Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-08 / 237. szám

MA Almáskerti 1987. OKTÓBER 8. CSÜTÖRTÖK randevú XXXVII. évfolyam, 237. szám (3. oldal) ÁRA: 1,80 R Bonn vendége Grósz Károly Megkezdődött a hivatalos program Grósz Károly, a Minisztertanács elnö­ke Helmut Kohlnak, a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárjának meghívására szerdán hivatalos látoga­tásra az NSZK-ba utazott. Kíséretében van Tétényi Pál, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, Kovács László külügyminiszter-helyettes, Bartha Ferenc, a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságának vezetője, Fekete János, a Magyar Nem­zeti Bank első elnökhelyettese és Hor­váth István, hazánk bonni nagykövete, aki az NSZK fővárosában csatlakozott a kísérethez. Grósz Károly búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Cse- hák Judit, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, Várkonyi Péter külügyminiszter, va­lamint Horst Meincke, a Német Szövetsé­gi Köztársaság budapesti nagykövetsé­gének ideiglenes ügyvivője. A Minisztertanács elnökének külön- gépe a Bonn-kölni repülőtéren szállt le. Ezután Grósz Károlyt és kíséretét a bonni kancellári hivatal előtti téren katonai tisz­teletadással fogadták. A kormány elnö­két elsőként vendéglátója, Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja üdvözöl­te, s bemutatta neki az ünnepélyes fo­Grósz Károly és Helmut Kohl a dísz­sorfal előtt (Telefotó) gadtatáson megjelent személyiségeket. Felcsendült a két ország himnusza, majd a két kormányfő ellépett a téren fel­sorakozott diszegység előtt. A magas rangú vendéget megillető üd­vözlés után Grósz Károly, aki most első ízben tesz látogatást az NSZK-ban, vi­szonozva Helmut Kohl 1984. júniusi bu­dapesti útját, megkezdte hivatalos prog­ramját. Ennek első részeként a kancellári hivatalban Helmut Kohl és Grósz Károly szűk körű megbeszélést tartott. A nyugatnémet kormányfő este dísz­vacsorát adott vendége tiszteletére, amelyen Helmut Kohl és Grósz Károly pohárköszöntőt mondott. A nyugatnémet sajtó - miként az előző napokban - szerdán is nagy fontosságú eseménynek kijáró részletességgel fog­lalkozik a két ország bővülő kapcsolatai­val. A Handelsblatt, a gazdasági-üzleti körök befolyásos napilapja a Miniszter- tanács elnökének portréjával illusztrált írásában ismerteti Grósz Károly politikai munkáját, és egy másik cikkben elsősor­ban a gazdasági együttműködésben rej­lő további lehetőségeket elemzi. Kiemeli, hogy a Magyar Népköztársaság tevőle­ges résztvevője a kelet-nyugati kapcso­latrendszer előmozdítását szolgáló poli­tikai párbeszédnek. A Frankfurter Rundschau cimü napilap Budapesten készített interjút közöl Grósz Károllyal, s a Süddeutsche Zeitung is po­litikai portrévázlatban mutatja be a ma­gyar kormányfőt. Tamási ÁG Hétfőn elvetették az árpát - már 120 hektáron a búzát is A kedvező időjárás fölgyorsította az őszi munkákat a Tamási Állami Gazda­ság kerületeiben. A kukorica jól érik. Eddig 150 hektárról hordták be a ter­mést, a nedvességtartalom 32 százalék volt. A munkákat úgy szervezték, hogy a ku­korica, illetőleg a nyári kalászosok után elmunkált földekre amint lehet, menjenek a vetőgépekkel. Kedvező a kukorica terméseredmé­nye. Az eddigi adatok azt bizonyítják, hogy egyes táblákon hektáronként 10,5 ton­nánál is több termett, de a 9,5 tonna szinte átlagosnak mondható. Folytatják a jó időben a kukorica kombájnolását, szá­rítását, magtárba hordását.- A vetést is elkezdték. Varga Gyula és Simon József brigádja már túl van az ár­pa elvetésén. Összesen 117 hektárra került a Zagrebcsanka fajta. Ugyanakkor máris vetik a búzát. Eddig 120 hektárra juttatták ki a kenyérnekvalót - összesen 826 hektár búzavetést kell az ősszel el­végezni. Főleg a GK-fajtákat vetik. Legnagyobb mennyiségben az Öthalom, a Zombor fajta magja kerül a földbe. A „több lábon állás” elve alapján hét fajtát vetnek így a gazdaság területén, el tudják osztani a talajviszonyoknak legjobban megfelelő, legtöbb termést Ígérőt. A minden vetéshez szükséges mag a gazdaságban van: a gépek, eszközök is munkára készek. Amint az eddigi teljesítmények igazol­ják, az idén jó ősz van a tamási gazdaság kerületeiben.- Pj - Sm ­Az ENSZ Közép-Amerikáról Tizenhárom latin-amerikai állam kéré­sére az ENSZ közgyűlése félbeszakította az általános vitát és tanácskozást kezdett a közép-amerikai helyzetről, a béketerv­ről. A Guatemalavárosban kötött megálla­podás öt aláírója, továbbá a Contadora csoport négy tagja és az őket támogató további négy latin-amerikai állam azt ké­ri, hogy a közgyűlés határozatban támo­gassa a rendezési terv megvalósítását. New Yorkba érkezett Daniel Rotega nicaraguai elnök is, aki várhatóan csü­törtökön szólal fel a közgyűlésen. Ma hazánkba érkezik a dán királynő Németh Károlynak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására II. Margit, Dánia királynője ma hivatalos látogatásra hazánkba érkezik. (II. Margit életrajza lapunk 2. oldalán olvasható.) Budapesten tanácskozik az Interakció Tanács V. B. Kádár János fogadta a vb tagjait Szerdán budapesten megkezdődött a volt állam- és kormányfők Interakció Ta­nácsa Végrehajtó Bizottságának tanács­kozása. Az Interakció Tanács 28 volt ál­lam- és kormányfőt tömörítő nemzetközi szervezet, amely 1983-ban azzal a céllal jött létre, hogy konkrét akciójavaslatok­kal segítse elő a közös fellépést a nem­zetközi béke és biztonság megszilárdítá­sa, a gazdasági növekedés gyorsítása, a demográfiai és környezetvédelmi prob­lémák megoldása érdekében. A végrehajtó bizottság mostani, buda­pesti ülésén a nemzetközi adósságvál­ság és a környezetvédelem időszerű kér­déseit vitatják meg, s szervezeti kérdé­sekben döntenek. A tanácskozáson részt vesz Helmut Schmidt, az Interakció Tanács elnöke, továbbá a vb tagjainak többsége, köztük Misáéi Pastrana-Borrero, egykori kolum­biai, Olusegu Obasanjo, volt nigériai ál­lamfő, továbbá Malcolm Fraser, Ausztrá­lia és Pierre Trudeau, Kanada volt mi­niszterelnöke. A tanács tagjai közül meg­hívottként jelen van: Kurt Furgler Svájc, Manuel Ulloa Peru egykori kormányfője és Fock Jenő, hazánk nyugalmazott mi­niszterelnöke. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, az Elnöki Tanács tagja délután a Parlamentben fogadta a volt állam- és kormányfőket tömörítő nemzetközi szervezet, az Interakció Ta­nács Végrehajtó Bizottságának tagjait. A szívélyes légkörű találkozón áttekin­tették a nemzetközi élet legfontosabb kérdéseit. Hangsúlyozták, hogy korunk­ban a béke megőrzése, a fegyverkezési verseny megfékezése a nemzetközi biz­tonság erősítése minden ország, vala­mennyi felelős társadalmi és politikai erő alapvető érdeke. Részletesen szólt a vi­lággazdaság helyzetéről, a nemzetközi adósságválságról, a népesség, a kör­nyezet és a fejlődés össszefüggéseiröl, valamint az egész emberiséget érintő globális jellegű problémákról. A megbeszélésen részt vett Helmut Schmidt, a szervezet elnöke, Misáéi Pastrana-Borrero, Olusegun Obasanjo, Malcolm Fraser, Pierre Elliott Trudeau, a végrehajtó bizottság tagjai, továbbá Kurt Furgler és Manuel Ulloa a tanács tagjai. Magyar részről jelen volt Fock Jenő, a Mi­nisztertanács nyugalmazott elnöke, az Interakció Tanács tagja, és Gecse Attila, az MSZMP KB külügyi osztályának he­lyettes vezetője. * Este Trautmann Rezső, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke fogadást adott a Parlamentben az Interakció Tanács Vég­rehajtó Bizottsága budapesti tanácsko­zásán résztvevők tiszteletére. A „hatok” üzenete A „hatok” csoportja közös üzenetben üdvözölte a szovjet és az amerikai veze­tőket a közepes hatótávolságú és had­műveleti-harcászati rakéták felszámolá­sáról elért elvi megállapodás kapcsán. Üzenetükben a „hatok” kifejezik azt a reményüket, hogy a közelgő szov­jet-amerikai csúcstalálkozó eszményi lehetőséget teremt a nukleáris leszere­léshez vezető további lépésekre. I Érdek és mosoly Nyugtával dicsérd a napot - tartja a közmondás. Ennek igazát számtalanszor tapasztalhatja bárki. A minap részt vettem a tanácsi tisztségviselők továbbképzésének egyik előadásán a tengelici oktatási központban. Szó ami szó, az egész délelőttömre rányomta bélyegét az az őszintének tű­nő, kendőzetlennek látszó beszéd és szünidei beszélgeté­sek cseppet sem rózsaszínű hangulata. Nem Tolna megyei jelenség a helyzetünk borús megítélé­se, nem is erről kívánok szólni, hanem arról az apróságról - és ez idézőjelbe kívánkozik - ami végül a napnyugtakor ért. Sötétedett már, amikor az egyik szövetkezet portájára értem. Vezetőjével megbeszéltük a találkozást. Várnom kel­lett rá tíz egész percet, amíg egy megkezdett üzleti tárgya­lást befejez. Sétálgattam a szövetkezet udvarán, majd fény irányába egyik műhelybe léptem, ahol két nő dolgozott. Ha­mar kiderült, hogy egyikük huszonhétéves szakmunkás és megért már néhány szövetkezeti vezetőt, a másik pár hó­napja van ugyanennél a munkahelynél, de örömmel végzi a rábízott feladatokat. Ami feltűnt a beszélgetésükben az a lel­kesedés volt. Úgy szóltak a munkájukról, hogy csupán azért nem írom le, mert hihetetlennek tűnik. Míg hallgattam őket, a tanácsi vezetők keserű-derűs arca jelent meg és az a szinte reménytelenség, ami ott a délelőtti előadáson átjárt. Erősen figyeltem az asszonyokat. Egymás szavába vág­tak és közben ki is mondták hangulatuk nyitját: érdekeltek lettek a munkában. Eddig is dolgoztak, de amióta új elnök vezeti a szövetkezetét, sok minden megváltozott. Ha dolgoz­nak, keresnek is. Furcsa arányosság, mert ha többet dol­goznak, többet keresnek. Ez eddig nem így volt náluk. A házi versenyeken, pályázatokon ma már nyugodtan indulhat­nak, mert nem az embert, hanem az általa végzett, bemuta­tott munkát értékeli - névismeret nélkül - a bíráló bizottság. Úgy fogalmazta ezt a két nő, hogy igazságos döntés. Büsz­kélkedtek, hogy új gépet kapnak, amivel még többet és job­ban tudnak dolgozni. Lesz majd számítógép is az adatfel­dolgozásra. Kérdezni is fölösleges lett volna, hogy milyen­nek látják a jövőt, mert olyan, amilyenre az új vezetőjük ígéri. Hisznek neki, minden szavában bíznak, mert igazolt már ed­dig is. Amit róla beszélnek, az ugyancsak hihetetlen. Olya­nokat művel, amire eddig szintén nem volt példa: beköszön az embereknek, napjában többször megkeresi őket, moso­lyog rájuk és megköszöni a munkát. A dolgozók aggódnak, ha kocsiját nem látják a szövetkezet udvarán... Nem folyta­tom. Mi az, ami ebbe az egy napba sűrűsödött tanulság­ként? Két fogalom talán, két egyszerű szó: érdek és mosoly. Amikor kibontakozásról, gazdasági-társadalmi életünk megújulásáról beszélünk, akkor akad egy kis szövetkezet, aki már éli ezt, ráadásul eredményesen. A vezetője csak úgy köt külföldi partnerekkel megállapodást, csak úgy fejleszt, ha tíz évre biztosított számára a munka. Nem túlzott optimiz­mus ennyire előre tervezni? A kérdés nem kérdés náluk, ha­nem tény. Azért nem nevezem meg a szövetkezetét, mert még hallani fogunk róluk, amikor a kiválók között említik ne­vüket. E címre nem pályáznak, a kibontakozást megkezdték úgy, hogy önmagukban teremtettek rendet, érdekeltséget és mosolyt. Ez utóbbi nélkül lehet ugyan élni, de vele jobb. DECSI KISS JANOS ■■■■nBMHaHanHaaHBMBHaaMB Indulás előtt

Next

/
Thumbnails
Contents