Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-21 / 248. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA TOLNA MEGYEI Vitafórum, műsoros bemutató, ismerkedés a megyével Öt ország kulturális képviselői Szekszárdon A szocialista országok Budapesten működű kulturális és tájékoztató intézményeinek immár hagyományos rendezvényére, találkozójára ezúttal Tolna megyében került sor. A kétnapos programsorozatot a NOSZF 70. évfordulója méltó megemlékezésének szentelték, hangsúlyozva egyúttal a baráti országok kulturális intézményei között hosszú évek óta fennálló jó viszonyt. Mindez nem előzmény nélküli, hiszen áprilisban, Lenin születésének évfordulóján a szocialista országok filmhetét tartották meg, májusban pedig közös könyvkiállítási héten mutatták be az egyes nemzetek könyvtermésének javát. A tegnap délelőtt kezdődött rendezvényen az öt ország képviselőjét, Kosztyucsenko Nyikolaj Vlagyimirovicsot, a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza, Werner Warneckét, az NDK Centrum, dr. Jarosláv Musileket, a Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központ, Zbigniew La- komskit, a Lengyel Kulturális és Tájékoztató Központ, valamint Nino Nikolovot, a Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központ igazgatóit Varjas János, a HNF megyei bizottságának titkára és dr. Sólyom Bódog, a Béke-Barátság és Szolidaritási Bizottság titkára fogadta a népfront székházában. Ezt kővetően Péti Imre, az MSZMP megyei bizottságának titkára tartott tájékoztatót a vendégek számára a megye társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális életéröl. Izgalmas kérdések hangzottak el délután az oktatási igazgatóságon megtartott külpolitikai fórumon, amelyen az igazgatók válaszoltak a közös, valamennyiüknek szóló és a kizárólag nemzeti jellegzetességekre, aktualitásokra vonatkozó kérdésekre. Majd a NOSZF 70. évfordulójának tiszteletére Szabó Géza, az MSZMP városi bizottságának első titkára mondott ünnepi beszédet a Babits Mihály művelődési központ nagytermében, ezután felszólalt a szovjet vendég is. A programot színvonalas kulturális bemutató zárta, ahol az egyes nemzetek zenészei, táncosai, együttesei léptek színpadra. Az irárn^fúrótornyokJerombolása^itán Washington szövetségesei nyugtalansággal és aggodalommal fogadták az amerikai akciót Az Egyesült Államok szövetségesei nyugtalansággal fogadták a Perzsa (Arab)-öbölben végrehajtott amerikai akció hírét. HÁGA Hollandia mély aggodalommal értesült arról, hogy Washington szükségesnek tartott egy Irán elleni támadást - jelentette be a hágai külügyminisztérium szóvivője hétfőn. Hollandia attól tart, hogy a háborúba belekeveredhetnek a térségben hajóikkal jelenlévő más országok is. Ezért sürgette a Biztonsági Tanács és az ENSZ főtitkárának újabb erőfeszítéseit. Közölte: az iráni fúrótornyok elleni amerikai akció nem változtatja meg Hollandia semleges álláspontját. ATHÉN- Görögország aggodalommal figyeli a feszültség növekedését a Perzsa(Arab)- öbölben az iráni fúrótornyok elleni amerikai katonai akciót követően - közölte hétfőn az athéni kormány szóvivője. TOKIÓ- Közleményben foglalkozik az Irán elleni amerikai támadással a japán külügyminisztérium. A kedden kiadott dokumentum szerint Tokió nagy nyugtalanságának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az Öbölben egyre veszélyesebb a hajózás. A külügyminisztérium ugyanakkor megértéssel fogadta az amerikai magyarázatot. RÓMA- Az olasz kormány álláspontját ismertetve Giovanni Goria miniszterelnök rámutatott, hogy a Perzsa(Arab)-öböl és az iraki-iráni háború kérdését minél előbb diplomáciai úton kellene rendezni, s meg kellene határozni, miként lehet a BT 598- as határozata alapján tűzszünetet elérni. LONDON- Teljesen jogosnak minősítette az amerikai támadást Margaret Thatcher brit kormányfő, aki az egyesült államokbeli Dallasban tartózkodik. Kijelentette, hogy „olyan célpontok elleni válaszakcióról van szó, amelyek az Egyesült Államok és más országok hajózását fenyegették, s amelyeknek közük volt az ott közlekedő hajók elleni támadásokhoz”. BONN- Az utóbbi napok eseményei a Per- zsa(Arab)-öbölben súlyos aggodalomra adnak okot. Az NSZK kormánya mindamellett megértéssel fogadja Washingtonnak azt a döntését, hogy akciót hajtott végre iráni célpontok ellen - jelentette ki Friedhelm Ost államtitkár, a bonni kabinet szóvivője. Ost szerint csak olyan korlátozott katonai tevékenységről van szó, amellyel az Egyesült Államok érvényt szerez önvédelmi jogának. A Szabaddemokrata Párt (FDP) azonban, amely szintén tagja a kormánykoalíciónak, másként látja az akciót. Mint a párt szóvivője megállapította, az Egyesült Államoknak ezzel a lépésével az öbölbeli helyzet korántsem vált biztonságosabbá. Az ellenzéki Német Szociáldemokrata Párt (SPD) közleménye felhívja a figyelmet arra, hogy Washington katonai cselekménye nyomán a helyzet drámai módon rosszabbodott. PÁRIZS- A francia külügyminisztérium hétfőn késő este kiadott nyilatkozatában jóváhagyta a két iráni tengeri platform elleni amerikai támadást. A francia nyilatkozat „iráni katonai platformokról” beszél és azzal érvel, hogy minden államnak joga van a nemzetközi jog és az ENSZ-alap- okmány tiszteletben tartásával cselekedni azért, hogy „véget vessen az olyan támadásoknak, mint amilyennek egy amerikai lobogó alatt hajózó olajszállító esett áldozatul október 16-án”. A francia külügyi nyilatkozat hitet tesz a hajózás szabadsága és biztonsága mellett. Figyelmeztet rá: mindent meg kell tenni, hogy a legutóbbi összetűzések „ne vonják maguk után a konfliktus újabb eszkalációját a környező országokra ebből háruló következményekkel együtt”. Követeli, hogy maradéktalanul és pontosan hajtsák végre a BT 598. határozatát, amely tűzszünetre, s a két ország közötti nemzetközileg elismert határvonalra való visszavonulásra szólította fel Iránt és Irakot. TEHERÁN- Az amerikai hadihajók öbölbeli akciójáról Teherán is nyilatkozott: - Az amerikai támadás 500 millió dollár kárt okozott az országnak - jelentette ki az iráni olajipari miniszter. A politikus elmondása szerint az akció során 2 személy súlyosan, több pedig könnyebben megsérült. Határozottan cáfolta, hogy Teherán a fúrótornyokat radarállomásként használta volna.- Irán a közeli napokban katonai választ ad az amerikai támadásra - mondotta az iráni parlament elnöke. Raf- szandzsáni azt is kijelentette: országa a jövőben mindenféle agressziót megtorol. Nyitás, ma! Új Titán műszaki bolt Szekszárdon Németh Károly fogadta az SZNSZ vezetőit Sajtótájékoztató a budapesti ülésről Az üzlet portálja fölött apró Titán zászlócskák késztették megállásra a járókelőket. Szekszárd új műszaki boltja ugyan csak ma délelőtt kilenc órától várja a vásárlókat, ám tegnap is sokan nézelődtek a berendezett kirakatok előtt, a Széchenyi utcában. A Titán Kereskedelmi Vállalat két esztendővel ezelőtt nyitotta első szekszárdi szaküzletét az Epreskert- een, amely eddigi működése óta is eizonyította, hogy szükség van ilyen ellegű kereskedelmi egységre: ám az üzlet szolgáltatásait - lévén, hogy íem a belvárosban működik - legin- <ább az autóval rendelkezők vették génybe. Többek között ez késztette a Titánt irra, hogy újabb, a korszerű keres- tedelmi követelményeknek is meg- elelő boltot nyisson Szekszárd köz- >ontjában. A hivatalos átadást tegnap délelőtt endezték meg, amelyen Lampek ayörgy, a vállalat igazgatója köszönetté a meghívott vendégeket, többek özött Mátyás Istvánt, Tolna Megye ánácsának elnökhelyettesét. Az egységet több mint négy és fél íilliő forintért vásárolta meg a Titán, felújítás, illetve az üzletbelső kiala- ítása meghaladta az egymillió forintot. A boltot Mátyás István adta át jelképesen a dolgozóknak, illetve a megyeszékhely lakosainak. Kiemelve, hogy annak megnyitása a jobb kereskedelmi ellátást szolgálja, továbbá hasznos a vállalatnak is, hiszen így közvetlen piaci információikat bővíthetik a vevők véleményére alapozva. Mint elhangzott, a Titán több mint hatmilliárd forint árbevétellel számol ebben az esztendőben, s ebből az összegből legalább 900 millió forint a kiskereskedelmi tevékenységből fakadó forgalom. Az új üzlet száz négyzetmétert meghaladó eladóterében sorakoznak a szórakoztató elektronika legújabb termékei, a különböző háztartási készülékek, hűtőszekrények, villanytűzhelyek, bojlerek... Az induló árukészlet tizenötmillió forint. Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke kedden találkozott a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége Végrehajtó Bizottságának tagjaival, s fogadást adott tiszteletükre a Parlament Munkácsy-ter- mében. A szívélyes légkörű találkozón jelen volt.Szabó István, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke. * A Hotel Duna Intercontinentalban Lars Marcus, a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének elnöke a szervezet szerepéről és feladatairól tájékoztatta az újságírókat abból az alkalomból, hogy október 21-23. között Budapesten rendezik meg az SZNSZ központi bizottságának ülését. Az elnök elmondotta: a szövetség 1895-ben alakult meg. Kezdetben európai szervezetként tevékenykedett és főleg a fogyasztási szövetkezetek tevékenységét fogta össze. Az SZNSZ-ben ma már valamennyi szövetkezeti forma képviselteti magát, ennélfogva tevékenységének köre gazdag és sokrétű. Tagjai között 72 ország szövetkezeteit találni, tag szövetkezeteik száma 171 és mintegy 500 millió szövetkezeti tag képviseletében munkálkodik a szövetség. Az SZNSZ központi bizottsága évente egy alkalommal ülésezik és négyévenként rendezik meg a szövetség kongresszusát, amelyen átfogó témákat elemeznek. A szövetség komplex tevékenységet folytat. Egyebek mellett a szövetkezeti hagyományokat ápolja és viszi tovább. Fontos feladata a szövetkezeti mozgalom erősítése és terjesztése a fejlődő országokban. Ennek érdekében regionális irodákat tart fenn Indiában és Afrikában - ezen a földrészen két helyütt is -, és a közeljövőben nyitják meg közép-amerikai kirendeltségüket. A budapesti ülésszak egyik fő témája éppen a fejlődő országok szövetkezeti mozgalmának felkarolása. Az SZNSZ anyagi eszközt erre a célra fordítani nem tud, ám annál többet tehet a szervezésért és katalizáló szerepet is betölt akkor, amikor egy-egy fejlődő ország szövetkezeti, gazdasági életének támogatásáról van szó. Igyekeznek közreadni a fejlett módszereket. Bizonyos mértékben anyagi támogatást is nyújtanak úgy, hogy taggazdaságaik ajánlanak fel erre a célra bizonyos összegeket, s ezek elosztását az SZNSZ segíti. Az elnök kifejtette: a világban mind több hívet szerez a szövetkezés elve. A szövetkezeti munkának, tevékenységnek egyre jelentősebb a szerepe a társadalmak életében. A szövetkezetek mind sikeresebben ápolják nemzetközi kapcsolataikat, s ezzel is igyekezve segíteni az országok közötti jobb megértést és együttműködést. A budapesti szövetkezeti találkozón elemzik azt a tanulmányt, amelyet az SZNSZ jövőre, Stockholmban megrendezendő kongresszusa elé kerül. Ebben a szövetkezeti mozgalom értékeit igyekeznek kifejezésre juttatni. A mostani találkozón szerepelt még a szövetkezeti lakásépítkezés és lakásfenntartás kérdése. Az SZNSZ ezzel mintegy kapcsolódik az ENSZ által meghirdetett 1987. évi hajléktalanok évéhez. A Széchenyi utcai műszaki bolt homlokzata