Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-17 / 271. szám
4 rtÉPÜJSÁG 1987. november 17. Moziban Az első választás Magyarországon Jelenet a filmből Legutóbb választani lehetett Magyar- országon. Legalábbis a két kötelezően állított jelölt között. Az új helyzet aztán sokféle választási lehetőség, sőt, kényszer elé állította nemcsak az állampolgárokat, hanem az előkészítésben résztvevő szerveket, intézményeket, és természetesen az ezeket vezető embereket is. Ezekről a választásokról, döntésekről és ellendöntésekről szól Kovács András legújabb filmje. Annyira új, hogy még címe sincsen, mert a Két választás Magyarországon cím mellett Utóvédharc megjelöléssel is „fut” a film. Bár futásról nem nagyon beszélhetünk, legfeljebb cammogásról, ugyanis a mozidarabot a megyeszékhely egyetlen filmszínháza például egyetlen napon adta, akkor is délutáni előadásban, amikor a felnőttek még vagy már dolgoznak, a munkahelyükön, vagy éppen a háztartásban. A gyerekek legfeljebb csak idétlenkedésre használhatták fel ezt a szűk másfél órát. És itt újabb vitatható jelenség található, ugyanis a filmforgalmazás korhatár nélkülinek hirdeti a filmet, ugyanakkor félhorror kalandfilmek - ahol a hullák száma néha több, mint a szereplőké - szintén ebben a kategóriába szerepelnek. Végül is a néző - vagy annak szülője -, ha már választhat Magyarországon, önállóan is el tudja dönteni, hogy mit nézzen vagy engedjen megnézni gyerekének. Kovács András filmjét viszont aligha érthetik meg a 14-16 éven aluliak. Régi az a vita is, hogy mi is a film, szórakoztatóipari termék vagy pedig művészet. A válasz persze kézenfekvő, mikor melyik. Kovács András filmjei a bizonyítékok Nehéz emberek, Labirintus hogy lehet publicisztika is. Méghozzá érdekes izgalmas publicisztika, ami azon túl, hogy a napi társadalmi aktualitások - állásfoglalásra késztető - kérdéseivel szembesíti nézőit, hozzásegít ahhoz, hogy a legközelebbi választáskor már jobban tudjuk, hogyan döntsünk. A film története röviden arról szól, hogyan lesz egy fiatalember a „nép jelöltje” szándékai ellenére, és hogyan próbálják meg a helyi, városi, megyei kiskirályok a saját hivatalos jelöltjeiket bejuttatni a parlamentbe. Végül is felemás a végeredmény, mert a második választáson győz a „kívülálló” jelölt. A legfőbb ellenlábasa, aki nem riadt volna vissza az erkölcsi kicsinálástól sem, pótképviselö lesz. Kérdés marad, hogy mit tesz az új képviselő, beáll-e szolgálni a helyi hatalmasságokat, akkor saját érekeit is eredményesen képviselheti, vagy megpróbálja összeegyeztetni a köz-, a csoport- és magánérdekeket. Mert azért erre is van példa Magyarországon. A történetnek van valódi kisvárosi modellje is, de hogy mi fog történni a filmbéli és a saját valóságunkban, azt majd a következő választásaink döntik el. IHÁROSI IBOLYA Képzelt beteg A veszprémi társulat bemutatóját a diákbérleti sorozat első előadásaként láthatták a nézők Pakson, a Munkásművelődési Központban. Közhelyszámba megy, de tény, a Képzelt beteg egyik legtöbbet játszott darabja Moliére-nek. Miért, miértsem, talán ma is aktuális a vígjáték mondanivalója? Bizonyosan, és aktuális lesz mindaddig, amíg létezik orvos, aki a hiszékeny beteget rászedi, kihasználja. Mindenesetre Moliére maga nem szívlelhette a „tudós" doktorokat. A Képzelt beteg prológusa is ezt bizonyítja: „Minden tudásotok üres agyrém, csak óh jaj. Jaj hiú önhitt orvosok, ki nem kezelitek a bajt, mit hordozok, Nagy latin mondataitokkal. Minden tudásotok üres agyrém csak, óh jaj!” Olvasva a darabot rádöbbenhetünk: Moliére egyaránt kigúnyolja a tudatlan, pöffeszkedő orvosokat, de nem kíméli a magukat betegnek képzelő, gyógyszerfalókat sem. Az előadás is, a maga betegségeinek rabjává váló, a környezetét halálra fárasztó ostoba „képzelt beteg", Argan kigúnyolására helyezi a nagyobb hangsúlyt. Vándorfi László rendező „szegényszinház”-i koncepcióval közelítette meg a darabot. Ennek eredményeként kevés eszköz, a legszükségesebb, többnyire mai, vagy kortalan ruhák, jelképes díszlet jellemzik az előadást. A színpadkép meghatározó eleme egy kétajtós szekrény, melyben el-eltünik Argan az allövetek után - tisztulni. A másik ajtó a ház bejárata. Toinette, a szolgáló az olasz komédiák szolgáinak parasztruháját hordja. Argon egy kinyúlott, hatalmas pulóverben, fején bojtos sapkában, pizsamában látható. Béralde, Argan öccse, pedig melegítőben, fején svájcisapkával érkezik. A nézőnek az az érzése, mintha egy kiváló amatőrszínházi elődást látna. Ezt a benyomást erősíti a színészek játéka is. Az Argant alakító Lukács József, és a Toinettet megjelenítő Oravecz Edit mellett, valamennyien több szerepet játszanak felváltva. Ami különösen dicsérendő: nincs lazsáló színész a színpadon, nem áll le senki, valamennyien intenzíven, kitűnő karikírozó képességgel, tehetségesen oldják meg feladatukat. A rendező a pergő ritmusú erőteljes színészi játékra építi az előadást. Ne feledjük, Moliére Commedia deli’ arte színészként ismerkedett meg a világot jelentő deszkákkal, és komédiáiban nem egy figurát, történetet átvett, jobbára olasz vándortársulatoktól. A Képzelt beteget vígjátéknak jegyzi a színlap, de igazi harsány komédiát látunk. Az Illyés Gyula fordította szöveg ebben a felfogásban játszva kerül valódi közegébe. Külön említést érdemel Rossa László zenéje, hangeffektusai. A zenei kíséret a színpadról szól, pianínó és ütős hangszerek szolgáltatják az előadás stílusához jól illeszkedő dallamokat, zajokat, zörejeket. A magyar társulatokra nem jellemző a színészek akrobatikus mozgása az előadásokban. A veszprémi produkció ebben is eltér a megszokottól. Különösen Kiss T. István Polichinelle alakítását kell ebből a szempontból kiemelni. Polichinelle szerepeltetése dramaturgiai szempontból is érdekes, mert az első közjáték figurája a vén uzsorás, akit a hagyományos értelmezés szerint nem léptetnek színpadra. Ugyancsak közjátéki figurák az éneklő, balettet táncoló, bumfordi poroszlók is. Nagyon jól működő csoportmunka eredménye ez az előadás. Jelen esetben igaz az ismert kritikusi fordulat, miszerint minden közreműködő megérdemelné, hogy név szerint is megemlítődjék. Tegyük meg! Benczédi Sándor és Horváth György három-három szerepet játszik az előadásban kiválóan. Mellettük Tóth Edit, Zsombor Katalin és Lang Rudolf teremt - akárcsak egy pillanatra is hiteles, vérbő figurákat. A fiatalokhoz szóló dallal (szintén a közjátékból emelték át) végződik az előadás, melynek fergeteges sikere bizonyítja létrehozói igazát, miszerint igenis joga a színháznak más-más felfogásban, a kor értelmezésében és ehhez igazodó stílusban játszani a klasszikus darabokat is. -tsRádió Helyettem írták... „Az első nagy élményeim, amikről azt gondolom, hogy meghatározzák az alkatom kialakulását, a jellemem fejlődését, azok sokkal inkább a természetből értek engem, gyermekkoromban, mintsem az irodalomból” - kezdi vallomását Lator László. Az őszinte szavak első pillanatban megnyerték a vasárnap délelőtti hallgatókat, azokat, akik ezt az órát egy kortárs költő megismerésének, a költészetről való elmélkedésnek, szép versek felidézésének szentelték. Fontos kérdés, hogy kik és hányán lehettek ők, egyáltalán nyitott lelkekre találtak-e az isteni magasságokig emelő, megtisztító szófolyamok, vagy nyomtalanul, rezonancia nélkül vesztek el. Szembesültünk már jó ideje a lehangoló ténnyel, hogy egyre kevesebben olvasnak szépirodalmat és nem túl népes olvasótáborokon belül is elenyésző a versesköteteket kézbevevő honfitársak száma. Az okokat pedig nem kereshetjük rohanó életmódunkban, megváltozott világunkban, hiszen éppen ez az a műfaj, amely rövidségével, egyszeriségével együtt is olyan impulzusokat adhat, amelyek nélkül beleveszünk, beleszürkülünk a hétköznapokba. Érzelmileg, lelkileg leszünk szegényebbek, védtelenebbek. A természetadta tehetséggel megáldott költő hallatlan szorgalommal gyara- pitott tudáskincsét, a ráismerés útját kísérhettük végig a portréműsorban. Az első nagy találkozást az iskolai tankönyvekben természetesen akkor még nem szereplő Ady Endre költészetével, egy új hangon szóló szerelmi költészettel, ismét felcsendültek a „Héjanász az avaron” ismert, de elégszer nem hallott sorai. Majd József Attila az életben el nem ismert zseni, a nyugatosok első nemzedéke, Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, hogy eljussunk napjaink költőóriásához, Weöres Sándorhoz. A portré megrajzolásának érdekes módját választotta a szerkesztő, Gartner Éva. Lator László keveset beszélt magáról, sokkal többet a szívéhez, tudatához közel álló versekről, szerzőkről, amikről találóan úgy beszélt: „helyettem írták”. Ez pedig minden vallomásnál többet árul el.- takács Tévénapló Aprily Lajos száz éve A nagy nemzedékhez tartozott, körülbelül egyidőben született Adyval, Babits Mihállyal, Kosztolányival, Tóth Árpáddal, élete azonban egészen másként alakult, mintha mindig egy kicsit az irodalom peremén élt volna, pedig mégis csak népszerű költő volt. Diákkorunkban mi is lelkesen szavaltuk a Március, a Tetőn, vagy az Apáczai Csere János feleségét idéző verset, melyek olyan természetesek, magától értetődőek, mint egy szép virág. Népszerűségében is rejtőzködő volt, szemérmes, egy kicsit talán személytelen is, mert körülötte nem dúltak viták, vele kapcsolatban csak a vers volt fontos, s csendes életének és költészetének foglalata is lehet ez a két sor: „Csak egy öröm van a világon / s ez az öröm fegyvertelen.” Erdélyből települt át, még í 929-ben, a kolozsvári református kollégiumban tanított, majd a Lónyai utcai református gimnázium tanára lett, s innen került a Baár-Ma- das leánynevelő intézet élére, s innen is ment nyugdíjba 1944-ben. Életének színtere ettől kezdve a Visegrád melletti Szentgyörgypuszta, ami most már az ő nevét viseli, itt keletkeztek öregkorának versei és nevezetes fordítása, Puskin Anyeginje. Száz éve született s az évforduló alkalmából a tévé verseiből összeállított műsorral tisztelgett emléke előtt. Nemes Nagy Ágnes, aki a Baár-Madasban tanítványa volt, s később költőtársa lett, emlékezett rá, a pátosz nélküli szeretet melegével. Mindig voltak, akik szerették, akár szektát is mondhatunk, ahogyan Nemes Nagy Ágnes fogalmazott, de azt hiszem, ennél több is történt, mert jelenlétének örömét, főleg az Ábel füstje megjelenése után, egyre többen érezték, s újabb könyvei, a Jelentés a völgyből, majd A kor falára, csak növelték népszerűségét. Az emlékműsorban, aminek forgatókönyvét Farkas Katalin írta, számos szép verse hangzott el, bár olyan is volt, amit a rövid 40 perc ellenére is hiányoltunk (Esti dal, Az irisórai szarvas, néhány részlet fordításaiból), a szép szentgyörgypusztai környezettel kapcsolatban pedig jó lett volna elmondani, fényképeken be is mutatni, hogy ez a távoli menedékhely számos jeles vendéget látott, mert irodalmunknak nem egy kiválósága kereste fel itt Áprily Lajost, mint Illyés Gyula, Kós Károly, Tamási Áron. A kép így lett volna teljes. Éjjeli menedékhely Gorkij nagyon korán megjelent irodalmunkban, A Hét már 1899-ben közölte egyik novelláját, Ady 1901-ben méltatta, az Éjjeli menedékhely pedig fél évvel a moszkvai bemutató után megszólalt magyar színpadon is, miután Reinhardték már németül előadták. Az Éjjeli menedékhely, amit közvetlenül Kispolgárok című, nálunk is játszott drámája után írt, legismertebb műve, aminek felújítása, filmen, színpadon mindig esemény. A mostani is, amit Havas Péter televíziósított és rendezett, s számos korábbi előadással kínálja az egybevetést. Gorkij drámája, amiben Csehov hatását is fel lehet ismerni, nem a megszokott értelemben vett színmű, ma inkább úgy mondanánk, dokumentum dráma, mert a hagyományos cselekményt az állapotrajz pótolja, azt ábrázolva, hogyan éltek azok, akik kiszorultak a társadalomból, s napról napra tengetik életük, cél és remény nélkül. A vándor Luka, aki egy kicsit Tolsztoj bölcs alakjaira emlékeztet, csillantja fel az élet értelmét, kár, hogy Páger, akinek valószínűleg ez volt utolsó szerepe, fáradt volt, színtelen, modoros, ez utóbbi egyébként elég gyakran jellemezte. De Havas Péter adaptációja elsősorban arra törekedett, hogy a nyomasztó légkört ábrázolja, ezt a sűrű, áthatolhatatlan atmoszférát, amiben partra vetett hősei fuldokolnak. Ebből a szempontból hatásos az átdolgozás, a szereplők a társadalmi kilátástalanság illusztrációi, s így teljesen közömbös, hogy melyik az egykori lakatos vagy sapkakészítő és melyik a lecsúszott báró vagy színész. Havas Péter érdeme, hogy meg tudta teremteni ezt a gorkiji atmoszférát, melyben minden saját törvénye szerint mozog, reménytelenül és jóvátehetetlenül. Színészileg legérettebb alakítása Haumann Péteré, de legnehezebb dolga mindenképpen Szacsvay Lászlónak volt, akinek a Báró legendás szerepében nagy elődöket, köztük Uray Tivadart kellett feledtetnie. Sok új színt visz a szerepbe, s nagyon jó Moór Marianna, Szilágyi Tibor, Koncz Gábor, Kubik Anna s a többiek is, akik legjobb tudásukkal álltak egy nagy feladat szolgálatába, bár minden bizonnyal az Éjjeli menedékhely ügyében nem ez volt az utolsó szó. Cs. Hangverseny Mészöly Katalin, Pitti Katalin és Horváth Bálint operettestje a Művészetek Házában Engedtessék meg e sorok írójának megvallani: életében most járt először operettesten, s hallgatta végig e műfajnak teljes másfél órát betöltő műsorát. Ebből nem szabad levonni olyan következtetéseket, hogy a „komolyzene” ehelyütt megnyilatkozó művelője és tanítója lebecsülné ezt a „könnyű"-zenei ágat. A zene - az mindenképpen zene. Értékes vagy értéktelen. Sztárparádét üdvözölhettünk a Művészetek Háza november 9-i műsorában: a felcsendült dallamok alkotói immár klasszikusok, az előadók rajongott kedvencei a közönségnek. Az MTV közismert és közkedvelt bemondónője e szavakkal zárta a koncertet: „... s ha más értelme nem volt, hát felüdíteni, megnevettetni, elzsongítani a fáradt embert, mindenképpen érdemes...” Tegyük hozzá, ha a kvalitást is mellé követelhetjük, akkor jó, sőt nemes a törekvés. A zsúfolt házban a Csárdáskirálynő volt az est fénypontja, még ha nem is ezzel indítottak, hanem az 1867-es párizsi világkiállításhoz kapcsolódó Offenbach: Gerolsteini nagyhercegnőjéből vett részlettel, illetve Lehár: Víg özvegyének örökéletű dallamával. Pitti Katalinnak jóformán csak kilépnie kellett a színre, ám ismerjük el, méltán, mert pillanatok alatt magával sodorta a hallgatót. Milöcker: Duvalier c. darabja nem tartozik a legismertebbek közé, csakhogy Mészöly Katalin búgó gerlehangja mindent megmagyarázott és értelmezett, miként erre kevésbé volt szükség a jóval népszerűbb Lehár: A mosoly országa operett Liza belépője esetében (Pitti). A szakaszt a műsort végigkísérő, vörös csillag érdemrenddel kitüntett belügyminisztériumi katonazenekar Arany-ezüst keringője zárta. Fülünknek egy kicsit harsány volt a megszólaltatás, de őszintén reméljük, hogy e berzenkedésünkkel egyedül maradtunk. S a valóságos káprázat. Johann Strauss, Kálmán Imre, Huszka... hosszan folytathatnánk a sort, a címek: Marica grófnő, Cigányszerelem, Ördöglovas, Lili bárónő, a már említett, elmaradhatatlan Csárdáskirálynő, amely eredetileg, a 10- es évek első világháborús, vérzuhatagos éveiben ezt a címet viselte: Éljen a szerelem. Mészöly Katalin, Pitti Katalin és Horváth Bálint magával ragadó művészete a közönségnek valószínűleg még azt az érzést is meghozta, amit Tárnái Katalin más szavakkal így értelmezett: „... és élhessen az élet!” (Persze az operett lényegi, központi világa, a szerelem se kutya..?!) Dobai Tamás
