Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-13 / 241. szám
4 “rsTÉPÜJSÁG 1987. október 13. Moziban •« . . Madzag az ágygom bon A sablon szerint azért sújt le a gyilkos tőr, hogy a férj, a jóképű és neves újság- szerkesztő jelentős vagyont örököljön megunt feleségétől. Mésrészt azért ezen a brutális, őrült módon ahogyan történt, mert a jóképű és neves újságszerkesztő egyszerűen elmebeteg. Ha én férj lennék - a freudi pszichopatológia a „Kicsorbult tőr” című amerikai filmben statuált, hátborzongató esete - akkor skizofrén, önző és tiszta logikám azt diktálná, hogy legalább a látszat szerint tegyek úgy, mintha én magam is kíváncsi volnék a gyilkosra, ha már nem jelentkeztem önként a rendőrségen, vagy még inkább a diliházban. De hogy a védelmemre felkért ex- ügyésznövel szerelembe is essek makulátlan és egészséges férfivoltom csalhatatlan jeleként - az már az én naiv, Freu- don edzett képzeletemet is fölülmúlja. Nemcsak fölülmúlja - be is csapja. A rendező, R. Marquand csapdája tökéletes. Joe Esterhas műve alapján kreálni kell egy jólfésült, lovakért rajongó szadista hülyét, akinek a saját hülyeségén és pénzvágyánf?) kívül nincs különösebb oka arra, hogy csinos nőket madzagoljon az ágygombhoz, majd mutatványokat végezzen rajtuk a hasonlóan elegáns, hosszú pengéjű vadásztőrrel. Hogy a film mégse legyen ilyen horro- risztikusan unalmas, a férj, Forester úr pere igencsak elhúzódik, mivel két jeles jogász - a vádat képviselő Cresny államügyész és a védelmet vállaló ügyésznő, Teddy Barnes párbaja is. - egy ártatlan embert meghurcoló korábbi per során a felmentő bizonyítékok eltus- solásában vétkes államügyész és akkori riválisa kerül szembe ismét egymással. Az ismét ringbe lépő szőke hölgy, szívében a tőrforgató Forester úrral, csak a mi nézői jóhiszeműségünket erősíti, vele együtt kell megküzdenünk baljós előítéleteinkkel és a csalóka látszattal, amely alapján akár villamosszékbe is küldhet- nénk szegényt. Alaposan meg kell hát dolgoznunk azért, hogy szépnek, igaznak és főleg ártatlannak lássuk a férjet, és hogy annál nagyobb legyen a meghökkenésünk, amikor a film befejező képsoraiból megtudjuk, mégiscsak ő a rossz fiú. Mást nem tudunk meg. Talán még azt, hogy egy lelkiismeretes, mindamellett elfogult jogásznő is tévedhet, mint ahogyan mi is, ha egy ál-lélektani bűnügyi krónikától többet várunk. BÓKA RÓBERT Flóri könyve - mai szemmel „Ti viszitek karjaitokon az életbe a kisded nevendéket, s’ jó Polgárrá nevelitek, (...) ti vagytok a’ polgári Erény ’s Nemzetiség védangyalai, melly Nélkületek higy- jétek soha ki nem fejük, vagy nem sokára elliervad” - írja Széchenyi István Hitel című munkájában „honnunk szebblelkű asszonyinak” szóló ajánlásában. Talán maga sem hitte, hogy rövid néhány éven belül akad majd egy asszony, aki nagyhatású művével igazolja: a meleg szavak lelkes és értő fülekre találnak. Százötven esztendeje halt meg az a szebblelkű asszony, aki már nem vehette kézbe legnagyobb sikerű könyvének egyetlen példányát sem, s így arról sem Jöhetett fogalma, hogy vele kezdődik majd a magyar gyermekirodalom. A Flóri könyve sok szép képekkel, földrajzokkal és muzsika melléklettel Bezerédj Amália immár tizenhét kiadást megért műve 1839-ben hagyta el a nyomdát, de a kiadó (Heckenast Gusztáv), talán okulva Döbrentei Gábor gyermekkkönyveinek sikertelenségéből úgy vélhette, jobb, ha az 1840-es évszámot nyomtatja rá, s így bő egy esztendeig még frissen megjelent műként kínálhatja. De „Dolgos kéz, tudós ész,/Ollyan kincs, melly el nem vész” - figyelmeztet a könyv egyik versikéje: díszes és kevésbé díszes (nép)kiadások követték egymást a századfordulóig, amelyekből ük-, déd- és nagyszüleink első irodalmi élményüknek örülhettek. A Tolna Megyei Könyvtár és az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum vállalkozókedvét dicséri, hogy ez az öröm megújulhat a XX. századi olvasó arcán, hiszen igazán míves reprintkiadás- ban született újjá e mű a Szekszárdi Nyomdában. A rímes versek fénye ugyan megkopott, tartalmuk híven idézi a reformkorban gyermekeknek szánt bölcsességeket, környezet- és világismertető tudnivalókat. Bizony, pirulva vallhatjuk be, hogy manapság ennyi tudás, de főleg társadalmilag hasznos viselkedés- kultúrát kevés általános iskolát végzett tanuló visz magával, s ezért a Flóri könyve valahogy ma is hiánycikk, pedig „Egy tavasz, nyár, ősz vagyon életünkben; tél is egy, amelly amazok hibáit könnyezi sokszor”. Az már történelem, hogy Bezerédj Flóri nemcsak édesanyját ihlette életével e könyv megírására, hanem édesapját Bezerédj Istvánt is - halálával. Gyermekük 1844. december 5-én halt meg Pesten, „az úr isten keze megnehezedett rajtam” - írja Bezerédj, s két hét múlva a tolnai vármegyeházán bejelenti, hogy önként adózni fog. Adonyból 1844. december 22-én írja öccsének: „Midőn tevém úgy volt, mintha Flórim örülve mosolyogna reám - és most valóságos lelki vigaszta- lódást érzek!” Talán erre gondolva is jó kézbe venni és forgatni a Flóri könyvét, amelynek helye lenne minden óvoda, iskola és pedagógus polcán. tg. Rádió Elhivatott emberek Tudós portrékat mutatott be a rádió vasárnap reggel „Kopogtató” című műsorában. Négy olyan tudós pedagógus vallott magáról, munkájáról, aki az idén Nagyváthy János-emlékérmet kapott a korszerű mezőgazdasági szakmai oktatásban, a műszaki-technikai új eljárások terjesztésében elért kiemelkedő eredményéért. Jó volt hallgatni a riportokat. Különösen akkor, amikor ma lépten-nyomon az oktatás válságáról, fásult tanároktól, ne- velhetetlen diákokról hallunk. Megfogott, magával ragadott a nyilatkozók szug- gesztivitása, a szavaikból áradó meggyőződés. „A tanár munkája hasonlít a kertészéhez: nyesegetni kell a hajtásokat, nevelni a fiatalokat, a rosszat kiirtani, a jót erősíteni.” Inkább ötször megtanítani, mint egyszer megbuktatni. „Nincs annál nagyobb öröm, mintha öt-tíz év múlva egy volt diákom bekopogtat.” Szimpatikus vallomások olyan emberektől, akiknek természetes lételeme a tanítás, a tudás továbbadása. A szerkesztő, Perjés Klára jól választott. Több ilyen műsor, s több ilyen pedagógus kéne. F. KOVATS Hangverseny Zenei lakodalom a Művészetek Házában A „Szekszárdi rögtönzések” sorrendben ötödik, zárókoncertjén Póla Károly, a Tolna Megyei Tanács művelődési osztályának vezetője értékelte az intenzív improvizációs előadói gyakorlatra épülő fuvolakurzus és a tanfolyamhoz kapcsolódó hangversenysorozat jelentőségét, eredményeit. Utalt arra, hogy Művészetek Házának mindig igaz értékekre koncentráló vállalkozásai között is kiemelkedő eseménnyé vált a „Szekszárdi rögtönzések”: 34 hallgató zenei továbbképzése valósult meg, akik közül tízen a közönség előtt is felléptek. Köszönetét mondott az osztályvezető az ötletet adó és lelkesen szervező Sebestyén Jánosnak, a kurzust nagy szakértelemmel vezető Matuz Istvánnak, a világklasszis ausztrál zongoristának Geoffry Tozernek, a Művészetek Házának és minden közreműködőnek, aki e jó ügyet szolgálta. A rendezvénysorozat bizonyította, hogy disszonáns viszonyok között is lehet egyetértést, harmóniát teremteni. Póla Károly végül abbéli reményének adott hangot, hogy a „Szekszárdi rögtönzésekének lesz folytatása, a nagyszerű kezdeményezés hagyománnyá válik. A frappáns bevezető után végigkóstoltuk a „rögtönzött étlap”- on feltüntetett műsorszámokat, melynek „Hang-árfelelősei” voltak: Matuz István fuvola, Pege Aladár nagybőgő, Sebestyén János csembaló és Geoffry Tozer zongora. A különleges „menü” tele volt zenei ínyencségekkel, sziporkázó ötletességgel. „Előételként” már a rendhagyó nyitány érzékeltette, hogy ezúttal humorban főtt nagy lakomára van kilátás. Fogyasztottunk „füstölt pisztrángot Schubach módra”, „Effektissimo”-t fuvolára és nagybőgőre, „Tamburém-ot Rameau módra behabanérázva csembalóra és zongorára” és még számos delica- test, mígnem a „gazdagon körített Ragtime” után az „előre elhatározott szünet” alatt szusszantunk egyet. Bizony kellett is ez a kis emésztési idő, nehogy túlzottan megterheljük zenei befogadóképességünket. De végül is mi magyarok vagyunk, s többek között jó étvágyunkról is híresek. Ezért kisvártatva ismét asztalhoz, bo- csának dobogóhoz ültünk. Sebestyén János konyhafőnök újabb finom falatokat tálalt elénk. Ezúttal egy „Menüettisi- mo”-t azzal a nem titkolt szándékkal, hogy utána jót tudjunk húzni Matuz István „Sörinx”-éből. Ettünk, ittunk, de jól még korántsem laktunk. Újabb ínycsiklandozó falatok következtek. Arra lettünk figyelmesek, hogy hálából a „Szekszárdi rögtönzések” rendezői részére - Pege Aladár receptje szerint - „a pilisi hegy alatt lányok sütik a halat”. Ez volt aztán a virtuóz konyhaművészet. Habzsoltuk a nagybőgőbe panírozott keszeget, mert filézett volt. Hát kérem és még mondja valaki, hogy nem fogyasztunk többet, mint amennyit megtermeltünk. Az önkritikára azonban ezúttal sem sok idő maradt, mert hozták az újabb fogást a „Szekszárdissima” fantázia névre keresztelt helyi specialitást. Ehhez már nem is volt elég két kéz, négy kézre volt szükség, és persze két jó fülre. Hegyeztük is derekasan, mert Geoffry Tozer fülön felül jól tartott bennünket. S hogy ülepedjen is a sok szellemességgel megtűzdelt étel, „TWIST’-eltünk Oliver módra és eljártuk a Kék-Duna keringőt. És ekkor jött a desszert, a „Finale Grande”. Él még a magyar virtus, mert ezt is begyűrtük, sőt elég sem lett. Jellemző túlfogyasztásunkra, hogy rendeltünk még frissensült rögtönzéseket. Hát mit mondjak - jól ezek után sem laktunk, de az biztos, hogy a Gundel Károlynál sem ettünk volna finomabba- Kdt LEMLE ZOLTÁN Tévénapló Rigoletto Verdi Rigolettóját 1851 -ben mutatták be a velencei Fenice Színházban s a következő évben mára mi Nemzeti Színházunk is műsorra tűzte, s bár a közönségnek tetszett, a kritika sokáig kedvetlenül fogadta, s még 1860-ban is így vélekedett egy kritikus: „November 3-án adatott Rigoletto - egyéb szerencsétlenség nem történt. ” A mondat azóta szállóige lett, bár a Rigolettónak mit sem ártott, ahogy a kortársi zsörtölődés sem, amelyek sorából érdemes néhány sort idézni, Brassai Sámuel tollából, aki nyelvészettel épp úgy foglalkozott, mint botanikával, csillagászattal, történelemmel. Száz évig élt, a magyar tudománytörténet érdekes alakja, mindenről volt véleménye, a Rigolettóról is, amit „a szerencsétlen utánzások” sorába helyezett, s ma csak mosolyogni lehet sorain: „ Verdi hatást vadász a zenekar által, de el nem éri, s azért a melodikai elemet elhanyagolja". Verdi operája azonban az idők folyamán mindent kibírt, még azt is, hogy egy vidéki előadáson kihagyták Gilda szerepét, mert „ Toperczerné hirtelen rosszul lévén Rigolettót nő, illetve Gilda nélkül adták". (Az idézetek Várnai Péter könyvéből valók.) Pedig ha a kákán is csomót kerestek, inkább az alapművet, Vidor Hugo drámáját kellett volna elemezni, ami meglehetősen egyenetlen alkotás, főleg ha a főhős jellemét nézzük. Mert az a Rigoletto, aki Vidor Hugónál Triboulet-nek hívatik, meglehetősen hitvány jellem: az agg Monterone lenyakazását javasolja a hercegnek, gúnyt űz Ceprano grófból, s készségesen segédkezik, hogy feleségét elrabolják. De amikor saját lányát viszik a herceg ágyába, egyszerre fölébred benne az erkölcsi felháborodás, pedig hát csak az történik vele, amit ő művelt kedvtelve a többiekkel. No de az operák szövegkönyvét nem kell mindig komolyan venni, ettől függetlenül a Rigoletto remekmű, s amíg dalszínház lesz a világon, műsoron is marad. Televíziónk pedig nagyon helyesen tette, hogy jó néhány megfilmesítés után tévéváltozatot készített belőle, amit az életrajzfilm után vetítettek, mintegy illusztrálva azt. A rendező Horváth Ádám nem akart minden áron újítani, sikerének is az a titka, hogy hű maradt az eredetihez, mindig a zenére építve. Bár a nyitány alatti pantomim talán felesleges, nagyon hatásos a nyitójelenet, a nőrablás képsora, s az is a jó rendezői munkát dicséri, hogy kihasználja a film bőséges lehetőségeit, de nem él visz- sza velük, megtartja a színház illúzióját. Kitűnő énekesek segítik, Miller Lajos, Begényi Ferenc elismert világsztár, nagyon szépen énekel B. Nagy János, Szűcs Márta, Pánczél Éva. A Rigoletto tévéváltozata minden részletében emlékezetes, szép előadás volt, a Zenés Tv-színház nem mindig egyenletes sorozatának egyik legjobb vállalkozása. Régimódi történet Szabó Magdát egyik legjobb művének, a Régimódi történetnek vetítésével köszöntötte születésnapján a tévé, azzal a régi Madách Színház-i előadással, melynek egyik főszereplője Márkus László volt. Szabó Magda kivételes erénye, hogy vérbeli elbeszélő, a szó klasszikus értelmében „tud” regényt írni, ez pedig nem csekélység, mert napjaink szépprózájában nemcsak a hagyományos formák kerete lazult meg, maga az elbeszélés is gyanúba került, mintha nem illenék többé történetet írni, s talán éppen ezért a szerző maga is a „régimódi” jelzővel illeti. A regény, majd az abból készült színdarab nagyívű, epikus áradású alkotás, amivel kapcsolatban joggal említhetjük Thomas Mann regényét, a Buddenbrook házat, vagy talán több joggal Babits Halálfiait: nemzedékek regénye, egy család lassú szétesése, s itt is, mint Babits Cenci nénije, egy erős akaratú asszony áll a középpontban, Jablonczayné Rickl Mária. Biztos vonallal megrajzolt jellemek sora vonul fel előttünk, a múlt hiteles képe, amit személyes emlékek szőnek át. A mai magyar irodalom egyik klasszikus alkotása, s méltó születésnapi köszöntő volt ez a régi előadás, melyben ismét megcsodálhattuk Sulyok Mária kivételes művészetét, Almási Évát, Márkus Lászlót, Schütz llát, s a többieket, akik megelevenítették a Kismester utcai és a Gacsáry ház egykori lakóit. Farkasok és bárányok Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkijt valósággal fel kellett fedezni a felszabadulás után, pedig az Erdő vagy a Vihar világirodalom, s színműveiből hitelesen rekonstruálható a múlt századi orosz társadalom. Gogol nagy társadalmi körképe, a Holt lelkek mellett Osztrovszkij leleplező színműveiből tudunk meg a legtöbbet, igaz, maga is tudatosan törekedett arra, hogy teljes képet rajzoljon koráról. A Farkasok és bárányokat először 1951 -ben játszották nálunk, s most ugyanaz a rendező, Horvai István készítette el tévéváltozatát, természetesen hasznosítva akkori tapasztalatait. Műfaját tekintve vígjáték, s bár nem éri el az igazán nagy művek csúcsait, megbízhatóan érzékelteti Osztrovszkij drámaírói erényeit. Megnyugtató darab, a sötét pénzügyi bonyodalmak után minden jóra fordul, ami nem biztos, hogy találkozik a néző egyetértésével, viszont Horvai István újrafogalmazásában jól pergő, eleven darabot láthattunk, amihez hozzájárult a főszereplő Tábori Nóra, mellette Pap Vera, Bánsági Ildikó, Vajda László, Szilágyi Tibor. A darabot a Budapesti Művészeti Hetek sorozatában mutatták be, épp úgy, minta Rigolettót. Méltó volt az ünnepi eseménysorozathoz. Cs. L. Szomszédok - teleregény Három gagman és egy író. Ilyen „párosítással”, közös munkával valami briliánsát lehet már alkotni, gondolná az ember. Egy bizonyos, a szerzők naprakészen dolgoznak. Szó esik a teleregényben felbruttósításról és nettó keresetről, tőkeerős maszek vállalkozóról és szerény jövedelmű mentőorvosról. Lakótelepi családokról, törlesztési gondjaikról, töredező házasságokról, síró kiskamaszról. Naiv történetek, elcsépelt fordulatokkal, szépfiús főnökről, aki módszeresen kikezd az utazási irodában beosztottjaival és rámenős nagymamával, aki mindezt számonkéri tőle, Takács nagyapáról, aki nyugdíjasként a lakótelep jószelleme. Mit kínál végül is a televízió „Szabó család" műsora nekünk? Mesét felnőtteknek. Könnyű szórakozást, kis grimaszt, ha esetleg valamelyik jelenetben magunkra ismerünk. Ettől a sorozattól -a 12. rész után már biztos, hogy - többet nem is várhatunk. fké A Kicsorbult tőr őrült gazdája az elcsábított jogásznővel
