Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-14 / 269. szám
1987. november 14. Képújság 9 BUCSUFIA Kicsi voltam, nem emlékszem pontosan minden apró részletre. Nyár vége volt, a fecskék is elrepültek, a falu ilyenkor már nem annyira szép és érdekes egy hároméves kisfiúnak. Nagyapó sajnálkozva nézett rám, amint unatkozva játszottam az udvaron.- Gyere fiam, elmegyünk a búcsúba, megnézzük mi van arrafelé! - és már indult is. Pontosabban bicegett, mert öreg is volt, a lába is fájt. Nem tudom miért sántított, mert a betegségét nem ismertem. Viszont a botot a kezében már megszoktam. Elindultunk. Útköben láttam, hogy egy bácsi hatalmas talicskával szenet hord. Jócskán megbámultam, sűrűn vissza-visszanéztem. Nagyapám jóízűen mosolygott a bajusza alatt. Az út végén hatalmas tér tárult elénk. Tele sátorral, felnőttekkel és gyerekekkel. A levegőben pecsenyeillat terjengett, mindenfelől kacagás és jókedv zaja áradt. Erősen megragadta nagyapám a kezemet.- El ne vesszél, kisfiam, ebben a sokadalomban! Ahogy nézelődtem, egy sátrat vettem észre, amiben kereplőt, fasípot, szóval mindenféle fából készült holmit árultak. A sátor egyik oszlopa mellett egy kis dísztelen, számomra akkor még nagy talicska árválkodott. Odaszaladtam, hogy megcsodáljam.- Ejnye, te gyerek, mit keresel itt? - kérdezte egy terebélyes asszonyság. Én meg ijedten néztem rá.- Ugyan hagyja, nem akarja ez a gyerek bántani, megveszem én neki azt a talicskát - kelt a védelmemre nagyapó. Az árára nem emlékszem, de nem is az a fontos. A szívem hevesen dobogott, amíg nagyapám fizetett. De aztán megragadhattam végre tulajdonosként a talicska két szarvát és ragyogó arccal indultam vele haza. Otthon az udvarban mindjárt úgy megraktam, hogy nem is bírtam felemelni. Nagyapó az udvar sarkából figyelte serénykedésemet, azt hiszem ő éppen olyan boldog volt, mint én, mert emlékeimben még most is az ő örömtől csillogó szemét látom. Estig játszottam az új szerzeményemmel. Amikor eljött a lefekvés ideje, a búcsúfiát az ágyba is magammal akartam vinni, ami természetesen nem sikerült. Sín/a kellett elaludnom. Most ki tudja merre kallódik egy-egy darabja annak a kis talicskának, amit néhány hónapon belül szétszedtem, pedig de nagyon szerettem vele játszani! jjpor g c Molnár György Általános Iskola, Dombóvár Mindenben velünk tart A nagymama másként bánik velem és a testvéremmel, mint anyuék. De a tavasz, az ősz, a tél is más, mint a nyár. A nagyi mindig aranyos, szeretetre méltó, tisztelem, szeretem. Van egy nyaralónk Boglárlellén. Csodálatos kis ház, az udvarban fenyőfák magasodnak. A városi gyerek pont ilyen helyre vágyik. Én és István, valamint Peti az unoka- testvérünk, a nagyival minden nyarat itt töltünk. Ha szép az idő, sokat fürdünk, napozunk. A nagymami persze mindig velünk van, és néha egészen olyan, mint mi gyerekek. Minden csacsiságban játékban velünk tart. Zálogkiváltásnál még egy gyerek is rá tudja venni, hogy egy lábon ugrálja körül az udvart. Mindig sokat nevetünk együtt a régi filmeken és vicceken. Ha közeleg a suli ideje, akkor már következik a szülők szokásos lemeze az iskoláról, meg a tanulásról. „Csak figyeld meg, hogy ha hazajössz, akkor más lesz a rend!” De én addig örülök, míg az én nagymamám csupa élet, erő, egészség és boldog velünk, akikhez igazán tartozik. Pál Mónika 8. b., Szekszárd, Béri Balogh Ádám u. 51. Sokat dolgozott 1986 júliusában Tamásiban, a nagymamánál nyaraltam. A nagymami a Bercsényi utcában a 19. szám alatt lakott. Ebben az utcában többnyire régiek a házak. A szomszédok pedig nagyon aranyosak, mert amikor csak tudtak, segítettek az én nagyimnak, aki a világ legaranyosabb, legjobb nagymamája, aki mindig nagyon sokat dolgozott. Régen azért, hogy anyukámat és öt testvérét becsületes felnőtté nevelje. Az utóbbi időben már azért, hogy bennünket, az unokáit vigyázza. Szerettünk nála lenni. A nagyi amikor még nem volt nagyon beteg, mindig finomakat főzött, én viszonzásul a kertben segítettem neki. A kertben gyümölcsfák, virágok sorakoztak és természetesen egy kis darabka földön konyhakert is volt. A szomszéd fiúval sokat jártunk horgászni, de sajnos sikertelenül. De jó lett volna, pedig ha fogtunk volna valamit, hogy örömet szerezzünk vele! Sajnos az idén már nem nyaralhattam Tamásiban, mert a nagyi, a drága jó mami meghalt! Eszterbauer Ferenc 6 c., 5. Sz. Általános Iskola, Szekszárd Szunogh Zsuzsanna nyolcéves, Szekszárd Ő a legdrágább kincsem Az én nagymamám sajnos tőlünk elég távol, Szegeden él. Minden szünetben elmegyek hozzá. Szívesen, mert ő mindig melegséggel, szeretettel fogad. Kicsi korom óta nagyon ragaszkodom hozzá. De most, hogy már nagyobb vagyok szeretetemet nemcsak százezernyi puszival, hanem segítéssel is kimutathatom. Ha ott vagyok a háztartási munkák legnagyobb részét én végzem. Takarítok, mosogatok és néha főzök is. Ó addig pihen. Délutánonként varr, már engem is tanítgat. Neki minden örömömet, bánatomat elmodhatom (amit esetleg anyunak időhiány miatt nem sikerült elmondanom). Ő is őszinte velem szemben. Megtanít mindenre, amire az életben szükségem lehet. Rendkívüli módon szeretem hallgatni mondókáit az ő gyerekkoráról, nézegetni a régi fényképeket és ilyenkor elgondolkozom, hogy is lehetett akkor régen, amikor ő még gyerek volt... Büszke vagyok rá, hogy verseket is ír, gyomlál, csodálatosan varr, de ha kell rendbeszedi a háztetőn a cserepeket is, mert az én nagymamám egy kis ezermester. Egyszóval rajongok a nagymamáért és - szüleim mellett - ő a legdrágább kincsem a világon. Bálint Ágnes 8. b., 5. Sz. Általános Iskola, Szekszárd Nincs szorgalmasabb, jobb Az idén nyáron sok időt töltöttem Kajda- cson a nagyszüleimnél. Ez a falu egy olyan kis település, ahol minden ember ismeri a másikat. A papa már öreg, 71 éves. Szinte csak akkor beszél, ha cigarettát kér. Úgy telnek a napjai, hogy a délelőtt folyamán valamikor felkel, reggelizik, azután kiül az udvarra dohányoznia Délben ebédel, majd ismét kimegy. Este vacsorázik, lefekszik, az ágyából nézi a tévét amíg el nem alszik. Hatvanéves mamám viszont nagyon szorgalmas, annak ellenére, hogy öt gyerekének nyolc csemetéje egész nyáron át felváltva nyúzza. Fiatalos, fürge, kényezteti az örökké rosszalkodó unokákat. Süt, főz, mos, mosogat, dolgozik a kertben, eteti és itatja az állatokat, s még hány más dologra is jut ideje! A főzés is elég lenne. Egyszer megszámoltam, a levessel, másodikkal, körítéssel, savanyúsággal együtt 16-féle étel volt az asztalon. Ebből is lehet következtetni, hogy az én dolgos mamámnak pihenésre nem sok ideje marad. Pedig szüksége lenne rá! Igaz, hogy mi is sokat segítünk, mosogatunk, törülgetünk, boltba megyünk, vizet hordunk a kacsáknak, tyúkoknak, a kertben is dolgozunk - de mégis. Hiába szorgoskodunk amennyit csak tudunk, ez édeskevés ahhoz, hogy őt igazán kisegítsük. Megműtötték 77-ben a lábát, 82-ben a fülével volt baj. Most viszont már teljesen egészséges. Udvarában ezért található meg a játékos kedvű, mindenkit csak hátramozdító kiskutya, a Sajó, aki folyton Gusztit, Hugót és Anonymust a cicákat kergeti. A tyúkólban csibék csipognak, tyúkok kotkodácsotnak. Az ólban Füles, a disznó röfög. Neki nemsokára kis- cocái lesznek. Rajta kívül még vagy 10-12 malac csámcsog a hátsó udvarban. Vannak néma kacsák, de ezeknek nagyhangú, fehér „hápi"-rokonaik sem hiányoznak. Ha pedig ennyi állat van a háznál, ugyan nem lehet azt mondani, hogy kevés a munka?! Szokta is mondani édesanyám, hogy a mi Mamánknál nincs szorgalmasabb, jobb asszony a világon. igaza van. Horváth Judit 5. d., 5. Sz. Általános Iskola, Szekszárd Szikora Zsuzsanna nyolcéves, Szekszárd Várom a nyarat Nagyszüleimnél voltam egész nyáron Jászapátin. Azért szeretek náluk lenni, mert nagyanyámék jók. Nagyapám, aki méhész, mindig elvitt magával a határba a méhekhez biciklin. Az idén megtanultam biciklizni a nagyapám segítségével. Neki nagyon tréfás természete van. Az én hajam hosszú, ő meg teljesen kopasz, csak egy pár szál haja van, és mikor magához ölel azt szokta mondani: - „Nézd, milyen szép derékig érő hajam van!” A nagyanyám sokszor süt kalácsot és süteményt. De a nagyanyámat azért is szeretem, mert a csirkéket nem vágta le a nyáron, pedig nagyon megevett volna ő is egy kis rántott csirkét. Azért nem vágott csirkéket, mert azok a nyáron na- ' gyón hozzám nőttek. Bármelyiket megfoghattam, a kezemből ettek. Nagyapáméknak egy szelíd disznójuk is van. Amikor kiengedték a baromfiudvarra szaladgálni, akkor nagyapa segített, ráültem és lovagoltam rajta. A disznó mindezt békésen tűrte. Megvakargattam a hátát, a fülét és akkor elégede- ten röfögött. Nagyapám dinnyeföldjén nagyon sok sárgabelű görögdinnye van és a nyáron együtt jártunk biciklivel diny- nyéért. De a ház mellett a kertben az idén is sok eper, málna és piszke termett. Jókat ettem belőlük. És megtanultam rózsát is metszeni. Nagyszüleim háza előtt nagyon sok szép rózsa és más virág van. Ezeket én gondoztam, locsoltam, a rózsákat metszettem. De nemcsak virágok vannak a ház előtt, hanem egy igazi vár is, ami kőből épült, a középső része a sárospataki vár kicsinyített mása. Régen építette ezt apám és nagyapám egy egész nyáron át. Akkor én még nem éltem. Van ennek a várnak fel- vonóhídja is és rengeteg páfrány öleli körül. Már most várom a jövő nyarat, hogy nagyszüleimnél lehessek megint. Farkas Dóra 2. a., Tolna, I. Sz. Általános Iskola Kovács Andrea nyolcéves, Szekszárd ;a- ~ -.<• Kovacsik Zoltán nyolcéves, Dombóvár Valacsay Andrea 12 éves, Várdomb
