Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-19 / 299. szám
1987. december 19. NÉPÚJSÁG 5 Énekóra, ahol nevetni is lehet A csengőén tiszta dallamba el-elkalandozó, néhol hamiskás, de tiszta szívből szóló gyerekhangok kapcsolódnak. „Madárka, madárka, csácsogó madárka, vidd el a levelet, vidd el a levelet szép magyar hazámba...” A gyönyörű magyar népdal után lélegzetvételnyi szünet, és már lehet törni a fejet a találós kérdésen: „Este betáblázzák, reggel kitáblázzák, mi az?” A furfangosabbak már kiabálnák is a választ, de időt kell hagyni mindenkinek, lehetőséget a sikerélményre, hogy megmondják a megfejtést: „a szem". Aztán izgalmas, soha nem látott, hallott hangszerek bemutatója, megszólaltatása következik, Birinyi József, a népművészet ifjú mestere a Felvidék, Erdély hagyományos hangszerelt vonultatja fel, a Somogybán „hosszi furulának” hívott hosszú furulyát, ami „nem keverendő össze a sétapálcával", a madárhangokat hallató cserépsípokat, köztük a Kincskereső kisködmönből ismert körtemuzsikát, az olasz nevű okarinát, rudacskát, amin a „Szegény legény vagyok én... ” dallama szárnyal mindenki dúdol, együtt énekel. Sorra kerül a pásztorfuvola, a nádsíp, a furcsa nevű doromb, a moldvai csángók hangszere, a koboz, a kecskeduda, a vályú-, a hasas, a lopótök citerák. Közben pedig fellép az „alkalmi” népi zenekar, amit az egybegyűlt közel negyven gyerek alkot: a nagybőgőt a térdek ütésével, a kontrahegedűt a tenyerek csattan ásóval pótolják. Lelkesen, örömmel... Budai Ilona és Birinyi József tartott rendhagyó énekórát, a Dunakömlődi Általános Iskolában, ahol évek óta nincsen énekszakos tanár, ezért havonta zenészeket előadókat hívnak meg. Ezúttal népi hangszerbemutató, népdalok tanulása mellett gyermekmondókákat ismerhettek meg a kömlődi gyerekek, szuggesztív, egyéni előadásmódban hallgathatták szegény ember meséjét, s miközben tanultak, jól érezték, magukat, játszottak.- A népdalt, a népzenét szeretnénk népszerűsíteni, terjeszteni ezekkel a bemutatóinkkal, az ország különböző településein a más-más társadalmi rétegeknek zenélünk, énekelünk. Egy kicsit az iskolai énekoktatás közismert hiányosságait szeretnénk pótolni. Sok gyereknek azt hiszem itt is ez volt az első és az utolsó találkozása ezekkel a hangszerekkel - mondja Birinyi József.- Minden oktatásban az élménynyújtás a legfontosabb - válaszolja Budai Ilona arra a kérdésre, hogy ez a másfél óra egyáltalán nem hasonlított az iskolai énekórákhoz. Fegyelmezéssel sem volt gond, hangos szó el nem hangzott, figyelmeztetésként csak az ókori mondást idézte: „A csend és a zene ikertestvérek”.- A legfontosabb, hogy nem közönségként, hanem résztvevőként élik meg a gyerekek ezt a folyamatot - állítja a nagyszerű pedagógus, majd Birinyi József hozzáteszi: - Ha előkészítjük, és hagyjuk, hogy a zene hasson a hallgatókra, megindul egy „szellemi nyálelválasztás...” Ez pedig a befogadáson túlmutat. Csakúgy a kömlődi példa, ami a rosszabb körülmények között is megoldást, a szellemet és lelket gazdagító lehetőségeket keresi. takács-kapfinger A kezünk is lehet hangszer így szól a kontrahegedű... Másfél órán keresztül énekeltek, játszottak, nevettek... tanultak Ki bírja tovább a „szarkatáncot”? Hangszertudásból is „vizsgázni” kell... A kis karmester Somogybán „hosszi turulénak” hívják „Egyszer volt, hol nem volt...”
