Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-03 / 259. szám
MELLEKLET 1987. NOVEMBER 3. 8 NÉPÚJSÁG Lenin egy korszak jelképe I. Parhomenko (1920) Lenin-portré (olajfestmény) P. Belouszov: Lenin a Komintern kongresszus delegátusaival (1967, rajz) N. Zsukov: A forradalom vihara (1969, rajz) A. Poszjadov: Október (1970, bronz) A Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban bemutatott csaknem száz képzőművészeti alkotás Lenin alakját kíséri végig a képzőművészetben. A szovjet művészek munkáit a Szovjetunió Központi Lenin Múzeuma kölcsönözte. A sokrétű és változatos anyagból a rendezők igyekeztek olyan seregszemlét összehozni, mely azt a folyamatot is érzékelteti, hogyan vált Lenin valóságos alakja égy korszak jelképévé, a kommunista eszmék szimbólumává. A művészek alkotói programja, a műfajok sokfélesége a realizmuson beiül más és más megközelítésben ábrázolja. sak az tudhatja, aki maga is C átélte, mit jelent, ha a régi harcotársak között egyre gyakoribb a csend, a hallgatás. Többen közülük már _______ a háború előtt ismerték e gymást, együtt bujkáltak, küzdöttek a nehéz években, aztán közösen osztottak földet, szervezték a lerombolt ország újjáépítését, csoportosan járták a falvakat, ott voltak az épülő szocialista városokban, megszenvedték a hibákat, a törvénytelenségeket, fegyvert fogtak, amikor az ellenforradalom a néphatalomra támadt, szervezték a termelőszövetkezeteket, bizakodva várták a gazdaság, a közélet, a kultúra megújulását - és most szótlanul ülnek egymással szemben. Értetlenül, tanácstalanul nézik a helyéből kifordult világot, zavarba ejtik őket a fergeteges változások. Eszmei, érzelmi elszegényedés, az anyagiak hajszolása, a szegénység és a gazdagság ellentétei, bűnözés, fenyegetettség. Úgy érzik, távolodunk sok olyan eseménytől, amit hajdan képzeletünkben dédelgettek, amiért egész életükben küzdöttek. Lassan megértik: egyes megingathatatlannak vélt igazságok már nem adnak eligazítást a mai világban, a történelem másképp alakult, reményeik javarésze hamis illúziónak bizonyult. Mit kezdhet az ember csalódottságával, és mit kezdhet vele egy egész nemzedék? Mert valljuk meg, erről van szó. Válassza a keserű lemondást álmairól, adja át magát a kiábrándulásnak, a cinizmusnak, mondván: tévedtünk, hiába küzdöttünk? Nem hozhat ez megnyugvást annak, aki valaha is hitt a forradalmi cselekvés történelmet formáló erejében. Számára a hit elvesztése nem egyszerűen életstratégiai váltás, hanem a legbenső egyensúlyt megingató veszély, az egész személyiség meghasonlásának fenyegetése. a másik út sem könnyű, sőt talán még több gyötrelemmel jár: tudomásul venni azt, ami bekövetkezett, levonni a tanulságokat a történelemből, vagyis kritikusan végiggondolni évtizedek tapasztalatát és életelveit, számba venni, ami értékként megmaradt, és leszámolva a nosztalgiával szelektálni az illúziókat, hogy helyet teremtsünk a realitások felismerésének. Aki ezt vállalja, kínzó kérdések egész sorával kell szembenéznie. Vajon egy életúttal a háta mögött képes lehet-e az ember erre, és ha megteszi, mire jut vele? Meg lehet-e valamit őrizni a szilárdnak hitt értékekből, a hajdan ezernyi forrásból táplált forradalmi hitből? Egyáltalán érdemes-e alkalmazkodni ahhoz, ami van, hiszen az út, amelyen járunk, esetleg hibás, téves is lehet? Nem az jelenti-e önmagunk feladását, ha elfogadjuk a jelent? Feloldhatatlannak tűnő ellentmondásokkal, az emberi tartást szinte töréspróbának kitevő dilemmákkal nem először találja magát szembe a szocialista, kommunista mozgalom. Bármennyire meghökkentő is, a történelem azt látszik igazolni, hogy nem volt még egy eszméje az emberiség fejlődésének, amelyhez annyira szorosan társult volna a hit és a bizakodás, egyszersmind a reményvesztés és a csalódás - vagyis szakadatlan kényszere a váltásnak, a megújulásnak mint éppen a szocializmus. Az ókor és a középkor felkelései nem követtek kiforrott eszméket, jobbára csak a súlyos elnyomástól való szabadulás vezérelte őket. Az első modern forradalmi eszmény, a polgári szabadság, egyenlőség és testvériség harcosai pedig voltaképpen egyszer csalódtak igazán, amikor a megszilárdult polgári rend nem azt hozta, amit vártak tőle. Később már nem adódott lehetőség céljaik elérésének megújítására, meggátolta azt a hatalomra került burzsoázia megerősödött politikai hatalma. A polgári forradalmárok mind jobban eltávolodtak elveiktől, végül is lemondtak eszményeikről. Egyedül a szocializmus követőit „ítélte” arra a történelem, hogy a legnagyobb kataklizmák közepette sem adják fel céljaikat, vállalva a kudarcokat, a csalódásokat, ezekből okulva kitartóan keressék az útat a nagy fordulathoz, az új társadalomhoz, erőt gyűjtve, megújulva, újra és újra nekilendüljenek a küzdelemnek. A szocializmus egyik nagy próbatétele volt, amikor a várva-várt világforradalom helyett a szocialista eszme egy országban győzedelmeskedett. Kiemelkedő forradalmárok is vitatták, le- het-e történelmi esélye a végső sikerre az októberi forradalomnak, van-e „joga” a forradalmi Oroszországnak, hogy kérje a nemzetközi proletariátus segítségét, miközben a világ többi országának munkásosztálya továbbra is elnyomás alatt szenved. A történelem menetének „eltérése” a tervezettől forradalmárok életpályáját törte ketté: egyesek arra a következtetésre jutottak, hogy a marxizmus végképp elvesztette érvényét, mások a világforradalom „nevében” fordultak szemben a nagy októberrel. De említhetnénk azt is, milyen óriási erőfeszítést követelt, mennyire embervallató próbát jelentett a kommunista mozgalom számára a stratégiai váltás az antifasiszta harc időszakában. Egyéni tragédiákat okozott, amikor az egész nemzet összefogását keresve „át kellett állni” a proletárforradalomért vívott harcról a polgári demokrácia védelmére, amikora küldetéstudat táplálta harci szellem erkölcsi magaslatáról „alá kellett szállni” a népfrontpolitika kompromisszumainak sok forradalmár szemében alacsonyabbrendű „megalkuvó” világába. És a nagy horderejű változások sora ezzel még korántsem ért véget. Olyan idők jöttek, amikor tudomásul kellett venni, hogy visszaesések, sőt válságok is lehetnek a szocializmus építésében. Meg kellett tanulni, hogyan lehet jobban figyelembe venni a nemzeti sajátosságokat. Alkalmazkodni kellett ahhoz a történelmi helyzethez, hogy a világforradalmi folyamat nemcsak eltérő módszereket, megoldásokat produkálhat, hanem a szocializmushoz vezető utak is lényegesen különbözhetnek. A történelem a lenini gondolat érvényességét igazolta: a szocialista forradalmároknak minden helyzetben „ki kellett kínlódniuk” a reális, a használható válaszokat a szocializmus nagy kérdéseire. Bebizonyosodott: nincs örökérvényű válasz, nem létezik mindig és mindehol érvényesíthető recept - s ez ránk nézve is igaznak bizonyult. A szocialista Magyarország hatalmas változást hozott népünk életében, de az első küzdelmes évek után már birkózni kellett a személyi kultusz, a dogmatizmus, a torzulások ellentmondásaival, s nem sokkal később úrrá kellett lenni a visz- szavert ellenforradalmi támadás okozta zűrzavaron. A nehéz harcok árán megújult politika lehetett képes a hatalom megszilárdítására, a mezőgazdaság szocialista átszervezésére, a gazdaságirányítás korszerűsítésére, a szocialista állam továbbfejlesztésére. Mára azonban talán már sokan elfeledték: a maguk idejében ezek a lépések is éles vitákat váltottak ki. Sokszor teljesen járatlan úton haladtunk, nem mindig láttuk pontosan, mi lesz a dolgok kimenetele. Nemegyszer hibáztunk, visszavonulót fújtunk, s arra is volt példa, hogy átalakítottuk a terveket, megváltoztattuk elképzeléseinket. Úgy tűnik, a kommunisták, a forradalmárok azt már megtanulták, milyen károkat okoz a szocializmusnak a volun- tarizmus, a fejlődés ütemének irreális gyorsítása. A normális ütemű haladás már senkiben sem kelt csalódást, kiábrándulást. A történelem azonban nemcsak a tempó tekintetében makacs, a megalapozatlan minőségi váltásokat sem engedi. Ha a gazdálkodás adott szerkezete felett eljárt az idő, tartalékai kimerülőben vannak, és minőségileg magasabb színvonalú, rugalmasabb szerkezetre van szükség a fejlődéshez, azonnal előtűnnek a gyenge pontok, lelepleződnek a látszatmegoldások. Mivel az ilyen természetű változás átformálja az értéktudatot is, hiszen egy új struktúrához kell a társadalomnak politikai intézkedéseivel is sokoldalúan alkalmazkodnia, súlyos értékzavarokhoz, elbizonytalanodáshoz, sőt válságtudathoz vezethet, ha az új minőség nincs pontosan körvonalazva, ha feltételeinek megteremtésében, kifejlesztésében késlekedünk. Napjainkban voltaképpen ezzel a problémával küszködünk, elsősorban ez teszi próbára a társadalom tűrőképességét, az emberek bizalmát, cselekvőkészségét. Mü- ködőképesebbé kell tennünk gazdaságunkat, hatékonyabbá gazdálkodásunkat, s olyanná politikai intézmény- rendszerünket, amely megfelelő keretet ad a társadalom alkotó energiáit felszabadító újfajta érdekegységnek. De nemcsak a mi feladatunk ez, hanem valamennyi szocialista országé, alapvetően ez a célja a Szovjetunióban zajló peresztrojkának, a kínai reformnak, a többi baráti állam gazdasági-társadalmi törekvésének. A szocializmus harcosainak ha mindenekelőtt azt kell „ki- kinlódniuk”, hogyan lehet dinamiku- sabbá, fejlődőképesebbé, nagyobb teljesítményűvé tenni a szocialista gazdaságot, s ennek révén az egész szocialista rendszert. ársadalmunk jóléte, mun- kánk minőségi színvonalában nak emelése a tét - nem kár tehát az illúziókért. Nélkülözhetetlen a történelmi _______ helyzetet és feladatot megértő valóságtudat, a jól működő, kifinomult realitásérzék. Kár azonban az áldozatkészséget, a bizakodást, a ten- niakarást ért minden veszteségért, a késlekedés, a bizonytalanság, a ret- rográd tendenciák okozta hit- és hitel- vesztésért. A válságos idők kihívására természetszerűen válaszolunk az objektív okok feltárásával. Elemzések készülnek arról, miben hibáztunk, mit nem ismertünk fel időben, hol kell változtatnunk. Kiszámítjuk, mekkora volt az anyagi kiesés, de nem készül kimutatás az emberi személyiséget ért károkról, a tudati és érzelmi fedezet megcsappanásáról. A történelem azonban e tekintetben is „következetes”, általában be szokta hajtani ezt a tartozást is. Forradalmárok, illúziók nélkül G. Nyerova: Lenin (bronz portré, 1974) N. Zsukov: Hírek a frontról (1965)
