Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-06 / 235. szám

1987. október 6. NÉPÚJSÁG 3 Ok: - tizenhármán Október 6-án nem szoktunk több vér­tanúra emlékezni, csak a legjelentőseb­bekre, „az aradi 13”-ra. Pedig Ferenc Jó­zsef és Haynau báró majdnem tízszer ennyi halálos ítéletet hajttatott végre: - bírói úton. Még pontosabban: - bírósági komédiával. A csak „amúgy” felkoncol­tak, meggyilkoltak száma ismeretlen. A13 a honvédség vezetőinek színe-ja- va volt. Idézzük a kelleténél ritkábban idézett neveket: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezié Károly, Lázár Vilmos, Láhner György, gróf Leiningen-Westerburg Ká­roly, Nagysándor József, lovag Poelten- berg Ernő.Schweidel József, Török Ig­nác, gróf Vécsey Károly. Különböző sorból indultak. Volt köztük királyi atyafiságú (Leiningen),. egyszerű polgár (Török), republikánus (Nagysán­dor), milliomos földbirtokos (Kiss), a csá­szári udvarhoz hű arisztokrata fia (Vé­csey) és csatát sosem vesztett katona, szerb határőrtisztek ivadéka (Damja­nich). Egyben közösek voltak, az utolsó pillanat szinte emberfeletti hősiességű vállalásában. Egyébként természetesen különböző képességű, korábban egy­mást se mindig kedvelő kaszt - a katonai - tagjai, akik minden ember természete szerint megbecsült pályát kívántak ma­guknak és egyikük se készült soha, sem­mikor mártírnak. A gyermek Széchényi se legnagyobb magyarnak, vagy az ifjú Deák a haza majdani bölcsének. Kivégzőik embertelenségéről már számtalan dokumentumot olvashattunk. Most mutassunk meg valamit a helytállá­sukból és emberségükből is. A kitűnő stiliszta Leiningen feleségé­hez írt búcsúleveléből: „Damjanich tábornoknak 1400 forint­jával tartozom. Fizesd meg ezt az adós­ságomat leendő özvegyének, mert ő is vértanúhalált szenved holnap reggel.” Kiss Ernő a lányához: „Megadás Isten akaratában illik egy vallásos, művelt asszonyhoz. Ezért kér­lek téged, ha csak egy kicsit szeretsz: mellőzz minden hiábavaló exaltációt." Lázár Vilmos „kedves szentjének, egyetlen Marijának”, a feleségének: „Én mártír vagyok és ártatlanul halok meg.” Damjanich utolsó levele kivégzésük előtt kedvencéhez, Leiningenhez: „Amit az Isten ad, kedves öregem, el kell viselnünk, mint oly sok háborús ve­szedelmet; keményen és félelem nélkül nézzünk szemébe a kaszásnak, és pró­bált férfiként álljuk ki azt, amit ránk mér­tek.” Poeltenberg Ernő szavai a társaihoz, kivégzésükre indulóban: „Szép kis deputáció megy az Úristen­hez, hogy a magyarok ügyét képviselje!” Egy szentnek könnyű tökéletesnek lennie, vagy csodát tennie. Az átlagos ember nagysága azonban épp abban rejlik, hogy élete egyik-másik szakaszá­ban, akár pillanatában túl tud lépni ön­magán. A nyers, vad Damjanich lélekbúvárok elemzésére érdemes, irodalmilag is gyö­nyörű imát írt utolsó éjszakáján. Des- sewffyt úgy kellett felébreszteni, mert ugyanezt az időt édesdeden átaludta. „Tiszta lelkiismeretem van, s ez aludni hagyott.” - mondta az ámuló papnak. Láhner fuvolán Donizetti Lammermoori Luciájából Egmont búcsúáriáját játszot­ta, kotta nélkül. Leiningen leveleket irt. A hadmérnök Török Ignác hires francia kollégája, Vauban marsall szakmunkáját olvasgatta. Shweidel Dumas: A három testőrét, a még bírái által is megkülön­böztetetten tisztelt Aulich Lajos Horatiust. Volt egy fegyvertársuk, Gáspár And­rás, aki a trónfosztás után már nem har­colt és így „csak” börtönt kapott. Nyolc­van évet élt, nem sokkal halála előtt igy összegezte tábornoktársairól alkotott vé­leményét: „Olyan büszkén fogadták a halálos íté­letet, mintha csupa dicséretet olvastak volna fel előttük. A kihallgatásoknál, ami­kor még remélték, hogy javítsanak sor­sukon, talán szelídeknek mutatkozának, de most: mindegyik egyszerre úgy meg­keményedett, mint a gránitszikla. Akik látták őket utolsó útjukon, azt mondották, hogy a kísérő katonaság lógatá a fejét szomorkodván; de a hős hadfiak mind­annyian büszke daccal ménének. Úgy mesélik, hogy Damjanich még élcelőde is folyvást. Isten nyugosztalja, mert a ma­gyar hazának, nem vala több ilyen nemes bajnoka, mint amikor e tizenhárom ne­mes lángoló mécses kialuva. Én napokig úgy éreztem magam, mintha valami mo­csok esett volna rajtam, hogy nem valék közöttük.” Az agg Gáspár minősítése helytálló. Ehhez még hozzátehetjük, hogy a kivég­zéseket aláíró Flaynau (egyébként Schweidelnek barátja, Kiss Ernőnek sú­lyos ezrekkel adósa) viszont a hadtörté­nelem leggaládabb alakjai közé sorolha­tó. E sorok írója bő másfél évet töltött el az aradi 13 emberségének kutatásával. Haynauval kapcsolatban azonban ma­radt egy nyitott kérdése: Julius von Haynau báró, táborszerna­gyot Pest városa nem sokkal a szabad­ságharc leverése után díszpolgárai sorá­ba iktatta. Vájjon hoztak-e már az elmúlt 138 évben e diszpolgárságot megszün­tető határozatot? ORDAS IVAN A gyilkos... ... és az áldozatok KI HUZZA KI A RÉPÁT? Az orosz népmese a következőképpen szól. Nagyapó kiment a kertbe, hogy ki­húzza a földből a sárgarépát. Nem birkó­zott meg a répával egyedül, hívta hát na- gyanyót, s mivel igy sem sikerült a dolog jött az unoka, a kutya, a macska, s végül: a kisegér. S lám: a répát kihúzták a föld­ből. Ez a kurta kis mese az összefogást példázza, azt, hogy együttes erővel a leg­nehezebb akadályt is legyőzhetjük, s eh­hez a legkisebbek erejére is szükség van, mert hisz az egérke ha nem jött vol­na, a répa a földben maradt volna. Tanulságos történet a következő is, melynek a főszereplője szintén a sárga­répa, s amelyet Tolnanémediben ter­mesztenek ötven hektáron. A répát az el­múlt hét végén kezdték szedni - még­hozzá egyetlen géppel. Ez a gép csupán a terület feléről, azaz 25 hektárról képes fölszedni a termést. Hogy mi lesz a másik 25 hektárral? Pfeil Helmut téeszelnök és Hadfy Béla főkönyvelő szerint két eset lehetséges: vagy a földben hagyják a ré­pát és megfagy, vagy pedig kiosztják a tagok közt létszámarányosan. A téesz- nek 250 tagja van, egy tagra 300 négy­szögöl terület jutna, - az őszi munkák kellős közepén. A répa regénye Tolnanémediben a kertészkedésnek hagyományai vannak, földje jó, s az em­berek szívesen végzik az aprólékos ker­tészeti munkákat - néhány éve még szegfűt is termesztettek a téeszben. Sár­garépával 10 éve foglalkoznak, harminc hektárral kezdték, s 50 hektárnál tarta­nak ma. A vecsési Ferihegy téesz Karotta GT-je ad javaslatot a fajtára, diszponálja a vetőmagot. Ezzel a gesztorsága be is fejeződött, hisz a téesz a felszedett sár­garépát megtisztítja, osztályozza, és ki­lónként 5, azaz öt forintért eladja a paksi konzervgyárnak. A répát vetni kell, kultivátorozni, per­metezni, s aztán ősszel felszedni. A sze­dés jó darabig egy NDK kombájnnal történt, ezt kiegészítette a kézi munka: közönséges ekével kiszántották a répát, az emberek kiszedték, ládába rakták és a feldolgozóba szállították. Az NDK gép tönkrement, ezért néhány éve vásároltak egy ASA-LIFT típusú dán gyökérzöld- ség-betakaritó gépet, s mivel a munkájá­val igen elégedettek voltak, két esztende­je vettek még egyet. A vetést NIBEX típu­sú holland géppel végezték, ami ponto­san vetett - nem kellett utána egyelni. Ügy nézett ki, hogy minden a legna­gyobb rendben van a sárgarépa körül, egyedül az átvételi árat tartották ala­csonynak, de reménykedtek abban, hogy az árak általános emelkedésével ez is előbb utóbb elintéződik. Ha egy gép elromlik Az elmúlt ősszel azonban üzemképte­len lett az egyik dán gép, s ekkor kezdő­dött a tolnanémediek sárgarépagép-be- szerzési kálváriája. Először is: szerették volna kijavítani, de mivel ez egy régebbi típus volt, alkatrészt nem kaptak hozzá. Leselejtezték hát, és felkeresték a dán gépgyártó cég magyarországi képvise­lőjét, akivel megegyeztek abban, hogy 1987-ben még a betakarítási szezon kezdete előtt vásárolnak egy betakarító } és osztályozó gépet, - ezt a forgalmazó * Agroteknél meg is rendelték. Az Agrotek segítségével jutottak 1986- ban haszonkölcsöni szerződés segítsé­gével egy ásórendszerű dán adapterhez, és egy répamosó géphez. A dán cég fel­ajánlotta: amennyiben elégedettek a gép munkájával megvásárolhatják. Mivel a gép, illetve a berendezés tökéletesen működött, a szövetkezet mindkettőt azonnal megvette volna. Ha az Agrotek- nek lett volna devizakerete. A gépek mégis itt maradtak, bár az Agrotek feb­ruárban fölszólította a téeszt, hogy szál­lítsák azokat vissza Dániába. Fölmerült a kérdés: ha a szövetkezet látta, hogy gondok vannak a gépbeszer­zés körül, az egyik betakarítógép teljesen elromlott, s kétséges volt, hogy az adap­ter illetve a mosó marad-e vagy sem, miért vetették el idén februárban ekkora területen a sárgarépa magját? Pfeil Hel­mut téeszelnök azt mondja: úgy néz ki, hogy az idén a sárgarépával nem lesz gond, s a konzervgyárral még a tél folya­mán 60 vagon tisztított sárgarépára meg­kötötték a szerződést. Gond mégiscsak lett. A répa kikelt, a szerződést aláírták, gép meg sehol. Ápri­lisban „kezdtek futkosni”, hogy a 175 ezer forint értékű adaptert, és a 245 ezer forint értékű dán gépet mégiscsak meg­vásárolhassák: egyrészt azért, mert szükség lett volna rájuk, másrészt úgy vélték: kényelmetlen dolog egy használt géppel Dániába beállítani. A haszonköl- csön-szerződést október 30-ig hosszab­bította meg az Agrotek. De mi legyen a gépekkel és a téesz sárgarépájával ez­után? Javaslat I. A Karotta GT javasolta idén júniusban, hogy keressenek olyan bankot, amely­nek van szabad devizája, lízingelné, vagy hitelezné a gépet, illetőleg segítene a meghonosításban. Javasolták azt is, nyújtsanak be pályázatot a MÉM-be: ex­portfejlesztő beruházás keretében segí­tene a vásárlásban, hisz a répa, amit Tol­nanémediben termelnek Pakson, a kon­zervgyárban exportra kerülő konzervek­be kerül. A pályázatot júliusban benyúj­tották. Javaslat II. Megkeresték a tolnanémediek az Or­szágos Kereskedelmi és Hitelbank RT üzemviteli főosztályát, ahol azt javasolták: írjanak levelet Magyar Gábor MÉM-minisz- terhelyettesnek. Idézet a levélből: „Termelőszövetkeze­tünk vezetősége megbízásából kérjük mi­niszterhelyettes elvtárs megértő támogatá­sát a számunkra döntő fontosságú gépbe- _szerzési problémánk megoldásában... A 'haszonkölcsön-szerzödés határideje le­járt, melyet az Agrotek csak ideiglenesen hosszabbított meg. Termelőszövetkeze­tünk szeretné a két gépet megvásárolni, mivel ebben az esetben a dán gyártók haj­landók lennének az ez évi betakarítási sze­zonra számunkra további nélkülözhetetlen gépeket behozni „bemutatóra” reklámcél­lal... Tekintettel arra, hogy a gépek hiányá­ban termelőszövetkezetünk a sárgarépa felének kiszántásával mintegy 3 millió fo­rint árbevételtől esik el, s ebben a Paksi Konzervgyár konvertibilis exportja is érin­tett, valamint a gépek kis devizaigényét nézve.(51 489 DK-360 000 forint) népgaz­daságunknak is kára származik a gépek visszaszállításából.” Javaslat III. „Elismerve a vásárlás szükségességét, azt támogatni nem áll módomban, mivel a MÉM tárca 1987. évi nem rubel elszámolá­sú gépimport-lehetősége a beszerzést nem teszi lehetővé. Tekintettel arra, hogy a sárgarépa közvetett úton - a Paksi Kon­zervgyáron keresztül - konvertibilis ex­portként értékesül, javaslom, hogy a feldol­gozó üzem közreműködésével és a terme­lőszövetkezet adjon be lízing formájában történő pályázatot a Külkereskedelmi Mi­nisztérium részére. ...a lízing pályázatot a MÉM támogatni fogja. Dr. Buczolics Ödön főosztályvezető-helyettes” Igazolás „Kérésére közlöm, hogy az Önöknél szerződött sárgarépa döntő részét konver­tibilis relációba értékesítendő konzervhez kívánjuk felhasználni. Az elmúlt évhez viszonyított, mintegy 200 tonna szerződéses többlet mennyiségük lehetővé tette, hogy a nyugatnémet Mainz céggel megállapodjunk, hogy 1987/88-as gazdasági évben számukra gyártunk 240 tonna sárgarépacsíkot, 144 ooo DM márka értékben^ A szerződést a közeljövőben fogjuk aláírni. Kérjük, hogy a szerződött sárgarépát ré­szünkre biztosítani szíveskedjenek, külö­nös tekintettel exportkötelezettségeinkre. Schiller József igazgató” Pályázat l-ll. A szövetkezet 1987. július 27-én(!) pá­lyázatot nyújtott be a MÉM-hez az export­képes termelőkapacitások létrehozására meghirdetett kedvezmények elnyerésére. A pályázat szövege az eddig leírtakat tar­talmazza, a melléklete három darab adat­lap, és egy darab igazolás, továbbá a ké­rés: „Tisztelettel kérjük pályázatunk kedve­ző elbírálását.” A II. számú pályázat a Külkereskedelmi Minisztérium ad hoc bizottságához ment, 1987. július 30-án. A szövetkezet 36 sor­ban írja le a gépek, a szövetkezet helyzetét, és kérik, hogy „engedélyezzék a részünkre döntő fontosságú gépimportot, lehetőség szerint felhalmozásiadó-mentességgel. A gépimport devizahiány akadályai miatt im­port lízing megoldás is segítene megoldani problémáinkat.” A válasz két héten belül megérkezett: biztosítják a szövetkezet részére a 360 ezer forint értékű devizát. A két gépet a szövetkezet tehát megveheti. És az alapgép? Van tehát adapter és mosó, viszont csu­pán egy alapgép üzemképes, - igy nem ol­dódott meg egyértelműen és véglegesen a sárgarépa-betakarítás gondja. Olyan ez, mint akinek van lószerszáma, de nincs lo­va, amit felkantározhatna. A dán képvise­lettel tavaly ősszel tárgyaltak, de mikor lát­ták, hogy a dolog reménytelen május ele­jén az Agrotekhez fordultak. Az Agrotek éves terv szerint dolgozik, év közben új megrendelést teljesíteni szinte reményte­len. Mégis segíteni szeretnének. Dr. Kárpá­ti József, az Agrotek vezérigazgatója sze­mélyesen vette kézbe az ügyet. Az EM-011-es NDK Forsritt gyökérzöldség betakarító gépből kettőt rendeltek meg, - a szállításra 1988 első negyedére kaptak ajánlatot, - esetleges 87-évi előszállítással. Október elejét írunk, a sárgarépát fel kell szedni. Az ígéretek szerint, ha a gép az NDK-ból beérkezik, egyenesen a Tolnané- medi vasútállomásra szállítják. Ha a gép nem érkezik meg, két eset lehetséges: vagy kiosztják a területet a tagok között, vagy pedig a földben hagyják a sárgaré­pát. És alaposan meggondolják: hány hek­táron vessenek sárgarépát jövőre. D. VARGA MÁRTA FOTÓ: BAKÓ JENŐ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents