Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-31 / 257. szám

1987. október 31. IRftPÜJSÄG 7 Magyar üzletkötő a háromarcú Brazíliában Több mint negyedszázada, pontosab­ban 1961 -ben került arra sor, hogy meg­alakították a brazil-magyar gazdasági bizottságot, mert a háborút követő idő­szakban feltűnően magas volt az export­import passzívumunk. A nyolcvanas évek elején is például még csupán tized­annyi áru utazott ki tőlünk Brazíliába, mint amennyi érkezett. A gazdasági bi­zottság munkájával igyekezett elősegíte­ni a magyar áruk brazíliai jelenlétének bővülését. A Vili. ülésre 1986-ban Buda­pesten került sor, és a vegyes bizottság közös elhatározása volt, hogy az export­képes magyar vállalatok az idén Brazília kereskedelmi és ipari központjában, Sao Paulóban - a világ ötödik legnagyobb vá­rosa - mutatkozzon be a brazil közön­ségnek. Tizennyolc vállalatot tartottak érde­mesnek arra, hogy termékeivel képvisel­je hazánkat. Köztük olyan nagyhírű cé­gek szerepeltek, mint mondjuk az Agro- ber, a Ganz Danubius, a Hungarovin, vagy a Lampart, de említhetnénk a Medi­cort vagy a Taurust és a Tungsramot is, de ott volt a Vetőmagtermeltetö és Érté­kesítő Vállalat dombóvári igazgatója, Szakái László okleveles agrármérnök is. Kiajánlani a magyar vetőmagot, a tech­nológiát a brazil farmeroknak, üzletem­bereknek. A vállalat legnagyobb volu­ment képviselő termelési egysége a dombóvári, igazgatója pedig évtizedek óta az elismerten jól dolgozó szakembe­rek közé tartozik, így nem lehet véletlen, hogy rá esett a választás, amikor az uta­zásra került a sor. Valószínűleg az is ösz- szefüggésben van a küldetéssel, hogy önálló a dombóváriak nyugati exportja, a partnerekkel közvetlen az üzleti kapcso­lat.- A vezérigazgató rám bízta ezt az em­ber életében talán csak egyszer kopogó, csodálatos munkautat. Biztatásnak, di­cséretnek vettem és kellőképp fel is do­bott pszichikailag, erkölcsileg, és ilyen aspektusból még a tárgyalások is köny- nyebben mennek. Felszínes elképzelé­seim voltak Dél-Amerikáról, rosszabbak, mint amit a valóság produkált - meséli Szakái László. Mit is tudhat a hétköznapi ember Brazíliáról? Amit olyas, amit a televízióban lát, no és amit hall. íme a hallomás után újabb ada­lékokból egy csokornyi: Végtelenül ba­rátságos, mosolygós nép a brazil. Náluk semmi nem sürgős. Atárgyalásról fél órát késni nem nagy bűn, még elnézést sem szoktak érte kérni. A tanácskozás, le­gyen az akár nemzetközi is, mit sem za­Sao Paulo - egy darab őserdő a vá­ros központjában varja a ki-bemászkáló közönséget. Az aj- tónyitogató pedig mindenkinek egyen­ként megköszöni az érdeklődést. Brazí­liában nagy a gyermekkultusz. A sok- nemzetiségűek békés egymás mellett (és egymással) élése szembetűnő. A té­véműsorok reggel hétkor kezdődnek, az aznapra kiírt iskolai lecke átismétlésével, és több csatornán. Szombat-vasárnap nonstop 24 órás műsorok kábítják az eléülöket. Ételeik, ízesítőszereik igen ha­sonlatosak a magyarhoz, a magyaros­hoz, náluk viszont nem főznek levest. Imádatig szeretik süteményeiket, tortái­kat. Az utcán azonnal szembetűnő a tár­sadalmi háromarcúság, de erről később. Indul a nagy kaland... Mégpedig a nyugat-németországi Frankfurttól egy Boeing 747-es típusú óriás gépen. Az út repülővel tizenkét és fél óra Sao Paulóig.- A háromszázhatvan utas pillanatok alatt beszállt a gépbe, elhelyezkedett mindenki és szinte észrevétlenül emel­kedtünk a levegőbe. Ennek előtte pedig az utaztató Varig légitársaság, amíg a gépre vártunk, a reptéri székházában minden földi jóval traktált bennünket, de hogy ennek a repülőn sem szakadt vége, azt az is mutatja, hogy meleg zoknit és papucsot kaptunk az útra, kispárnát és takarót. És folytatódott a trakta, mikor már mindenki jól „belakott”, hozták a gyümölcstálat, papaya, mangó, sárga­dinnye, datolya... és a süteményt. Ké­nyelmesen hátradőlve, immár papucs­ban levetítették vagy kétszer a filmet, amiből kiderült, mit is kell tenni légi­katasztrófa esetén. Mondhatom, nem volt egy megnyugtató, és felemelő érzés, tele hassal a menekülés lehetőségeit lesni. A repülő Frankfurtból felszállva Fran­ciaország, Spanyolország érintésével - az északnyugati csücske értendő ezen - már az Atlanti-óceán fölött járt. Sötét volt, pihenőállásban az ülések, lábtá­masz a lábak alatt, és aki tudott, aludt. Ébredéskor egy helyes kis neszesszer, benne borotva, fogkrém és fogkefe, szappan... frissítő arckendö forrón...- Csodálatos volt a felhők fölött lebeg­ni, a napfelkeltét látni, csillogni. Rádiótaxi érkezett, irány Sao Paulo.- Szekszárdnyi területeket világított be sok-sok sárga higanylámpa. A bádogvá­rosra láttunk... És megmutatkozott a háromarcúság A bádogházak és tákolmányok jól lát­szottak - meséli Szakái László -, aztán éles határral egyszercsak a villasor kö­vetkezett, majd a felhőkarcolók között jártunk már. Ettől kezdve zúdult ránk az élmény, alig győztük kapkodni a fejünket. Alvó csavargó, kinek egyetlen vagyona az a takaró, amibe burkolózott, gyerme­két a felhőkarcolók tövében szoptató anya a családjával, diszkószínpad és ki­rakodóvásár... Sao Paulo közepén vagy száz sátor­ban sütöttek-főztek, patika tisztaságú körülmények között. Mindenütt három felszolgáló, egy a pénzt szedte jó mesz­sze, egy kiszolgált, egy pedig a burákat emelgette a ételekről állandó jelleggel. Szakái László azt mondta, aludni ráér itthon is, ha már Brazíliában jár, akkor azt percre ki kell használni. A gigantikus mé­retek lenyűgözték, elbűvölte az a város­ban parknak meghagyott öserdődarab is, ami a múltat idézte, kapkodta a fejét a hat kilométeres tengerparti sétányon, ahol a világgal találkozott.- Igen, igen, az egész világ jött velem szembe. Japán turistacsoport, amerikai multimilliomos, európai turista, néger és mesztic, mintha mindenki itt adott volna a másiknak találkát. Még nem is beszéltem Rio de Janeiróról. A Copacobana föve­nyéről, a sétány mellett kilométereken keresztül húzódó strandról, ahol Pelé, a világhírű labdarúgó nevelkedett. A szál­lodám ablakából rá lehetett látni, vagy a Cukorsüvegről, ami világhírnévre tett szert, a 75 személyes lanovkáról, ami egy perc alatt repíti az embert a hegy tetejére, vagy a tizedik emeleten lévő parkról - és sorolja, sorolja végeláthatatlanul, egy szuszra és megfontoltan, hévvel és lí- raian, hogy szinte vele utazik az ember.- Rio közepén egy 710 méteres hegy­csúcson áll egy Krisztus-szobor, este megvilágítják aranyfényű reflektorok, mintha a város fölé terpeszkedve azt hir­detné, hogy a világ legkatolikusabb népe emeltette. Mesél az állandóan egyformán fújó tengeri szélről, ami magasba repíti a ki­kötött ejtőernyőst, aki a város fölött órá­kig lebeg, a Maracana stadionról, arról, hogy a brazilok mindent a focival hoznak összefüggésbe, még az üzleti életben is. A luxushotelról, a nyomornegyedről, a vi­lág leghosszabb tengeri hídjáról, ami 1,5 millió embert köt össze Rióval, a tízezres templomról, ami vasárnap megtelik hívők­kel, a kereskedelmi városrészről, a kikötői kavalkádról, és a szakmai tanácskozásról. Üzlet brazil módra Az október 5-től 9-ig tartó kiállítás jelsza­va volt, hogy mindkét fél győztes ezen a mérkőzésen, a brazil-magyar hét rendez­vényein. Úgy volt, hogy a megnyitóra eljön „Isaora” is, de elfoglalt volt, így csupán a budapesti látogatás emeletnyi képe került kiállításra. Ott nem furcsa egy ilyen ese­mény, ha már Brazíliában jár Isaora, és a magyarok szeretik, hát legyen ott. Ézúttal csak fényképen.- A megnyitót követő koktélpartin a ma­gyar nagykövettel kötött ismeretség és a kivándorolt magyarokkal és gyermekeik­kel való találkozás felejthetetlen élményem - így Szakái László. - Megható volt az ér­deklődés az óhaza iránt, csodálatos, hogy nagyszerűen beszélik a fiatalok is anya­nyelvűnket, még ha a hanglejtés furcsa is a magyar fülnek. Büszkébben magyarok, mint gondolnánk. Három teljes munkana­pon informátori szolgálatot láttam el. Este a 62 kilométer hosszú, 50 kilométer széles városnak más-más útján gyalogoltunk ha­za, hogy minél többet lássunk. Az élet dél­ben indul Brazíliában és éjfélkor tetőzik. A Hydroexport Külkereskedelmi Irodá­nak Pernambuco államban külképviselete is van, ők segítettek a Vetőmagtermeltető­nek megjelenni a brazíliai piacon.- Mariano Matthos, brazil üzletember kétezer kilométert utazott, hogy velünk kapcsolatba kerüljön. Náluk háromszor le­het például paradicsomot szüretelni, a far­merek a saját bőrüket viszik vásárra min­dig, így nem mindegy, milyen vetőmaggal dolgoznak. Érdekük, hogy olyat vessenek, ami terem is. Felmértem a helyzetet, igé­nyeikről megtudtam mindent, az adaptá­cióról tárgyaltunk. Megfogalmazták a tech­nológiai és fajtakívánságaikat. A nagykö­vetünk azt javasolta, csak nagy volumenű üzletemberekkel szerződjünk. Jövő má­jus-június fordulójára, a vegetáció kezde­tére meghívtam két agrárszakemberét en­nek az úrnak, magyarországi tanulmányút­ra, a kutatóintézetünkbe. Brazíliában tud­nak már rólunk, a kérés gyors, pontos tel­jesítése már a feladatunk. Szakái László még elmondja, hogy a la­kosság 26 százaléka teljesen analfabéta, így a prospektusaik szinte nem is leírást, sokkal inkább lerajzolást alkalmaznak is­meretnyújtásként. Sao Paulóban még a koldus is kövér, de a csillogó üzletajtó előtt üldögélő család az utcán él, a parkban al­szik és eső elől az árkádok alá húzódik. Ahová a milliomosok luxusautóit állítják a parádéba öltözött sofőrök. Ez is, az is Bra­zília. SZABÓ SÁNDOR A fotókat Szakái László készítette Fizikaóra. — németül A tizennyolc elsős - közöttük mind- öszsze két fiú - bevonult az előadóba, csendben elhelyezkedtek, köszönnek a belépő tanárnak, a hetes jelent. Németül. Bocsánat - Entschuldigung A gyönki Tolna Lajos Gimnáziumban vagyunk, ahol ettől a tanévtől, tehát 1987 szeptemberétől egy osztályban a törté­nelmet és a fizikát német nyelven oktat­ják. Bár tudjuk, hogy szigorú felvételi vizsga után, nyelvi előképzetséggel ren­delkező, jó képességű gyerekek kerültek ebbe a csoportba, s hogy heti 12 - ebből 2 speciális, a történelem és a fizika szó­kincsével foglalkozó - németórájuk van, mégis bámulatos, hogy alig két hónap után máris milyen magas fokon birtokol­ják a nyelvet. Nemrég dolgozatot írtak, Siglinde Tömörkényi most kapták meg kijavított munkafüzetei­ket, s benne ki-ki jó, vagy gyengébb osz­tályzatát. Ez utóbbi érthető, hiszen maga a nyelvtudás önmagában kevés, a fizikát is tudni kell a négyesért, ötösért. A jegyek bediktálása után - a jókat elismerő szavakkal is jutalmazza közben a tanár, Tömörkényi Ferenc - a nehe­zebb feladatok megbeszélése követke­zik. Gyűlnek a számok, képletek a táblán, kérdések, válaszok hangzanak el, s kö­zülük, mi tagadás, számomra csak a „delta” meg a „secundum” ismerős. Nem igy a gyerekeknek, akik bár kicsit bátor­talanok a látogatók miatt, szépen, az ide­gen nyelven fogalmazzák meg „az anya­gok állapotváltozásai” témakör megoldá­sait. Egész idő alatt egyetlen magyar ki­Pravecz Krisztina fejezés hangzik el, amikor egy eltévesz­tett szám letörlése közben a tanár úr száján kicsúszik a „bocsánat” szó. Ám egy gondolatnyi szünet után már jön is a német megfelelője: Entschuldigung. Fegyelmezett, nyugodt, barátságos légkörben zajlik az óra, s érezhető, hogy ez nemcsak most van így. Nincs gúnyka­caj, ha valaki hibásan válaszol, hisz lehet, hogy a következő percben épp a kárör­vendő téved el a terminus technicusok bonyolult világában. Összetart a kis csa­pat, s a kapocs az önként választott, kö­zös nyelv. Hogy ezt minél alaposabban, ne csupán társalgási szinten megismer­jék, azért néhányan egész távoli telepü­lésekről is eljöttek a Tolna megyei köz­ségbe. „...türelmes a tanár úr...”- A nagymamámék svábok, a szüleim is tudnak németül, s másodikos korom óta, megszakításokkal, én is jártam kü­lönórákra - mondja Pravecz Krisztina, akivel kicsengetés után a folyosón be­szélgetünk. - Székesfehérváron lakunk, a Schönherz Zoltán Általános Iskolából jelentkezem ide, amikor megtudtam, hogy itt kétnyelvű képzés lesz. Olyan pá­lyát szeretnék választani, ahol sokat lehet utazni, s ahhoz mindenképpen jól jön a nyelvismeret. Szeretek itt lenni, csak né­ha honvágyam van. Nem dicsekszik vele, csak mikor a töb­bi tantárgyról érdeklődünk, árulja el, hogy egyedül testnevelésből volt négyes a bizonyítványában a nyolcadik osztály végén, s itt is van már egy csomó ötöse. Természetesen németből is.- Értek-e minden egyes szót? - gon­dolkodik el - á, még nem, de a szöveg- környezetből ki tudom következtetni. Vannak az osztályban jobbak, és gyen­gébbek, meg olyanok is, akik külföldön jártak iskolába és a nyelvtannal kicsit ha­dilábon állnak, de mindenkivel nagyon türelmes a tanár úr. A nyelv = eszköz Másodikban a földrajzot is németül ta­nulják majd, s most az eltelt időszak ta­pasztalatai után már cseppet sem félünk ettől - mondja Petz Péter, a gimnázium igazgatója. - Először mi is tartottunk attól, amivel a kétnyelvű oktatás ellenzői ijeszt­gettek, hogy „hisz magyarul se tudják az anyagot, mi lesz németül?”, de nagyon kellemesen csalódtunk. A szabad vá­lasztás, a gyerekek célja, hogy az itt ta­nult nyelvet mint eszközt használják majd további életük során, nagyon komoly motivációs erő. Meglepően fogékonyak, teljes oda­adással foglalkoznak a többi tantárggyal is. Persze, vannak, akik most még ne­hezebben tartják a lépést a legjobbakkal, azok egy időre engedményt kapnak a németnyelvűségből, hiszen a törzs­anyagot mindenképpen el kell sajátíta­niuk, s nem az a célunk, hogy csak németül tudják. Az akarat szerencsére megvan ben­nük, rendszeresen bejárnak kérdezős­ködni, egy-egy feladat megoldásához segítséget kérni, tudjuk meg a kedves, szőke lektornőtől, Frau Tömörkényitől, aki az NDK-ból érkezett ide. Amellett, hogy nyelvet tanít, a kollé­giumban kommunikációs gyakorlatokat tart a diákoknak, az ő feladata a magyar anyanyelvű némettanárok segítése, a német nyelven oktatott tantárgyak gon­dozása is. Drezdában ismerkedett meg a férjével, aki szintén ott szerzett diplomát, s hosszabb ideig német nebulókat okta­tott. Törekvő gyerekek- Nagyon örülök, hogy idejöttem, mert amikor ezek a kölykök csillogó szemmel megértenek valamit abból, amit tanítok, az nem akármilyen érzés - veszi át a szót Tömörkényi Ferenc.- Ma kicsit zavarban voltak, de máskor egy fesztelenebb kérdés-felelet légkör alakul ki. Gyakran látom, hogy valamelyi­kük tanult ugyan, de nem érti az anyagot, s bizony van sok olyan tartalmi kérdésük, ami nekem, a tanárnak is feladja a leckét. Tömörkényi Ferenc Tankönyv hiányában - egylőre - én állí­tok össze nekik feladatlapokat, s ez rá- kényszerít arra, hogy tömören, világosan megfogalmazzam egy-egy anyagrész lé­nyegét. - De mindezt szívesen teszem, mert nagyon törekvő, szorgalmas gyere­kek, amellett, hogy nem könnyű a dolguk. Dupla sebességű agytornát kell végez­niük, hisz amit hallanak, azonnal fordíta­niuk kell németre. Mégis jobb eredmé­nyeket érek el velük, mint a párhuzamos osztályban. Láthatóan törekszenek arra, hogy széles látókörük, gazdag szókin­csük legyen. S ami még szimpatikus, hogy a jók sem stréberek, hagyják szó­hoz jutni a gyengébbeket. Emellett aktív közösségi emberek, vál­lalkozó szelleműek, kevesebb a gátlá­suk, s a humán mellett bőséges műszaki ismeretekkel is rendelkeznek. Úgyhogy a tanításukba fektetett energia hosszú tá­von busásan megtérül, s biztosan számít is rájuk az ország. Úgy vélem, manapság, amikor a „ki­művelt emberfők” értékét újra kezdi felfe­dezni a társadalom, ez utóbbi megállapí­tás hatványozottan igaz. CSER ILDIKÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY Rio de Janeiro, a híres „Pelé-föveny” egy része, ahol nonstop focicsaták dúlnak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents