó 1764-ben zajlott le. A vádlott, a pálfai Virág Jutka táltosnak adta ki magát. A bíróság halálos ítéletet hozott, melyet a zombori hóhér hajtott végre. Végül is 1768-ban az uralkodó, Mária Terézia királyi leirata meghagyta, hogy boszorkányper címmel nem lehet vádat emelni. Persze, ettől kezdve az eljárást más címen, például méregkeverés ürügyén indították.- A boszorkányhit sem szűnt meg egyik napról a másikra...- Ez elevenen élt tovább az emberek tudatában. Még 1848-ban is megvádoltak táltossággal két szekszárdi asszonyt. A boszorkányüldözés barbár és becstelen szokása azonban szerencsére végképp a történelem lomtárába került. Szeri Árpád Ahogy a középkorban elképzelték: boszorkányszombat a sátán vezérletével és azok
