Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-28 / 228. szám
1987. szeptember 28. ^NÉPÚJSÁG 3 Mit kell tudni az adóról? VI. Az általános forgalmi adó Mint ismeretes, az Országgyűlés törvénybe iktatta az általános forgalmi adót, valamint a magánszemélyek jövedelem- adóját. Olyan modern adórendszer jött létre, amely nem egyre nagyobb bevételt kíván a költségvetésbe beszippantani, hanem a termelőket magasabb teljesítményekre sarkallja, egyenlő feltételeket teremt a különböző méretű és különböző szektorhoz tartozó gazdálkodó szervezeteknek a piacon és a piacépítésben. Az új adórendszer sajátossága az is, hogy a lakosságot széles körben bevonja a közös kiadások finanszírozásába és azok felhasználásának társadalmi ellenőrzésébe. A magyar állampolgárok eddig csak igen szűk körben találkoztak az adóval, az elkövetkező évtől kezdve viszont már az adózás fontos szereplőivé válnak. Éppen ezért kértük meg az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Tolna Megyei Igazgatóságának munkatársait, legyenek segítségünkre az adótörvény megmagyarázásában. * ► Az többi időben elég sokat hallhattunk és olvashattunk az adóreformról, annak két eleméröl, a személyi jövedelemadóról és az általános forgalmi adóról. Az általános forgalmi adót az adóreformot bemutató cikksorozatunk egy korábbi cikkében már érintettük a lakásépítési célú megtakarításokkal összefüggő kedvezményekkel kapcsolatosan. Ebben arról is szóltunk, hogy az általános forgalmi adó (az áfa) többfázisú nettó forgalmi adó, melyet a termelés és a forgalmazás minden fázisában megfizetnek az adott fázis hozzáadott értéke után. Az újszerű adózási forma távolról sem könnyen érthető fogalmainak és az adózás lényegének megértéséhez lássunk egy példát. A példában a könnyebb érthetőség kedvéért és a kerekebb számok miatt 10 százalékos adókulccsal számolunk. Egy erdőgazdaságnak egy bizonyos famennyisége 1000 forintot ér. Ezt a fát az erdőgazdaság a 10 százalékos adóval megnövelt áron, vagyis 1100 forintért eladja a gyufagyárnak. Az 1000 és az 1100 forint közötti különbözet vagyis 100 forint az adó, amit az erőgazdaság a gyufagyártól kapott bevételéből befizet az adóhivatalnak. A gyufagyár feldolgozza - aprítja, megmunkálja, szortírozza, stb - a fát, melyből gyufát, új 2000 forint nagyságú értéket állít elő. Ez a gyártott gyufamennyiség most már az erdőgazaság 1000 forintos és a gyufagyár 2000 forintos értékemelését figyelembe véve 3000 forintot ér. A gyufagyár azonban nem 3000 forintért, hanem a 10 százalékos adóval növelt értékben adja el a gyufát a kereskedelmi vállalatnak, aki ezért a gyufamennyiségért 3300 forintot fizet a gyufagyárnak. A gyufagyár ezután az értékesítés után nem 300 forint adót, vagyis annyit, mint amennyit a kereskedelmi vállalatnak felszámolt, fizet be az adóhivatalnak, hanem csak 200-at, azért, mert a gyufagyár az erdőgazdaságtól vett fa árában 100 forint adót már megfizetett az erdőgazdaságnak. Vagyis ezt a 100 forintot saját adójából levonja a gyufagyár. A kereskedelmi vállalat a gyufagyártól 3300 forintért megvett gyufát szortírozza, csomagolja, mely munkákkal 500 forint új értéket állít elő. így a szóban forgó gyufamennyiség már 3500 forintot ér. Erre az értékre 10 százalék adót, vagyis 350 forintot felszámolva ezt a gyufamennyiséget most már 3850 forintért vehetjük meg a boltokban. A kereskedelmi vállalat az általa a fogyasztóknak a 3850 forintos árban felszámolt 350 forint adóból levonja azt az adót, amit a gyufa beszerzésekor a gyufagyár 300 forint adóval növelt árában már megfizetett. Vagyis a kereskedelmi vállalat 50 forint adót fizet be az adóhivatalnak. Tekintsük most át még egyszer a fenti, nagymértékben leegyszerűsített, a gyakorlatban tulajdonképpen nem is létező adózási sémát. A nagymértékű leegyszerűsítésnél elég csak arra utalni, hogy az erdőgazdaság nemcsak egy gyárnak szállít, a gyufagyár nemcsak fát, hanem mást is vesz, a kereskedelmi vállalat nemcsak egy, hanem több száz cikket szerez be. Mint láttuk, az erdőgazdaság 100 forint, a gyufagyár 200 forint, a kereskedelmi vállalat pedig 50 forint adót fizetett be az adóhivatalhoz, ami összesen 350 forint bevételt jelentett az államnak. Ez az adó tehát ugyanannyi, mint az a különbözet, ami a fogyasztók által megfizetett 3850 forint és a gyufát előállító és forgalmazó három vállalat által előállított és a kereskedelmi vállalatnál már 3500 forintot elért új érték között jelentkezik. Az előbbi példából is látszik, hogy az adót a magasabb árban tulajdonképpen mi fizetjük meg, de az adót azok a vállalatok fizetik be az adóhivatalnak, amelyeknél az áru a feldolgozás és értékesítés különböző szakaszain átment. D. VARGA MÁRTA nása ez a sok helyütt még elképzelhetetlen szemlélet. A kérdésre ugyanis, hogy a helyiek mennyire érzik magukénak az egyébként korszerű, legnevesebb művészeket is fogadó művelődési központot, kiderült, cseppet sem érzik sajátjuknak. Értelmi, érzelmi szálak nem fűzik hozzá. Ez volt az alapállapot Pakson, és hogy megyénk, de az ország más településein sem különb a helyzet, bizonyítja az a statisztika, mely szerint a lakosság mintegy négy százaléka veszi igénybe a művelődési házak, közel 16 százaléka a közművelődési könyvtárak szolgáltatásait. Hogy van megoldás, illetve kiút a perspektívában mai helyzetből is, azt a paksi elképzelések és a már megvalósult eredmények mutatják. Két irányban indultak el. Az intézményrendszert igyekeztek és igyekeznek szélesebben értelmezni, a népművelők segítséget nyújtanak minden lakossági kezdeményezéshez, amely a nagy méretű társadalmi munkák során egy utca, lakókörzet összeková- csolódott lakóitól érkeznek. Nagyszerűen sikerült például a 30-as körzet délutánja a művelődési házban, ahol a gyerekelőadástól, a borversenytől, a szövés tanulásától kezdve a batyusbálig, mindenkinek nyújtottak valamit az intézményben. És bár külön gondolatsort érdemelne, csak megjegyezzük itt a rétegek művelődésének kérdését, ami megint a differenciáltabb igényeket, annak figyelembe vételét követeli a szakemberektől. Más. A pályázat elnyeréséről a napokban adtunk hírt, olyan információs irodát hoznak létre a Munkásművelődési Központban, ami a lakosságot a mindennapi élethez szükséges információval látja el, és hasonló céllal lát majd napvilágot egy „mindentudó” kiadvány, információs könyvecske. Ez tartalmazza majd azoknak a névjegyzékét, akik valamely tevékenységükhöz segítséget, mondjuk nyelvtanárt, vagy információforrást keresnek, illetve azokat, akik valamely témakörben kapcsolatot szeretnének fenntartani hasonló érdeklődésűekkel, afféle adok-kapok fórum lesz. A másik irány a meglévő közösségek, közösség esi rák megkeresése, támogatása: tetőt építeni a közönség fölé. Ilyen törekvés a dunakömlődi faluház, amire családok, magánszemélyek, közösségek ajánlottak fel társadalmi munkát, vagy a nemrég átadott nyugdíjasok klubja. Ehhez olyan helyiségkatasztert készítenek el, amiben a városban fellelhető, ilyen kiscsoportok fogadására alkalmas épületek, helyiségek felsorolása szerepel, ezeket különböző kluboknak, baráti köröknek, közösségeknek adhatják át. Egyedül üdvözítő példa persze nincsen, de hogy a nehézségek hangoztatásán, az emberek érdektelenségére, lekötöttségére, közömbösségére való hivatkozáson túl kell lépni a közművelődésben is, az a jövő feltétele. És hogy ez nemcsak azok számára fontos, akik kapnak, arról az évtizedek óta pályán lévő népművelő szavai győztek meg. A rengeteg társadalmi munkával, lelkesedéssel, helyi üzemek segítségével elkészült városi nyugdíjasklub átadásán egy fehér hajú asszony mondott verset, a klub kórusa énekelt, együtt ünnepeltek az idős emberek... és mint az igazgató megvallotta, ennél nagyobb elismerést, szakmai sikert senki nem kaphatott volna ezen a pályán. TAKACS ZSUZSA Útban a Garay tér felé Történelmi eseményjáték - harmadszor Szekszárdi szüreti napok, 1987 (Folytatás az 1. oldalról.) Két egymás) követő év. Három, nagy tömegeket megmozgató történelmi eseményjáték. Három bizonyíték arra Szekszárdion, hogy tehetséges alkotók, a megszállott közreműködők, a valós igény és nagyszámú érdeklődő tisztességes sikerre tudja vinni az ünnepek újfajta értelmezését. Nagy ünnepeink - március 15. és március 21-e - dramatikus történelmi játékait követően az elmúlt hét szombatján, az újra visszahozott szekszárdi borünnepen, a Szekszárdi szüreten lehetett több ezer polgár és érdeklődő szemtanúja a Dránovits István rendezte - szövegkönyv: dr. Töttős Gábor - legújabb történelmi eseményjátéknak. Szeptember 25-én szombaton röviddel négy óra előtt már több ezer érdeklődő foglalta el a szekszárdi belváros útjainak különböző torkolatait. Az élelmesek - hírét vevén annak, hogy az eseményjáték a Béla téren veszi kezdetét - ott verték fel tanyájukat, s emiatt nem érte akkora csalódás őket, mint több ezernyi társukat, akik a Garay téren felállított színpadon várták a nagy esemény kezdetét. Röviddel három óra után sok száz statiszta, alkalmi, és a korábbi eseményjátékokból már ismert szereplő játékával vette kezdetét a több mint egyórás történelmi szemelvények alapján felépített és a megyeszékhely borkultúrájának történetét felelevenítő mozgalmas színpadi játék. A játék az első tíz perce - nem lévén áram! - csak rövid csalódást okozott a jelenlévőknek, ellenben a hegybíró már hangosítva adta a „gyüttmentek” tudtára, hogy kezdetét vette a szüret. Látványos és kedves színfoltja volt az eseményjátéknak, amikor a szekszárdi szüretet és bort köszöntő borrendek tették tiszteletüket a vendéglátók szivessége és ünnepe előtt. Úgy fél öt tájban, mikortájtajáték második helyszínén, a Garay téren folytatódott az esemény az ottani érdeklődők is bekapcsolódhattak e sokkosztümös, sok statisztát mozgató történelmi közelképbe. Szekszárd központjában a zászlók, a sok-sok néptáncosszoknya, a sokszínű kavalkád vidám hangulatot varázsolt erre a napra. Sokak szerint az eseményjáték külön érdeme volt az, hogy az alkotóknak sikerült láthatóan és értékes, aktuális szöveggel, jó szereplőkkel bemutatni a szekszárdi bor születését, elterjedését és méltán jó hírnevét. * A tudósítások szerzői: Bóka Róbert, Decsi Kiss János, F. Kováts Éva, Szűcs László János. A fotókat Gottvald Károly készítette. A hegybíró köszöntője Óriás cégér „íme a város kulcsa” A Trirlpv nP7«%nnrpnrl kénvisAlői
