Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-31 / 257. szám

1987. október 31. TOLNA > ‘népújság 11 Csányi László: Tüskés Tibor: A Puszták népe Nemcsak verseivel tanít a cselekvésre, az egész életmű a tett szolgálatában áll, s már a Puszták népe korai és legtöbbet forgatott könyve, a cselekvést sürgeti: „akik a ’megoldás’ nélkül a könyvet csonkának érzik, és folytatását várnák - folytatást várok azoktól én is” - de a láza­dást szító sorok mögött a Rend, a Rend a romok-ban - egekig? - versekig csapó szándéka áll, ahol a nyír, a nyár, a sornyi krumpliágy, a napraforgó a táj megsze­mélyesített és megszemélyesült résztve­vői Őrizetbe vett költő. Illyés Gyulát, a ne­ves tolnamegyei származású költőt, aki legutóbb a Baumgarten díj nyertese lett, értesülésünk szerint állítólag politikai okokból kifolyólag a fővárosban őrizetbe vették, majd a rendőrségről még vasár­nap, kihallgatása után elengedték. (1933. március 15.) Tolnamegyei származású költő kapta meg a Baumgarten díjat. A Baumgarten alapítvány ösztöndíjait csütörtökön dél­után a Sas utcai székház dísztermében osztotta ki Babits Mihály, az alapítvány kurátora. A 3000 pengős évdíjat kapott két költő közül Illyés Gyula a tolnamegyei Rácegrespusztán született 1902-ben és mint költőnek elsősorban az ő érdeme az új magyar „népies” költészet újjászületé­se. Újabban sok cikke is megjelent a Du­nántúlon pusztuló magyarsággal kap­csolatban. Jelenleg a fővárosban bank- tisztviselő. (1934. január 20.) A tolnamegyei származású Illyés Gyu­la, a kiváló iró a magyar írók képviseleté­ben részt vesz a moszkvai nemzetközi írókongresszuson. (1934. július 11.) várják, hogy tőlem versbe lépjenek és mint az emberek a pusztáról tán elkerüljenek - mert meggyűlölvén bús szülőhonát már futna innen mindenki tovább. (Délben) Ez az ifjú Illyés világa, de a Rend nem a jelen jóvátétele, a megalkuvó kiegyezés, hanem a kiharcolt jövő joga, amikor a lé­lek szembenézni kényszerül: Barbár idők. De hősök s áldozók ilyenkor győzhetnek a végzeten (Áldozat) A Mohács-nép, a Búvópatak-ország Illyés Gyula, a kiváló tolnamegyei szár­mazású iró a Budapesti Hírlap vasárnapi számában Dombóvárról figyelemreméltó tanulmányt irt. (1934. november 28.) Ozorai füzetek címen érdekes tanul­mányok jelentek meg a Nyugatban Illyés Gyula, a fiatal tolnamegyei iró tollából. A tehetséges iró, mint ismeretes, a Phönix Biztosító Társaság képviselője és eddig négy verseskötete jelent meg. (1935. no­vember 16.) A tolnamegyei származású Illyés Gyu­la, a kiváló költő is részesült a Baumgar- ten díjból. (1936. január 22.) Babits ünnepély. Babits Mihály, a szek­szárdi származású kiváló költő tiszteleté­re az Újságkiadók Otthonában előadó­estet rendeztek, melyen Schöpflein(l) Aladár, Gelléri Andor(l), Illyés Gyula, Né­meth Andor adták elő Babits szerzemé­nyeit. (1936. február 12.) Illyés Gyula: Puszták népe. A tolname­gyei származású fiatal írónak most jelent meg remek regénye, mely a legnyomo­rultabb paraszti réteg kétségbeejtő életét költője szól, mi pedig pontosan tudjuk, hogy az a költői pálya, ami a Nehéz föld súlyos szavaival indult, fájdalmával és reménységével hibátlan egészet al­kot, ami mellé Petőfi vagy Arany neve és életműve kívánkozik. Rögtön tegyük hoz­zá: tudatosan épült ez a költői életmű, mert ha az eszközök tekintetében felis­merhető is a gazdagodás, az etikai elem kezdettől nem változott, a szépség itt va­lóban „az erkölcsiség szimbóluma”, sza­vát legföljebb a nem csökkenő feladat tette ércesebbé, határozottabbá. (Illyés Gyula Emlékkönyv, 1984) megrázó erővel, pompás stílusban örökí­ti meg. (1936. június 6.) Rádiőelőadás. Illyés Gyula földink hét­főn délután Petőfi és Pozsony címmel rá­dióelőadást tartott. (1937. március 17.) Rádióelőadás. Illyés Gyula földink szombaton délután 5 órakor „Petőfi halá­la” címmel rádióelőadást tart. (1937. jú­lius 24.) Rádióelőadás. Illyés Gyula földink fo­lyó hó 12-én délután 6.10 órakor „Sze­gény rokonok” (a szibériai rokonnépek­ről) címen rádióelőadást tart. (1938. ja­nuár 8.) Rádióelöadás lesz hétfőn este 8 óra­kor Babits a költő címen. Bevezetőt Illyés Gyula földink mond. (1938. február 19.) Illyés Gyulát a tolnamegyei származá­sú kitűnő Írót egyik cikke miatt egy hóna­pi fogházra ítélték. (1938. április 27.) A Kelet Népe augusztusi száma Illyés Gyulától közöl verset... (1938. augusztus 9.) Illés(!) Gyula földink szombaton „Főúri élet a szabadságharc alatt” címmel elő­adást tart a rádióban. (1938. október 5.) Irodalmi délután a szekszárdi gimná­ziumban. A szekszárdi Garay János Gim­názium önképzőköre vasárnap délután 5 órai kezdettel a szokásos irodalmi mati­néját rendezte meg az alábbi műsorral: (...) Élet és irodalom. Dr. Antal László fel­olvasása. Illyés Gyula: Magyarok. (Rövi­dítve) Szavalta(l): Dőry P. V. osztályú ta­nuló (1940. május 8.) Rádióelőadás. Illyés Gyula a tehetsé­ges tolnamegyei költő szerdán délután Szülőföldem címmel élvezetes előadást tartott. (1940. augusztus 24.) Babits Mihály halálára. (...) Babits Mi­hály, az örök humanista, egész írónem­zedéket nevelt fel. Szűk baráti köréhez tartozott az izmostehetségű, szintén me­gyei származású Illyés Gyula is, ki halálá­nak pillanatáig ott töltötte minden sza­bad idejét mesterének betegágyánál. (1941. augusztus 8.) DR. TÖTTÖS GÁBOR Először 1936-ban jelenik meg könyv alakban a Puszták népe: segéddé-sza- badulásom mintateljesítménye. Ha Ady Séta bölcsőhelyem körül című versében távolról és egyre szűkülő körökben köze­lít a házhoz, melyben világra jött, akkor Illyés megfordítva, a szülőház küszöbéről pillant szét egyre távolabbi területekre; a bemutatott kép egyre bővül, mint a hullá­mok a vízre dobott kavics körül. Általános megállapítások és személyes mozzana­tok, tárgyilagos adatok és önéletrajzi ele­mek, társadalomrajz és költői lélekrajz keverednek a műben. A két réteg szerves egymásra épülésére, íme, egy jellemző példa: Maradjunk továbbra is a tárgyila­gos megállapításoknál - mondja Illyés egy helyütt, ezután azonban nem egy újabb számot vagy adatot közöl, hanem így folytatja: Egyszer egy öreg csordás... vagyis egy történetet beszél el. Önélet­rajz? Modern családregény? Szociográ­fia? A műfaji tűnődésnél és kategorizá­lásnál fontosabb a mű maradandósága, esztétikai értéke. Az a kép, amit Illyés fel­mutat, a történeti és társadalmi változá­sok következtében már régen a múlté, de a Puszták népe - itthon is, számos idegen nyelvre lefordítva a külhoni olvasó szá­mára is, ma is megrendítő olvasmány. A rácegresi és tüskepusztai élmények közé általános megfigyeléseket sző, a puszta jelen életére vonatkozó adatokat a századvégi cselédsztrájkokról szóló történeti esszével egészíti ki, a legvérlází- tóbb tényeket szenvtelen hangon közli, túlzásaival ironikus hatást ér el, a leírás folyamatát kerek történetekkel, remek adomákkal szakítja meg, az elemzés egy-egy részletében miniatűr jelenetet formál. A szerző magát szerényen „szo­ciográfiai fegyelmű betűrovónak” nevezi; valójában a mű minden részletében írói remeklés. Illyés a prózai kifejezés tökéle­tes művészeként jelentkezik a Puszták népé-ben. Teljes birtokában van a széppróza nyelvének. A jelzők dús torló­dásával, a körmondatok lüktetésével és törvényszerű, ritmikus megszerkeszté­sével valósággal zenei hatást ér el. A nyelvi rögtönzés, az élőbeszéd közvet­lenségét keltő stílus eszközeit épp oly biztonsággal használja, mint a fölismeré­sekben gazdag esszé kifejezési formáit. A Puszták népe újabb lépés - a költé­szet után most a prózában - a puszta mí­toszának megteremtésére. Illyésnél a puszta élete oly mítoszi fényben ragyog, hogy az olvasó képzeletében az író maga is a cselédek fiaként, a cselédházak lakójaként jelenik meg. Sőt nemcsak az olvasó képzelődése az oka annak, hogy ebbe az irányba mozdul el a kép, az író szava is segíti, amikor azonosítja ma­gát a puszták népével, és azt írja; cseléd­származék vagyok; úgynevezett alacsony társadalmi rétegből származom; amikor zsellérősökről beszél, ”zsellér-fiú”-nak nevezi magát; és az ’’apró-tanyai szo­bát", ahol szüleivel, nagyszüleivel heted­magával hált, élete legmeghatározóbb élményévé emeli.(Részlet Tüskés Tibor: Illyés Gyula című művéből) Babits Mihály: A Puszták népé-ről Gyermekkoromban én is voltam pusztán. Voltam azóta is, birtokos barátaim látogatására; de ez nem sokat számit. Az úri vendég alig jut túl a park kerítésén, hacsak nem kocsikázva, s alig vált szót valakivel az urakon kívül. A gyerek más; ő mindenfelé elcsavarog, s kíváncsisága és fesztelensége összeakasztja mindenkivel. Én Illyés Gyulának félíg-meddig földije vagyok. Gyermeki kalandozásaim nagyjában azon a vidéken folytak le, amely Illyés új könyvének, a Puszták népé-nek is színhelye. Mégis úgy olvasom ezt a páratla­nul gazdag és hiteles élményekkel zsúfolt könyvet, mintha valami izgalmas útleírást olvasnék egy isme­retlen földrészről és lakóiról. Mintha felfedező utat tennék, amely annál inkább tele számomra szenzá­ciókkal és izgalmakkal, mert ez az ismeretlen földrész véletlenül a saját szülőföldem. Milyen valószínűtlen volt, hogy akadjon valaki, aki képet rajzol ennek a titokzatos mélységnek belső életéről! Illyés talán az egyetlen ember, aki erre vállalkozhatott. A pusztát csak az Ismerheti belülről, aki maga is a puszta gyermeke. De ez az ismeret csak akkor válhat tudatossá, ha a puszta gyermeke kilép a pusztából, és fölébe emelkedik. S aki egyszer kilép a pusztából, az ritkán tart többé a pusztával kö­zösséget. Az többnyire már szintén csak kívülről hajlandó nézni a pusztát. Kivéve, ha költő, akiben gyermekkorának párlata, önnön múltjának lelke él. Ilyen költő Illyés, ez tette képessé és hivatottá, hogy fölfedezze számunkra az ismeretlen emberfajt, a „puszták népét". (1936. legutóbb: Illyés Gyula Emlékkönyv, 1984) „Földink, a kiváló költő” A szülőföld szeretető és figyelme számomra mindig megható érzés: sejtem, érzem, miért volt olyan fontos Babits számára s tudom, a szóbeli hagyományt Illyés Gyula visz- szaemlékezései tartották fenn. Mindketten ismerték a négy evangélista csaknem egybe­hangzó szavait a próféta és a saját (szűkebb) haza kapcsolatáról, s ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, önmagukat, müveiket szülőföldjükre tett hatásával is mérték. Talán ezért nem véletlen, hogy Illyés a földosztáskor épp úgy tanú akar lenni, mint ahogy a Puszták népe megélésében az volt, s amikor országos világosságot kíván gyújtani fejek­ben, szívekben, nem feledkezik meg a rácegresi villanyról sem... S a szülőföld? Vajon mi hírt hallott róla, hogyan láthatta egyik vagy másik apró híré­ben? Talán nem haszontalan egyszer ezt sem közreadni: igen jellemző lehet az, amit ki­fejezetten napi „fogyasztásra" szántak. Ki lehet vele fejezni tiszteletet, szeretetet még akkor is, ha csupán egy-két sornyi, a betűkkel tömött újság eldugott hasábján a hír. Jó példa erre a Tolnamegyei Hírlap, amely hetenként, rövid ideig heti két alkalommal ke­rült az olvasó kezébe 1932 végétől megszakításokkal 1948-ig. Az újság sok olyan ügyet igyekezett felkarolni és szolgálni, amelyet már a mindenkori hivatalos kormányok nem szívesen támogattak, esetleg éppen csak megtűrtek. (Babits Mihály nagyobb tiszteleté­től kezdve a földreformon át a demokratikus művelődés ügyéig.) A nemrég megjelent Illyés Naplójegyzetekből is tudjuk, hogy 1942. március 21-én igen fontos cikk látott napvilágot a Tolnamegyei Hírlapban a költőtől: Mentsük meg elkal­lódó pusztai tehetségeinket címmel. Ebben olvashatjuk a nevezetes mondatot: „Első al­kalom, hogy szűkebb szülőföldemnek írok". Arra a kérdésre, hogy miért éppen a Tolna­megyei Hírlapba írta cikkét Illyés, talán éppen úgy választ ad az alábbi hírcsokor, mint ahogy azt is bemutatja: mindkét fél számára fontos volt, hogy a címadó kifejezéseket leírhatta, olvashatta. amellyel Illyés Gyula műfajteremtővé vált. 1915. szeptember 19-én kelt levelének sorai az értelem esztétikáját őrizve pél­dázzák, hogyan fokozható a boldogság­érzés költői eszközökkel, a jó igenlé­se többszöri tagadással: ... milyen jó az, ha valaki kap csomagot, nem azért! nem az a fő, hogy lehet enni, nem az, hogy na mostjóllakom egyszer, hanem valami más, amit nem lehet leírni, olyan különös érzés fut át rajtam, mikor rágondolok arra, hogy na ezt az én édes­anyám csomagolta és abban a hazaiban megvan az a különös, hogy ha mindjárt nem is olyan finom, de azért jobban ízlik, mint más... A levelek többségében pénzről, cso­magküldésről, diákcsínyről, betegsé­gekről, olyan köznapi dolgokról esik szó, amelyet a szülői háztól távol élő diák kö­zöl hozzátartozóival. 1913 még békés karácsonyára a Jézuskától riasztópisz­toly helyett inkább fényképezőgépet kér. Egy év múlva (már Bonyhádon) „minden­féle hírek járnak. Mondják, hogy elvisz­nek négy tanárt. És hogy annyi a sebe­sült, hogy a gimnáziumot bezárják”. Attól is tart, hogy édesapját is behívják. - A há­ború első évének októberében különös élményről számol be: Tegnaphoz számítva négy nappal na­gyon jól mulattam! Egy autó ment erre és benne egy magyar katonatiszt és egy orosz magas rangú fogoly ült. Az a ma­gyar tiszt rokona volt a tanár úrnak és az internátus előtt megálltak, mi persze ki­mentünk az orosz tiszthez, kivel egy baka is ült, és ez tudott oroszul beszélni azzal a tiszttel, és mondta a muszka, hogy őneki is van egy olyan kis fia, mint én, és adott egy orosz pénzt... Három évvel később írt (első ismert) verse egy másik fogollyal való találkozás emlékét őrzi: Joszip, ő szerb fogoly itt a tanyán, a szája minekünk érthetőn akkor nyílik meg csupán, ha eszik; úgy eszik, mint mink eszünk. Eszik s nevet, hogy ő is tudja ezt, ím egyformák vagyunk! mind ember, aki eszi a levest. S mi vele eszünk, ez a válaszunk. Örvend, bólong, úgy eszik, úgy örül, mintha életét beszélné: egy csak egy a sok közül - mint a miénk -, s attól oly ritka-szép! A két írásmű, próza és vers között idő­ben három, esztétikai értékekben fényévnyi a távolság. Bár tegyük hozzá azt is, hogy a magas rangú orosz tiszttel történt találkozásról készült tudósítás más igénnyel készült, a költemény pedig, mellyel akkor a Tolna­vármegye hasábjain a nyilvánosság elé kívánt lépni, mi tagadás benne, valame­lyest szépült; alkotója negyedszázad múltán mutatja be a jelenet kedvéért, ahogy ő mondja: haját kicsit lesimítva a „Mint a darvak”-ban.- A keresztrímes zsenge - Tüskés Ti­bor szerint - Kassák csillaga alatt fogant, olyan mintha egy francia realista met­szet, vagy egy világháborús Egry-fest- mény kísérőverse lenne; aki írta Párizst még nem látta, de az idegeneket, a kol­dusokat s kuruzslókat és a bandákba ve­rődött aratókat mindig együttérzéssel fo­gadta. A Joszippal való találkozás idején raj­zolja A méhes-t, anyja apjának méhesét, mely körül viharfelhők gyülekeznek, a fák ellentétes irányba hajlanak. S hogy itt nem pusztán egy természeti képről, ha­nem lelkiállapot-festésről van szó, arra a rajz készítése körüli időben íródott leve­lek egyértelmű választ adnak: Kedves jó Anyikám! Azt hiszem kedves Anyikámék már kaptak egy lapot Dombóvárról, hova a múlt vasárnap este érkeztem és ahol elég jól érzem magam, leszámítva azt az elég nagy lelki harcot mely akkörül forog, hogy kedves Anyikám míg megtiltotta, addig édesapám megparancsolta, hogy Ozorá- ra menjek. Habár nekem jutott ki e vitából a legsúlyosabb részem, máskülönben igen jól érzem magam a rokoni körben. Katica néni fent van Pesten és az lluska néni keze altt vagyok legtöbb idejemben. Apika és a k. Anyika viszonyát, hál’ Isten­nek még senki soha egy szóval sem emlí­tette az egy Sneider Annust kivéve, ki teg­nap itt volt, de ezt is már az első szónál leintettem a politizálásról. Én el tudom képzelni kedves Anyika aggodalmát az­iránt, hogy e rokonság valami hatással le­het rám. Effelől soh’se aggódjon kedves Anyikám. Nem a pénz, sem a jólét után vá­gyódik az én lelkem, hanem a szeretet után, s ebben a tekintetben nem vetélked- hetik semmi a mi kis otthonunkkal szem­ben. „Testileg jól vagyok, de a lelkületemről jobb nem beszélni” - írja néhány nappal később a szülők és a két család közt ver­gődve. „Ha Apika feltétlen parancsára elme­gyek (Ozorára), akkor jó Anyikám fog neheztelni, ha nem megyek el, Apikám­A tankönyv I. kötete mai kerülök összeütközésbe.” - Az utób­bi mondatból, ezekben a nehéz napok­ban postára adott levelekből és a méhes körüli viharból (a fák itt is két irányba haj­lanak!) már érződik később tudatosuló állásfoglalása, az hogy a szülők egymás­hoz való érzelmi viszonyulásában a gyer­mek illetéktelen; neki, mégha anyjához jobban vonzódik is, szeretetét két szülője közt kell megosztania. S hogy a mindig kényes és kínos vá­lásból nem került ki a szokásos megha- sonlással, része van annak is, hogy kiter­jedt és állandó kapcsolata maradt a pusztával, a nagyobb család pótolta a széteső kisebbet. Milyen jó, hogy ez az elbocsátó - meg­tartó tájék ezer láthatatlan szállal kötötte magához! Schöpflin Aladár: Illyés Gyula, a költő Benne maradt a tájban is, amelyből jött. A városból, amelyben él, nem érez semmit, hacsak nem haragot valami csú­nyasága miatt. A tolnai tájban él, a tolnai ég az ege, a tolnai fák neki a fák, a tolnai nyelv a nyelve. Verseiben mint méhkasban rajzanak a természeti képek, az évszakok változá­sai, az ég felhői és csillagai, a látomás, a gondolat, benyomás mindig természeti képpel asszociálódik benne, néha olyan hirtelenül és váratlanul, hogy szinte meg­döbben az ember. S ezen a képen majdnem mindig érez­ni a tolnai bélyeget. Ha dombról beszél, az egy bizonyos domb ott Ozorán vagy környékén, a fa egy bizonyos ismeretes fa, még a csilla­gok is a tolnai ég csillagai. Képei mindig konkrét valóságot fejeznek ki, soha álta­lánosságot. Minden képe élmény. Ez a képes be­széd nem természeti típusokkal dolgozik, hanem átélt valóságokkal. S ez a hűség a tájhoz: akárhol van, mindig az otthoni táj­ban él, azt hordozza mindenüvé magá­ban, álmában is ezt látja. Mindenütt má­sutt csak van, ebben a tájban él. Petőfi tu­dott így benne élni az alföldi tájban, más magyar költő nem. (Illyés Gyula Emlékkönyv, 1984) A Lét, a Rend szabad összhangja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents