Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-21 / 275. szám

1987. november 21. 6 IníÉPÜJSÁG MÚLTUNKBÓL- Mondok két évszámot: 1970 és 1986. Egyikhez is, másikhoz is illesz­tek forintokat jelző számokat: 5,5 milliárd és 40 milliárd. A statisztikai adatok szerint az említett két eszten­dőben ennyi volt az alkoholos italok forgalmazásából származó állami bevételek összege. Más célra való felhasználással ennyi pénz segítené a népgazdasági nehézségek leküz­dését...- Igen, de ennél sokkal nagyobb az a kár, amit éppen az alkohol elfogyasztása okoz. Megkockáztatható az az észrevé­tel, hogyha az említett forintok 1 százalé­kát fordíthatnánk a megelőzésre, gyógyí­tásra az alkoholizmus elleni küzdelem­ben, akkor eredményeink növekedné­nek.- Mielőtt elmerülnénk e témában, szögezzük le az olvasók előtt - és er­re ismerőseinket is hívhatjuk tanú­nak -, hogy egyikünk sem fogyaszt szeszes italt. Ont a munkahelye, a Tolna Megyei Tanács V. B. Balassa János Kórházának szocioterápiás és rehabilitációs osztálya is kötelezi, engem pedig a gyávaságom tart visz- sza. Orvosi javaslatra éppen húsz évvel ezelőtt határoztam el, hogy nem iszom alkoholt. Akkor a gyakori fejfájást okozó öröklött magas vér­nyomásom miatt rendszeresen kel­lett gyógyszereket szednem. Elő­deim hirtelen halála intő példaként állt előttem, amit a doktor szava megerősített. Hittem neki és abban, hogyha én nem akarom, akkor talán semmi szükségem az alkoholra. Nem tudom hogy emiatt-e, vagy a természet rendje szerint is meg­szűnt volna a sok kellemetlen érzést okozó magas vérnyomás, de most nem merem kipróbálni. Lekopo­gom, így nélküle is jól érzem ma­gam. Úgy iszom, mint az állatok... Csak akkor, ha szomjas vagyok és lehetőleg vizet. Ezeket azért mond­tam el, hogy ne érhessen bennünket az a vád, hogy vizet prédikálunk és bort iszunk.- Ha már az állatokat említette, és is­merve az alkoholizmus elleni küzdelem évszázados történelmét, hadd idézzek Pázmány Pétertől, az ellenreformáció ve­zéralakjától, aki a mértéktelen alkoholfo­gyasztás, az italozási szokások ellen szállt szembe. Azt példázta: „Ha meleg időben lovad megizzad és innya akar nem szenveded, megrántod száját, hogy el ne veszessed egészségét; ha pedig lá­tod, hogy barátod felgerjedett a sok bor miatt, inkább erőlteted, hogy igyák és amitől barmodat elfogod, arra kénszeri- ted barátodat: nagyobb gondod lévén lo­vad egésségére, hogy sem barátod éle­tére, üdvösségére.” Más példával is szolgál a történelem. Ott van Zrínyi Mik­lós, a szigetvári hős, aki mélységesen megsértette korának italozási szokásait, mert kimondta: „A részegség nem hadvi­selő embernek való”, hisz erőtlen és nem tud titkot tartani a részeg katona. Engels A munkásosztály helyzete Angliában cí­mű müvében többek között azt bizonyítja, hogy az iszákossággal párosuló szörnyű következmények: a család tönkretétele, a szellemi és testi egészség elvesztése, az anyagi körülmények katasztrofális romlása és az erkölcsi megsemmisülés.- Ez napjaink diagnózisa is, de holnapra is marad belőle. Tizenhét évvel ezelőtt megalakult az Alkoho­lizmus Elleni Országos Bizottság. Ennek nyomában megyeiek szület­tek. Létükről folyamatosan hírt ad­tunk. A sajtó, azt hiszem, azzal tud segíteni, hogy a riasztó példákat és a küzdelem eredményeit egy­szerre közli. Ha már számokkal kezdtük a beszélgetést, próbáljuk azokkal segíteni az elgondolkodást továbbra is: az alkoholfogyasztásra visszavezethető halálokokban el­hunytak száma Tolna megyében 1970-ben három volt, 1984-ben ki­lencvennégy. Országos adatok sze­rint a 30 és 40 év közötti életkorban I az említett okból elhaltak száma 1970-ben tizennégy, 1984-ben há­rom száztizenkilenc.- A csoportos alkoholizálással, a laza ivási szokásokat elfogadó környezetből alakulhat ki a kontrollvesztés, a rendsze­res pinceszerezés, az örömkeresés, a szenvedélybetegség. Ez rendszerint hosszú ideig tart. Feltartóztatható, ha a kellő helyzetfelismerés önfegyelemmel is párosul. Nehéz definiálni, meghatározni az alkoholizmust, az alkoholbetegséget, az viszont egyértelmű, hogy súlyos ára van.- Munkahelyén, a palánki osztá­lyon az lehet a legalapvetőbb gyó­gyítási lépés, hogy megtalálni az al­koholfogyasztás okát, hogy ki, miért iszik. Aztán ennek a megszüntetése teszi szabaddá az utat. En úgy gon­dolom, hogy az elvonókúra önmagá­ban nem sokat ér.- Erre azt mondhatom, így igaz. Most példákat kellene sorolnom. Név nélkül ezt megteszem. Nem az udvariasság mondatja velem először az alkoholista nö esetét, de ő a rosszabb. Egy kiváló értel­miségi emberről van szó. A gimnázium­ban kitűnőre érettségizett, testvérei közül ö volt a „bezzeg”-példa. Atomfizikus akart lenni, amikor megismerkedett egy mérnökkel. Férjhez ment azzal a határo­zott céllal, hogy ő tanulni fog. Ezt meg is tette, mérnöki diplomát szerzett ő is, és közben három szép gyermeknek adott életet, vezette a háztartást. Észrevétlenül elröppent az életéből húsz év. Humán ér­deklődését olykor-olykor kielégítette egy-egy színház, hangverseny, könyvél­mény. Egy napon a család azon vette észre, hogy félájultan fekszik. Megint el­ment az idő és amikor hozzánk került nagy-nagy rábeszélésre és többszöri kórházi kezelés után, már azt kellett rá mondani, hogy alkoholista, hogy beteg. Mi volt a kiváltó ok? Sejteni lehet. Az együttműködésre nehezen fogható. Az akaraterejét ellenállásra fordítja. ■ - Lássuk a jobb példát!- Ez csak arra pozitív, hogy az orvos, pedagógus, a család szándékával meny­nyire hajlandó azonosulni a beteg. Az ivás okát a férfi abban látta, hogy nem boríthatta rá az asztalt a munkahelyi köz­vetlen vezetőjére, aki vele szemben ült az asztalnál, és levélben utasította a felada­tok végrehajtására. Ezt ő nem tudta elvi­selni és inni kezdett. Mértéktelenül. Töb­bet költött, mint ami a havi fizetése volt. Egyik elvonókúra a másikat követte. Most aktív szervezője lakóhelyén az alkoholiz­mus elleni klubnak. Nem vallja, hogy ő soha többet nem iszik alkoholt, csak nem úgy mint eddig. Az vezette hozzánk, majd ki is józanította, amikor a kislánya átment az utca másik oldalára, mikor a részeg apját meglátta.- Személyes kapcsolatom a szek­szárdi NÍVÓ - nemivó-klubbal van. Tudom, hogy sok városban van ha­sonló, sőt, nagyközségekben is szerveződnek. Fontos részei a reha­bilitációs munkának. A klubmozga­lom gyógyító környezetet, a cso­porthoz tartozás örömét jelenti.- A már világszerte elterjedt klubterá­pia 1980-ban végre bevonult Tolna me­gyébe is. Öt év kellett ahhoz, hogy a szo­cioterápiás és rehabilitációs osztály és a Szekszárdi Városi Tanács egészség- ügyi osztályának közbenjárására az inté­zet gyógyultjainak rendelkezésére bo­csássák a szekszárdi Pollack Mihály ut­cai otthont, ahol napközben öregek vol­tak. Működési szabályzatuk van, válasz­tott klubvezetőség és családias légkör minden hétfőn este. Négy év óta kap csak a klub folyamatosan anyagi támo­gatást a tanácstól.- A családias hangulatra mi sem jellemzőbb, hogy az ön születésnap­ját - mint klubbizottsági titkárét - tortával köszöntötték. A szekszár­diak példája úgy érzem követendő. Ismerve a megyénkén belüli klubok helyzetét azt kell mondani, a többié korántsem ilyen. Látni kell, hogy mennyire él az előítélet a már gyó­gyulnak tekinthető alkoholistákkal szemben. Csak ennek tudható, hogy legnagyobb problémát városokban jelent a klubhelyiség. Az, ahol meg­felelő programot otthonos környe­zetben élhetnének. Nem teljes a kép, ha a problémáról nem beszélünk.- Még 1980-ban megalakult a dombó­vári Barátság klub. A vasutas művelődési házból a városiba költöztek, majd a fel­nőtt ideggondozóban kaptak helyet. Pakson 1981-re értek meg a körülmé­nyek, hogy Paksi AE Szabadidő Klub né­ven a munkásművelődési otthonban be­fogadták őket. Ez év októberében új cél­lal, tervekkel, nyitottabban átalakultak Életmód klub néven. Tamásiban 1984- ben alakult klub, először a művelődési házban, majd véletlen folytán áttelepül­tek az ideggondozó épületébe, s utóbb az orvosi könyvtárba. Bonyhádon 1985- ben született a Menta klub. Az országos helyzet is sürgette, hogy ezeknek a klub­oknak legyen megyei bizottsága, össze­fogója. Ehhez anyagi hátteret kellett biz­tosítani. Az elmúlt év programjai már jó példái a klubok együttműködésének, ba­ráti találkozóinak, ahol a sorstársak ad­ják egymásnak a tapasztalataikat. Leg­utóbb Dombóváron.- Az, hogy szaporodnak azok a közösségek, ahol nem fogyasztanak alkoholt, ez örvendetes. Az, hogy az ilyen kollektívák támogatására egy­re többet tud a társadalom fordítani, ez is jó dolog, de félek, hogy ennél sokkal több pénz is kevés volna, és attól is, hogy gyakran pénzzel nyug­tatjuk a lelkiismeretünket. Arról kel­lene beszélni, amit megelőzésnek nevez a szakirodalom. Ennek gya­korlati megoldása ott kellene indul­jon, hogy figyelünk egymásra. Mi ve­zethette az említett mérnöknőt, hogy alkohollal oldja meg gondjait? Miért nem tudta férjjel, gyermekeivel, test­véreivel közölni problémáit? Miért nem vette észre az a munkahelyi vezető, hogy mennyire megalázza munkatársát, szobatársát? Arról kellene beszélni, hogy az utógondo­zásban ugyanezek játszanak szere­pet: a család, a munkahely! A köz­ben levő gyógyítási folyamatban a kórházi alkalmazottak, orvosok, nő­vérek, pedagógusok embersége, hi­vatástudata az előklub minden programja perdöntő fontosságú. Éppen önről szólva emlegették a gyógyult betegek, klubtagok, hogy alkalmatlan arra, hogy például a me­gyei tanácson sokkal határozottab­ban képviselje az érdekeiket, ugyan­akkor a gyógyulásukat segítendő, képes éjt nappallá téve utánuk járni, lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetből kihozni őket a részeg ál­lapotból és csak azért nem folyta­tom a munkáját elismerő szavaikat, mert azt megtette éppen a közel­múltban a megyei tanács hivatalból is. Hiszem, hogy ezt megfizetni nem lehet semmilyen jutalommal. Ehhez valamiből táplálkozó fanatikus hitre, önzetlenségre, a társadalom iránt érzett felelősségre, emberek tiszte­letére van szükség és tudom, hogy a munka végzéséhez olyan megértő feleségre is, mint az öné. Feltűnt az is, hogy az egyik klubtag, a többiek nevében egyszerűen „a barátom­nak” nevezte önt. Ez abban a kör­nyezetben különös hangsúlyt ka­pott, igazibb értelmet nyert, érezte­tett.- Az ember gyakran nem háláért, kö- szönömért, elismerésért teszi amit tesz, hanem mondjuk egyszerűen barátság­ból! Újabb kötettel gyarapodott Tolna me­gye helytörténetírása. A Tolna Megyei Levéltár megjelentette a „Tanulmányok Tolna megye történetéből” című soroza­tának 11. kötetét, amely ezúttal is hasz­nos ismereteket tár fel a levéltárban őr­zött forrásokból. A közölt kilenc tanul­mány 644 oldal terjedelmű, és 92 képol­dal illusztrálja a tárgyalt eseményeket. A kötet első két tanulmánya oktatás- és iskolatörténet. Az első - dr. Glósz Jó­zsef munkája - 1849-1867 közötti idő­szak alsó- és középfokú oktatástörténe­tét mutatja be, a másik - dr. Szenczi László tanulmánya - az 1868-1900 kö­zötti időszaknak oktatástörténetét tár­gyalja. A szerzők a megállapításaikat ko­rabeli statisztikákkal támasztják alá. Kü­lönösen áll ez az 1868-1900 közötti idő­szakról szóló tanulmányokra, amelyhez a csatolt kimutatások száma 57, nem szá­mítva ide a szövegközi számszerű ada­tokat. A két tanulmány segítségével megis­merkedhetünk az oktatásügy szervezeti felépítésével. Külön-külön kísérhetjük fi­gyelemmel az elemi iskolákat és a kö­zépfokú tanintézeteket. Külön is kiemel­jük az évszázados iparos és kereskedő tanonciskolái oktatás kezdeteiről szóló részt. Erről a témáról megyei vonatkozá­sú tanulmány még soha nem jelent meg. A szerző levéltári források idézésével ál­lapítja meg, hogy a tanoncképzés a me­gyében meglehetősen nehezen indult. Dunaföldvár, Paks, Bonyhád, Hőgyész, Tolna nem tett kellő időben intézkedést a vonatkozó rendeletek végrehajtására. A miniszteri biztos erélyes hangú leiratot intézett az alispánhoz, ebben határidőt szabott a tanonciskolák megszervezésé­re, s ha ezt nem teljesítik: „...a bekövetke­ző kellemetlenségeket kikerülniük lehe­tetlen leend.” A sorozatos intézkedések végül is eredményt hozak, 1884/85-ben már is­kola vagy előkészítő volt Bonyhádon, Ódombóvárott, Dunaföldvárott, Pakson, Szekszárdon és Tolnán. Érdekes adat 1887/88-ról, hogy a legtöbb tanoncot Tolna megye iskolázta be Dunántúlon, de ugyanakkor az egy főre jutó fenntartási költségben csak a harmadik hely jutott a megyének. A legnagyobb anyagi áldoza­tot Bonyhád, Szekszárd és Tolna hozta a leendő szakmunkásokért. Még egyetlen adatot említünk: a legtöbb iskolai mu­lasztás (474 nap) Bonyhádon volt, s en­nek nagy hányada igazolatlan volt (395 nap). Mint az írásból kiderül, elsősorban nem a fiatalok, hanem a mesterek voltak ebben a ludasok. Tolna megye XX. századi első nagy megrázkódtatása volt az 1905., 1906. évi aratósztrájk. Dr. Szalai Károly a tanulmá­nyában részletesen elemzi a megye me­zőgazdaságának tőkés fejlődését, a né­pesség struktúrájának alakulását, a föld­munkás- és szegényparaszti rétegek életviszonyát. Ezek segítségével bizo­nyítja, hogy szükségszerű következmény volt az emberibb életet akaró részes ara­tók és cselédek tömeges megmozdulá­sa. S amikor bekövetkezett a mozgalom veresége, a kisemmizettek abban re­ménykedhettek csupán, hogy majdan az egykori ígéret földje - Amerika - biztosít­ja számukra a munkát és a megélhetést. Vándorbottal a kézben elindultak világ­gá... Itthon pedig még hosszú időre meg­maradt a tőkés nagybirtokrendszer. A következő tanulmány - szerzője dr. Dobos Gyula - a Magyar Tanácsköztár­saság vereségét követő ellenforrada­lomról és a tőkés konszolidációról szól. Az első fejezet összefoglalja a fehérterror korábban feldolgozott eseményeit, majd a hatalomba visszajutott burzsoá beren­dezkedéséről közöl adatokat. A tanul­mány nagy értéke az 1920. és az 1922- es választások Tolna megyei eseményei­nek igen részletes, választókörzetenkén­ti elemzése. Bemutatja a szerző a jelölte­ket, a választási előkészületeket, a vá­lasztást, s kimutatja, miként hamisították meg a választási eredményeket, és ho­gyan szorították vissza a legális baloldali ellenzéket. A szerző táblázatokba foglalta a szava­zások eredményeit. Kimutatta, hogy számos községben több volt a távolmaradó, mint a szavazó (Cikó, Grábóc, Kisdorog, Majos, Szaka- dát, Pálfa, Györköny, Értény, Felsőnyék, Nagykónyi, Nagyszokoly, Regöly és Ten­gőd). Ezek az adatok annál is inkább meglepőek, mert 1922-ben 15423-mal kevesebb volt a szavazásra jogosultak száma, mint 1920-ban. Ipartörténeti írás a következő tanul­mány. A szerző - Kárpáti Andrásné - arra vállalkozott, hogy felvázolja a megye ma­lomiparának történetét a kezdetektől az államosításig. A tanulmány nagy értéke, hogy a gabonatermesztésre vonatkozó számszerű • adatokkal igazolja, a török uralom időszakában - eltekinve annak utolsó időszakától - nem volt lakatlan, ki­halt terület a megye. A molnárok jól éltek, megélhettek a szakmájukból. Ehhez pe­dig kellő termelői háttér kellett... A szerző a szakmai áttekintésekor kü­lön is szól a malmok számának alakulá­sáról, felsorolja a molnárok nevét és te­lephelyét, a dunai malmok elhelyezési sorrendjét. A tanulmány függelékében kaptak he­lyet a Tolna megyei molnárok céhének artikulusai, eredeti írásmóddal közölve, valamint a „Molnár rendtartás”. Mindket­tő bepillantást enged a céh, a szakma feudális állapotára. Valószínűleg sokakat érdekel majd a következő tanulmány, amely a Tolna me­gyei boszorkányperekkel foglalkozik. Nemcsak a női, hanem a férfi boszorká­nyok üzelmeire is fény derül. A szerző - dr. Szilágyi Mihály - sorra veszi a Tolna Megyei Levéltárban őrzött pereket, is­merteti azok tartalmát, ezt követi az elem­ző munka. Vizsgálat tárgyává teszi a szerző a boszorkányhitet és az üldözé­seket, a vádaskodást és azok hátterét, valamint az orvostörténeti vonatkozáso­kat is. A tanulmány függelékében megta­láljuk a boszorkányperek időrendi táblá­zatát, és a perek szó szerinti jegyzőköny­veit. A szerző bemutatja a rontás eszközeit és módszereit, a varázslást, a boszor­kányszervezetet, a boszorkányszomba­tot, az ember és az ördög szövetségét, a boszorkányok bűnhödését. A következő írás a megye egyik közép­nemesének, Sztankovánszky Imrének politikai pályafutását mutatja be, miköz­ben háttérként felrajzolódik a reformkor, az 1848-49-es forradalom és szabad­ságharc, a neoabszolutizmus és a ki­egyezés kora. A szerző - Cserna Anna - jól érzékelteti, hogy Sztankovánszky nem volt forradalmár, reformer volt. Amikor azonban kiderült, hogy a reformmozga­lom megrekedt, s csak a polgári forrada­lom oldhatja meg a társadalmi átalaku­lást, arra vállalkozik - felkérésre -, hogy ellátja a megye főispáni teendőit. Atanul- mány számos adattal illusztrálja, miként szolgálta híven a haza, a haladás ügyét, s miként vonult vissza a politikai élettől a megtorlás idején. Amikor pedig ismét cselekedni lehetett, 1867-es kiegyezés után, újra ott találjuk őt a megyei politikai életének vezérkarában. Témájánál fogva újszerű tanulmány az Állategészségügyi emlékek Tolna me­gyében 1654-1867. című írás. Dr. Kováts Jenő hosszan tartó levéltári kutatás eredményeként tehette közzé tanulmá­nyát. A feldolgozás módja olyan, hogy azok is megértik, akik semmit sem érte­nek az állatorvosi tudományokhoz. A szerző történelmet és nem szakcikket írt. Számos olyan helytartó tanácsi forrást tett közzé, amely először jelenik meg a magyar sajtóban, és szinte ugyanez mondható el a megyei dokumentumokra is. Ezt a témát dr. Kováts előtt senki sem kutatta. A több mint két évszázadot átfogó ta­nulmányból megismerhetjük az állat­egészségügyi hálózat kiépítését, az állat­egészségügyi közigazgatást, a szerveze­ti rendszert, a pusztító járványokat, a betegségek leküzdésének módszereit és az erőfeszítések eredményeit. Dr. Károly István a Medinai földműves családok című genealógiai tanulmány öt évig tartó kutató munka folyamatáról, módszereiről és eseményeiről számol be. Mintegy 8000 ember genealógiai adatai lettek ismertek a kutatás eredmé­nyeként. A több százezer adat rendezé­se, rendszerezése, tudományos elemzé­se csak számítógép segítségével volt el­végezhető. A tanulmányban bemutatott tíz család közül 5 magyar, kettő német és három szerb (Csizmadia, Domokos, Fejes, Futó, Pákozdi, Küfáber, Oberländer, Gajko- vics, Kozics és Nyanyaics családok). Megtudjuk: hol, mikor, merre telepedtek le, mekkorák voltak a családok egy-egy időszakban, merre házasodtak, mekkor- ra volt a házasulók vagyona, stb. A szerző meggyőződése, hogy a vagyon nem ját­szott akkora szerepet a házasságok ala­kulásában, mint ahogyan azt a közvé­lemény tartja. * A tanulmányok mindegyike a Tolna Megyei Levéltár gazdag forrásaira tá­maszkodik. Az elkészült tanulmányokat magasan képzett szakemberek vélemé­nyezték. Az új, 11. kötet hasznos hozzá­járulást jelent a megye honismereti, hely- történeti mozgalmához. Nincs egyetlen községe sem a megyének, amelyik ne szerepelne - akár többször is - a kötet­ben. A könyvtárak a helytörténeti, honis­mereti körök, iskolák, s a történelem iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk a kötetet. K. BALOG JÁNOS Székely Lászlóval Decsi Kiss János az alkoholizmusról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents