Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-20 / 274. szám

MA Ismerős Q ismeretlenek (3. oldal) 1987. november 20. PÉNTEK XXXVII. évfolyam, 274. szám ÁRA: 1,80 R l Az Akadémia elnöke Pakson Elsőként a város reprezentatív intézményével ismerkedett meg az MTA elnöke A számítógépes tanteremben Egész napos látogatásra tegnap délelőtt Paksra érke­zett Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia el­nöke. A vendéget, a Paksi Atomerőmű Szakközépiskolá­ban Péter Szigfrid, az MSZMP Tolna Megyei Bizottságá­nak első titkára, Pónya József, a PAV vezérigazgatója, va­lamint dr. Flerkó Béla, a Pécsi Akadémiai Bizottság elnö­ke fogadta. Az új oktatási intézmény munkájáról, Kováts Balázs, a szakközépiskola igazgatója tartott tájékoztatást, majd az MTA elnöke megtekintette a PAV által működtetett iskolát, ahol ez év őszétől megkezdődött az energetikai szakmér­nökképzés is. Berend T. Iván elismerően szólt a látottak­ról, majd a vendéglátók kíséretében az atomerőműben tett látogatást. A délutáni órákban kötetlen beszélgetést folytatott a vállalat vezetőivel. Berend T. Iván programja az esti órákban Pécsett foly­tatódott, ahol a baranyai felsőoktatási intézmények taná­rainak tartott tájékoztatót tudománypolitikai és gazdasági kérdésekről. Gorbacsov washingtoni útjának részkérdéseit egyeztetik még Haderőcsökkentés Magyar felszólalás Becsben a közép-európai haderő­csökkentési tárgyalások csütörtöki ülé­sén felszólalt Nagy János nagykövet, a magyar küldöttség vezetője. Megelégedéssel szólt arról, hogy a le­szereléssel és fegyverzetkorlátozással foglalkozó fórumok egész során előrelé­pés tapasztalható. Mint mondotta, ez azt mutatja, hogy ma már ismét a kedvező fo­lyamatok határozzák meg a nemzetközi helyzet alakulását. A magyar küldöttség vezetője elemez­te, miként járulhatnak hozzá a bécsi had- eröcsökkentési tárgyalások e kép továb­bi javulásához. Megállapította, hogy a Varsói Szerződés országainak tavaly februári javaslata alapján kiutat lehetne találni a 14 éve tartó tárgyalásokon kiala­kult mozdulatlanságból. Nagy János hangsúlyozta: a Magyar Népköztársaság abban érdekelt, hogy a kelet-nyugati párbeszéd erősítésével magasabb szintre emelkedjék az euró­pai államok együttműködése, mielőbb megkezdődjenek az összeurópai lesze­relési tárgyalások. A magyar kormány meggyőződése, hogy ezt a bécsi had­erőcsökkentési tárgyalások is előmoz­díthatják - mutatott rá a nagykövet. A KEB munkaértekezlete Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizott­sága csütörtökön - Gyenes András el­nökletével - országos munkaértekezletet tartott a KB székházában. A tanácskozá­son a Központi Ellenőrző Bizottság tagjai, a budapesti, megyei, megyei jogú pártbi­zottságok pártfegyelmi bizottságainak elnökei, a megyei pártbizottságok illeté­kes munkatársai vettek részt. Somogyi Imrének, a KEB titkárának előadását követően a tanácskozás részt­vevői véleményt cseréltek a pártegység, a pártfegyelem időszerű kérdéseiről, az MSZMP Központi Bizottsága 1987. július 2-i ülésén elfogadott gazdasági-társa­dalmi kibontakozási program megvalósí­tásának elősegítéséről. Sínen a csúcstalálkozó Véleményünk szerint nem lesz akadá­lya annak, hogy a csúcstalálkozó idejéig teljes megegyezés jöjjön létre a közepes hatótávolságú nukleáris eszközök fel­számolásáról szóló INF-egyezmény va­lamennyi kérdésében - jelentette ki Dán Howard, a Fehér Ház helyettes szóvivője az MTI tudósítójának kérdésére válaszol­va. Howard szerint már csupán a végső részletek kidolgozása van hátra s bár az egyeztetett, kölcsönösen elfogadott szö­veg kidolgozásában akadnak még ne- he'zségek, nem látszik szükségesnek újabb külügyminiszteri tanácskozás az akadályok elhárítására. A szóvivő szerint egyelőre nem végle­ges, hogy milyen keretek között találko­zik a csúcstalálkozó idején Mihail Gorba­csov az amerikai törvényhozás tagjaival - esetleg nem a két ház együttes ülésén, Francesco Cossiga olasz köztársasági elnök szerdán későn este elutasította a kereszténydemokrata Giovanni Goria miniszterelnöknek és kormányának szombaton benyújtott lemondását. A kormánynak - Cossiga döntése értelmé­ben - a parlament elé kell járulnia jóvá­hagyásra. Ezzel a kormányválság mintha meg sem történt volna. A leköszönés technikai jellegűnek bizonyult, mivel az ötpárti kormánykoalí­ció személyi összetétele változatlan ma­radt. Ismeretes, hogy a válságot az Olasz Li­berális Párt okozta. A múlt hét végén je­lentette be, hogy kivonul a kormányból, amelyben egyetlen miniszterrel képvisel­tette magát. hanem „összejövetelén” szólal fel a szov­jet államférfi. A Fehér Ház korábban azt mondotta, hogy ha erre sor kerül, akkor együttes ülést tartanak. Az amerikai szélsőjobb azonban hala­déktalanul támadta ezt a tervet, sőt, boj­kottot és demonstrációt helyezett kilátás­ba. Howard megismételte: a csúcstalálko­zó programjában nem szerepel semmi­féle Washingtonon kívüli esemény, és annak korlátozott időtartama szükséges­sé teszi, hogy az időt kizárólag a tár­gyalásokra fordítsák. Mint elmondotta: a tanácskozásokat a Fehér Házban tart­ják majd meg, s ezeken a sajtó képviselői nem lehetnek jelen - a két fél viszont má­ris megállapodott abban, hogy a szóvivői tájékoztatásokat egy helyütt, egyes ese­tekben közösen tartják majd meg. Emiatt mondott le szombaton a kor­mány. Cossiga államfő ezt követő konzultá­cióiból azonban világosan kiderült, hogy a koalíció minden pártja továbbra is az ötpárti szövetség keretében képzeli el az országirányítást. Ezért Cossiga nyugod­tan bízhatta meg ismét a keresztényde­mokrata Goriát egy új kormány megala­kításával. Goria szerdán folytatott, rövid konzul­tációi csak megerősítették az öt párt együttműködési készségét, s így a meg­bízott miniszterelnök már szerdán este a Quirinale Palotába sietett azzal a hírrel az államfőhöz, hogy a szövetség fennma­radt. Cossiga ezután nyilvánította semmis­nek a kormány szombati lemondását. Goria marad az olasz kormányfő Grósz Károly Görögországba látogat Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke Andreasz Papandreunak, a Görög Köztársaság miniszterelnökének meghívására a közeli napokban hivatalos látoga­tást tesz Görögországban. Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtöki üléséről a kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács megtárgyalta és az Országgyűlés elé terjeszti az állami pénzügyekről szóló törvénymódosítás tervezetét. A kormány áttekintette a Balaton vé­delme érdekében elrendelt építési korlá­tozások végrehajtásának tapasztalatait. Megállapította, hogy az intézkedések elérték céljukat. A kormány ezért úgy döntött, hogy a korlátozásokat meghosz- szabbítja, de az értelmezés célszerűtlen merevségeit enyhíti, s lehetővé tesz olyan egyedi módosításokat is, amelyet a műemlékvédelemhez, vagy az idegen- forgalomhoz fűződő érdekeink indokol­nak. Ilyen esetekben ki kell kérni a Bala­toni Intéző Bizottság előzetes vélemé­nyét. A kormány megtárgyalta és az Elnöki Tanács elé terjeszti a külföldre utazásról és az útlevélről szóló törvényerejű rende­let tervezetét. Felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy az Elnöki Tanács döntésének meg­felelően szabályozza az utazás anyagi feltételeit. A Minisztertanács az adóreformmal összefüggésben korszerűsítette a lakos­sági adóigazgatási eljárásról szóló ren­deletet, egyúttal rendeletet alkotott az adótanácsadói tevékenységről. Az adó­reform végrehajtásával összhangban módosította a mezőgazdasági kisterme­lők jövedelemadóztatási kötelezettsé­geit. A magánszemélyek jövedelemadó­járól szóló törvényben kapott felhatalma­zás alapján a kormány úgy döntött, hogy a takarékbetétek 1988. évi kamata utáni adót a pénzintézetek fizetik meg, így az a lakosságot nem érinti. A Minisztertanács a nem termelő terü­leteken folyó tevékenység korszerűsíté­se keretében áttekintette a tanácsi irá­nyítású háttérszérvezetek működését, és elveket alakított ki a szervezet korszerű­sítésének céljából. A kormány a Tudománypolitikai Bizott­ság elnökének előterjesztésében jelen­tést hallgatott meg az innovációs bankok és a műszaki fejlesztés finanszírozásá­nak kapcsolatáról, az innovációs parkok szerepéről. A kormány a Gazdaságfel­ügyeleti Bizottság elnökének beszámo­lója alapján megállapította, hogy a kon­vertibilis elszámolású kivitel bővítését szolgáló pályázati rendszer eddigi ta­pasztalatai kedvezőek, alapvető változá­sokat nem igényel. A Minisztertanács ülése után Békési László pénzügyminiszter-helyettes tar­tott sajtótájékoztatót, melyet lapunk 2. ol­dalán ismertetünk. Németh Károly látogatása Kiállítás Magyarországról az uruguayi fővárosban Németh Károly magyar idő szerint csütörtökön kora este Uruguayba érke­zett, dél-amerikai látogatásának máso­dik állomására. Az Elnöki Tanács elnökét és feleségét, valamint kíséretének tagjait Julio Sangui- netti uruguayi köztársasági elnök és fele­sége fogadta. A legjelentősebb uruguayi napilapok, az El Dia, az El Pais, a La Manana és La Hóra ismertetik Németh Károly életrajzát és montevideói programját. A sajtó hazánk montevideói nagyköveté­nek tájékoztatója kapcsán nagy terjede­lemben foglalkozott a kétoldalú kapcso­latok csaknem százhúsz éves történeté­vel, a politikai, a gazdasági és a kulturális együttműködés lehetőségeivel. Montevi­deói nagykövetségünk rendezésében hétfőn kiállítás nyílt az uruguayi nemzeti könyvtár halijában „Magyarország szí­nesben” címmel. A kiállítás reprodukciók révén bemu­tatja a magyar festészet öt évszázadát. Több mint száz színes fotó ismerteti meg az uruguayi közönséget a magyar tájak­kal, városokkal, kétoldalú gazdasági kapcsolatainkkal. Albániában tárgyal négy görög miniszter „Albániával a kapcsolatok rende­zését, az egyre szélesebb nyitást Görögország kezdeményezte. Az athéni kormánynak jelenleg négy minisztere tartózkodik Tiraná­ban, hogy egy olyan keretegyez­ményt írjanak alá, amely lehetővé te­szi a kulturális, a kereskedelmi és az általános gazdasági kapcsolatok fej­lesztését” - mondotta az MTI kikül­dött tudósítójának adott nyilatkoza­tában Szteliosz Papademelisz, Észak-Görögország ügyeinek mi­nisztere, akinek hivatala Thesszalo- nikiben van. A szóban forgó négy miniszter: Pa- puliasz külügy-, Mercouri kulturális és Rumeliotisz, a nemrég Budapes­ten járt kereskedelmi miniszter, vala­mint Kulumbisz környezetvédelmi és közmunkaügyi miniszter. Görög új- ságirókörökben kiemelik a külügy­miniszter személyes szerepét az Al­bániával való kapcsolatok javításá­ban. Papuliasznak rokonai élnek Al­bániában.

Next

/
Thumbnails
Contents