Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-03 / 207. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek1 Z MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA HMM MA Egy tanácstag 1987. SZEPTEMBER 3. CSÜTÖRTÖK meséli , XXXVII. évfolyam, (3. oldal) 207. szám , ■— I ÁRA: 1,80 Ft I Országos propagandista-tanácskozás Tengelicen Paks városával, az atomerőművel ismerkedtek az első napon Előadásokkal folytatódik a program Az érdekes előadást kérdések is követték Magyar-holland külügyminiszteri tárgyalások Országos propagandista-tanácskozás kezdődött tegnap délután megyénkben. A minden évben megrendezésre kerülő, a pártoktatási évet előkészítő programnak most először adott otthont Tolna megye, így a soron következő legfontosabb információkon, a politikai munka irányelvein, aktualitásain túl szűkebb pátriánkkal is megismerkedhettek a résztvevők. Az ország egész területéről közel százan - megyei pártbizottságok ideológiai titkárai, pmo-vezetői, oktatási igazgatóságok vezetői, a KISZ, a SZOT, a politikai főiskola képviselői, a Reflektor,-a Társadalmi Szemle című folyóiratok szerkesztői - kaptak meghívást a háromnapos programsorozatra. A vendégeket tegnap délután a ten- gelici oktatási központban Péti Irrere, az MSZMP Tolna Megyei Bizottságának titkára fogadta, majd Paks városával és az atomerőmüvei ismerkedtek. A PAV képviseletében Simon Péter igazgató, ország- gyűlési képviselő üdvözölte a látogatókat az erőműben, rövid ismertetést tartott a létesítményjelenlegi helyzetéről, a mai energiarendszerben elfoglalt helyéről, a blokkok üzeméről, illetve a fejlesztési tervekről. Elmondta, hogy izgalmas időszakban tekinthetik meg az atomerőművet a vendégek, hiszen a beruházás első ütemének utolsó évében járnak, a IV. blokk teljes üzemelésére várhatóan októberben kerül sor. A világ atomerőmüveinek sorában az első húsz között foglalnak helyet a termelési mutatók alapján, mondotta, majd az üzem- biztonság, stabilitás kérdésére tért ki. Végül szó esett az erőműnek a várospolitikában, így többek között az infrastruktúra fejlesztésében betöltött szerepéről, bővítésének lehetőségeiről. Ezután Bajsz József, illetve Faragó Péter osztályvezető mérnökök irányításával megtekintették az l-es blokkot, kérdéseket tehettek fel az üzemmóddal, biztonsággal, az erőmű munkájával kapcsolatban. Később a Paks városi párt- bizottságon videofilmen újra láthatták a blokkok működési elvét, belső mechanizmusát. Itt Lipovszky Gyula, az MSZMP városi bizottságának első titkára köszöntötte - megjelent Jákli Péter tanácselnök is - a tanácskozás résztvevőit, rövid ismertetést adott az utóbbi évtizedben hatalmas fejlődést elért település életéről, majd a Paksi Atomerőmű Szakközépiskolába kalauzolták a vendégeket. A vállalati irányítású szakközépiskolát, ahol idén a főiskolai képzés is beindult és az erőmű legfontosabb szakember-utánpótlását jelenti, Ko- váts Balázs igazgató mutatta be, majd a Kishegyen fejeződött be a paksi program, az impozáns, új tornacsarnokot tekintették meg a propagandisták. Ma délelőtt a ten- gelici oktatási központban előadásokkal folytatódik a tanácskozás; kilenc órakor Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára „Az ideológiai élet helyzete, a politikai tudatformáló munka feladatai” címmel tart elődást, egy órától pedig Lakatos Ernő, az MSZMP KB osztályvezetője a tavalyi pártoktatási évet értékeli, a Politikai Bizottság 1987. január 27-i irányelvei alapján az időszerű feladatokról tart tájékoztatót. Holnap délelőtt fél kilenckor Németh Miklós, a Központi Bizottság titkára „Gazdasági fejlődésünk stratégiai feladatai a KB 1987. július 2-i állásfoglalása alapján" címmel tart záróelőadást a háromnapos tanácskozáson. T. Zs. - G. K. Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására szerdán hivatalos látogatásra hazánkba érkezett Hans van den Broek, a Holland Királyság külügyminisztere. Útjára elkísérte felesége. A holland diplomácia vezetőjét vendéglátója, Várkonyi Péter fogadta a Ferihegyi repülőtéren. Jelen volt Iván Tivadar, hazánk hágai, valamint Janine Ca- tharina Ferringa, Hollandia budapesti nagykövete. A holland külügyminiszter délelőtt katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén. A program a külügyminisztériumban folytatódott, ahol Várkonyi Péter és Hans van den Broek vezetésével hivataKárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter Robert Lichal o'sztrák szövetségi hadügyminiszter meghívásáés a műszaki-tudományos együttműködés, a kulturális cserék és az idegenforgalom további bővítésének szándékát. A magyar-holland gazdasági kapcsolatok további fejlődését segíti az a beruházásvédelmi egyezmény is, amelyet a külügyminiszteri találkozót követően Medgyessy Péter pénzügyminiszter és Hans van den Broek látott el kézjegyével. Az aláírásnál jelen volt Várkonyi Péter. A dokumentumnak megfelelően mindkét fél szorgalmazza az új beruházásokat partnerének országában, s ehhez - a belső szabályozás mellett - megfelelő nemzetközi jogi garanciákat is nyújt. A most megkötött szerződés immár a hetedik hazánk és a tőkés országok beruházásvédelmi egyezményeinek sorában ra szerdán háromnapos hivatalos látogatásra Ausztriába utazott. (MTI) los magyar-holland tárgyalást tartottak. A megbeszélésen részt vett Iván Tivadar, hazánk hágai, valamint Janine Catharina Ferringa, Hollandia budapesti nagykövete. Várkonyi Péter és Hans van den Broek megelégedéssel állapította meg, hogy a magyar-holland kapcsolatok fejlődnek. Egyetértettek abban, hogy a kontaktusok jól szolgálják mindkét ország érdekeit, illetve az összeurópai együttműködés ügyét. Mindkét részről megerősítették a politikai kapcsolatok, a gazdasági Kárpáti Ferenc Ausztriába utazott A kibontakozás jegyében Ma délelőtt ismét összeül a megyei képviselőcsoport, hogy megvitassák az országgyűlés őszi ülésszaka elé kerülő törvénytervezeteket. Ez már a második találkozás annak érdekében, hogy a jövőnket hosszú távra meghatározó változtatásokról a törvényhozó testület legjobb tudása szerint dönthessen. Már az első ülés is eltért a hagyományostól, ugyanis minden megye képviselőcsoportjának tanácskozásán jelen volt a kormány valamely tagja. Mint arról annak idején beszámoltunk, nálunk Horváth István miniszterelnök-helyettes vett részt a vitában. Ezt nem úgy kell érteni, hogy a kormány álláspontját jött közölni - bár természetesen ezt is megtette -, hanem éppen ellenkezőleg. A Minisztertanács még az országgyűlés előtt ismerni kívánta a képviselők véleményét, a kormány három évre szóló programjáról. Ez olyan hároméves munka vázlata, amelynek eredményes végrehajtása után új alapokról valóban megindulhat a kibontakozás. A vitában sok izgalmas kérdés merült fel. Elsőként éppen az, hogy a program miért csak a gazdasági feladatokkal foglalkozik, miért csak megemlíti az intézményrendszer megújulását. A válasz ez ügyben meggyőző volt. Azért, mert most ez a legfontosabb. Hiszen az irányítási rendszer, mint a gazdálkodás külső feltétele csak együtt alakítható. Ennek formálásához viszont már tudni kell, hogyan dönt az országgyűlés a programról és a törvénytervezetekről. A képviselők vitájának másik általuk kimondott és örömmel üdvözölt tanulsága volt, hogy újfajta kapcsolat kezd kialakulni a törvényhozók és a kormány között. Korábban is gyakorlat volt, hogy az országgyűlés bizottságainak ülésein éles viták folytak, és érdemi érdekegyeztetés után születtek állásfoglalások. Az új minőségű kapcsolat most már kiterjedt valamennyi képviselőre. A másik fontos gondolat, ami a képviselőcsoport előző ülésén megfogalmázó- dott, hogy egyformán látják a helyzetet. Ez tulajdonképpen záloga nemcsak a kormányprogram elfogadásának, ebben ugyanis csak részleteket illetően vannak alternatívák, az biztos, hogy a gazdasági helyzethez alkalmazkodó programra szükség van. A lényeg, és ebben valamennyi képviselő egyetértett az, hogy a kormány a gazdálkodás és a gazdálkodó egységek helyzetét úgy látja, mint amilyenek azok önmaguk. Az eredményesebb gazdasági munka akadályát is ugyanazokban a merevségekben, kötöttségekben, sőt bürokráciában, illetve az egyedi támogatások odaítélésének, a csoportérdekeket előtérbe helyező kusza szövevényében látják. A kormány is ezen kíván változtatni. Jelenleg az egyes gazdálkodók sem láthatják helyzetüket, mert eltakarja a tiszta képet például a szövevényes adórendszer és a támogatások sora. A képviselő- csoport ülésén ma megtárgyalásra kerülő úgynevezett hozzáadott értékadó, vagy végtermék adózási rendszer világossá teszi, hogy áz adott gazdasági környezetben mi mennyibe kerül, milyen eredményes az adott munkahely gazdálkodása. A legutóbbi vitában - sok-sok más kérdés mellett - felvetődtek például olyanok, hogy a várható munkanélküliséget tudja-e és akarja-e vállalni az ország. Biztosan lesz, hiszen szociális munkanélküliség már most is van. A nyolc általánost el nem végzett szakképzetlen, netalántán büntetett előéletűeket sehol nem fogadják szívesen. Illetve sehogyan sem. Átmeneti és strukturális munkanélküliséggel egy gyorsan alkalmazkodó gazdaságban számolni kell. Hogy mit tegyünk, hogyan segítsük a képzést, átképzést, és milyen foglalkoztatási lehetőséget lehet, illetve kell kitalálni, erre a kérdésre majd az országgyűlés után adható meg a válasz. Az átmeneti és a szociális foglalkoztatás, illetve a szükséges támogatások rendszere kidolgozható akkor, ha már a gazdálkodás feltételei tisztázódtak. A szocialista érdekegyeztetés rendszere a kormány és a szakszervezetek között, illetve a munkahelyeken belül szintén új alapokra helyeződik. Az biztos, hogy a dolgozók érdek- védelme a jövőben sem szenvedhet csorbát. A szemléletváltáshoz ideológiai, politikai és emberi - tehát a vezető beosztásokban a személyes alkalmasság - megalapozás is szükséges - mondták a képviselők. Azt végül is már a XIII. pártkongresszus is megfogalmazta, hogy az ideológiai munka továbbfejlesztése nélkül gazdasági feladatainknak sem tudunk eleget tenni. Komplex feladatról van tehát szó, függetlenül attól, hogy a kormányprogram most milyen célokat fogalmazott meg, mint legsürgősebbeket. Végezetül még egy gondolat nagyon fontos lehet életünk minőségét illetően. Ha már szegények vagyunk, bizonyos értelemben, legalább adjunk magunkra - általában. Megyénk egyik képviselője hívta fel a figyelmet erre a fontos kérdésre, értve ezen az utak, hidak karbantartását, a gyárak üzemek, falvak és városok általános kulturáltságát. Annak megóvása, amink van, a tisztaság, gondosság, a szép és harmonikus környezet megteremtése, illetve megóvása végső soron gazdasági cél is. Igényes környezetben ugyanis sokkal könnyebb fegyelmezetten és igényesen dolgozni. IHÁROSI IBOLYA Munkában a nicaraguai megbékélési bizottság Nicaraguában kedden megkezdte működését a nemzeti megbékélési bizottság, amelyet az öt közép-amerikai ország augusztus 7-én aláírt béketervének értemében az érintett államokban létre kell hozni. A bizottság elnökének Miguel Obando y Bravo érseket, a nicaraguai egyház vezetőjét nevezték ki. Daniel Ortega nicaraguai elnök kedden Managuában ünnepéles keretek között ismertette a kormánynak a bizottság megalakításáról hozott dekrétumáig E szerint Obando y Bravo érsek helyettese Sergio Ramirez alelnök. A bizottság tagja még Mauricio Diaz, a Keresztényszociális Néppárt főtitkára és Gustavo Parajón független képviselő. A bizottság mindhárom tagjának van helyettese. A nemzeti megbékélési bizottság feladata Nicaraguában az amnesztia, a tűzszünet, az egész nemzeti megbékélési folyamat - a demokratizáció, a szabad választások -, valamint a politikai és polgári jogok tiszteletben tartásának ellenőrzése, s bármely más, a guatemalai szerződésben előírt funkció ellátása. Managuában kedden megkezdődött a parlament rendkívüli ülése, amelyen a közép-amerikai ország keleti partvidékén élő nemzeti kisebbségek autonómiájával kapcsolatos törvénytervezetet vitatják meg. A vendégek a primerkörben Hans van den Broek-et vendéglátója, Várkonyi Péter külügyminiszter üdvözli a Ferihegyi repülőtéren (Telefotó)