Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-20 / 274. szám

2 NÉPÚJSÁG 1987. november 20. Jövedelemadó és az 1988-as terv Sajtótájékoztató a kormány üléséről Mai kommentárunk Peking jelzése Teng már nem mozdul ki Kínából, ahhoz túl öregnek tartja magát. Hacsak! Ha­csak nem egy szovjet-kínai csúcstalálkozó kedvéért. Ezt maga a kínai politika nagy öregje, a most már majdnem minden pozíciójából visszavonult, mégis változatlanul első számú vezetőnek számító Teng Hsziao-ping mondta. Tehát a legilletékesebb mind egy ilyen utazás, mind a szovjet-kínai kapcsolatok pekingi kezelésének ügyé­ben. Akinek Teng ezt a gondolatát elmondta (egy japán szocialista politikusnak), az persze sietett világgá kürtölni, így a nemzetközi sajtó most a közelgő szovjet­amerikai csúcstalálkozó mellett egy másik, csaknem hasonló fontosságú csúcs ki­látásairól is értekezik. Ritkán olyan egyöntetű a sajtó embereinek véleménye, mint abban: nem véletlen elszólásról, futó gondolat kimondásáról van itt szó. Teng, a 83 évesen is példásan friss szellemű, változatlanul borotvaéles eszű politikus, aligha véletlenül mondott ilyet. Annál sokkal nagyobb profija ő ma is a politika mesterségének. Felelhetett vol­na sokféleképpen a japán politikusnak arra a kérdésére, hogy nem menne-e el még egyszer a szigetországba. Teng éppen így felelt, maga hozva szóba a kínai-szovjet viszonyt, s ezt bizonnyal fontos politikai gesztusnak és felhívásnak szánta. Hiszen a lapok azonnal felidézték azt a pekingi szóbeszédet, amely szerint Teng nemrégiben szűk körben a pártkongresszus előkészítő tanácskozásán kifejtette: szeretné még megélni a szovjet-kínai kapcsolatok normalizálásának betetőzését. Őt először akkor buktatták ki a hatalomból, amikor a kínai politika bakugrásai a szovjet kapcsolatot is mélypontra terelték. S akkor jött vissza, amikor éppen csak megkezdődtek a harcok a kínai belső és külpolitikai változásokkal szembeszegülő erőkkel. Teng vezetésével már e küzdelem utóvédharcai is befejeződőben vannak, logikus hát, hogy a régi külpolitika talán legveszedelmesebb utóvédharcát most már végképp el kellene feledtetni. Ezért a célért a 83 éves öregember - saját szavai szerint - bárhová elmenne a Szovjetunióba, akár Moszkvában is szívesen találkozna a szovjet reformok vezető­jével, Mihail Gorbacsowal. Nem vitás, hogy az elmúlt negyedszázad egyik legfonto­sabb politikai eseménye lenne egy ilyen találkozó. Moszkva és Peking politikai kap­csolatainak az utolsó, magas állomása egy néhány óriás Koszigin-vizit volt Csou En-lajnál. Ennek éppen húsz éve, s a kapcsolatok csak azután váltak igazán rosszá. Most mindkét fővárosban úgy fogalmaznak, hogy nincs semmi politikai érdek a két nagy szocialista szomszéd hűvösebb viszonyának fenntartására, annál több a régi bizalmas kapcsolatok feltámasztására. Teng jelzése mutatja, hogy - Peking néhány változatlanul meglévő kifogásának fenntartása mellett - immár készen áll szentesíteni az igazi kibékülést. Avar Károly A csütörtöki kormányülést követően a szokásos kormányszóvivői tájékoztató helyett - Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalá­nak elnöke ugyanis Németh Károlynak, az Elnöki Tanács elnökének kíséretében Dél-Amerikában tartózkodik - Békési László pénzügyminiszter-helyettes és Németh Jenő, a Tájékoztatási Hivatal el­nökhelyettese tartott sajtótájékoztatót. Békési László elmondotta: a Miniszter- tanács szükségesnek ítélte az állami pénzügyekről szóló törvény és végrehaj­tási rendeletéinek módosítását. Miután technikai típusú intézkedésekről van szó, ehhez nem szükséges az Országgyűlés ülésén megtárgyalni, s a Minisztertanács az Elnöki Tanács elé terjeszti a törvény- módosító javaslatokat. Az adótanácsadói tevékenységgel kapcsolatos, most kialakított szabályok csak a díjazás ellenében végrehajtott adótanácsadásra vonatkoznak, díjmen­tesen ugyanis mindenki adhat szakmai segítséget. Tanácsadással magánsze­mély és társaság egyaránt foglalkozhat. Fontos feltétel, hogy azok, akik a tanácsi, vagy a pénzügyi apparátusban adókkal foglalkoznak, nem láthatnak el tanács­adó tevékenységet. Döntés született több kiegészítő adó nem jövő évi korrekciójáról, illetve meg­szüntetéséről. Közülük a leglényege­sebb a háztáji és kisegítő gazdaságok jö­vedelemadójának módosítása. A kister­melők eddig - ha földműveléssel foglal­koznak - kettős jogcímen fizettek adót, egyrészt a földművelésből származó jö­vedelmeik után, másrészt a föld tulajdo­na alapján. Január elsejétől a jövedelem- adóztatás teljeskörűen a magánszemé­lyek jövedelemadójának keretében való­sul meg, megszűnik a mezőgazdasági BUDAPEST - Az Országos Béketa­nács Katolikus és Egyházközi Békebi­zottsága, valamint a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága csütörtökön a Fő­városi Tanács dísztermében papi béke­gyűlést rendezett. Pulai Miklós, az Orszá­gos Tervhivatal elnökhelyettese tartott előadást a társadalmi-gazdasági kibon­takozási programról. A nyílt légkörű ta­nácskozáson a felszólalók kifejezésre juttatták, hogy a magyarországi egyhá­zak vezetői, papjai felelősséget éreznek a kormányprogram és a reformok sike­res végrehajátásáért. VARSÓ - Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB főtitkára, a lengyel Államtanács „Hagyd, hogy az ellenzékiek egy­más torkának essenek!” Állítólag ez­zel az indoklással javasolták hívei Csőn Tu Hvan dél-koreai diktátor­nak, hogy az ellenzék követelésére fogadja el a közvetlen elnökválasz­tás gondolatát. Úgy látszik, a kaján számítás be­vált. Az engedmény lelohasztotta az ellenzék hevét, a harcos utcai tünte­tésektől zajos nyarat viszonylag csöndes ősz követte a dél-koreai belpolitikában. A hirtelen beállt csöndben egyszeriben hangossá vált az ellenzéki vezetők korábban alig hallható perlekedése. Kim De Dzsung és Kim Jung Szám, a két leg­tekintélyesebb vezető a múltban ég- re-földre fogadkozott, hogy ha a népmozgalom kicsikarja a parancs­uralmi rendszertől a demokratikus elnökválasztás engedményét, akkor nem játsszák majd el az adódó törté- nelmi lehetőséget: erejüket egyesít­ve szállnak harcba a diktátor elnök­jelöltje ellen, hogy győzelemre vi­gyék a demokrácia zászlaját. ígé­retüket azonban sutba dobták. Nem tudtak megegyezni, melyikük legyen az ellenzék közös jelöltje, és mégis­csak külön-külön indultak az elnök- választáson. Kim De Dzsung a Béke és Demokrácia Pártjának, Kim Jung Szám pedig az Újraegyesítés De­mokratikus Pártjának (RDP) elnökje­kistermelők jelenlegi, háztáji és kisegítő gazdaságra vonatkozó jövedelemadója. Jövőre változatlanul fennmarad a föld- használati adó. Ennek sem mértéke, sem az adó fizetésére kötelezettek köre nem változik. Két, nem túl jelentős adónem szintén megszűnik 1988-ban: az erőgép és a lovak, öszvérek után fizetett eddigi tételes adó, valamint az ebadó. A Minisztertanács szabályozta a taka­rékbetét-kamatok adóztatásának mód­szerét. A kamatokat terhelő adót - nem betétenként, hanem összevontan - a pénzintézetek fogják fizetni. így a betéttu­lajdonosok nem is érzékelik majd, hogy a betéteik után élvezett kamatot bármiféle adó is terheli. A kormány két olyan kérdéssel is fog­lalkozott, amely a jövő évi népgazdasági célok teljesítésének megalapozását, a stabilizációs és kibontakozási program végrahajtását szolgálja. Az egyik ilyen a felszámolási eljárás következetesebb végrehajtása, az ehhez szükséges intéz­kedések kidolgozása. A Minisztertanács úgy döntött, hogy meg kell változtatni az eddigi gyakorlatot, föl kell gyorsítani az anyagi nehézségek­kel küzdő gazdálkodók helyzetének ren­dezését. A Pénzügyminisztérium a jövőben egyetlen tartósan fizetőképtelen vállalat­nál vagy szövetkezetnél sem engedé­lyezhet fizetési kedvezményt. Szintén a kormány döntése értelmében a kereske­delmi bankok a következő hetekben téte­lesen felülvizsgálják az úgynevezett ké­tes követeléseik körét, s az eladósodott vállalatoknál kezdeményezniük kell a fel- számolási eljárást. A továbbiakban Békési László a taná­csi irányítású háttérintézményekkel kap­csolatos kormányzati döntésről tájékoz­elnöke csütörtökön Hrisztosz Szárceta- kisz görög köztársasági elnök meghívá­sára háromnapos hivatalos látogatásra Athénba utazott. MOSZKVA - Borisz Jelcint - akit nemrég felmentettek a moszkvai városi pártbizottság első titkári tisztéből - kine­vezték az állami építési bizottság minisz­teri rangú elnökhelyettesévé. MANAGUA - Daniel Ortega nicara- guai államfő szerint a sandinista kor­löltjeként került november 16-án a jelöltek névjegyzékébe. Mindkét politikus saját magát véli esélyesebbnek, következésképpen elvárta volna a másiktól, hogy le­mondjon javára elnöki ambícióiról. Kim Jung Szám, a legjelentéke­nyebb ellenzéki szervezet vezetője október végén azt javasolta utolsó megegyezési kísérletként, hogy az RDP tegyen igazságot. Hívjanak ösz- sze pártértekezletet, és annak kül­döttei mondják ki a döntő szót. Ez mél­tányosnak tűnt, hi­szen Kim De Dzsung társelnök volt az RDP-ben, s hívei - megfigyelők szerint - körülbelül ugyanakkora tá­bort alkottak a pár­ton belül, mint ve- télytársának köve­tői. Kim De Dzsung mégis cselvetést gyanított. Elutasí­totta a javaslatot és bejelentette: új pár­tot alapít, és annak jelöltjeként indul a választáson. így ér­velt: Kim Jung Szám, aki a dikta­tatott. Megszűnnek többek között a pá­lyaválasztási és nevelési tanácsadók, az egészségügyi szervezési és tervezési központok. Ezután a pénzügyminiszter-helyettes kérdésekre válaszolva elmondta: a kor­mány úgy döntött, hogy az útlevéllel kap­csolatos törvényerejű rendelet tervezetét a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elé fogja terjeszteni. A miniszterhelyettes arról is szólt, hogy a Minisztertanács ülésének napirendjén szerepelt a repülési pótlék ügye. Erről azonban szintén nem született döntés. A kormány ülésének további témáiról Németh Jenő tájékoztatta az újságírókat. Elmondotta többek között, hogy a Mi­nisztertanács módosította a honvédelmi törvény végrehajtásával kapcsolatos rendeletet, amelynek megváltoztatása az adóreform következtében vált szüksé­gessé. A honvédelmi hozzájárulás mér­téke januártól a személyi jövedelemadó összegétől válik függővé. A hozzájárulás a jövedelemadó 50 százaléka, de leg­alább 200 és legfeljebb 2000 forint ha­vonta. A honvédelmi hozzájárulást azok­nak kell fizetniük, akik hat hónapnál rövi- debb ideig teljesítettek sorkatonai szol­gálatot. Mentes a fizetési kötelezettség alól az, aki munkaképességének 50 szá­zalékát elveszítette. A kormány döntött egyes egészség- ügyi szolgáltatások térítési díjairól is. A jövőben térítésköteles lesz többek között a külföldi gyógykezelés és szanatóriumi ellátás, a hazai szanatóriumi ellátás, ha azt betegség nem indokolja, a külföldi munkavállalással kapcsolatos egész­ségügyi vizsgálat, a detoxikálás és a munkaalkalmassági vélemény, ha meg­haladja a dolgozó egészségvédelme ér­dekében szükségeset. mány a nicaraguai ellenforradalmárok­kal - Obando bíboros közreműködésé­vel - megkezdett tűzszüneti tárgyaláso­kat úgy tekinti, mintha az Egyesült Álla­mok kormányával folytatna megbeszélé­seket, közvetítők útján. HANOI - Konkrétabb az ifjúság sajá­tos helyzetének megfelelőbb politikát sürget a Ho Si Minhről elnevezett Kom­munista Ifjúsági Szövetség kongresszu­sa előtt irt cikkében Vu Mao, a szervezet központi bizottságának első titkára. A vietnami KISZ kongresszusát november 27-re hívták össze. túra éveiben is többnyire akadály­talanul folytathatott politikai tevé­kenységet, szervezhette az RDP-t, értelemszerűen nagyobb befolyára tehetett szert a párt fontos tisztségvi­selői körében, mint ő, aki az utóbbi másfél évtizedben hol emigrációba kényszerült, hol börtönben ült, hol házi őrizet alatt állt, tehát el volt zárva a politikai cselekvéstől. A lakosság körében azonban ő a népszerűbb - állítja -, neve a diktatúrával való Iráni-iraki háború Az iraki légvédelem csütörtökön iraki terület felett lelőtt egy F-5-ös típusú iráni repülőgépet, amely egy másik géppel együtt Akra körzetében polgári célponto­kat akart bombázni - közölte az iraki ka­tonai szóvivő. A másik gép elmenekült. Iráni bejelentés szerint az iraki légierő csütörtökön ismét bombázta a Busehr városban lévő, épülő atomerőművet. Az iráni rádió jelentése nem szólt újabb ál­dozatokról és a károkat „jelentéktelen­nek" nevezte. A hírt Bagdadban nem erő­sítették meg. Kedden az iraki légierő támadása nyomán 11 ember életét vesz­tette és felmerült a nukleáris szennyező­dés veszélye. Az INA iraki hírügynökség szerint iraki harci gépek csütörtökre vir­radó éjjel megtámadtak egy olajszállító hajót az öbölben. Az elmúlt kilenc nap során ez volt a 14., tartályhajó elleni tá­madás, amelyről Irak beszámolt. szembeszegülés jelképe. Kim De Dzsung nevével érvelt az ellenlábas, Kim Jung Szám is a cívódásig fajult alkudozásban, csak természetsze­rűleg más nézőpontból. Ez a név - mondta - vörös posztó a katonák szemében, akik „megátalkodott bal­oldali radikálist” látnak Kim De Dzsungban. Ha őt választanák az or­szág elnökévé, az szinte kiprovokál­na egy újabb katonai puccsot - han­goztatta a vetélytárs. Érvelésében volt igazság, még ak­kor is, ha Kim De Dzsung nézetei de­mokratikus hagyományokkal ren­delkező országokban mérsékelten liberálisnak számítanának. A dél-ko­reai politikai szinképskálán azonban valóban „radikálisan baloldalinak” tetszik politikai felfogása. Az bizonyos, hogy mindkét politi­kus népszerű az országban. Mind­ketten százezres, sőt helyenként mil­liós tömegeket vonzottak időközben külön-külön megkezdett választási kampányuk során. Kétségkívül jó eséllyel indult volna bármelyikük az ellenzék közös jelöltjeként a decem­ber 16-ra kitűzött elnökválasztáson. Hogy melyikük indult volna több eséllyel, bajos lenne megjósolni. Nem kell viszont jóstehetség ahhoz, hogy előre lássuk: a két Kim kenyér­törése alaposan megnöveli Csőn Tu Hvan diktátor jelöltjének, Ro Te Vu- nak az esélyeit. BARTA GYÖRGY Kitüntetések, jutalmak átadása A polgári védelmi szemlét értékelték Tengellcen Tegnap délelőtt a tengelici oktatási központban Császár József megyeria- nácselnök, a Polgári Védelem megyei parancsnoka köszöntötte a megye pol­gári védelmi tevékenységének értékelé­sére meghívottakat, köztük Váradi Lász­lót az MSZMP Tolna Megyei Bizottságá­nak titkárát, valamint a megyei fegyveres társszervek vezetőit, illetve képviselőit. A megyei polgári védelmi parancsnok­ság teljes állománya, a szakszolgálatok parancsnokai, a kiváló eredményt elért tanácsok elnökei, vállalatok igazgatói részvételével megtartott értekezleten dr. Berki Mihály vezérőrnagy a Polgári Vé­delem Országos törzsparancsnoka adott tájékoztatást arról a szemléről, amit ez év október 5. és 16-a között végzett me­gyénkben az országos parancsnokság. A szemle a megye polgári védelmi szer­vezeteinek 65 százalékát érintette, a szervezetek felkészültségének helyzetét és alaprendeltetéséből fakadó feladatai­nak végrehajtását vizsgálta komplex mó­don. Valamennyi vizsgált terület megfelelt az elvárásoknak. A megyei parancsnok­ság tevékenysége korrekt. A helyi felada­tokat sajátosan határozták meg, össz­hangban a központi rendelkezésekkel, s azokat a terveszerűség jellemzi. A szer­vezetekben a politikai légkör kiegyensú­lyozott, a fegyelmi helyzet jó, a munkafel­tételek biztosítottak. A megyei törzs irá­nyító, ellenőrző tevékenysége az elvárá­soknak megfelelő. A megye városai közül Tamási kiváló, a többi város, továbbá Decs nagyközség jó minősítést kapott. Kiemelkedő szintű a Szekszárdi Húsipari Vállalat és a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát munkája, összességében a megye felkészült úgy békeidőre, mint há­borús időszakra a feladatok pontos és maradéktalan végrehajtására. Az értékelést követően Hartmann La­jos, a Szekszárdi Húsipari Vállalat igaz­gatója és Herczeg József Paks tanácsel­nök-helyettese a Haza Szolgálatáért Ér­demérem arany fokozata kitüntetést kap­ta meg. Hat vállalat a Polgári Védelem Ki­váló Szervezete címet nyerte el, az azzal járó zászlóval és oklevéllel. Nyolcvanhár­mán dicséretben és jutalomban része­sültek, nyolcán emléktárgy jutalmat kap­tak. A kitüntetettek és jutalmazottak nevé­ben Császár József megyei tanácselnök mondott köszönetét. Sz. Gy. Nosztalgia-kép ez év június végéről, amikor a két Kim (Kim Jung Szám és Kim De Dzsung) kézenfogva folytat­ták ellenzéki harcukat PANORÁMA Dél-Korea: ellenzékiek egymás ellen

Next

/
Thumbnails
Contents