Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-21 / 275. szám
1987. november 21. rtÉPÜJSÁG 3 „Ha valamit tenni lehet a faluért” Közös elhatározásból Nem túlságosan gyakori, hogy házaspárt egyszerre vesznek fel a párt tagjainak sorába, persze önmagában nem is tekinthető szenzációnak. Az viszont érdekes lehet, hogy miért döntöttek így, milyen okok játszottak közre abban, hogy felvételüket kérjék. Az sem közömbös sem nekik, sem pedig a pártnak, hogy mit várnak ettől a lépéstől, hogyan is képzelik el jövendő tevékenységüket. Annyi bizonyos, hogy az őcsényi Kapás Istvánné a Kapás István nem feltünéskeltés okából lett egyszerre párttag. Külön meggyőzőmunkára van szükség, hogy a fotózáshoz és a beszélgetéshez hozzájáruljanak. Semmiképp nem szeretnék, ha ők most ezzel az írással „kilógnak” a faluközösségből. Véleményük szerint egyáltalán nem kell feltűnni semmiben, legfeljebb kitűnni a munkában. Nem szeretik a zajos dolgokat. A bolt légkörén első pillantásra látszik, hogy ide nemcsak vásárolni járnak az emberek, hanem beszélgetni is. Keresztnevükön szólítják őket a vevők, szót váltanak az élet dolgairól mindkettőjükkel. Később aztán a beszélgetésünkből az is kiderül, hogy az utóbbi időben sok esetben nem is szolgálhatnak mással, mint jó szóval. Az áruellátással ugyanis bajok vannak. Jószerivel mindig éppen az nincs amit keresnek a vevők. így például nyáron, amikor a szezonja volt, nem lehetett festéket kapni. Kapás István még külön átérezhette a nehézséget, mert eredeti szakmája szobafestő, és amikor saját lakásukat festették, kölcsönkért, de nem tudta megadni a festéket. Végül úgy oldódott meg a dolog, hogy az tudott festéket szerezni, aki kölcsönözte, így kifizette az árát. Kellemetlen az ilyesmi, hiszen nem vásárról van szó. Hiánycikk volt az ősszel az olasz mü- anyagkád, folyamatosan nem lehet színes televíziót kapni, a nyáron volt meleg zokni, most már nincsen. Tulajdonképpen a végtelenségig lehetne sorolni, hogy mi minden nincsen, ami kellene. Ahogy nőnek az árak, úgy fogy az áru, mondják a boltosok. Ezek és az ezzel járó társadalmi visszásságok azok, amiken párttagként is változtatni szeretnének. Hiszen, ha valamiből nincs elég, akkor nem biztos, hogy az a boltvezető, később pedig az a vevő kapja meg az árut, aki először kérte, hanem protekciós alapon történt az elosztás. Ök maguk is kényes helyzetbe kerültek, amikor az egyetlen nagyobb méretű szüretelőkádról dönteniük kellett. Vevő lett volna tíz is. A feleség a boltvezető, szakmunkásképzőt és üzletvezetői tanfolyamot végzett, a férj nem olyan régen került a boltba, amikor a korábbi üzlettárs elment. Akkor döntöttek úgy, hogy együtt fognak dolgozni, ha van rá lehetőség. Kapás István most jár a kétéves szakmai tanfolyamra. A pártban folyó munkáról, a rájuk*váró feladatról nem sokat tudnak, úgy érzik - és ezzei egyáltalán nincsenek egyedül -, hogy a párt egy kicsit bezárkózik. A faluban nem nagyon tudják az emberek, hogy kik tagjai a pártnak. Még a községi alapszervezet munkája sem ismert a kívülállók előtt. Mint boltosok, a későbbiekben ez ellen is tehetnek majd, hiszen az üzlet valóságos fórummá válhat.' Azt gondolják, hogy több cselekvésre nyújt majd lehetőséget a pártszervezet. Látják azt is, hogy mit kellene tenni. Az óvoda, az iskola bővítésekor is ott voltak, a művelődési ház felújításából is kiveszik a részüket. Erre külön okuk is van, hiszen a tanács elsősorban azokra számít, akik később helyet kapnak a felújított művelődési házban. Kapás István lelkes kertbarát. Sokat beszélgettünk a csoportról, együttműködésükről a szekszárdi és de- csi kertbarátokkal. Együtt járnak a rendezvényekre, azért kérték együtt a tagfelvételüket, hogy pártban is együtt lehessenek. Van munka a bolton és a társadalmi munkán kívül otthon is. Száz disznót tartanak, mert a fizetésből nem sok marad az OTP-befizetések után. Nemrégiben vettek házat, azt fel is kellett újítani, bővíteni, két gyerekről gondoskodnak. Végül abban állapodtunk meg, hogy egyszerű, mindennapi írás születik, olyan emberekről, akik teszik a dolgukat, úgy érzik, hogy azért a közösségért ahol élnek, lehet és még többet kell tenni. Meghosszabbított szezon a téglagyárakban A nagy felvásárlás okozta gondok enyhítésére a Tégla- és Cserépipari Tröszt vállalatainál a szombat-vasárnapi pótműszakokon túl azzal is növelték a termelést, hogy a hagyományos gyárak téglaprései a szokásosnál majdnem három héttel tovább, a november éjszakai fagyok beálltáig dolgoztak. Az igy nyert félkésztermék-többletet most dolgozzák fel az égetőkemencék. A tröszt újabb intézkedésére az év utolsó hónapjaira tervezett nagyjavításokat is elhalasztják jövő év elejére. Az iparág dolgozói azzal számolnak, hogy a termelés terven felüli növelésével az idei téglatöbblet meghaladja majd a 200 millió darabot, tetőcserépböl pedig 9-10 millió darabbal több készül a tavalyinál. A még be nem váltott és az időközben kiadott újabb utalványok alapján az építkezők gyakorlatilag már azt a terméket is megvásárolták, ami csak a következő hetekben készül el. Ezeknek az utalványoknak az árufedezete megalapozott, de további értékesítésre az idén már nincs fedezet. A gyárak azt kérik az utalvánnyal rendelkező vásárlóktól, hogy a szállítások időpontjának egyeztetésére mielőbb keressék fel az üzemet. h HÉTRŐL HÉTRE \ HÍRRŐL HÍRRE Az esztendő 47. hetében előkerültek a csizmák, sálak, a félvastag kabátok, no és az újból reneszánszukat élő női kalapok, melyeket egyre erőteljesebben fúj (gyakran elfúj) az őszi szél. Persze, nem hagyjuk tovagurulni őket, hanem „eszeveszetten" eredünk nyomukba, s nyomjuk újból a fejünkre. Ezt azért mondom, mert már többször hallottam szidalmazni a kalapgumi nélküli kalapokat, mégpedig úgy, hogyjmajdnem baleset okozói lettek, mert a szél nem bánik velük a járókelőkhöz hasonló tisztelettel, hanem az úttestre irányítja azokat, aztán rosszindulatúan süvöltve vigyorog a fékeket - és fogukat - csikorgató gépkocsivezetőkön. Szóval valódi novemberi napokat élünk, s itt idézzük Áprily Lajos négysorosát - nemcsak azért, mert most ünnepeltük születésének századik évfordulóját. Ez volt világra-szülö hónapom. Míg ballagok, esője hűvösen ver. Flagelláns lettem, hogy így biztatom: Zuhogasd sújtó záporod, november? A válasz: itt Egyre konokabbak a felhők, makacsabbul fúj a szél, s tán előlük menekülve szívesebben húzódunk be a meleg szobába. Már azok, akiknek van meleg szobájuk. Hogy kiknek nincs? Például azoknak, akik most vezettetik be a gázt szekszárdi, avagy a városkörnyéki lakásukba. Meg azoknak, akiknek meghibásodtak a gázos szerkentyűik. Ilyenkor a türelmes - tudom, hogy dideregve nincs türelem - várakozás helyett serényen szidják a gázszerelőket, akik kulturált emberek lévén nem veszik a lapot, pontosabban a stílust... Helyette teszik dolgukat, s még fondorlatokra is készek, hogy a javítási munkákkal mielőbb végezhessenek. Pontosan ezért adjuk itt közre az ő válaszukat sokaknak. Hangsúlyozzuk, nem azért, hogy bármiféle magyarázkodásban segítsük őket, hanem a tények miatt és abból az indíttatásból, hogy e sorok írója is hallott olyan hangos és nyomdafestéket nem tűrő megjegyzéssorozatot, mely a szerelőket illette. A Dél-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat megyei igazgatóságának szervizvezetöje Goda István. Mit mondjak? íróasztala tele a szervezendő feladatok írott jegyzőkönyveivel, feljegyzéseivel. A telefon folyton-folyvást csörög. Csakhogy a vonal másik végén levők nem tudják azt, hogy például a nyáron elhúzódtak az utcai gázvezetékek szerelési munkái, ebből következően most torlódnak az üzembehelyezések. Jó tudni azt .is, hogy jelenleg négy szervizes szerelője van a „cégnek", szombaton és vasárnap is ezt teszik. Bérüket teljesítményük alapján kapják - ez természetes, de a feszített tempót nem a pénzhajhászás miatt vállalják, hanem elsősorban a lakosság miatt. Mert higgyük el, hogy ők is szívesebben olvasgatnának esténként, vagy szombaton a kellemes meleg szobában... Goda Istvántól megtudtuk, hogy naponta 8-10 helyen helyezik üzembe a gázkészülékeket, ötven helyre jutnak el - már a bejelentést követő napon - „meggyógyítani” a konvektort, vagy a „cirkót". Tudnunk kell azt is, hogy a kurrens alkatrészek változatlanul hiánycikkek, hogy a minap Budapestről a Ramovill raktárbázisától a szükséges alkatrészeknek mintegy 15 százalékát tudták csak beszerezni... S még nem szóltunk arról, hogy bajok vannak az utcák és a házak számozásával, elnevezésével, melyek kifejeztten időt rabló félrevezetések okozói... Mindez nem azért íródott le, hogy a gázszerelők iránt sajnálatot ébresszünk, hanem azért, hogy értsük meg őket. A rádió felkérésére Hírt adtunk arról is, hogy a Szekszárdi Szövetkezeti Madrigálkórusnak kétnapos rádiófelvétele volt a megyeszékhelyen, a régi megyeháza nagytermében. A Magyar Rádió kérte fel a kórust azzal a céllal, hogy olyan műveket énekeljenek a hangszalagra, melyek eddig nem voltak meg archívumukban. Hogy e felkérés milyen rangot, milyen elismerést jelent, nem hiszem, hogy részletezni kellene, bár nem árt megjegyezni, hogy a „Madrigál" az amatőr művészeti mozgalom élmezőnyébe tartozó kórus, s hogy rendre gyarapodik repertoárjuk az általuk „felfedezett” művek feldolgozásával. Egyebek között angol madrigálokat vettek fel tőlük, s ez-asrGoda István és Kovács József szerelő a napi körútra indul Nem jégeső esett, kukoricát szállítottak azért is érdekes, mert nálunk ezek az elmúlt időben háttérbe szorultak - kivéve egy-egy felkapott művet. A felvett Polenc mű is kuriózumnak számít - ezt a férfikar adta és adja elő -, ugyanis az országban alig van - vagy tán nincs is - olyan férfikar, amelyik hangzásánál fogva ezt előadhatná. Reméljük, hogy hamarosan műsorára tűzi ezeket a kórusműveket a rádió, s a későbbiek során pedig gyakran előkerülnek majd a polcról - sokak örömére. É blokkot úgy kezdtük, hogy „hírt adtunk arról is...” Folytassuk most úgy, hogy még nem adtunk hirt arról, hogy a kórus a közelmúltban Szövosz-díjat kapott, amit először idén adtak ki, mégpedig a folyamatosan kiemelkedő tevékenységért, az átlagon felüli teljesítményekért, igényességért és színvonalért... Merre van az út? Ugye, emlékezünk a Jancsi és Juliska meséjére? Amikor a két kisgyerek az erdőbe menve mindenféléket szórt maga után, hogy majd visszataláljanak. Míg egyszer nem volt másuk, mint a szelet kenyér, s annak a morzsáját hintették el. De eltévedtek, mert a madarak fölcsipegették a morzsát... Gyakran jut eszembe ez a mese, amikor az út szélén elszórt kukoricát, búzát, avagy éppen jókora lécdarabokat látok. Az is belém ötlik, hogy a terményt szállítóknak a helye bizonyára a boszorkány lapátján lenne... A minap egyik kollégám a pör- bölyi út mentén kukoricafolyamot fényképezett le. Csütörtökön pedig Szakály és Tamási között „húzta a búzacsíkot” egy pótkocsis teherautó. A jó darabig mögötte tartó személygépkocsi utasai látván ezt, megelőzték, majd leállították a búzás rakományt vivő kocsit. Figyelmeztették, hogy folyamatosan csökken a búza mennyisége. A gépkocsi vezetője megrémült, s nagyon megköszönte a figyelmeztetést, hiszen ő nem vette észre. Nyomban tömedékelni kezdte a réseket, s újból köszönetét mondva indult célja felé. Tehát a legtöbb ilyen eset nem az előre megfontoltság jegyében történik, a szállítókat nem a nemtörődömség vezérli, hanem a véletlen, a kocsi oldalának elrázódása, vagy más. Ezért is tartom nagyon fontosnak az egymás figyelmeztetését s nemcsak „búzaeső” esetén, hanem más ügyekben is. S higgyük el a jószándékot, a segíteni akarást. Elvonás - elosztás Megyénk népművelőinek háromnapos szakmai találkozója volt a hét elején Tengelicen. A megszokottnál rosszabb, pontosabban borongós volt a hangulat, ami nem az őszt jelezte, hanem valamiféle bizonytalanságot. E hasábokon nem szándékozunk az ott elhangzott témákban elmélyülni, csupán érintjük őket, mégpedig azzal a megjegyzéssel, hogy talán a leggyakrabban a pénz került szőba: elosztás, elvonás, kigazdálkodás, áremelések... és még számtalan variációban. Talán pontosan ezért jutott eszembe, hogy vajon nem volt- e kSrai a továbbképzés megrendezése, hiszen számtalan dologban még a bizonytalanság az úr. Bonfig Ágnes népművelő ezzel egyetértett, de azzal a kiegészítéssel, hogy legalább olyan kései az időpont, mint amilyen korai, hiszen az anyagi lehetőségek még nem ismertek, viszont a tervek, az irányt mutató tervek megismerésére már talán előbb kellett volna alkalmat teremteni. Az egyik beszélgetés alkalmával Bonfig Ágnes azt is kifejtette, hogy „amennyiben drágulunk, annyival profibbaknak kell lennünk”. Ezzel mindenképpen egyet kell érteni, hozzátéve Aczél György szavait, melyek a Pécsi Kamaraszínház ünnepi megnyitóján hangzottak el: „Nem fényűzés a művészetre költeni!” Persze, a közművelődésre sem az. V. HORVÁTH MÁRIA Kapás István: „Már a hadseregben is szóba került a tagfelvételem” Kapás Istvánná: „Nem szeretnénk feltűnést kelteni”
