Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-19 / 299. szám
4 KÉPÚJSÁG 1987. december 19. „Vadmező” részén jártunk (5.) Számítógépes központ a vegyigépészeti egyetemen A vegyigépészeti egyetem a legnagyobb a város felsőfokú oktatási intézményei között. Méretei mellett nem túlzás azt állítani, hogy a legkorszerűbb felszerelések segítik itt az oktatást, a több mint 5000 hallgató ismeretszerzését. S mint külső szemlélő számára az sem közömbös, hogy ragyogó környezetben, a Cna folyó partjától alig negyven méterre, az egykori papnevelde stílusosan szép épületeiben kapott helyet. Gépészeti, automatizációs, technológiai, mezőgazdasági gépész- mérnök, építészeti fakultázsokon folyik itt a képzés, nagy segítséget nyújt a legújabb információk, ismeretek elsajátításában a számítógépes központ, és szaktanterem. Ez utóbbi egyszerre 50 hallgató számára ad gyakorlási lehetőséget, amellett az intézmény külön központi egységet működtet, amely a város, a megye intézményeinek, vállalatainak megrendeléseire végez adattárolást, információnyújtást. A hálózatra csatlakoztatták az egyetemtől 10 kilométerre fekvő kollégiumot, amellyel így közvetlen kapcsolat él. Ami korántsem jellemző másutt, átlagosan kétszeres a túljelentkezés, igen széles vonzáskörzetből érkeznek a diákok. A megyeszékhelyen emellett pedagógiai és építészeti főiskola működik. A művészeti főiskolán nemcsak színészeket, rendezőket, de népművelőket, könyvtári szakembereket is képeznek. Rahmanyinov nevét viseli a zeneiskola, ahonnan a továbblépést a moszkvai konzervatórium jelenti a legtehetségesebb ifjú zenészek számára. A nagy zeneszerző egyébként nem itt, hanem a várostól 130 kilométerre fekvő Iva- novban született, de gyakran járt Tambovban. A névadó emlékének, munkásságának állít méltó tisztelettel emléket az iskolában kialakított emlékkiállítás, ahol Rahmanyinov műveinek eredeti kottáiból, leveleiből, a korabeli kritikákból és a személyes tárgyakból láthattunk igényes gyűjteményt. TAKÁCS ZSUZSA Fotó: GOTTVALD KÁROLY Azért erre is jut idő... A Rahmanyinov nevét viselő zeneiskola szép épülete Nyugdíjasokkal beszélgettem egy nyugdíjasklubban. A téma: hogy érzik magukat a nyugdíjasok 1987-ben? Beszélgetőtársaim között sokféle foglalkozású és korú ember volt. Mindegyikükre a megértés volt a jellemző. Anyagi helyzetükkel ugyan egyikük sem volt elégedett, de megértették, hogy a társadalom most csak ennyire képes.- Ha javult az aktívak helyzete, javul majd a miénk is - mondták.- Nemcsak az anyagiaktól függ a közérzetünk, hanem mástól is. Ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat, egyenrangú embereknek kellene lennünk! Nem szükséges hozzá egy fillér sem.- Most nem egyenrangúak?- Papíron azok vagyunk, de a valóságban nem. A törvény szerint egyenrangúak vagyunk az aktívakkal, de naponta aláznak meg bennünket, éreztetik velünk, hogy nekünk már semmihez sincs közünk, örüljünk, hogy élünk...- Persze, a törvény sem volt mindig ilyen egyértelmű. A baj, azt hiszem, akkor kezdődött-fejtegette M. László nyugdíjas jogtanácsos amikor az embereket megfosztották életük értelmétől. Hiába volt szakmunkásbizonyítványunk, mérnöki, orvosi, tanári, óvónői oklevelük, tudományos fokozatuk, a személyi igazolványukba csak ezt írták: „nyugdíjas”. így lettek foglalkozás nélküli, arcnélküli emberek a nyugdíjasok. A doktori cím megmaradt. így lettünk dr. nyugdíjasok.- Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy nem volt kivétel - jegyezte meg K. János nyugdíjas esztergályos.- De volt! - szállt vitába vele M. László - 1980-ban már kezdtek azon gondolkodni: nem jól van az, ha valaki eléri a nyugdíjas korhatárt, akkor még a foglalkozásától is megfosztják. Mindenki öregségére egyenlő lesz. Megszűnik az a szerepe, amit a társadalmi munkamegosztásban aktívként elfoglalt. Csak nyugdíjas: a világhírű professzor, a miniszterelnök, az esztergályos, a betanított munkás. Persze, akkor még volt bizonytalanság is. Nemrég ismét elővettem az MSZMP XII. kongresszusának jegyzőkönyvét. Végignéztem a küldöttek névsorát. Kíváncsi voltam rá, kik vettek akkor részt a kongresszuson, kik élnek még, kiből mi lett azóta. A küldöttek névsorában mindenki aktívnak szerepelt a beosztása, a foglalkozása. Jócskán voltak olyan nevek, amelyek alatt ez állt csak: „Nyugdíjas”. E megjelölés több volt miniszter neve alatt is szerepelt. Egy név alá figyelmetlenségből odaírták: Andrásfi Gyula nyugdíjas, körzeti párttitkár. Ez bizonyára azért történt így, mert nyugdíjasként is volt funkciója. A felemásságra jellemző, hogy a Központi Bizottság nyugdíjas tagjainak mára foglalkozását, beosztását is megjelölték.- Ma már mindenkiét megjelölhetik, beírhatják a személyi igazolványba! - vette át a szót ismét K. János.- Ez igaz! De a szemlélet, amely évtizedek alatt kialakult, nem változik meg egy rendelet megjelenésével! - védte álláspontját M. László.- Nem bizony! - szólt a vitába H. Béla nyugdíjas tanító. A napokban ezt magam is tapasztaltam. Hivatalos ügyet intéztem. A kisasszony feltette a kérdést: „Foglalkozása?” Nyugdíjas tanító - válaszoltam. A kisasszony nagy lóbetűkkel beírta a foglalkozása rovatba „nyugdíjas”, hogy még véletlenül se férjen oda, hogy „tanító”.- így vagyunk az eltartottal is! - kapcsolódott a beszélgetésbe Á. Ádám nyugdíjas főkönyvelő. - Hosszú ideig a nyugdíjast eltartottként kezelte a társadalom. Ma már hivatalosan elismerik: a nyugdíj nem kegydíj, hanem munkával szerzett jog. Ez a hivatalos álláspont. A nemhivatalos pedig a következő példa mutatja. Nemrég a volt munkahelyem horgászai meghívtak egy vállalati horgászversenyre. Nagyon örültem, hogy rám is gondoltak... Jól éreztem magam egészen addig, míg a vállalat igazgatója felém tekintve a következőképpen nyilatkozott rólam a vendéglátó horgászegyesület elnökének: „Nem, ő már nem főkönyvelő! Ő márkitartott, akarom mondani eltartott, kegydíjas, illetve nyugdíjas”. Lehet, hogy a két fröccs beszélt belőle, lehet, hogy jópofáskodni akart, egy biztos: én azt a napot, azt a percet soha nem tudom elfelejteni.- Mi sem vagyunk mentesek a régi beidegződésektől! - vette át a szót ismét M. László. - A múltkor a televízióban volt a Szilágyi Jánosnak egy árverés műsora. A vetélkedőben szerepelt egy nyugdíjas mérnök is, aki a riporter kérdésére válaszolva azt felete: „nyugdíjas". „Nyugdíjas mi?” - hangzott a kérdés ismét. „Nyugdíjas mérnök, de én most nem dolgozom, nyugdíjas vagyok..” „Nézze, engem nem érdekel, hogy dolgozik vagy sem, a maga foglalkozása mérnök, maga tanult, megszerezte azt a diplomát. Hogy aktív vagy sem - az a foglalkozást illetően közömbös.” Kell-e mondanom, hogy az egész műsorból ez tetszett nekem a legjobban?- Sajnos, nem mindenki Szilágyi János. Ha az volna, akkor nem fordulnának elő olyan esetek, mint amilyen velem is történt - szólalt meg K. Balázs nyugdíjas népművelő - Budapestre utaztam a hajnali gyorsvonattal. Nagydorogon felszállt egy 25-30 év körüli fiatalember. A mellettem lévő hely üres volt. „Foglalt ez a hely fater?" - kérdezte. A fater megszólítás nagyon feldühített, de azért a tőlem telhető legudvariasabb hangon válaszoltam: „Nem foglalt! Tessék helyet foglalni!" Én olvastam, ő hallgatott. Egyszercsak megszólalt. Megkérdezte: „Hová utazik, fater?” A második fater még jobban fájt. Elhatároztam, hogy hazudok, kikényszerítem magamnak a tiszteletet: „Budapestre!” - válaszoltam. „Rokonokhoz?” „Nem, nem rokonokhoz! Orvoskongresszusra!” „Maga orvos tetszik lenni?” „Igen, főorvos!” - hazudtam tovább. Ettől kezdve főorvos úr voltam és nem fater...- Az is nagy baj, hogy nem tudjuk egymást megszólítani - jegyezte meg N. Jó- zsefné nyugdíjas gyárigazgató. - Amíg aktív valaki, addig asszonyom, elvtársnő. Én is igazgató elvtársnő voltam és most nyanya lettem. Nemrég az egyik szekszárdi boltban reklamáltam, mert becsaptak. A pénztárnál egyre gyűltek mögöttem az emberek. Én nem engedtem az igazamból, követeltem, hogy számoljanak utána. Mi tagadás, emiatt sokan várakozni voltak kénytelenek. „Mit kukacoskodik ott, nyanya!” - kiáltott felém a sorból egy fiatalember. „Ha hiányzik magának az az öt forint, tessék itt van, csak menjen már!" A sértés, a düh belémszorította a szót. Megszégyenültem távoztam.- Én meg tata voltam - szólalt meg ismét K. János nyugdíjas esztergályos. Ez volt a fizetség az utaztatásért. Trabanttal mentem Decsre. A Keselyűsi úton leálltam egy stopposnak. Őcsényben kiszállt. „Kösz! Tata” - búcsúzott a nálamnál legalább 35 évvel fiatalabb stoppos.- Az idős embert nem tisztelik! - vonta le a következtetést M. László. - Rosszabbul bánnak velünk, mint a lebukott vezetőkkel. Bennünket végleg leírnak!- Hivatalosan nem! Hivatalosan valamennyiünket szépen elbúcsúztatnak, ígéretet tesznek, hogy soha el nem felejtenek, bátorítanak: jöjjünk csak, az ajtó mindig nyitva áll előttünk, szükségük van a tapasztalatainkra. És mi következik utána? Ha az ember néhányszor visszamegy, ilyen megjegyzést is hall. „Mit akar már megint itt ez az öreglány?” A temetésünkön majd ugyanezek az emberek ugyanúgy felsorolják érdemeinket, mint a nyugdíjas búcsúztatáskor tették, ugyanúgy megfogadják, hogy soha el nem felejtenek...- Na azért nem ilyen sötét a kép! - igazította ki K. János nyugdíjas esztergályos N. Józsefné nyugdíjas gyárigazgatót - Vannak munkahelyek, ahol szívesen látják a nyugdíjasokat. Gondoskodnak róluk, nyugdíjas találkozókat rendeznek, kirándulni viszik őket, segélyt adnak...- Az lenne a természetes, ha mindenütt így lenne. Ha mindenütt nyugdíjasként is tisztelnék az embert. Nem degradálnák: kisöreggé, tatává, nyanyává, faterrá, mutterré...- Hogy ez így alakult, legyünk őszinték, mi is hibásak vagyunk! - állapította meg S. József nyugdíjas kereskedő.- Amíg mi aktívak voltunk, mi sem éreztük a bőrünkön: mit jelent egy életformaváltás. Bizonyára misem tiszteltük kellően az idősebb embereket. A tiszteletlenség egy részét tőlünk tanulták azok, akik most tiszteletlenül viselkednek velünk szemben...- Emlékszem, én is vigasztaltam így idős nyugdíjas kőművest „Jól van papa, nyugodjon meg, elintézzük a dolgot”. - sóhajtott Á. Ádám nyugdíjas főkönyvelő.- Azt mondják, minden generáció annyi megbecsülést kap az utána következő generációtól, amennyit az előzőnek adott! - egészítette ki az előbbieket H. Béla nyugdíjas tanító. - Ha ez így van, nem irigylem a mai aktív generációt! - zárta le a témát K. János nyugdíjas esztergályos. SZALAI JÁNOS Tata, nyanya és a többiek „Ez nekem még nem elég izgalmas...” A zene bűvöletében
