Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-05 / 209. szám

6 NÉPÚJSÁG

1986. szeptember 5

MÚLTUNKBÓL- Mintha csak valami boszorkány- I konyhába lépne, olyan fűszeres illat- I orgia fogadja az embert ebben a fa- | latnyi kis irodában. A magyarázat, 1 hogy a szoba egyetlen dísze, a fara- «: gott vitrines szekrény üvege mögött a Révai Lexikon és számos régi, patinás kötésű szakkönyv mellett mind ott sorakoznak az üzemben előállított gyógynövény-készítmények. Az asztalon a kancsóban az elmaradhatatlan finom csipketea, amivel már múltkori látogatásunkkor is megkínált bennünket. Csak a vendégeknek tartja, vagy maga is szívesen fogyasztja a gyógyteát, Herba-kese- rűt?- Az vallom, hogy bizonyos idő után csökken az emberi szervezet regenerálódó képessége, s mivel még rongáljuk is az egészségünket, gyorsabb az öregedés. A gyógyteák mértékletes fogyasztása segít lassítani ezt a folyamatot, s a betegségek ellen is huzamos védettséget biztosít! Ezért teát rendszeresen iszom. A Háry-, a Herba meg az egykori halimbai pap háziitaláról elnevezett Miklós-keserű szesztartalmú, így azokat mellőzöm. Hiába van itt a szekrényben, nem inspirál, hogy könnyen meg tudnám szegni a szesztilalmat.- Ha már a teákról esett szó beval- I lom, én csak grúz teát iszom, s esetleg kamillát veszek még, ha megfázom, gőzölni kell az arcomat. A gyógyteákat tulajdonképpen nem is ismerem, ezért idegenkedem tőlük.- Pedig sok tea van, amiről biztosan tudjuk, hogy abszolút ártalmatlan, sőt, kimondottan jó a szervezetnek. Minden életkornak és évszaknak is megvannak a maga teái, amelyeket akkor fogyasztani kell. Hiszen itt vannak például az ízületi fájdalmak, amelyek leginkább ősszel, és télen jelentkeznek. Olyankor egy négyhat hetes teakúra kitűnően segíthet helyrejönni.- Tehát a természet önmagában is gyógyít? Ha megbetegszünk az orvosi rendelő helyett menjünk inkább a gyógynövény-szaküzletbe? Úgy tudom, egyes teákat több összetevőből otthon ki is lehet keverni...- Az öngyógyítást senkinek sem ajánlom, mindenképpen orvosi utasításra szabad csak használni ezeket a szereket. Vannak ugyanis olyanok, amelyek gyengíthetik vagy éppen felfokozhatják egyes gyógyszerek hatását, s ezzel komoly veszélyt jelenthetnek. A vesetisztító tea például túlterhelheti a szívet. S az is óvatosságra int, hogy mint az orvosságokra, a gyógyitalokra is igaz a mondás: kis mértékben gyógyszer, túl sokat fogyasztva méreg lehet belőlük. Ezeket egyébként nem is árulják, csak orvosi előírásra.- Beszélgetésünkre készülve kicsit olvasgattam a szakirodalmat, s ott olyan gyógynövényekkel is találkoztam, mint a hírhedt csattanós maszlag, a beléndek és az anyarozs. Különösen ez utóbbi izgatja a fantáziámat, mert csak annyit tudok róla, hogy nem gabona.- Nem az, hanem egy gombabetegség, de köze mégis van a gabonafélékhez, ugyanis leginkább azok kalászain fejlődik ki. De megtámadja a rozsnoko- kat, csenkeszeket, tehát füveket is. Ha túl magas százalékban kerül a learatott szemek közé, ideges panaszokat, őrjöngő dühkitöréseket, erős migrénes fejfájást okozhat. Szerencsére, a növényvédelem mai fejlettsége megvéd bennünket ettől a veszélytől. Mesterségesen viszont termesztjük az anyarozst, mert a gyógyha- tása miatt szükség van rá. Kivonatát nő- gyógyászati bajokra, vérzéscsillapitásra, görcsoldásra használják. A szülésnél szinte nélkülözhetetlen.- Gyermekkoromban emlékszem, egész pipacs- és szarkalábmezőkön szoktunk kergetőzni, s gyakran szedtünk kankalint, meg pásztortáskát is. Az egyik kedvenc csemegénk pedig a papsajt volt. A nagymamám a lábamon egy kelésre útifüvet tett egyszer, dunsztkötéssel betakarta, s néhány nap alatt fájdalom nélkül elmúlt az egész. Mostanában legfeljebb pipacs piroslik az országutak mellett, meg egy-két vetésben szétszórtan, a többi növényt évek óta nem láttam.- Pedig nőnek bizony szép számmal. De valóban nem az útszéleken, mint régen, meg ma már nem is szívesen szakítunk le poros, füstös, olajos fűszálakat. Viszont eldugottabb területeken, réteken meg a vetésekben is virítanak, mert szerencsére nagyon szívósak, és a rengeteg permetezés sem tudja őket teljesen kipusztítani.

I- Egyszer egy kuruzslóasszonyról szóló filmben láttam, hogy az anyóka hajnalban szedte a harmatot, mert szerinte csak úgy volt gyógyító ereje. Van ilyen szabály a gyógynövényekre is?- Misztifikálni nem szabad ezt a dolgot, az például túlzás, hogy csak a hold bizonyos állásakor lehet ezt vagy azt a füvet leszedni. Az viszonyt tény, hogy például a muskotályzsálya illóolajta/talma éjszaka jóval több, mint nappal, tehát azt olyankor kell gyűjteni.

I- De ki az, aki vállalja, hogy az éjszaka közepén növényeket böngész- szen? Egyáltalán kik jelentik a gyógynövény-forgalmazás „háttériparát”? Kik foglalkoznak manapság gyűjtéssel?- Sajnos, egyre kevesebben. Idős, falusi emberek, meg olyanok, akiknek más munkahelyük nincs. De előfordul egy- egy szezon alatt, hogy bányászok veszik ki a szabadságukat, és szedik a kamillát, csipkebogyót, csalánlevelet.- Öntől tudom, hogy a bodzának szinte minden része gyógyhatású. A virágjából az egyik legjobb izzasztószer nyerhető, a gyökerét reumás fürdőkben használják. Talán naivitás a kérdésem, de nem félő, hogy ha bizonyos növényeket „szőröstül- bőröstül” kitépünk, akkor saját kezűleg irtjuk ki magunk körül a gyógyító flórát?- A természet egyensúlyát valóban nem szabad felbontani. Tavaszi héricset például már öt éve nem is gyűjthetünk, mert az idők során megváltozott körülmények, a területek lecsapolása, a tereprendezés egy csomó helyen nem biztosítja neki a létezéséhez szükséges feltételeket.- A fűszerek is mind gyógynövények. Sajnos, közülük, mi magyarok leginkább csak a borsot meg a paprikát fogyasztjuk, ezeket is túladagolva. Pedig a régi szakácskönyvek receptjei rengeteg fajta, boltjainkban is kapható „fűszerszámot” említenek.- Valóban egyoldalúvá vált a táplálkozásunk, s ez igen komoly veszélyeket is rejt magában. Talán hihetetlen, de még fűszerekkel is tudjuk mérgezni magunkat. Pedig olyan könnyen el lehetne ezt kerülni! Ott van például a borsikafü, ami nem rokona a borsnak, de az íze nagyon hasonló, s nem terheli annyira a kiválasztó szerveinket. A kakukkfű, a bazsalikom, a kömény kiválóan segít a rostos, puffasztó ételek megemésztésében. A vadételek elmaradhatatlan fűszere pedig a koriander. Higgye el, sok bőrgyógyászati panaszt is meg lehetne előzni, illetve gyógyítani a megfelelő fűszerszegény táplálkozással.

I- Már korábbi beszélgetésünk alatt is megfogott, hogy milyen lelkesedéssel beszél a munkájáról. Árulja el, hogy lett éppen a gyógynövények szakértője.- A szentesi gimnáziumban, a politechnikai oktatáson belül gyógynövénytermesztést tanultunk. Volt egy gyakorlókertünk, ott megtermeltünk számtalan különleges növényfajtát, s megtetszett ez a szakma.

I- De hogy ilyen hittel beszélhessen a növényekről, ahhoz úgy tudom, egy személyes élménye is hozzájárult.- Tizennégy évesen gyomorfekélyt kaptam, úgy volt, hogy meg kell operálni. Egy nagy tudású orvos olyan gyógypi- rulákkal kezelt, amelyektől meggyógyultam és elkerültem a műtétet. Saját magamon tapasztalhattam a gyógynövények kiváló hatását.- így hát ezt a pályát választotta. Gyógynövény-feldolgozó gyakornok lett a szeghalmi Herbáriánál, később Balmazújvárosban kamilla kísérleti termesztését irányította, onnan került Szekszárdra üzemvezetőhelyettesnek, majd 1965-ben ide a tolnai üzembe, amit azóta is irányít. Akkor húszéves volt. Azt hiszem, nem mindennapi dolog, hogy egy ilyen fiatal embert egy gazdálkodó egység vezetésével bízzanak meg.- Látták, hogy a fizikai munkától sem félek, a szakmában is minden érdekel, bíztak bennem. Aztán az önképzés mellett szerintem feltétlenül szükséges intézményi oktatásban is részt vettem, megszereztem a kertésztechnikusi képesítést, majd elvégeztem a kertészeti főiskolát.- A Herbária akkor még a selyem- gubó-forgalmazással is foglalkozott. Aztán az eperfák kipusztításával eltűntek a selyemhernyók hazánkból. Utoljára két éve lehetett belőlük látni néhányat, az egész országban egyedül itt Tolnán, az ön tenyészetében. Az egyetemekre is innen vitték őket bemutatni a hallgatóknak. Végül mi történt velük?- Vegyszerek áldozatai lettek, lepermetezte valaki a fákat, amelyekről ettek. Nagyon sajnáltam őket, csodálatos kis jószágok voltak a selyemhernyók. Az eperlevélből kivont fehérjéből olyan finom fonalat készítettek, amely nemcsak ruhák alapanyagául szolgált, de mivel a szervezetben remekül felszívódik, sebvarrásra is kiváló. Nagy hiba volt gyomfának nyilvánítani, és kiirtani az eperfákat. Most egyéb fákon tanyáznak a szövőlepkék. Nem tudom, mi lesz a megoldás. Talán a gyümölcsösöket is halálra ítélik?- Manapság sok laikus, illetve nem gyógyszerész képzettségű feltaláló jelentkezik különféle készítményekkel, olyanokra gondolok, mint az Irix, a Celladam vagy az önök által is forgalmazott Béres-csepp. Hisz bennük? S ennyi évi gyógynövényekkel való kísérletezés során nem jutott még eszébe, hogy ösz- szeállítson valami új gyógyszert?- Abban hiszek, hogy mindegyik szer tartalmazza azokat a szervezet számára nagyon fontos anyagokat, amelyek növelik a fizikai ellenállóképességet, a betegségek elleni védettséget, s amelyeket a mindennapi táplálkozás során csupán az ételekből nem vennénk kellő mennyiségben magunkhoz. Tehát ezeket a szereket fogyasztva nehezebben támadnak meg, vagy döntenek le az egyes kórokozók, vírusok.- Ötletei természetesen mindig vannak az embernek, de a gyógynövényekkel szembeni előítéletet, ellenállást áttörni hihetetlenül nehéz. Egyedül sehogy sem lehetséges. Még munkacsoportban dolgozva is annyi időbe, pénzbe kerülne előállítani, tesztelni, elfogadtatni egy új szert, hogy inkább bele sem kezd az ember. Persze, azért próbálkozgatunk itt az üzemben is, mert például kilenc új fajta bazsalikomunk van. Gyönyörűek, és mindnek más és más az illata. Majd meg is mutatom őket.

I- Nagyon szívesen megnézem. De előtte - búcsúzóul - árulja még el, mit csinál akkor, amikor a munkaidő végeztével bezárul ön mögött az üzem kapuja.- Megszállottnak fog tartani, de az az igazság, hogy egy percig se tudok elszakadni az üzemtől. Ugyanis 1965-80-ig itt volt a szolgálati lakásom, hozzá nőttem ehhez a helyhez. Most is közel lakom, úgyhogy lefekvés előtt mindig idehallgatok, nem állt-e le egy motor... Egyébként a kedvenc időtöltésem otthon is a kertészkedés. Van egy tizenhárom éves lányom meg egy tízéves fiam, sokat járunk velük a határba, hogy ők is szeressék, becsüljék a természetet.

1935. április végén tartotta meg a megyei törvényhatósági bizottság az évi rendes tavaszi ülését. Rendes volt, mert a megszokott időben tartották meg, szabályszerűen hívták össze, ott volt minde- ki, akinek hivatalból ott kellett lennie. A főispán elnökölt, mindenki szót kapott, akinek mondandója volt. A napirendeket is kellően előkészítették. Mégis, erre a közgyűlésre oda kellett figyelni, mert légköre ideges és az egyik napirendi pont témája a szó valódi értelmében aktuális politikai jellegű volt. A nem sokkal korábban lezajlott képviselőválasztásnak bonyhádi járási tapasztalatait összegezték a megyeháza dísztermében.

Az alispán időszaki jelentésében szót emelt a járásban tapasztalható pánger- mán agitáció ellen, elítélte azokat a törekvéseket, cselekedeteket, amelyek megbontani igyekeztek a magyar és a német ajkú lakosság békés együttélését. Közgyűlésen először hangzottak el ilyen elítélő szavak. Természetesen, már jóval korábban is észlelték a pángermán megnyilvánulásokat a bonyhádi járásban. Alig volt a 30-as évek első felében a bonyhádi járás főszolgabiráinak olyan jelentésük, amelyekből hiányzott volna a figyelmeztetés: idegen személyek idegen célokért magyarellenes izgatást folytatnak. Az idegen célokat zászlajára tűző idegen csoportok ellen azonban érdemben nem tettek semmit a hatóságok. Csak bizalmas jellegű jelentések szintjén kezelték az ügyet.

S most, a választások után, oly elemi erővel tört elő a felháborodás, hogy egyszerre nyilvános, megyei szintű fórumon napirendi pontként tárgyaltak róla.

Az alispáni jelentés után Lehmann István bizottsági tag kért szót.

„Felszólalásom célja nem az, hogy rémképeket fessek a falra, sem pedig az, hogy a tájékozatlannak szenzáció erejével ható eseményeket soroljak fel, hanem tisztán az a célom, hogy a törvényhatósági bizottságnak minden jelen lévő tagja igenis vegye tudomásul azt, hogy igenis van pángermán kérdés, nagyban folyik a pángermán agitáció, olyannyira, hogy az Alispán úr szavait idézve »A német ajkú lakosság egy részében a magyar államhűség megingathatatlannak hitt alapja megrendült és hogy ezek az izgatások alkalmasak a magyar államegység megbontására«.”

Elmondotta Lehmann, hogy a népgyűlési szónoklatokban a német gazdaság sikereiről szólnak, és hallgatnak a magyar eredményekről. Az igazi agitáció azonban a magánházakban és pincékben folyik. „Csak ennek az aljas, lelketlen munkának lehet a következménye az, hogy a hősök ünnepén a Himnusz el- éneklése alatt tüntetőleg fennhagyják a kalapjukat és mikor ezt a templomban játsszák, tüntetőleg kivonulnak” - említette a felszólaló. Tapasztalatai alapján tájékoztatta a gyűlést arról, hogy mind gyakrabban fordul elő: a közalkalmazottaktól (tisztviselő, postás, tanító stb.) követelik, velük csak németül beszéljenek. „Az egyik faluban a tejtelep magyar nevű és érzésű üzemvezetőjét életveszélyes fenyegetésekkel kényszerítették arra, hogy a pángermán jelöltet, dr. Bascht éljenezze.”

A pángermán eszmék hirdetőinek munkamódszeréről Lehmann a következőket mondotta:

„Mindenhová megszerzik a befolyást, összeköttetést, elhelyezik jövendő exponenseiket a tanítóképzőkben, jegyzőtanfolyamokon, theológiai főiskolákon, az egyetemek minden fakultásán. Tanulnia'nyútra küldik neveltjeiket Németországba. Tanulmányút alatt azonban értsük a német agitációs iskolákat, hogy onnan hazatérve, itthon mindnyájunk édesanyja, a magyar haza ellen agitáljanak.”

A felszólalás hatósági intézkedést sürgetett, de emellett megfogalmazott más tennivalókat is:

„Meg kell értetnünk a félrevezetettek- kel, hogy német őseink szinte koldustarisznyával jöttek ide, hogy sem a hivatalos magyar haza, sem a nem hivatalos, különbséget soha magyar és német ajkú és nevű polgár között nem tett. Felszólalásomnak másrészt az is volt a célja, hogy elsőnek szerény személyem szólaljon fel ebben a kérdésben, aki szintén Hitler árja-elméletének megfelelően legalább 200 esztendőre visszamenően csak német ősöket tudok kimutatni... Szívbéli kötelességem ez ügyben felszólalni azért is, mert láttam 42 hónapos harctéri szolgálatom alatt egy sorban tolnamegyei svábokat a somogyi bakával harcolni a hazáért...”

A beszéd nagy hatást váltott ki. Ez érthető is, hiszen egy német származású orvos szavai voltak ezek. Hitet tett a magyar haza mellett - s ezt tette később is, amikor a „Hűséggel a hazához” mozgalom vezetőségi tagja lett. Az alispán a válaszában arról szólt, hogy élete legnagyobb részét német ajkú vidéken töltötte, s bizonyságot tehet arról, hogy a némel ajkúak derék tisztességes, jóindulatú szorgalmas és közigazgatásilag is mindig könnyen kezelhető állampolgárai voltak ennek az országnak. Meggyőződése, hogy idegen tőlük a szélsőséges agitáció. Felszólította a jelenvoltakat, mindenki ott küzdjön a pángermán megnyilvánulás ellen, ahova sorsa állította.

A napirendet a főispán zárta le. Meglepő bejelentést tett. Sajtóban, hivatalos iratban addig egyetlen szó sem „szivárgott ki” róla. Emiatt is érdemes rövid vitazáróját szó szerint idézni:

„Méltóztassék megengedni, hogy mini a kormány képviselője, tisztelettel bejelentsem a magam részéről, hogy belügyminiszter Óméltóságához mindazokra a tényekre és körülményekre vonatkozóan, amelyeket dr. Lehmann István úr felhozott, jelentésemet megtettem. Miután hasonló jelentések a szomszédos Baranya megyéből is érkeztek, a belügyminiszter úr oly nagy fontosságot tulajdonított az ügynek, hogy kizárólag ebből a célból keresztül utazott a vármegyén, hogy ezekben a kérdésekben impresz- sziókat szerezzen és a kérdés rendezését kézbe vegye. A választás után észlelt jelenségeket személyesen is jelentettem Őnagyméltóságának, aki határozott ígéretet tett, hogy miután látja a kérdés fontosságát, a legközelebbi időben komoly elbírálás tárgyává fogja azt tenni és a kormány részéről is meg fog történni minden intézkedés, amely az ilyen izgatások megismétlődését megakadályozza. (Éljen, taps)

Méltóztassék ezt a kormány részéről tudomásul venni.” (Éljen)

A megyegyűlés ezt követően a következő napirend tárgyalásába kezdett. Azok az ígéretek, felhívások, amelyek a pángermán agitáció ellen hangzottak el a díszteremben - csak nagy szavaknak bizonyultak. A megye konzervatív erői, amelyek hűségükről és támogatásukról biztosították a Tolna megyei származású szélsőséges nézeteket valló Gömbös Gyulát, érdemben nem is intézkedhettek.

Az alispán sem tudta, szabad-e gyűlést tartani

Szigorú rendelkezés érkezett a belügyminisztertől a megyéhez az 1935. évi képviselőválasztások előtt. Megtiltotta a politikai jellegű népgyűlések engedélyezését.

A kisgazdapárt még a rendelkezés előtt úgy határozott, hogy 1935 tavaszán megtartja a kerületi választmányi üléseit. Mint ismeretes, a kisgazdapárt polgári ellenzékként vett részt a politikai életben. Ezért aztán nem sok gondot csinált magának a gyönki főszolgabíró, amikor a párt gyönki szervezete engedélyt kért a gyűlésének megtartásához. A kérelmei elutasította.

A gyönkiek fellebbeztek az alispánhoz.

Az alispán nem volt biztos a dolgában, ezért - biztos, ami biztos -, a belügyminiszterhez fordult:

„Tisztelettel kérem Nagyméltóságodat, kegyeskedjék értesíteni arról, hogy a politikai pártok kerületi választmányi ülése - abban az esetben, ha azon kizárólag az illető párt választmányi tagjai vesznek részt - rendőrhatósági engedélyezés kötelezettsége alá esik-e, vagy pedig az illetékes rendőrhatósághoz történő egyszerű bejelentés alapján tartható-e meg?”

A belügyminiszter leirata nincs meg, de az ennek nyomán született alispáni * véghatározat rendelkezésre áll:

„A főszolgabíró véghatározatát - a fellebbezésnek helyt adva - megváltoztatom és a Független Kisgazdapárt gyönki pártválasztmányi értekezletének, a rendőrhatósághoz való előzetes bejelentés alapján való megtartását engedélyezem. Megjegyzem azonban, hogy a választmányi értekezlet csakis a párt szervezésével kapcsolatos ügyekkel foglalkozhat."

A gyűlést azért engedélyezte az alispán, mert az nem volt népgyülés-jellegű és azon csak a választmány tagjai vehettek részt. K. BALOG JÁNOS

Csatordai Józseffel Cser Ildikó a gyógyító természetről