Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-03 / 233. szám
1987. október 3. Képújság 11 Dózsa Ildikó ...Házastársaknak nyilvánítom asperl ötvenötödik és nagyon hideg márciusa burK kolja ki a ködös reggelből a nőt, akiből tizenkettő jut egy tucatba. Legjellemzőbb rá, hogy különös ismertetőjele nincs. Idegenvezető. Se nem csúnya, se nem szép, csak egy nő, aki fél, hogy nemsokára _______ öregasszony lesz. Karola. Vargáné is volt, meg Kap ásné is, de ezeket a kitérőket született Jablonowskyként zárta le. Nem hordja már a jegygyűrűt sem, és azt hiszi, ő elég önmagának. Március 4-et írnak, és hét óra múlt harminckét perccel. Kasperi befordul a sarkon, és megpillantja Karolát. Először Krakkó jut eszébe, és csak utána kiált fel meglepetten:- Karola!- Jó reggelt - bólint a nő gépies mosollyal, és megy tovább. Kasperi néz utána. A hideg lengyel tavaszra gondol, két hétre, mely az elmúlt évek emlékkonzervjeiből merült föl Karola arcának valóságától. Amikor Karola március 5-én hét óra harminc perckor kilép a kapun, az utca végén úgy mozdul egy férfialak, mintha állókép kezdene filmként peregni. Karola felfigyel ugyan a Kasperi által már irányított véletlenre, de néhány közömbös szó után megy tovább, mint előző nap. Kasperlnak marad a kép: Karola siet a Bazilika felé. Szabad szombat következik és vasárnap, esik az eső. Hideg szobájában fel-alá járva, Kasperi Karolát keresi a krakkói utcákon, de ő elbújik a tablók mélyén. Kasperi csak a Wawel alatti lica Podzamczént tudja felidézni. Karola is gondol Kasperlra. Az nem állítható, hogy a reggeli zsemléről jut eszébe, bár a péksütemény is emlékezteti rá. Egyszerűen csak egy kerek, fehér arcot lát maga előtt, távol ülő, szürkészöld szemeket, szeplős szemhéjat, ősz hajat. Aztán kettévágja a zsemlét, és megvajazza. A folyamat, rövid reggeli találkozásokkal, március vége felé éri el legszebb pillanatát: anélkül, hogy előre megbeszélték volna, vasárnap hét óra harminc perckor Karola kilép a kapun, és Kasperi megindul felé a sarokról. Zavartan vizsgálódva nézik egymást. Amikor összeakad a tekintetük, Karola megrándul, mintha szökni akarna, Kasperi pedig önkéntelenül utána kap. Elviselhetetlenül hosszú szünet a köszönés után.- Karola! - szólal meg Kasperi, hogy kitöltse a csöndet. Senki nem jár az utcán, csak a főútvonalon kalapál egy villamos. Karola lehajtja a fejét:- Hölgyeim és uraim! - mondja. - Budapest egyike a legrégibb emberi településeknek. A barlangok és hévforrások melegvize itt már a neolit kor emberét letelepedésre késztette időszámítás előtt a Gellérthegy lábánál. A mai Óbuda északi részén az illír kultúrájú, kelta eredetű viscusok éltek...- Eraviscusok- ismétli Kasperi hálásan, majd bemennek egy üres füstszagú presszóba, és mivel a férfi ornitológus, megbeszélik a madarak fejlődéstörténetét. - Én is egyedül élek - mondja Kasperi szemérmesen két madárgyík között, mintha rejtjeles szövegben igyekezne elhelyezni fontos üzenetet.- Meg lehet szokni - vágja rá nyersen Karola. Kasperi visszahúzódik az archeopteryxei közé, és másfél óra múlva, amikor hazakíséri Karolát, mindketten úgy érzik elrontottak valamit. Ennek ellenére a szerelem amöboid mozgással félénken bontakozik. Érzékenyen visszahúzódik a legkisebb félreértésre, de ha biztatást vél felfedezni, a kinyújtott csáp- elűörsbe beleáramlik az egész lélek. Vergődnek az egyidejű vonzás és taszítás kettősségében: a menekülési vágy és a félelem a másik menekülésétől, remegés elöreláthatatlan disszonanciáktól - mert bántó lehet egy gyűrött gallér, vadkockás ing, kiábrándító az elrajzolt száj, vagy a fáradt szem sarkában felgyűlő tejfehér hurutkönny, nikotin, sok olvasás lecsapódása. Olyan ez az egész, mint egy lélegzetfojtó társasjáték. Csatangolnak Budán. Ernyő alá húzódva járják munka után az utcákat, ha esik az eső, és a fák árnyékai kézről kézre adják őket a feketén csillogó járdán a viharfelhők hozta korai alkonyatban. A Du- na-parton fáradt sirályt figyelnek, amely úgy lebeg a hullámok fölött, mintha a hídról leejtett újságpapír volna.- Volt egy lányom - kezdi Karola. - Németországban tanult, most Pirnában él. Oda ment férjhez. Nemsokára lesz unokám, de az utcabeli kislányt, aki egy tacskót sétáltat, mindig jobban fogom ismerni, mint őt. Van egy anyám. Nem lakik messze tőlem, csak a Terézvárosban. Ja! Sokat utazom. Ez minden. És elmúltam ötven.- Voltak nők - folytatja Kasperl. - Amikor a tükörbe nézek, csodálkozom, hogy nem is kevesen. De ez most egészen más... - mondja. A félmondat ott marad a csípős levegőben.- Ennyi egy ember - gondolkodik hangosan Karola. - Két válás és egy szülés.- Miért, én mennyi vagyok? - vigasztalja Kasperl. - Egy születés. Még annyit se mesélhetek el magamról, hogy meghaltam. Csak egy kicsit, mondjuk egy szerelemtől. Mikor látogat el már hozzám? Karola tehát elmegy Kasperlhez. Viszi a kíváncsi anyját is, aki izgatottabb, mint ő. Kasperi sincs egyedül. A hűvös lakásban ott magaslik nagybátyja, Gida bácsi. Jelenléte Kasperi túlméretezett tapintatának köszönhető. Karolának meglepetés az öregúr, Kasperlnek a mama. Gida bácsi először a mamát véli Karolának: az idős hölgy a délelőttöt fodrásznál és kozmetikusnál töltötte, arcát világos nercgallérka fiatalítja. Karola a megszokott kék kosztümjében van, munkából jön és fáradt. És mivel a mamát eddig mindkét veje utálta, s mert újból házasságot szimatol, azonnal hódítani akar.- Madárijesztő - susogja elhamarkodottan Karolának Gida bácsi láttán, aki két méter magas, ráadásul kopasz és gumis nyakkendőt hord. Kasperi süteményt kínál, formalitásból italt is, és meglepődik, amikor a mama gint kér.- Lupét ne adjunk? - humorizál Gida bácsi, mert a mama behatóan tanulmányozza a tálca próbáját, és a bonbonier alján a porcelánjelet. Karola meg úgy viselkedik, mintha ő volna az anyja gardedámja. Az öregek ugyanis önfeledten turkálnak Kasperi lemezgyűjteményében. Hazafelé, a taxiban a mama fura büszkeséggel számol bei arról, hogy Gida bácsi tulajdonképpen ékszerész.- Édes alak ez a Gida! Törvényszéki szakértő is volt ám. Ezek után Karola nem lepődik meg nagyon, amikor vasárnap délelőtt Gida bácsit az anyjánál találja.- Megelőznek minket - örül Kasperl. - Eddig én jártam Gida bácsihoz, hogy beszélhessek valakinek magáról, most meg az öreg jár állandóan a nyakamra, és a mamájáról mesél.- Hogyhogy megelőznek minket? - áll el Karola lélegzete.- Olyan egyszerű! - sóhajtja Kasperl. - Ha nem akarja is tudomásul venni, szeretem, és feleségül akarom venni. Érti már? Együtt akarok élni magával. Az sem baj, ha egyelőre sokat utazik. Még várni is jó, ha az ember biztos benne, hogy akit vár, az megjön.- Nézzen meg! A nyakamat! - parancsolja Karola idegesen. - Egy, kettő, három mély ránc. Tovább! Milyen a szemem?- Barna. Sötétbarna.- Ugyan, nem az az érdekes! Esténkint vattapacnikkal a szememen fekszem, de a szarkalábak fütyülnek a borogatásra. És ez mi?! - mutat a kezére.- Szeplő - hajol közelebb Kasperl. Semmiség. Másnak is van.- Nem szeplő! - siránkozik Karola. - Pigmentálódás! Az öregségtől. Tessék! - hisztériázik. - A szám fölött az apró függőleges ráncok, pedig még protézisem sincs.- Azt is meg lehet szokni - csillapítja Kasperl. - Nekem már évek óta van, és azt hiszem, még nem is vette észre.- Uramisten, mivel vigasztal! Az ősz hajszálaimat nem láthatja csak mert az anyám rábeszélt, és két éve festetem.- Igen, múltkor megláttam, hogy kicsit lenőtt, és akkor jöttem rá, mennyire szeretem magát. Nem tudom milyen volt azelőtt, de így ismertem meg, és így szeretem. Sőt! A jelek szerint a több sebből vérző nárcizmusával is együtt.- Hagyjuk ezt abba! Búcsúzni jöttem. Holnap utazom. Thürin- giába viszek csoportot. Következő tíz napra Kasperi jobban egyedül maradt, mint azt valaha is gondolta volna. Gida bácsi már nem boldogítja, mert Karola anyjának fejtegeti a drágakőhamisítás technikáját, és ha vacsorázni mennek, negyedórákon át kínlódik mama legújabb ajándéka, a nyakkendő megkötésével. Kasperi meg azzal múlatja az időt, hogy lehunyt szemhéja mögött Karolát nézi, amint siet a Bazilika felé, profilját az ernyő alatt, közeledő alakját a Ligetben, a fák között.- Magát most nagyon várták - közli vele az állomáson, amikor lesegíti a vonatról. - Nem érzi, hogy ez jó? Meg kell tanulnia újra tartozni valakihez. Most hazakísérem, és ha elváltunk, és kicsomagol, próbálja érzékelni a magányát, amit már úgy megszokott, hogy nem is vesz észre.- Ilyet.még nem láttam! - méltatlankodik Karola másnap este. - Anyámékat már nem tudom lebeszélni a...- Nem is szabad!- Bánom is én, éljenek együtt, de minek már ebben a korban anyakönyvvezető? - méltatlankodik Karola. - És hova sietnek?- Van rá okuk, hogy ne húzzák az időt - bólogat Kasperl. - Két kedves, öreg, józan ember. Egyébként Gida bácsi ötven múlt, amikor elkezdett angolul tanulni.- És hetvenhat évesen tanul zongorázni az anyámtól! - szörnyül- ködik Karola, mintha valami illetlenségen kapta volna őket.- Miért nem tud olyan felszabadult lenni, mint ők? Maga nehézkes és gyáva - mondja Kasperi szemrehányóan.- Gyönge vagyok! És olyan életképtelen ez a szerelem, mint az őszi macskakölyök - magyarázza Karola. - Szeretni csak úgy volna szabad, mint a bukolikus pásztoroknak a zöld legelőkön. Napfényben és felszabadultan. Én márkétszertévedtem. A harmadikból a lehetőséget akarom megmenteni. És semmiképp se szeretnék nevetségessé válni. Különben is, mit kezdene egy reszkető, nyüszítő nővel?- Volnának elképzeléseim - neveti el magát Kasperl. - Nem kedvesem, én nem engedem el magát - simítja ki súlyos tenyerével Karola szigorú homlokát -, jó éjt! Mindenesetre, amíg újra látom, a szeplői és a szarkalábai helyett azzal foglalkozzon, hogy mi volna, ha együtt esküdnénk a mi bölcs öregeinkkel. La Corbusier, a modern építészet úttörője Száz éve született Le Corbusier, eredeti nevén Charles Éduard Jeanneret, egy svájci kisvárosban, La Chaux-de Fondsban. Napjaink építészetének elindítója nemcsak építész, festő, szobrász volt, de szakíró is. Egész élete a modern építészet kiformálásában és elterjesztésében telt el. Az ő nevéhez fűződik a blokkházak, napjaink olcsó tömegépítkezéseinek alaptípusai, a modern ember életfunkcióinak megfelelő „lakógép’’, a célszerű lakások kialakítása. Fiatalságában a század legjobb építészeinél volt alkalma a szakmát elsajátítani, 1907-ben a bécsi szecesszió nagymesterével, Hoffmannal, 1908-ban Garnierrel és Perrettel dolgozott, 1910-től pedig Berlinben Behrensnél. Már 1911-ben a Deutsche Werklund mozgalom keretében az épületek standardizálásának problémái foglalkoztatták. Hosszas tanulmányútjain ceruzával kezében az athéni Parthenontól a török parasztházig és a chartresi kated- rálisig mindenütt az épületek szerkezeti funkcióit, tömeghatását tanulmányozta. Nagy súlyt fordított a tájba illeszkedésre. 1920-tól foglalkozott nagyüzemi építkezéssel. 1917-ben Párizsban letelepedve találkozott a kubizmus művészeti áramlatával, mely szemléletére erősen rányomta bélyegét. Ez idő tájt még festőnek érezte magát, barátaival megalapította a purizmusnak nevezett geometrizáló művészeti áramlatot. 1925-ben fogalmazta meg művészeti hitvallását L’art decoratif d’aujourd’ hűi, urba- nisme címmel, mely a modérn építészet alapműve. E mű alapján 1920-22-ben készítette el egy hárommilliós város modelljét (Citrohan házak), valamint egy sor híressé vált épületét, a Stein házat Garchesben, a Savoye villát Poissy-ban és a példaadó stuttgarti Weissenhofsiedlungot. Ezek a házak már alaptörekvését valósították meg: a geometrikus alapformákra egyszerűsített háztömböket, üvegfalakkal, erőteljes vízszintes tagolással, a tetőteraszokkal, a földszintek pillérekre állításával. A lakásokban a lakóteret a funkcióknak megfelelően csoportosította. Nagy szerepet szánt a szabad idő eltöltésének, a teraszoknak, hobbihelyiségeknek. 1922-ben alakította ki a villaszerű magasházak prototípusát, melyet 1925-ben az Esprit Nouveau kiállításon mutatott be. Házaiban a mozgatható bútorok helyett ő kezdte meg a beépített bútorzat alkalmazását, a jobb helykihasználás érdekében. Városterveiben a nagyvárosi élet funkcióinak megfelelően elhatárolta a közlekedési és gyalogjárók számára fenntartott utakat, a különféle szolgáltatások - áruszállítás, stb. - zökkenésmentes lebonyolítására is gondolva. A városban élők idejének megtakarítása céljából a munkahelyeket úgy tervezte, hogy a legkevesebb közlekedéssel elérhetőek legyenek. Miután a jövő városa a drága telekárak következtében csak felfelé növekedhet, zöldbeágyazott felhőkarcolókat tervezett, 400 méterenként bevásárlóközpontokkal. Városai nagyságuk ellenére is emberi dimenziójuak okos beosztásuk révén. A harmincas évek gazdasági krízise nem engedte meg tervei kibontakoztatását, de a II. világháború után a Nemzetközi Építészszervezet révén szellemes megoldásai, melyeket a legkorszerűbb anyagokból vasbetonból, acélból, üvegből vázrendszerrel kivitelezett, az egész világon elterjedtek. Hatalmas tevékenységéből kiemelkedik a moszkvai Centroszojuz, a párizsi egyetemi város svájci pavilonja, valamint a mar- seille-i lakónegyed, a világhírű indiai főváros, Chandigarh épületei. Egész más szellemet tükröznek egyházi épületei, köztük az annyit utánzott, korszakjelző ronshampi Miasszonyunk kápolna, mely már szabad térplasztikaként fogható fel, La Corbusier posztmodern, szob- rászi irányba forduló művészeti szemléletének bizonyságaként. La Corbusier a modern építészet kifogyhatatlan fantáziájú klasszikusa volt, aki modern építészeti eszközökkel, szellemes térkapcsolásaival, a geometrikus formák bonyolult áthatásaival, homlokzatainak minden eddigi építészeti kötöttségtől mentes kialakításaival teljesen egyéni alkotásokat hozott létre. Műveiben a logika, a humanizmus és emberi melegség ötvöződik utánozhatatlan egységbe. A nagy úttörő élete végéig lázas gyakorlati és elméleti tevékenységet fejtett ki. 1965-ben halt meg. Brestyánszky Ilona Párizs. Garches villa, amely La Corbusier és Pierre Jeanneret közös munkája. Bényei József: Szeretni próbál Aki szeretni megtanult anélkül hogy visszaszeretnék hajnalban ébred s keresi virradatban a naplementét Az ének megcsomósodik mire a lélek elereszti Hozzátok alig érkezett menni szeretne menni menni Csillag közt keres kavicsot örül csörrenő békasónak Simogatássá bűvöli arcán a vas ostorcsapokat Markában aranysárga por és szórja szórja szórja szélbe Szeretni próbál s senki sincs aki viszontszeresse érte Marin Kroszev: Furcsa ember Furcsa ember a szomszédom. Gencso Ivanovnak hívják, harmincöt éves, nős, két gyermek apja. Nemcsak én vagyok ezen a véleményen, a ház többi lakója is ezt állítja. A központban lakunk, átellenben a bankkal, így állandó szemtanúi vagyunk Gencso érthetetlen viselkedésének. Különben rendes ember, példás férj és családapa, köztiszteletben álló múzeumi dolgozó, mégis olyan dolgokat művel... Például, ha elromlik otthon a villanyradiátor, fürgén a hátára kapja, és habozás nélkül bemasírozik vele a bankba... Az automata mosógépet is rendszeresen oda viszi javíttatni! Még oltott mészért és sóderért is a bankba jár! Tegnap meg egy televízióval állított oda! Össze is gyűltünk nyomban vagy tízen férfiak, és csak ámultunk-bámultunk, míg aztán egyikünk vette a bátorságot, és kérdőre vonta:- Kedves Ivanov szomszéd, árulja már el, hova szokta vinni a televízióját?- A bankba! - válaszolt.- Miért éppen oda?- Azért, hogy megjavítsák.- Érdekes - csodálkozott a kérdező. - na és megjavítják?- Nem - felelte Gencso.- Akkor miért viszi oda? A remélt válasz helyett váratlan kérdéssel felelt:- Maguk hol javíttatják a háztartási készülékeiket?- Természetesen a szervizben.- És a tévét?- Azt is...- És meg is javítják?- Nem - válaszoltuk. - Vagy nincs hozzá alkatrész, vagy pedig minden szerelő szabadságon van.- Akkor miért mennek oda? Hát most mit mondjunk neki? A végén még kiderül, hogy neki van igazai Valóban, mi a fenének járkáljon az ember a városszéli szervizekbe, ha úgysem javítják meg a készülékeit? A bank legalább itt van a közelben... (Bolgárból fordította: ADAMECZ KÁLMÁN)
