Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-19 / 299. szám
8 rtÉPÜJSÁG 1987. december 19. Az elnök számai Akár nyerőszámoknak is tekinhetjük Kovács Sándor nagyközségi tanácselnök asztalán szétterülő feljegyzések adatait, hiszen a falu gyarapodását, nyereményét, fejlődését jelzik. Ezekből megtudhatjuk, hogy Decs és Sárpilis lakosságának együttes „összege": 4892. Ez a korábbi évekhez viszonyítva némi állandóságot mutat. Nincs tehát elvándorlás, sőt... A sőt annyit jelent, hogy valami vonzza az ide letelepülőket. Ha más nem, akkor talán az, hogy legnagyobb igyekezettel sietnek megszüntetni a még burkolatlan utcákat. Mutatja ezt az a szám, hogy 1987-ben utakra 3 millió 837 ezer forintot költöttek. Ebben az évben készült el a termelőszövetkezettel közösen épített szőlőhegyi bekötőút, ami egyben az új szemétgyűjtő telephez is vezet. Ezeket a lakosság a településfejlesztési hozzájárulásával támogatta. A lakosság kereskedelmi ellátásának javítását célozza az a megépült sárpilisi kis bolt és a megkezdett Decs újtelepi ABC-kisáruház építkezése, ami 2 millió 600 ezer forintba kerül összesen. Vonzó lehet a „honfoglaláshoz” az is, hogy a fűtést a faluban gáztüzeléssel tudják megoldani egyes utcákban. 1987-ben 3,4 kilométer hosszú gázvezetéket építettek meg, amiről 8 utcában 149 család kötötte be lakóépületeihez a kényelmet biztosító tüzelőt. A szőlőhegyen lakók kérésére egy autóbusz-megálló is készült. Ilyen és ehhez hasonló számokkal készül a tanácselnök azokra a falugyűlésekre, ahol az elmúlt évi munkálkodásról kell majd számot adnia a lakosság előtt. Lipót az asztalon Betegek között- Most úgy gondolja, hogy valami rózsás dolgokat tudunk mondani magának? - kérdez vissza az orvosi rendelő várójában egy középkorú asszony. Mellette tizenöten várakoznak, ki ilyen, ki olyan panaszokkal, de mindenki a sajátját érzi legnagyobb bajnak. Ami közös, hiszen rábólintanak a szóvivő gondolataira, az a község egészségügyi ellátásának helyzete, természetesen, ahogy ők - a betegek - látják.- Van két körzeti orvosunk: az idősebb gyakran betegeskedik, így helyettesíteni kell. A fiatalabb hiába lelkiismeretes, jó ember, csak egyedül van, nagy ez a falu. A fogorvosunk is sokat van kórházban, őt is helyettesítik...- Beszéljen a gyerekorvosról is - biztatja egy fiatalasszony.- A gyerekorvos! Nem tud ez a falu megbecsülni senkit. Miért hagyták, hogy elköltözzön Szekszárdra az a fiatal orvos házaspár? Arra a kis asszonykára még az ellensége se tudott volna rosszat mondnai. Azt hiszem, minden gyerekes anya szerette. Most nincs. Igaz, nekünk csak akkor hiányzik, ha baj van a gyerekkel, de annak a férje is szokott segíteni, hozzá is mehettünk...- A hét végi ügyeleteket is mondja - biztatják több helyről az asszonyt.- Na, arról jobb nem beszélni. Csak szombat, vasárnap ne legyen beteg az ember hirtelen. Mi közünk nekünk a bá- taszékiekhez? Hogy ezt ki találta ki ott az íróasztalnál? Én azt sem hiszem ám el, hogy ez jó az orvosoknak! Ha baj van, akkor már egyszerűbb Szekszárdra menni! Nem? Akinek van autója, csak- csak eléri az orvost Bátaszéken is, de mit csinál az, akinek nincs? Lehetne erről beszélni, de maga sem fogja ezt megváltoztatni, azért csak írja le. „Sej, a decsi nagykocsmában szól a muzsika. Ha arra jársz kisan- gyalom, gyere be oda...” Tudjuk, hogy mi következik a nóta soraiban és mi vár a kedvesre, aki a muzsikaszó hallatán belép a kocsmaajtón. Megforgatják! Teszik ezt szívesen, bár akad, aki közben keservesen szemlélődik. Nos, aki csak úgy különösebb cél nélkül foglal helyet ma a Fő utcai vendéglőben, nem kerülheti el tekintete azt a nagyméretű festményt, ami egy csárdajelenetet ábrázol. Mözsi Szabó István alkotása. 1960- ban kapta a megbízást a földművesszövetkezet akkori elnökétől egy olyan mű elkészítésére, amiben Decs történelméből idéződik egy pillanat. A festőművész-rajztanár Széli András bácsi - mesélőkedvű, helybéli parasztember - elbeszéléséből ismerte meg a múlt század jobbágyfelszabadításának sárközi viszonyait. Ebből az időből merített ötletet a festőművész. A képen az a jelenet látszik, amikor egy tiszttartó - nevezetesen Horváth Lipót urat - látszólag nem a kedvére, de „megforgatják” a jobbágyok. E táncolta- tás a szabadság első pillanataiban van. „Megütötték a vészdobot” ami akkor éppen örömöt hirdetett. Lipót az asztalon táncol, körülveszik - a ruházatukról ítélve - szegény parasztok. Ahány alak a képen, annyi karakter. A művész ezeken az arcokon a faluban jól ismert emberek portréit örökítette meg, ezzel is jelezve a történet helyhez való kötődését. Az ábrázolás hitelességét Andrásfalvi Bertalan - néprajztudós - tanácsai segítették. Mözsi Szabó István festőművész alkotása a decsi nagykocsmában esztétikai élménnyel is gazdagítja a szórakozást ott keresőket. Adós voltam E rövidke címet nem úgy kell érteni, hogy valaki végre lerótta valamilyen tarPatyi Dénes A népművészet harmincöt éve A Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezet ebben az évben emlékezik megalakulásának harmincötödik évfordulójára. A három és fél évtizeddel ezelőtti újságok között lapozva, arra is találunk utalást, hogy a szövetkezés gondolata már jóval korábban megszületett. A Dunántúli Napló egyik számában - 1950- ben - arról tudósít, hogy „Állami támogatással készítik a szebbnél szebb sárközi szőtteseket és hímzéseket a decsi népművészek”. Arról olvashatunk ebben az írásban, hogy az anyáról leányra szálló tudomány miként szervezte szövetkezeti formába az asszonyokat Öcsénytől Alsónyékig a sárközi falvakban. Kezdetben a földművesszövetkezet háziipari csoportjaként dolgoztak. így juthattak egyre jobban a szövéshez szükséges pamuthoz a népművészek. Néhány év elteltével megfogalmazódott az önálló szövetkezet megalakulásának gondolata. A folyamatosan végzett munka mellett - harmincöt évvel ezelőtt - kimondták az új szövetkezet nevét: Nép- művészeti és Háziipari Szövetkezet, Decs. Harminchárom alapítót számlál az emlékezet. Ök tudásukkal, szeretetük- kel indítói voltak annak a munkának, mely szerteröpítette Sárköz népművészetének hírét a világ minden tájékán. Árutermelésről van szó a művészeten belül és mint ilyen, gazdasági követelményeket von maga után. Szőttesek, bútorok, faáruk, népi kerámiák, konfekció (ipari varrás) jelentik az árbevétel alapját. A szövetkezet 1987. év első féléves gazdálkodásáról szólva röviden azt lehet mondani, jelentős változáson ment keresztül. Az idei év tervezett árbevétele 48 millió forint, de eddig 61 milliót értek el. A tőkés export 4 millió forint, a tervezett nyereség 5,5 millió forint. Mindez a dolgozók becsületes, szorgalmas munkájával, egymás iránti tiszteletével valósulhatott meg. Ök tanúi a változásnak. A szövetkezetben kétszázötven dolgozó van. Munkájuk minőségét az is jelzi, hogy közülük a Népművészet Mestere címmel tüntették ki: Ács Istvánnét, Bali Istvánnét, Dér Józsefnét, Egyed Mi- hálynét, Fehér Lászlónét, Kovácsné Kun Sárát, Perity Mihálynét, Széles Józsefnét, Werner Andrásnét. A legfiatalabb szövetkezeti dolgozók közül hirtelen Szatmári Tamás és Komjáthiné Horváth Ágnes nevét említi elsőként dr. Zá- borszky Judit, a szövetkezet elnöke, majd csak annyit tesz hozzá: valameny- nyi dolgozó nevét fel kellene sorolni, aki jókedvvel, teljes tudással és tehetsége javával szolgálja a népművészetet. Akik először gondoltak a szövetkezésre: Kati Éva, Medgyesi Mária, Berekai . Éva és Csöndes Sára (balról jobbra) A rossz és a jó Két kérdésre válaszoltak az Egyetértés Tsz vezetőségének tagjai: egyik az volt, hogy mit tartanak rossznak a szövetkezetükben, a másikra adott válaszaikban a jó dolgokat sorolták. Ezek közül válogattunk egy csokorra valót. „Rossz, hogy nem domborodik ki a tulajdonosi szemlélet, szervezési hibák vannak, kapkodunk egyik munkától a másikig, sok mindenbe belevágunk. Jó a dolgozókkal való törődés, a fizetések, bérek elfogadható szinten vannak, a szociális helyzet állandóan javul.” „A téeszfiatalok munkához való hozzáállása nem kielégítő, nem mindig élünk az adott lehetőségekkel, rossznak tartom a sokszor erőltetett tempót, az ebből adódó feszültségeket. Jó hogy a faluban megalakult a téesz, mert így nem kell beutazni más munkahelyre.” „A gázprogramba nem kellett volna belépni, rengeteg pénzt, áldozatot igényelt, és nem látom biztosítottnak. Jónak tartom, hogy a téesz az alaptevékenységen kívül a nyereségre törekvés, a munkalehetőség biztosítása miatttöbb kiegészítő üzemágban is dolgozik.” „Rosszak a fejlesztési lehetőségek, az emberek hozzáállása a munkához, nem építhetünk az öntudatra, vita van vezetők és vezetők, beosztottak és vezetők között. Nőtt a bizalmatlanság.” „Jó, hogy a fiatalokkal és idősekkel egyaránt törődnek, segítik őket kölcsönökkel is.” „Rossz az egyszemélyi vezetés.” „A hibák mellett is lendületes, jó a kollektíva.” „Rossz, hogy nincs egyetértés, jó, hogy van Egyetértés.” tozását, hanem úgy, amint azt Patyi Dénes adóügyi csoportvezető mondhatja el arról a harmincnégy esztendőről, amelyben mindig adóügyekkel foglalkozott. A három évtized visszaszámlálásakor hamar eljutunk az ötvenes évekbe, amikor a beszolgáltatási rendszer sok-sok embernek keserítette meg hétköz- és ünnepnapjait. Az adókkal foglalkozónak tehát nem volt népszerű a feladata. Gyakoriak voltak a zálogosítások, a termény, állat, vagy valami ingóság lefoglalása, transzferálása. Hosszú történetek elevenednek ebből az időből, amikor Patyi Dénes mesélni kezd. Ez a munka az ő számára nem jelentett íróasztalhoz kötést, és ma is gyakrabban hagyja el irodáját, hogy az emberek között mozogva, járva végezze napi feladatait. Ma sem sokkal köny- nyebb az adósok dolga. Ha csak néhányat emelünk ki azokból az adónemekből, amelyeket ez idáig fizetni kell, az is ad bőséggel feladatot, mert az adómorál ugye... A háztáji és kisegítő gazdaságok, az általános jövedelem utáni, a házadó, ebadó, honvédségi hozzájárulás, a gépjármű adó, az alkalmazottak jövedelem- adója ...ne folytassuk és most ne is gondoljunk a jövőre bevezetésre kerülő adózási formáknak. Az adósok is olyan emberek, akik valamilyen kedvtelésnek élnek és ez már ifjúkorukban szenvedélyükké vált. Patyi Dénesé a futball és a főzés. Igazolt játékosa volt az őcsényi csapatnak - mert, hogy ott van családi háza és naponta jár át munkahelyére, a decsi nagyközségi tanácsra. A főzésben pedig kedveli a sárközi módra készülő csirkepörköltet és a halászlevet. Ezeket igyekszik úgy elkészíteni, hogy semmilyen ízzel ne maradjon adós. Mözsi Szabó István festménye
