Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-26 / 227. szám

6 C^ÉPÜJSÁG

1987. szeptember 26.

Varga Árpád r. zászlós és Szűcs László János a szolgálatról

Í- Zászlós elvtárs, ugye tudja, hogy van nekünk egy közös ügyünk?- Ha a tollgyűjtő esetre gondol, akkor igen. Nevettek is rajta nagyon. Kereken tizenöt évvel ezelőtt kerültem Zombára körzeti megbízott rendőrnek. Nem panaszkodom, de mindjárt beledobtak a mélyvízbe. Sajnos, kevesen tudják, hogy milyen komoly ez a munka. Dönteni egy községben a körzeti megbízottnak csak egyszer szabad és jól. Nekem is meg kellett ismernem az ott élőket, az öregeket, a fiatalokat, mindenkit. Élő mindennapi kapcsolatot kellett kialakítanom a zom- baiakkal, hogy a község mindennapjairól informáljanak. Az idegenek feltűnéséről is például.

I- E sorok írója pedig megjelent öt évvel ezelőtt Zombán...- és taxival érkezett, és úgy nézett ki, mint az a tollgyűjtő, akinek korábban besurranásos lopásokban volt része. Szóltak nekem az itteniek, hogy itt a „tollgyűj- tő". Természetesen, hogy tisztázni kellett magával, hogy kicsoda és milyen minőségben jár Zombán.

I- Megtörtént, azóta is kedves emlékem a mi első találkozásunk. De milyen gyakran találkozik körzetének lakóival?- A nap huszonnégy órájában. Amíg lakásomról reggelente átérek a tanácsházán lévő irodába, megállítanak vagy tizen. Hogy volt, mi történt, mi újság van a kertben, kinek milyen a bora és ki vár gyereket. Higgye el, már szolgálatba lépésem legelején felismertem, hogy mennyire fontos, hogy a rendőr ismerje az embereket és velük mindennapos kontaktus legyen. Fel kellett „térképeznem” azokat a zombaiakat, kétyieket, szentgál-szölőhegyieket, felsőnánaiakat és murgaiakat, akikre munkám során számíthatok. És fordítva. Elődöm, Miklós Antal rendőr főtörzsőrmester elvezetett mindenhova. Ma már ott tartok, hogy elfogadtak mint embert és mint rendőrt egyaránt.

I- Munkakapcsolataiból az eltelt évek alatt született-e barátság?- Nekem az egész község a barátom. Megmagyarázom: szinte minden percben vigyáznom kell arra, hogy a köszönésben megelőzzem az ittenieket. Megállítanak és megkalapoznak. Az öregek kint ácsorognak a kerítés mellett, én pedig azonnal odamegyek hozzájuk és beszélgetünk. Mindenről. Ha a zombaiakkal váltok szót a szőlőről, az adóról, az országról ez a természetesség mellett sem munka. Tíztagú önkéntes rendőri csoportsegíti itta munkámat, és tisztességesen mellé számolhatok legalább kétezer embert, aki segít.- Iménti kijelentésének örülök. Nem akarok ünneprontó lenni, de vannak olyan kollégái, akik megmerevített tekintettel csak az egyenruhát sétáltatják. Ők nem beszélgetnek a világ dolgairól a lakosokkal...- Most mit mondjak erre, ez nagy gond. Egy területnek igazándiból nem lehet olyan ember a gazdája, aki szüntelenül és minden percben csak a rendőrmi- voltát fitogtatja. A jog egyúttal óriási felelősség is.

I- Ebbe az is beletartozhat, hogy el kell néznie apróbb szabálytalanságokat...- De csak a legapróbbakat. Példát mondok: amikor idekerültem, mindenki szinte kerékpárral járt dolgozni. De milyenekkel? Nem volt rajta sem dinamó, sem lámpa. Óriási veszélyhelyzet volt.

■ - Erre mit tett? Büntetett?- Még véletlenül sem. Kimentem a munkahelyekre először, és elmondtam, hogy mennyire veszélyes dolog ez. A második lépcsőben pedig beszéltem a vasműszaki volt vezetőjével, hogy szerezzen be dinamókat, lámpákat.

■ - Üzletet csinált neki?!- Neki üzlet volt, a zombaiaknak biztonság. Természetesen tudtam, hogy kik közlekednek lámpa nélküli kerékpárokkal. Ezután pedig behívattam őket a fogadóórára, hogy hozzák bemutatni a bolt által nevükre kiállított számlát a lámpákról, a dinamókról. Ma már elmondhatom, hogy területemen nem volt egyetlen egy halálos gázolás sem.- Mennyire kell taktikus politikusnak lennie a körzeti megbízottnak?

I-Telibe talált. Egy-egy fontos helyi kapcsolatot nem érdemes azért felrúgni, hogy mindenáron intézkedjen a rendőr. Ha az ember itt akar élni - mert igen! -, akkor tudnia kell különbséget tenni dolgok között. Egyben nem ismerek köszönetét, ez pedig az ittas gépjárművezetés. És az ital. Ha valami rendzavarás van az italboltban, szerencsére kevés, akkor én .először a bolt vezetőjét kérdezem. Miért adott továbbra is szeszt az ittas embernek? Kivette a zsebéből a pénzt és már nincs köze hozzá? Milyen tisztesség ez? Már elértem azt, hogy a legutóbbi kocsmai verekedés okozója maga jött el a lakásomra és mondta el a tényeket. Természetesen felelősségre is vonták a törvényes keretek között. Mindenről tudok, ami körzetemben történik. Nekem még nem kellett a 07-et felhívni segítségért. Ez pedig nem Varga Árpád rendőr zászlós, hanem Zomba község lakóinak az érdeme. Persze, ehhez az elfogadáshoz az is hozzátartozik, hogy magán- és családi életemben is vigyáznom kell. Úgy nem rendőr az a rendőr, aki együtt iszik valakivel, aztán megbünteti, mert vele ivott?!- Lakásában beszélgetünk, eddig még nem csörgött a telefon. Gyanítom, hogy fog. De, beszélgetésünk első harmadában már illő megtudnom, hogy miért akarta ezt az egyenruhát viselni?- Pályám sok társaméhoz hasonlatos. A nyugati részen voltam határőr. Az illetékesek 1970-ben kerestek meg, kérdezvén, lennék-e rendőr. Akkor már vőlegény voltam. Természetesen ebben a kérdésben közösen kellett döntenünk. Igen, volt a felelet.

■ - A miért érdekel?- Az ok is mindennapos. A saját vackunkat akartuk megteremteni. A lakás ígérete pedig az ajánlatok között szerepelt. Mellette pedig tudja meg azt is, hogy Kistormáson, ahol születtem, elég kemény körülmények között éltünk. Édesapám beteges volt, édesanyám összesen öt fiúgyermeket és egy Romániából magával hozott lányt nevelt. Én már 14 éves koromban havi ezeregyszázért dolgoztam. Szó ami szó, kereken egyhónapos házasok voltunk, amikor én mentem a rendőriskolába. Amikorra visszatértem Árpi fiam - aki immáron tizenhat éves és Baján a vízügyi szakközépiskolában tanul - a saját lábán jött elém a sárbogárdi állomásra. Ugye, azt is felesleges mondanom, hogy a döntés perceiben még semmit sem tudtunk a rendőri szolgálatról.

■ - Mit jelent a többes szám?- A családban már többen is vagyunk rendőrök. Öcsém, Varga Sándor ma már szintén kmb-s, Szakályban és Duzson teljesít szolgálatot. Másik öcsém Varga Ferenc, a határőrség után szintén rendőr lett. ö ma Bonyhádon gépkocsizó járőr.

■ - Min mosolyog?- Kicsit „mérges” vagyok. Azt tartja a mondás, hogy egy családban elég egy rendőr. Nálunk három is van. Amikor pedig úgy hozzák a mindennapok, hogy együtt a család és valamiért rendőr jelenik meg nálunk, hát összerezzenünk.

■ - Rendőr a rendőr miatt?- Igen, mert mi valóban tiszteljük a munkát és tudjuk, hogy mit takar az egyenruha. Persze, amikor a kollégánk jön, azonnal kapcsolunk, hogy valamelyikünknek mennie kell.

I- Sok jót mondott a feleségéről. Mindig így teszi?- így érzek, így élek. Feleségem - aki a paradicsompusztai iskola raktárosa nélkül ma nem tartanánk itt. Ö teremtette meg nekem, nekünk a hátországot a mindennapokhoz. Sokat volt és sokat van egyedül. Munkám miatt - több község tartozik hozzám - sokat vagyok távol.

Í- Ezek szerint leveleznek reggelente...- ... vagy telefonálunk, ha életbevágóan fontos családi esemény van. Ám, mivel Paradicsompuszta is a területemhez tartozik, ha arra járok, természetes, hogy beugrók hozzá egy-egy percre. Viktor fiamról is beszélnünk kell sokszor, ő 12 éves.- Mi pedig beszéljünk újra a szolgálatról. Most éppen csörgött a telefon, mert Murgán történt valami. Maga elvégezte a dolgát, bennem ellenben az motoszkál, hogy amikor tudjuk és érezzük, hogy az úgynevezett állampolgári közöny újabb csatákat nyer, akkor Varga Árpád mit tesz?- Én annyira összenőttem Zombával, hogy ezt nem érzem. Szerencsére. Itt nincs olyan, hogy történik valami zavaró esemény vagy törvénysértés és amellett szó nélkül elmenjenek az emberek. Konfliktushelyzet is kevés van. Sem az itteni vezető beosztásúak, sem mások nem engedik meg azt maguknak, hogy törvénysértést kövessenek el. És az így jó. A bizalom egyik jele volt, amikor a legutóbbi választáson tanácstaggá választottak meg.

I - Nem sok egy kicsit még ez is?- Nehezedett a munkám, az biztos. De a bizalomnak igyekszem megfelelni. Paradicsompuszta és Andor-major a választókörzetem.

I- Miként dolgozik? Rendőr tanácstag vagy tanácstag rendőrként?- Zombai polgárként, akit megválasztottak erre a közéleti tisztségre. Ha úgy hozza a munkám, hogy egyenruhában vagyok, de tanácstagként járok el, akkor az utóbbit mindig hangsúlyozom. A tanácstagi munka is öröm.

I- Egy másfajta öröm. De mi okoz örömet a rendőrnek?- A csend, a rend, a fegyelem. Én nem szeretem a sikerélményeket.

I- Ezt úgy érti, hogy többet jelent egy-két-négy község zavartalan élete, mint két-három sikeres rendőri intézkedés?- Ez a munkám és szolgálatom lényege. Természetesen tanácstagként nagyon örültem a víznek.

■ - Minek?- Sikerült közösen elérnünk, hogy a Paradicsompusztán lévő sorházakat rákötöttük a vízhálózatra. Nem volt ott vezetékes víz. Ma már az iskola saját kútjából kapják a vezetékes vizet az ottélők.

■ - És még minek örült?- Augusztus 20-án volt a legutóbbi zombai búcsú. Akkor éppen szabadnapos voltam. A búcsú lezajlott egyetlen egy szóváltás nélkül. És évek óta ez így van.

I- Zászlós elvtárs, néhány nap múlva lesz a fegyveres erők napja. Varga Árpád miként ünnepel?- Szolgálatunkban egyetlen nap sem különbözik a többitől. Akkor is járni fogom a falvakat, mert tudnom kell, hogy mi történik a kétezer emberrel.- Harmincnyolcadik évében jár. Ha jól tudom, akkor az egyik fia, mintha forgatna a fejében olyant, hogy követné édesapja pályáját. Szakmai megbecsülésre sem panaszkodhat, hiszen birtokosa több kitüntetésnek. Ezek mellé pedig nemrégiben átvehette a Kiváló Társadalmi Munkás elismerést is. Mit kíván még magának és családjának?- Továbbviszem a kérdését... Szúrjuk közé a község szót is. Hogy mit? Természetesen ugyanazt, mint néhány perccel ezelőtt mondtam: rendet, fegyelmet és biztonságot.

MÚLTUNKBÓL

A közelmúltban ebben a rovatban megemlékeztünk arról, hogy a harmincas évek első felében Dunaföldvárott mamutleletre bukkantak a helybeli pedagógusok, akik a csontokat kiásták, és biztonságba helyezték. A levéltári kutatások újabb adatokkal gazdagítják ismereteinket e nagyjelentőségű leletről. Csala- govits József vármegyei múzeumőr 64/ 1934. sz. levelében arról tájékoztatta az alispánt, hogy Dunaföldvárott Csigi József földjén kelta sírokat találtak. „Egy sírnak leletét Csigi József nálam be is mutatta” - írta a múzeumör. Ebben a jelentésében részletesebben szólt a duna- földvári mamutleletről is.

„Miután magánhelyről szerzett értesülésem és a lapok híradása szerint is ezen értékesnek kínálkozó lelet feltárását a dunaföldvári kát. elemi iskola tanítói már megkezdték, a feltárás szakszerűségének biztosítására és a leleteknek a múzeum részére való megszerzése érdekében kívánatosnak tartom a helyszínére való kiküldésemet és a leletnek a múzeum részéről való kiemelését.”

Az engedélyt megkapta. A helyszínen megfelelő utasításokat, tanácsokat adott a pedagógusoknak.

1934. október 24-én a mamutleletet a tolnai Textilművek R. T. - teljesen díjtalanul - Szekszárdra szállította és átadta azt a múzeumnak.

November 5-én a dunaföldvári képviselőtestület is foglalkozott a nagyjelentőségű lelettel. Álláspontját határozatba foglalta. Idézzük a határozatot:

„Előadó főjegyző bejelenti, hogy Du- naföldvár község tulajdonát képező Gö- böljárás vízmosás területen f. év szeptember havában egy mammut-lelet találtatott, mely mintegy 50-60000 évvel ezelőtt került a földbe, s ugyancsak az őskori ember tűzhelyét és szerszámait is az ásatások folyamán megtalálták. Mam- mut-leletet időközben a szekszárdi vármegyei múzeumba szállították, s a fennálló jogszabályok szerint is a lelet azt a nyilvános közgyűjteményt illeti, melynek területén találtatott, de közérdekből fontosnak tartja az előadó, hogy a lelet saját vármegyénk múzeumában legyen elhelyezve, miért is javasolja, hogy mondja ki a képviselőtestület, hogy a mammut- leletet, mint községi tulajdont, a vármegyei múzeumnak adta és ott kívánja elhelyezni. Egyúttal a lelet feltárását eszközlő r.kat. tantestületnek javasolja, hogy mondjon a község elöljárósága köszönetét azért a legnagyobb elismerést érdemlő önzetlen munkáért, melyet a leletnek a megmentése és feltárása körül kifejtettek.”

Ezt követően a határozat kimondja:

„Előadó főjegyző javaslatát egyhangúlag hozott határozatunkkal elfogadjuk és kimondjuk, hogy Dunaföldvár község tulajdonát képező területen talált mammut- leletet a szekszárdi vármegyei múzeumnak átadjuk és ott helyezzük el, s a feltáró tanító testületnek hálás köszönetünket fejezzük ki.”

Az ember azt hinné, hogy az ilyen közérdekű határozattal mindenki egyetért.

Nem így történt. Dunaföldváron hárman is megfellebbezték a képviselőtestületi határozatot. Dr. Bujdos János, Csíki Székely Dénes és Kerekes János (a lelet felfedezője) fellebbezett. Emiatt a határozat nem volt - átmenetileg - jogerős. Ettől függetlenül természetesen a lelet már a szekszárdi múzeumban volt. A megyei ügyész elé került a fellebbezés, ő úgy vélekedett, meg kell semmisíteni a dunaföldvári határozatot, és utassíttassék a képviselőtestület, csak akkor hozzon új határozatot, ha a lelet tulajdonjoga tisztázott A fellebbezők ugyanis valami módon jogot formáltak a leletre, s ezt az ügyész is helyénvalónak ítélte.

A megyei kisgyűlés azonban nem fogadta el az ügyészi álláspontot, kimondotta: elutasítja a fellebbezést és helybenhagyja a községi határozatot „mert a határozatot a község képviselőtestülete a törvény rendelkezéseinek megfelelően hozta, szabályszerűen kihirdették és ellene fellebbezéssel nem élt senki”(?)

A múzeum őre nem törődve a jogi huzavonával, 1935 májusában a helyszínre ment és folytatta feltárást. Ismét sikeres volt az akciója. A június 5-én kelt jelentésében (489/1936.) erről így adott tájékoztatást az alispánnak:

„Ásatási munkálataim folyamán a dunaföldvári tanítók által még a múlt évben feltárt szabálytalan alakú gödör közvetlen szomszédságában közel 300 négyzetméternyi területet tártam fel, a felszín egyenlőtlen voltára való tekintettel 3-5 méter mélységig. A kibontott felületeken megtaláltam a múlt évben megszerzett mam- mutnak a jobboldali medencecsontját, 2 db bordáját, 1 db pattintott kőeszközt és 3 ősemberrakta tűzhelynek a maradványait számos botanikai vizsgálatra alkalmas di- luviális faszéndarabkával. Az ásatásnál tett megfigyeléseim egyébként meggyőztek arról is, hogy az ásatásunk színhelye csak az ott elejtett mammut elfogyasztására szolgált az ősembernek tanyahelyül.”

1935. esztendő a múzeumnak sikeres évei közé tartozott. Az évi munkáról szóló jelentésében a múzeum őre így fogalmazott: „Július 27-én a Dombóvár melletti Tüskepusztán egy rendkívül jó megtartású késörómai castellum alapfalait konstatálta a múzeum őre. A Castellum alapfalaiba befalazott, másodlagosan felhasznált faragott és részben feliratos sírkőtöredékek közül 6 darabot Dőry Hugó ajándékából szerzett meg a múzeum...

Október 14-november 2-e között a Sárköz egykor legnépesebb községe, az 1619-1629. között elpusztult Ete város helyén végeztünk eredményes ásatást. Ásatásunk folyamán nem csak több száz darabbal gyarapítottuk múzeumunk magyar középkori anyagát, de bizonyos mértékig világosságot sikerült derítenünk a sárközi középkori népi építkezés formáira is. Az egykor lakott község szélén megtaláltuk Ete XIV-XV. századbeli temetőjét is, melyből 38 sírnak anthropológiai szempontból nagyon fontos csontvázanyagát szereztük meg a múzeum számára.

K. BALOG JÁNOS

A dunaföldvári pedagógusok csoportja, ők találták meg az országos hírnévre szert tett mamutcsontokat. A kép előterében a lelet, a háttérben a pedagógusok, közöttük balról a második Sárdy János, a későbbi operaénekes. (A reprodukciót dr. Gaál Attila készítette)