Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-04 / 208. szám
1987. szeptember 4. NÉPÚJSÁG 3 Tolna, Gemenc Ipari Szövetkezet Szombaton és vasárnap is fuvaroznak Naprakészen - a vevő szolgálatában Az ÉPFU-nál pótolták az év eleji lemaradást Szeleczki Istvánná (szemben) gépkezelő és Kalányos Józsefné elszedő a gyalugépnél Takács Gyula művezető-helyettes a késtartót csiszolja dő az építőiparon a panelszállitásba is beugrottak. Negyvennyolc gépkocsi dolgozik a szekszárdi főnökségen. (A paksi EPFU-kirendeltség Pécshez tartozik.) Halmai János szekszárdi főnökségvezető elmondta, hogy éves teljesítményük meghaladja a tervezett szintet. Az első negyedévi elmaradás pótlása megtörtént. Az árbevételi terv teljesítésénél kis pluszt is összehoztak. A szállíttató partnerekkel még szorosabbá teszik a kapcsolatot. S máris biztosított, hogy az év hátralévő napjaiban lesz mindennap minden kocsinak munkája. S az emberek még arra is vállalkoznak, hogy ha összejön a fuvar, akkor szombaton és vasárnap is vállalnak plusz munkát, azzal a céllal, hogy segítsék az építőipar, az útépítés, a vízműépítés tervét is más vállalatoknál teljesíteni. Ez a szolidaritás végeredményben azt is jelenti, hogy az ÉPFU jó partnere, jó kiszolgálója a kivitelező iparnak. A közelmúltban a Tolna Megyei Szállítási Tanács is vizsgálta a szekszárdi főnökség munkáját. Örömmel nyugtázták, hogy a várható építési program növekedésére a felkészülés elkezdődött. Öt új Kamaz billenős kocsit vásároltak, munkába állítottak két MÁZ típusú betonkeverő-szállító mixer-kocsit. Hozzájuk irányítottak három Kamaz nyerges vontatót, amelyek egyenként nyolc-tíz köbméter kavicsot tudnak elvinni. A főnökség, törekedvén a gazdaságosabb fuvarozásra, kizárólag szovjet gyártmányú nehéz tehergépkocsikat használ. így a javítás is, üzemeltetés is olcsóbb, ugyanakkor a nagy teherbírású kocsik „kiszorítanak” jó néhány ZIL-t, vagy IFA-t, nem is szólva arról, hogy kevesebb pilóta több munkát tud elvégezni. PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: S. M. Az építőanyag-fuvarozási vállalat tevékenysége az egész országra kiterjed. A Budapest székhelyű vállalatnak négy üzemegysége van. Az 1. számú Budapestet és környékét, Dél-Dunántúl, és az Alföld egy részét; a 3-as számú miskolci székhelyű üzemegység Észak-Magyar- ország, és az Alföld fuvarozásait végzi el, a 4. számú Győrött működik, főleg északdunántúli területek tartoznak hozzá, míg az 5. számú üzemegység székhelye Pécs. A szekszárdi főnökség ehhez az 5- ös egységhez tartozik. A főnökségben végzett munkáról adunk áttekintést tudósításunkban. Tulajdonképpen az építőanyag-ipart szolgáló fuvarozó vállalatot nem egy csapás érte 1987 év elején. Már az előző évben is érezhető volt a beruházások visz- szafogása miatt a fuvarhiány. A Dunából nem tudtak megfelelő minőségű folyami kavicshoz jutni. A tél akadályozta az építőipar folyamatos munkáját, nem kellett anyagot szállítani. A nagy tömegű földet a gátakhoz kellett vinni, hiszen nem tudtak kitermelni a bányákból. A közutakhoz szükséges kő, és más útépítésekhez a burkolóanyag előszállítása elmaradt a bizonytalan 1987-i program miatt... Ne soroljuk az okokat, az tény viszont, hogy az ÉPFU szekszárdi főnökségénél nagy hátrányba kerültek. Azt tervezték, hogy 78 ezer tonna árumozgatást végeznek, teljesítettek 45,8 ezer tonnát. Az árutonna kilométer teljesítés is több mint félmillióval maradt el. Pedig még jó időben elküldték minden fuvaroztatóhoz a levelet: húsz százalék kedvezményt adnak az előszállításokhoz. A hetedik hónap végén jutottak a tervvel egyenes vonalba. A főnökség száznegyven dolgozója rendkívüli erőfeszítéseket tett, hogy a lemaradást pótolják. Vállalták a dolgozók a legrosszabb útviszonyok ellenére is a fuvarozást. Ha a magános vagy a közületi rendelő kérte, akkor vasárnap is munkába álltak a kocsik és a rakodók. Megszervezték a „heti gyűjtést”. Ez üzemszervezési témakör: egy hét alatt összegyűjtötték az összes magánrendelést, kavicsot, homokot, földet vagy bármit kívántak szállíttatni, s a hét végén komplex brigádokat küldtek a munkák gyors elvégzésére. Ez tetszett a magánosoknak, akik szinte a háznál fogadhatták a kocsikat - lévén a menetirányítók és a sofőrök nagy helyismerete. Az is a jó fogások közé tartozott, hogy amint a fuvar megkívánta, átültették a vezetőket másik kocsira. Tehát ha több bil- lencsre volt szükség, akkor a fixesekről mentekemberek azokra a gépekre, amelyiknek a vezetője azon a hét végén valamilyen ok miatt nem tudott dolgozni. Jól szolgált a tavasszal a mohácsi áfésszel nyitott üzletköfö iroda is. Ott gyűjtik a fuvart, az áfész megszervezi az építkezésekhez szükséges áruk megvásárlását, és a fel- és lerakodást is vállalják. így vált komplexszé és hatékonnyá a szekszárdi főnökség munkája a hátrányok ledolgozása idején. Az év hátralevő részében is nagy feladatokat kell megoldani. Ugyanis jelentősen csökkent a bajai panelszállítási terv. Most Mohácsra viszik a panelt a TÁÉV-től, majd pedig az év vége felé Komlóra. Megbízható partner, mindig kap munkát. Pedig húzódoztak a bajai szállítástól, mert a Duna-híd sokszor fél órát, másfél órát is megfogta a panelszállító szerelvényt. Mivel a „jó” munkát is elvállalták, illetve megkapták, így segítenA tolnai Gemenc Ipari Szövetkezet, mely 240 főt foglalkoztat, vasipari és faipari profillal rendelkezik. A termelési érték részaránya 40-60 százalékos, tehát nagyobb a faipari tömegcikkgyártás és az abból származó bevétel. Ennek is jelentős hányadát - 80 százalékát - tőkés exportra szállítják. Az előző években ez a szám nem volt ilyen kedvező, de a négy külkereskedelmi partnerrel kapcsolatban álló - Hungarocoop, Artex, Konsu- mex, Skála World Trade (külkereskedelmi leányvállalat) - tolnai szövetkezet termékei iránt megnőtt a kereslet. Legfontosabb termékeik a rácsok, ülőkék, és nyugágyak, de az idei esztendőben igazi sikert értek el a kisbútorokkal, újságtartókkal és a gyermekjátéksarokkal is. Stróbl József, a szövetkezet elnöke elmondta, hogy a nyugat-európai országoknak szinte mindegyikében van piacuk, így Hollandiában, Svédországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, az NSZK-ban és Svájcban, majd hozzátette: - Az idei esztendőben már az USA- ba is szállítunk új termékeinkből. Tőkés exportunk 1986-ban 26 millió forint volt, az idei tervben 38-40 millió szerepel, amire döntően az új termékeinkből már megkötöttük az üzletet.- Mi szerepel a jövő évi terveik között?- Az export fokozása az amerikai piacon. Igény van, szerencsére, nekünk pedig meg kell keresni a kapacitás növelésének lehetőségét. Egyszóval műszaki fejlesztést kell végrehajtani. Erre várhatóan kooperációban nyílhat lehetőség, és ha ez sikerül, megcélozzuk az 50 milliós bevételt.- Milyen módszerrel „szerzik” az üzletet, és hogyan tartják az üzletfeleikkel a kapcsolatot?- A hagyományos, már jól bejáratott piacunk a régi termékeinkkel ellátható, a vevő ismeri ezeket a termékeket és keresi is őket. Az új piac esetében minták alapján kezdjük az üzletkötést, amit vagy a vevő hoz, vagy a mi termékünk egyike. Kiállításokon rendszeresen jelen vagyunk, és a faiparban e területen nincs szinte ismeretlen partner. Harmincnegyven minta készül, amiben hagyományos és új egyaránt helyet kap, ezeket ajánljuk. így sikerült az amerikai partnerre is szert tenni. Látták a mintát, tetszett, de a partner némi módosítást kért, amire persze azonnal reagáltunk. Hirtelen és gyorsan kell reagálni, színről, formáról, vagy alapanyagról legyen is szó. A vevő kérése az alap, amihez persze egyfajta állandó megújulás szükséges. Ismerjük a külkereskedelmi partnereink útján az igényt, a divatot, és kiváló kapcsolatokat tartunk a vevőinkkel. Rendszeresen idelátogatnak hozzánk, a vevő pedig vevőt hozhat, és hoz is, ha megelégedett. Műszaki adottságainkon belül minden változtatásra készek vagyunk. Most azon fáradozunk, hogy technológiai váltásra is képesek legyünk. A legmodernebb csapolási eljárástól a felületkezelésig kell ennek az újnak terjednie. A kikészítés műszaki színvonalának emelésében van a jövő piacának lehetősége, mi persze műszakilag is még jobb árut kívánunk piacra dobni.-szs- Fotó: Sörös A TÁÉV szekszárdi házgyárában panellal raknak meg egy nyerges szállító szerelvényt Gázprogram csúszásokkal Kaotikus helyzet a Bottyán-hegy környékén Hétfőtől ismét megindulhat a buszközlekedés? Szekszárd némely részén, ahol a föld- gázvezeték építése folyik, kaotikus állapotok uralkodnak. Több utcában egyszerűen csődött mondott az elképzelt forgalomszervezés. Az építők egy része a lakókra mutogat, több ezer család pedig a kivitelezőket marasztalja el az áldatlan helyzetért. A Bottyán-hegy és környékén napok óta szünetel az autóbusz-közlekedés, az ott élők nagy bosszúságára. Szerdai kőrútunkat a vasútállomás közeli Pollack utcában kezdtük, amely a DDGÁZ munkaterülete. Ezen a területen a munkálatokat augusztus végéig kellett volna befejezni. A készültségi fok alapján jó, ha szeptember közepéig megtörténhet az átadás. Szunyogh István, a DDGÁZ csoportvezetője fogadkozik, hogy mára, azaz augusztus 4-re betakarják az utcát átszelő átvágásokat.- Két napja az egyik kollégám teherautókra vadászik, a szállítóeszköz-hiány gátolja a betonozás befejezését. Beton még csak lenne, de sem a TÁÉV-től, sem a TOTÉV-től, sem pedig a Vízműtől nem tudtak kocsikat bérelni. Az itt élő Szitás Gyula arra panaszkodott, hogy egyik napról a másikra feltörték az útburkolatot, melyről előre nem szóltak a lakóknak, így aztán az utca végéről talicskán tolhatja haza a kukoricát. Varga S. József egy szuszra mond véleményt a Pollack utca sorsáról.- Azt egy pillanatig sem vitatom, hogy a gáz bevezetése sok könnyítést jelent. Azt viszont nem értem, hogy hosszú évek óta képtelen elkészíteni a város a szennyvíz- csatornát. Évente 12-15 ezer forintot fizetek ki a szippantásért. A derítőim kéthetente megtelnektalajvízzel. Azt sem értem, hogy a tervezett 56/a utat miért ebben a keskeny utcában óhajtják megvalósítani! A Csokonai utcában a Generál gmk dolgozik. Az átadási határidő, mint Nyisz- tor Sándor és Tóth Zoltán gázszerelőktől megtudom, szeptember 30-a. Munkájukat a közmütérképen nem szereplő nagy átmérőjű csatorna vetette vissza. A közeli Kecskés utca a TÁÉV munkaterülete, az átadási határidőt augusztus 30-ban jelölték meg. A vezeték gáz alá helyezése szeptember végénél előbb nem várható. A Napfény utcában több mint egy hónapja ásta ki az árkot a TÁÉV, annak felső szakaszán már lefektették a vezetéket. Az itteni családiház-építőknek viszont igen sok bosszúságot okozott, hogy az építőanyagot nem tudták a helyszínre szállítani. Az átadási határidő ezen a területen egyébként október 15-e. Lapunk május 7-i számában, a Boty- tyán-hegy és környékéről a következőket írtuk: „A műszaki ellenőr a helyszínen megjegyezte. Amennyiben a TOTÉV napokon belül nem kezdi el a gerincvezeték fektetését, kizártnak tartjuk az augusztus 30-i határidő teljesítését.” Majd másutt: „A koordináció jelentős részét magára vállaló városi tanács műszaki osztályán bíznak abban, hogy 1987-ben csökken az elmúlt esztendőre jellemző túlfeszítettség és a kivitelezők is nem csupán üzleti, hanem sokkal inkább várospolitikai programnak fogják fel munkájukat, amely a lakosságot igen jelentősen érinti.” Sajnálatos, hogy közel négy hónap múltán a korábban megfogalmazottakat idéznünk kell. Ugyanis a Bottyán-hegy körzetében dolgozó TOTÉV munkájában semmiféle változás nem tapasztalható, ebből fakadóan az augusztus 30-i határidőt nem tartották be. Továbbá kérdéses az is, hogy egy hét szünet után szeptember 7-én ismét beindulhat-e az autóbusz-forgalom. Fábián József és Kökény Lajos a Kun Béla utcában földvisszatöltés közben szinte egyszerre fakad ki.- A helytelen irányítás és szervezés miatt jutottunk idáig - így Fábián József. - A dolgozókat hibáztatják, csak azt nem tudom, hogy miért. Az árokba visszatöl- tött földet le kellene tömöríteni, de ismét meghibásodott a döngölő. Hiába jött ki a szerelő, nincs alkatrész a javításhoz. S. Gy. A Csokonai utcában a Generál gmk dolgozik