Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-21 / 275. szám

1987. november 21. NÉPÚJSÁG 7 Munkásdinasztiák A Scl hőn csa Iád A síkságra omló lajvéri domb, ga­lambősz ködfátyolba burkolózik. Az agyagos szikbe fektetett sínpár elrohan mellettem; talpfáin, évtizedek távolában pályamunkás gyerek igyekszik a báta- széki polgáriba... *- Hol van már, az egykori Schön Ban­di! - Láthatja, pocakot eresztettem, a ha­jam is őszül, s harminchét évi vasúti szol­gálat után második esztendeje nyugdíj­ban vagyok. De nehogy azt gondolja, hogy unatkozom. A kertben, a jószágok körül, meg a szőlőben késő őszig van munka. Kilépünk a tenyérnyi nyári konyhából, melynek eresze alatt paprikafüzérek tu­catja szárad. Schön András közben ma­gyarázza, lassan meg kell szántatni a föl­det, de addig nem hívhatja a traktorost, amíg nem esik, mert ez az agyagos-szi­kes föld másképp nem törhető föl. Hátul az ólban két hízó, az egyik a gyerekeké lesz, odébb a baromfiudvarban néhány tyúk tököt csipked, mellette nyúlól. Az anyát nemrég ragadta el egy kóbor eb, hátul kirágva az ól deszkáját, azóta árvák a rántanivaló tapsifülesek. A kertből ide látszik a vasútállomás, mely a házigazda életét meghatározta.- Tulajdonképpen vasutasdinasztiá­nak mondhatjuk magunkat, mert már nagyapám is állami volt, mint ahogy apám is átvette tőle a krampácsot. Mind­Schőn András ketten pályamunkások voltak. Magam se tudtam mást elképzelni mint, hogy őket kövessem. Én is a PFT-nél kezdtem, egy év múltán lehettem fékező, addigra a há­ború után megjavították a bajai hidat. Voltam állomási kocsirendező, de engem az utazás sokkal inkább vonzott. Ma is szeretek országot járni, ezért is vettünk a feleségemmel egy Trabantot. Részekre osztottam az országot és így jártuk végig szép tájainkat. Pedig mindkettőnknek van szabadjegye, feleségem ugyanis a bátaszéki állomáson telefonközpontos. Schön András az évek során letette a kalauzi vizsgát is, ám tehervonatos vo­natvezetőre volt szükség, amit hosszú időn át látott el. Gyorsteherrel járta az or­szágot, az volt a ritkább, ha a szolgálati órák száma nem érte el a havi négyszá­zat. Persze, az is igaz, hogy így lényege­sen többet keresett, s minden megtakrí- tott forint a leendő ház építéséhez lett fél­retéve. Időközben lebontottak egy tanyát, házhelyet vettek a vasúthoz közel, a Tán­csics Mihály utcában és tizenkét év után elhagyták feleségével a lajvérpusztai szülői házat.- Annak idején egy szekrény és egy ágy volt az első bútorunk - említi felesé­ge. Aztán megvettem a hálót, azt használ­juk ma is, meg nem válnék tőle! Tudja, mi nem akartunk OTP-re építkezni, ezért az­tán libákat is tartottunk, még ma is annyi toliam van, hogy a két gyerekünknek, Schön Andrásné az unokáknak magam készíthettem a pe­helypaplant, a párnát. A jövendő kisuno- kámnak is elkészítettem már, akit de­cemberre várunk. Schön András azt mondta: az utazás­hoz, az állandó fordulószolgálathoz hoz­zá lehet szokni, ám az évek múltán az idő csak kikezdi az ízületeket, a derekat, s a fatáskába pakolt hidegételt is csak egy ideig bírja a gyomor. A paklikocsiban a kályha melletti kis idő csak ara volt jó, hogy amíg az otthonit elfogyasztotta, né­mileg átmelegedjen. Schön András sem gondolt arra, hogy egyszercsak őt is el­érik a derékbántalmak. Egyik napról a másikra - négy esztendővel ezelőtt - műtőasztalra került. Javasolták, menjen a szekszárdi kórházba, ám ő azt mondta, egy vasutas az feküdjön a MÁV-kórház- ba! A porckorongsérv leparancsolta a tehervonatról, ülőmunkát ajánlottak neki, ám azt nem fogadta el. Egy ideig jegy­vizsgálóként dolgozott, s mikor elérte a hat év korkedvezményt a letöltött szolgá­lati időt tekintve, kérte a nyugdíjaztatását.- Ma sokkal szebb a vasút, mint akár két évtizede volt. A dízelek mellett mind több villanymozdony fut a vonalakon. A feltételeket már össze sem lehet hasonlí­tani a korábbival. Sokszor a vaksötét éj­szakában tolattunk, még az állomások sem voltak kivilágítva, olyan volt, mintha pincében tapogatóztunk volna. Használt volt a bundakabát, használt az esőkö­Ifj. Schön András peny, amit föl sem kellett akasztani, mert magától megállt, annyira elöregedett. Ma tetőtől talpig fölöltöztetik a vasútra kerü­lőket. így történt a fiammal is, aki nem na­gyon akart tanulni. Óhatatlanul beléivó- dott a vasutasmunka szeretete, gyerek­korában többször magammal vittem Hi­dasra, máshová. Néztük a tovatűnő tájat, mert a dombhajlatok, a földek, az erdő ta­vasszal, nyáron a leggyönyörűbb. A fiam követett tehát, negyedik éve, hogy a MÁV-hoz került, először mint váltókezelő, most pedig forgalmi szolgálattevő a beosztása. De egy ideig abba kellett hagynia a vasúti munkát, mert bevonult katonának. Eddig jutunk a beszélgetéssel, mikor váratlanul betoppan a nyári konyhába, az ifjú Schön és várandós felesége.- Ugyanabban a laktanyában szolgá­lok, ahol apám volt katona, néhány napig itthon lehetek. A vasút eddig is sokat se­gített, az esküvőm után egy hónappal szolgálati lakást kaptam itt a közelben. A társalgás fonalát az édesanyja szövi tovább, emlékezve a régebbi időkre.- A végsősoron nemcsak a férjem apja és nagypja volt vasutas, hanem az én apám is, meg az uram testvére is. Igaz ugyan, hogy ő tizenhat év után leszállt a mozdonyról, mert sokallta a szolgálatot. Most, a vázkerámiában dolgozik, mond­hatjuk majdnem a szakmájában, ugyanis a gázkazánokat kezeli. S. Gy. Ifj. Schön Andrásné Csak a kiváló minőségű árut szabad termeltetni Jó portékának van piaca és ára A TSZKER hatvanegy gazdasággal áll kapcsolatban. Október végéig 740 millió forintos forgalmat bonyolítottak le. Most kezdődött a jövő évi termeltetési szerző­dések kötése * Egyre többet hallunk arról, hogy a ter­melő gazdaságok szorosabbra fűzik kapcsolataikat az eladókkal, az sem rit­ka, amikor közvetlenül a fogyasztónak adják el terméküket. De ez utóbbi költsé­ges, hiszen a termelőnek jó kereskedőt is kell foglalkoztatnia. Tehát legjobb mód­szer: a termelő minél jobb árut küldjön, és kapja meg érte a tisztességes árat.- Csak a jó portékának van piaca, csak azt tudjuk eladni - mondja Boldis István, a TSZKER szekszárdi területi központjá­nak igazgatója. - Gyakorlatunk már hosz- szú évek óta, hogy arra ösztönözzük a termelőket, hogy árujuk, legyen az belföl­di értékesítésre szánt vagy külföldre kül­dendő, minőségét ne érje kifogás. Csak az ilyen követelményeknek megfelelő árut tudjuk megfizetni. Természetesen nem gond nélküli a ke­reskedői munka. Lehet példákat sorolni, ám fölösleges, hiszen elég csak egyet el­mondani, belőle érzékelni lehet a helyze­tet. A lencseügy Itt van a lencse ügye. Megjárta az újsá­gok hasábjait, a tévét, a rádiót, s most mégis igencsak nehéz a helyzet. A piac­kutatás azt bizonyította, hogy szükség van lencsére. Nőtt a termőterület, a beta­karított mennyiség, s mégis a külkeres­kedelmi cégek(!) hozattak be árut. Köz­ben kialakult a minősítésnek egy furcsa rendje: az országos KERMI mondja ki a lencséről az ítéletet. Ezek után elmehet a megyei kirendeltséghez a minta, ott meg­mondják, hogy „valóban” jó-e a lencse. Székesfehérváron az a helyzet állott elő, hogy a fővárosi KERMI jónak ítélte az ét­kezésre alkalmas lencsét, ám a fehérvári csak kétharmad részét. Most a termeltetők - a TSZKER területi központok - nem szorgalmazzák a len­cse vetését. Piackutatás - fokozott export A jövő évi stratégiához tartozik az is a szövetkezetek kereskedelmi cégénél, hogy növeljék az exportra termelt áruk mennyiségét, ugyanakkor a hazai igé­nyeket is mindjobban kielégítsék - nem alacsony minőségben. Éppen a hazai igények növekvése miatt növelik a mák és a bab termesztését. Jó piac ígérkezik - külföldről is nőtt az érdeklődés. A-jövő év elejétől a TSZKER kereskedőház jel­leggel is működik, a mostani részleges külkereskedelmi jog teljes értékűvé válik. Ez adja a tennivalókat: több zöldséget termesztetni. Például vöröshagymát ­Ozorán 50 hektár lesz - sárgarépát, és más olyan zöldséget termesztetnek, amelyek a hazai - a most megnyílt TSZ­KER raktáráruház - Budapest, Illatos út - ellátását, de az exportárualap bővítését is szolgálja. Nem csoda, ha a szekszárdi cégre is hárul „ellátási feladat” - és ezért külkereskedelmi szakos munkatársat fo­gad fel január elsejétől. így a vállalat köz­pontjával, valamint a termelőkkel export­áru-ügyben a kapcsolat egyenesebb le­het. Ugyanakkor az árak - átvételi árak - alakulásában is a termelő, képviselője révén, akivel hetente találkozhat, könynyebben dűlőre tudnak jutni. Fizetés és partneri kapcsolat Nem félnek-e attól, hogy a növekvő konkurencia miatt, a jövő évben, majd néhány termelő elpártol tőlük? - kérdez­tem Boldis István igazgatótól. A válasz egyértelmű: nem félnek a konkurenciá­tól. „Ha nem fizetnénk tisztességesen, akkor elveszítenénk partnereinket, akkor is, ha érdekeiket nem korrektül képvisel­nénk.” ' A jövő évre egymilliárd forintos forgal­mat terveznek. Már jó néhány termelőszövetkezettel aláírták a valóságos kétoldalú szerződé­seket - egyforma jogok, kötelességek rögzítése révén.- A mi gazdáink a termelőszövetkeze­tek - mondja az igazgató. - A tulajdonosi ellenőrzést naponta érezzük és elvárjuk. A korrekt szerződések, az eddigi jó együttműködésünk alapja a jövő évi eredményes munkánknak. Amely úgy is értendő, hogy a működésünkért járó szerény javadalmon fölüli nyereségen a taggazdaságok osztoznak - pénzük ará­nyában. A kiskereskedelmi munka A TSZKER-ek általában a lakossági fo­gyasztókkal nincsenek szoros kapcso­latban. A tucatnyi terménybolt azonban a termelés szervezésében igen fontos ré­sze a téeszek és TSZKER közötti kap­csolatnak, hiszen a legtöbb helyen a ter­melőszövetkezet szervezi a háztáji ter­melést - a mákot, a vöröshagymát, a ba­bot leginkább részesben műveltetik -, mígnem a húst is a szövetkezeten ke­resztül adják el. Tehát a „gazda” érdekelt, hogy a szövetkezeti vállalat jó tápot ad­jon. Van azonban egy sor olyan növény, amelynek technológiáját a téesz adja meg, a főbb munkákat gépeivel végezteti el - de kell a kézi erő. Ilyen példul a szőlő is, amely ugyancsak felkerült az export­listára bor formájában. A szekszárdi köz­ponttól az NSZK-ba 9000, a csehszlovák partnernek 3000 hektolitert küldtek az Aliscavinen keresztül, amely cég pedig jórészt magánosoktól vette meg a szőlőt. * A TSZKER jövő évi kereskedelmi politi­kája egyértelmű: csak akkor lesz ered­ményes a munka, ha kiváló minőségű áruval mennek a nagy piacra, és megfi­zetik, hosszú távon pedig jól együttmű­ködnek a jövőben is a gazdaságokkal. PÁLKOVÁCS JENŐ Kontra középszer Időszerű kérdés: ugyan ki és mi módon ítéli meg azokat a cselekvő- képes gazdasági vezetőket, akik az általuk irányított vállalat sikeréért, anyagi gyarapodásáért a cselek­véssel szükségképpen együttjáró kockázatot is vállalják? A mérce mindenki számára ugyanaz: tisztes - és nem áremelésekből származó - nyereség, biztos piaci pozíció, meg­újulási készség és stabil adófizetői képesség, no és persze - főleg a munkások és az alkalmazottak anyagi és más módon történő meg­becsülésének eredményeként - nyugodt, kiegyensúlyozott vállalati, munkahelyi légkör. Nehéz, de a jelenkori gazdálkodá­si körülmények között sem megold­hatatlan feladat, mint ahogy ezt saj­nos nem túl sok gyakorlati példa is bizonyítja. S talán azért sem sorol­hatók az efféle jó példák túl hosszan, mert a gazdasági racionalitás által motivált cselekvőképesség gyakor­ta - s még viszonylag ideális állapo­tok esetén is szükségképpen - ve­zet kiélezett konfliktushelyzetekhez. És a konfliktushelyzetkben nagy hir­telen felszínre kerülő érdekellenté­tek megfelelő kezelése olyan poli­tikai kultúrát és gyakorlati jártassá­got követel(ne), amellyel bizony, lás­suk be, manapság is hadilábon ál­lunk. Az év emberének megválasztott vezérigazgató évtizedek óta - vagyis amióta az általa irányított vállalat fo­lyamatosan a legjobbak közé tarto­zik - kíméletlenül kemény hangvéte­lű viták kereszttüzében kénytelen dolgozni. Egy-egy, a vállalat irányí­tásával kapcsolatos akciója most már rendre országos beszédtéma - ez nem baj -, szikrázó indulatok ki­váltója - és ez már figyelmeztető, mi több: aggasztó jelenség. Nem mint­ha a szóbanforgó vezérigazgatót és stábját jottányit is visszariasztanák a viták a további és határozott cselek­véstől. De ugyanezek a viták, vagy éppen ellenkezések - nem is min­den gerjesztés nélkül - kevésbé ha­tározottakat, a kevésbé vezetésre termetteket igenis visszariasztják minden kezdeményezéstől és hatá­rozottságtól. „Kinek kellenek az ilyen rumlik?” - kérdik ők, s mi taga­dás, sok esetben okkal-joggal kér­dik és döntenek úgy, hogy marad­nak inkább a szokványos és bizton­ságos mederben. A szabályozók által behatárolt gazdálkodási mozgástér is olyan, hogy sokan inkább választják a kö­zépszerűséget; dolgoznak ugyan tisztességesen, de aggályoskodva messze kerülik a látványos kiugrás lehetőségét, mondván: „a nagy tö­rekvések szülte nagy eredmények­ből különösebb hasznunk nincs, vi­szont ha a jeles eredményeket azonnyomban nem növelhetjük to­vább, akkor abból csak bajunk le­het.” Elfogadható magatartás? Mondjuk inkább így: esetenként ért­hető, ám elfogadhatatlan. Ebből a szempontból egyébként nagyon figyelemreméltó a hír, mi­szerint a feldolgozóipar legjobbjai nyereségadó-kedvezményt kapnak. Nyereségükből tehát több pénzt tarthatnak meg és használhatnak fel béremelésre vagy műszaki fejlesz­tésre. Ez - hosszú viták és főleg vál­lalati protestálások után - az első in­tézkedés az ügyben, hogy ne a jók és a legjobbak anyagi kárára pró­bálják eltartani a gyengéket és a leg- rosszabakat. S ez az intézkedés egyúttal annak beismerése is, hogy ama bizonyos sokat emlegetett és vitatott „nagy kalap” elv sokáig már nem tartható, legalábbis az eddigi és évtizedeken át rögzült klasszikus formájában. S ha nem a legjobbaknak kell el­tartaniuk a haszontalanokat, továb­bá ha a gyengék az alkalmazkodás- és cselekvőképtelenség miatt el­bukhatnak - s ha ez konzekvens gazdaságirányítási elv -, akkor re­mélhetően a mai vezetőgárda ösz- szetételére sem lesz hatástalan a gazdaságban is olyannyira kívána­tos szelekció. A vállalkozókedvűeknek persze na­gyon kemény követelményekkel kell szembenézniük. Ráadásul - s főleg rövidébb távon - népszerűtlen intéz­kedések sorozatát kell vállalniuk, tud­ván, hogy az esetleges eredmények csak hosszabb távon várhatók. Kockázat ez a javából, ám a leg­jobbak, a legképzettebbek, a profi szakemberek számára, vállalható kockázat, mert megoldható feladat. S ha munkájukat esetleg vitatják is, de felesleges és értelmetlen akadé­koskodással nem nehezítik, akkor talán sokkal kevésbé lesz yonzó a középszer státusa. v r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents